Jared Diamond
1,131,047 views • 18:11

Csak hogy nagyjából tudjam, hányan vannak köztünk olyanok, akiknek esetleg hasznára válhat az, amit ma meg szeretnék osztani Önökkel, kérem, tegye fel az a kezét, aki már túl van a 65. életévén vagy reméli, hogy megéri a 65-öt. Vagy akinek szülei vagy nagyszülei megérték a 65-öt vagy 65 évnél idősebbek, kérem, hogy tegyék fel a kezüket! (Nevetés)

Rendben. Önök azok, akik számára hasznos lesz az előadásom. (Nevetés) A többieket személy szerint nem érinti a téma, de úgy gondolom, hogy ők is érdekesnek fogják találni.

Arról fogok beszélni, hogy milyen is megöregedni a hagyományos társadalmakban. Ezzel a témával foglalkozik a legújabb könyvem egy teljes fejezete, amely összehasonlítja a hagyományos, apró törzsi társadalmakat mai hatalmas és modern társadalmainkkal, méghozzá több szempontból is: mint például a gyermeknevelés, az öregedés, az egészség, a veszély leküzdése, a viták rendezése, a vallás és a többnyelvűség.

Azok a törzsi társadalmak, melyek az emberiség történetében szinte az egyetlen társadalmi formának számítottak, sokkal változatosabbak voltak, mint mai modern, nagy társadalmaink. A nagyobb társadalmak, melynek kormánya van, és amelyekben az emberek többsége nem ismeri egymást, szükségszerűen hasonlítanak egymásra és különböznek a törzsi társadalmaktól. A törzsek több ezer természetes kísérletként szolgálnak az emberi társadalmak működtetéséhez. Olyan kísérletek ezek, melyekből mi magunk is tanulhatnánk. Nem kellene lenéznünk a törzsi társadalmakat, primitívnek és szánalmasnak tartva azokat, de azért idealizálni sem kellene őket azt gondolva, hogy ők boldogságban és békességben élnek. Amikor megismerkedünk a törzsi szokásokkal, néhány közülük elborzaszt bennünket, de vannak olyanok is, melyeket - ha hallunk felőlük, - csodálunk és irigylésre méltónak tartunk és elgondolkozunk azon, hogy vajon mi magunk is képesek lennénk-e átvenni őket.

Amerikában a legtöbb idős ember végül gyermekeitől, illetve legtöbb gyermekkori barátjától külön, és gyakran pedig idősek otthonában él. Ezzel szemben a hagyományos társadalmakban az idősebbek gyermekeik, rokonaik és gyermekkori barátaik körében élik le hátralévő életüket. Mindenesetre azonban az öregekkel való bánásmód nagyban különbözik a hagyományos társadalmakon belül: van ahol sokkal rosszabb, van ahol pedig sokkal jobb a helyzet, mint mai modern társadalmainkban.

A legszélsőségesebb esetekben előfordulhat, hogy a hagyományos társadalmak megszabadulnak az idősebbektől, méghozzá a következő négy, rendkívül közvetlen mód valamelyikét választva: elhanyagolják őket és nem etetik vagy mosdatják őket, míg meg nem halnak, vagy magukra hagyják őket, amikor a csoport továbbáll, vagy arra bíztatják őket, hogy öngyilkosságot kövessenek el, vagy pedig megölik őket. Mely törzsi társadalmakban fordul elő, hogy a gyermekek magukra hagyják vagy megölik szüleiket? Ez legtöbbször két esetben történik meg. Az egyik a nomád, vadászó-gyűjtögető társadalmak esetében, melyek gyakran költözködnek és fizikailag képtelenek arra, hogy azokat az öregeket is magukkal vigyék, akik nem tudnak járni amikor az izmos, fiatalabb tagoknak már saját kisebb gyermekeiket és tárgyi értékeiket kell cipelniük. A másik pedig az olyan társadalmak esetében fordul elő, melyek marginális vagy változékony környezetben élnek, mint az Északi-sark vagy sivatagok, ahol időnként nincs mit enni, és néha még annyi élelem sincs, hogy mindenki életben tudjon maradni. Bármennyi étel is áll rendelkezésre, azt az izmosabb felnőttek, és a gyermekek számára kell félretenni. Mindez nekünk, amerikaiaknak, szörnyűnek tűnhet a gondolat is, hogy magára hagyjuk vagy megöljük saját beteg feleségünket vagy férjünket vagy idősebb édesanyánkat vagy édesapánkat. De mi az, amit ezek a hagyományos társadalmak másként csinálhattak? Bármilyen kegyetlen is, de nincs választásuk. Az ő szüleiknek is ugyanezt kellett tenniük saját szüleikkel, és az öregek jól tudják, hogy velük ugyanez fog történni.

A másik, jó értelemben vett szélsőséges eset az idősebbekkel való bánásmóddal kapcsolatban, az új-guineai gazdálkodó társadalmakban, ahol az elmúlt 50 évben helyszíni kutatásaimat végeztem, illetve a legtöbb más ülő életmódot folytató hagyományos társadalmakban jellemző világszerte. Ezekben a társadalmakban törődnek az idősebbekkel. Táplálják őket. Továbbra is értékelik őket. És ugyanabban a kunyhóban élnek tovább vagy esetleg egy másikban, de gyermekeikhez, rokonaikhoz, gyermekkori barátaikhoz közel.

Két fő oka is van annak, hogy miért is van ekkora eltérés a társadalmak között abban, hogy hogyan bánnak korosabb társaikkal. Az eltérés legfőképpen attól függ, hogy az idősebbek hasznára válnak-e a társadalomnak, és hogy milyen a társadalom értékrendje.

Először is, ami a hasznosságot illeti, az öregek továbbra is hasznos tevékenységeket végeznek. Az egyik ilyen a hagyományos társadalmakban az az, hogy gyakran még mindig aktívan részt vesznek az élelem előállításában. Egy másik az, hogy vigyázni tudnak unokáikra, levéve ezzel a terhet saját felnőtt gyermekeikről, unokáik szüleiről, akik így elmehetnek vadászni és gyűjtögetni, hogy az unokáknak legyen mit enniük. Mégis, az öregek egy másik hagyományos értéke abban rejlik, hogy eszközöket, fegyvereket, kosarakat, edényeket és ruhát készítenek. Valójában ők azok, akik a legjobbak ezekben a dolgokban. Általában az idősebbek irányítják a hagyományos társadalmakat, és ők azok, akik a legtöbbet tudnak a politikáról, orvoslásról, vallásról, dalokról és táncokról.

Végezetül pedig a hagyományos társadalmak idősebb tagjainak olyan hatalmas a jelentősége, mely nekünk soha fel sem tűnne mai modern, írástudó társadalmunkban, ahol a könyvek és az internet szolgál információforrásul. Ezzel szemben, a hagyományos társadalmakban, az írás hiánya miatt az idősebben azok, akik az információkat "raktározzák". Az ő tudásuk jelenti egész társadalmuk pusztulását vagy túlélést az olyan ritka események kiváltotta válságos időkben, melyek átvészelésére csak az öregebbek rendelkeznek tapasztalattal. Tehát ezek azok a területek, ahol az idősebbek hasznosnak bizonyulnak a hagyományos társadalmakban. Hasznosságuk változó, és ez hozzájárul a társadalmak közti eltéréshez az idősekkel való bánásmód tekintetében.

Az öregekkel való bánásmód eltérésének másik oka a társadalom kulturális értékrendje. Például különös hangsúlyt fektetnek az idősebbek iránti tiszteletre Kelet-Ázsiában, a konfuciánus tanításnak megfelelő gyermeki áhítatra, mely az idősebb szülők felé való engedelmességet, tiszteletet és azoknak támogatását jelenti. Azok a kulturális értékek, melyek az idősebbek iránti tiszteletet hangsúlyozzák, ellentmondanak az idősebbek alacsony társadalmi rangjának, mely az Egyesült Államokban tapasztalható. A korosabb amerikaiak jelentős hátrányban vannak az álláskeresésnél. Hatalmas hátrányt szenvednek a kórházakban. Kórházainknak egyértelmű szabályzata van, amely az egészségügyi ellátások forrásainak életkor alapú elosztását mondja ki. Ez annyit jelent, hogy ha a kórház erőforrásai korlátozottak, például ha csak egyetlen szívdonor válik elérhetővé az átültetésre, vagy ha egy sebésznek annyi ideje van, hogy csak bizonyos számú beteget tudjon megoperálni, az amerikai kórházakban egyértelmű szabály írja elő, hogy a fiatalabb páciensek előnyt élvezzenek az idősebbekkel szemben abból kiindulva, hogy a fiatalabbak értékesebbnek számítanak a társadalom számára - mivel még ott áll előttük az élet - annak ellenére, hogy csak néhány évnyi értékes élettapasztalatot tudhatnak hátuk mögött. Több oka is van az idősebbek alacsony társadalmi helyzetének az Egyesült Államokban. Az egyik a protestáns munkamorálunk, mely nagy jelentőséget tulajdonít a munkának, tehát nem tiszteljük azokat az idősebb embereket, akik már nem dolgoznak. A másik ok az, hogy mi, amerikaiak, nagy hangsúlyt fektetünk az önállóság és függetlenség erényére, tehát ösztönösen lenézzük az idősebbeket, akik már nem képesek az önállóságra és a függetlenségre. Mégis, a harmadig ok nem más, mint fiatalsági kultuszunk, mely még reklámjainkban is feltűnik. A Coca-Cola és a sörreklámokban mindig mosolygó fiatalokat láthatunk, pedig öregek és fiatalok egyaránt vesznek és isznak Coca-Colát és sört. Gondoljanak csak bele, mikor láttak utoljára olyan kóla- vagy sörreklámot, melyben mosolygó 85 évesek szerepeltek? Soha. Ehelyett csupán olyan amerikai reklámokban láthatunk ősz hajú, idősödő embereket, melyek nyugdíjasotthonokat és nyugdíjprogramokat hirdetnek.

Nos, mi változott az idős emberek mai szociális helyzetén hagyományos társadalmakban betöltött szerepükhöz képest? Néhány dolog javított helyzetükön, viszont több olyan dolog van, ami rontott rajta. A nagyobb változásoknak - melyek által javult a helyzet, - köszönhető az a tény, hogy ma sokkal tovább élhetünk, sokkal egészségesebbek vagyunk öregkorunkra, és sokkal jobb szabadidős lehetőségeink vannak. Egy másik ilyen jó irányba történő változás az, hogy ma már külön nyugdíjasotthonok és programok léteznek az idősek gondozására. A rossz irányba történő változások sora azzal kezdődik, hogy mára több öreg és kevesebb fiatal van, mint valaha. Ez azt vonja maga után, hogy ezek az öreg emberek inkább terhet jelentenek a kevés fiatal vállán, és hogy minden egyes idősebb embert kevesebbre értékelünk. Egy másik ilyen nagy változás, mely rontott az idősek helyzetén, az a társadalmi kötelékek elszakadása, mely együtt jár az életkorral, mivel az öregebbek, gyermekeik és barátaik életük folyamán többször is elköltöznek és egymástól szétszóródva élnek. Mi, amerikaiak, átlagosan öt évente költözködünk. Ezért van az, hogy szüleink végül gyermekeiktől és gyermekkori barátaiktól távol élik le hátralévő életüket. Egy további változás, mely rontott az idősek helyzetén, az a munka világától való hivatalos visszavonulás, mely a munkával együtt járó barátságok és az önbecsülés elvesztését is eredményezte. De talán a legnagyobb ilyen változás az, hogy a mai öregek objektíven szemlélve is kevésbé tűnnek hasznosnak, mint a hagyományos társadalmakban. Az írástudás elterjedése azt eredményezi, hogy ők többé már nem hasznosak a tudás "raktározása" szempontjából. Ha információra van szükségünk, utánanézünk egy könyvben vagy a Google-on, ahelyett, hogy egy idősebb embert kérdeznénk meg. Az, hogy a technológiai változás lassú ütemben zajlik a hagyományos társadalmakban, azt vonja maga után, hogy amit ott valaki gyermekként megtanul, annak még öregkorában is hasznát fogja venni. De a mai gyors ütemű technológiai változás azt eredményezi, hogy amit gyermekként megtanulunk, annak 60 év múlva már nem tudjuk hasznát venni. És ez fordítva is igaz: mi, idősebb emberek nem vagyunk naprakészek az olyan technológiák terén, melyek a túléléshez szükségesek egy modern társadalomban. Én például 15 évesen kiemelkedően jónak számítottam a szorzásban, mert megjegyeztem a szorzótáblát és tudom használni a logaritmusokat és a logarléc mestere vagyok. Manapság azonban fabatkát sem érnek ezek a képességek, mert még a bolond is össze tud szorozni nyolcjegyű számokat egy zsebszámológéppel méghozzá pontosan és egy szempillantás alatt. Ezzel szemben, én, így 75 évesen nem rendelkezem azokkal a készségekkel, melyek a mindennapi életben elengedhetetlenek. A család első TV-jén - még 1948-ból - mindössze három gomb volt, melyeket egyből meg is tanultam kezelni: egy be-és kikapcsoló gomb, egy hangerő gomb, és egy, amivel a csatornákat váltogatom. Ma pedig, csak hogy megnézzek egy műsort a TV-ben a saját házamban, egy 41 gombos távirányítót kell használnom, ami azért feladja a leckét. Fell kell hívnom a 25 éves fiaimat, hogy elmondják lépésről-lépésre, mit is kell csinálnom, míg én próbálom nyomogatni azt a nyamvadt 41 gombot.

Mit tehetünk azért, hogy javítsunk az idősek helyzetén az Egyesült Államokban, és hogy jobban hasznosíthassuk tudásukat? Mindez hatalmas problémát jelent. A maradék négy percben csupán néhány javaslattal szolgálnék. Az öregek egyik értéke az, hogy egyre hasznosabbnak bizonyulnak nagyszülőkként azzal, hogy minőségi gyermekgondozást nyújtanak unokáik számára - ha ezt választják -, mivel egyre több fiatal nő áll munkába, és egyre kevesebb fiatal szülő marad otthon gyermekével, mint főállású anya vagy apa. Az olyan szokásos alternatívákhoz képest, mint a fizetett bébiszitter és bölcsőde, a nagyszülők jobb, motivált, és rutinos gyermekgondozók. Saját gyermekeik felnevelése során nyert tapasztalattal rendelkeznek. Általában szeretik unokáikat, és örömmel töltenek időt velük. Más gondozókkal ellentétben a nagyszülők nem mondanak fel, mert találtak egy jobban fizető bébiszitter állást. Paradox módon, az idősek második értéke értékük csökkenéséhez kapcsolódik, azáltal, hogy változnak az életfeltételek és a technológia is. Ugyanakkor az öregebbeket éppen azért értékelik ma nagyobbra, mert sajátos tapasztalattal rendelkeznek azon életfeltételek terén, melyek ma már nem igazán jellemzőek a gyors változás miatt, de melyek még visszatérhetnek. Például csak a ma 70-es éveiben járó vagy idősebb amerikaiak emlékezhetnek arra, milyen volt az élet a nagy gazdasági világválság vagy a világháború alatt, és arra a gyötrődésre, hogy vajon mi lenne szörnyűbb: ha ledobnának egy atombombát vagy annak a lehetséges következményei, hogy ha nem teszik. A legtöbb mai szavazónak és politikusnak nincs személyes tapasztalata ezekben a dolgokban, több millió idősebb amerikainak viszont van. Sajnos, ezek a borzasztó idők visszatérhetnek. De még akkor is, ha nem, fel kell tudnunk készülni rájuk annak a tapasztalata alapján, hogy milyenek voltak akkoriban. Az idősebbek rendelkeznek ezzel a tapasztalattal. A fiatalok nem.

Az idősebbek egyéb más értéke, melyet említeni fogok, magában foglalja annak a felismerését, hogy bár sok olyan dolog van, melyekre az idősek már nem képesek többé, vannak más olyan dolgok, melyekben jobbak, mint a fiatalok. A társadalom előtt álló kihívás az, hogy hasznát vegye mindazon dolgoknak, melyekben az idősebbek jobbak. Néhány képesség persze elavul, ahogy az ember öregszik. Ilyenek például az olyan feladatok, melyek fizikai erőt és kitartást, ambíciót és az újszerű gondolkodás erejét kívánják meg bizonyos szituációkban, mint például a DNS szerkezetének megértését legjobb inkább egy 30 év alatti tudósra hagyni. Ezzel szemben pedig az olyan értékes tulajdonságok, melyek az életkorral együtt egyre kifinomultabbá válnak a következők: az emberek és az emberi kapcsolatok megértése, mások segítése anélkül, hogy saját önérzetünk utunkba állna, illetve az interdiszciplináris gondolkodásmód a nagyobb adatbázisok vonatkozásában, mint például a gazdaságot és az összehasonlító történelmet legjobb 60 év feletti tudósokra hagyni. Ezek miatt lesznek sokkal jobbak az öregebbek fiatalabb társaiknál az ellenőrzésben, igazgatásban, tanácsadásban, stratégiák kidolgozásában, tanításban, szintetizálásban, és hosszú távú tervek megalkotásában. Megannyi barátomban láttam meg ezt az értéket, akik 60-as, 70-es, 80-as és 90-es éveiben járnak és akik még mindig befektetési menedzserként, gazdálkodóként, ügyvédként vagy orvosként tevékenykednek. Röviden összefoglalva tehát számos hagyományos társadalom használja ki jobban idősebb tagjainak értékét és nyújt számukra kielégítőbb életkörülményeket, mint ahogyan mi tesszük nagy és modern társadalmainkban.

Paradox módon manapság, amikor több idősebb ember van, mint valaha, akik egészségesebbek és jobb egészségügyi ellátásban részesülnek, mint korábban bármikor, az öregkor néhány szempontból mégis keservesebb, mint valaha. Az öregek élete a modern amerikai társadalom katasztrófazónájának számít széles körben. Kétségtelenül lehetnénk jobban is azáltal, ha példát vennénk a hagyományos társadalmak idősebb tagjainak életéről. De ami a hagyományos társadalmak öregeinek életére igaz, az igaz a hagyományos társadalmak sok más jellemzőjére is. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy le kellene mondanunk a földművelésről és a fémeszközök használatáról, és visszatérni a vadászó-gyűjtögető életmódhoz. Számos nyilvánvaló szempontból életünk sokkal boldogabb ma, mint azoké, akik apró, hagyományos társadalmakban élnek. Csak hogy néhány példát említsek: tovább élünk, anyagi értelemben sokkal gazdagabbak vagyunk, és nincs annyi erőszak, mint a hagyományos társadalmak tagjainak életében. De vannak csodálatra méltó dolgok is a hagyományos társadalmak tagjaiban, és talán olyanok, melyekből tanulni lehetne. Életük szociális szempontból jóval gazdagabb, mint a miénk, jóllehet anyagi szempontból szegényebb. Gyermekeik magabiztosabbak, függetlenebbek és jobb szociális kompetenciákkal rendelkeznek, mint a mi gyermekeink. Ésszerűbben gondolkodnak a veszélyről, mint mi. Szinte sosem halnak meg cukorbetegségben, szívbetegségben, agyvérzésben és más nem fertőző betegségekben, melyek az itt jelenlévő szinte összes ember halálát fogják okozni, beleértve engem is. A modern életvitel miatt hajlamosak vagyunk ezekre a betegségekre, és a hagyományos életvitel megóv bennünket ellenük.

Mindez csupán néhány példa volt arra, hogy mit tanulhatunk a hagyományos társadalmaktól. Remélem Önök is éppen olyan lenyűgözőnek fogják találni a hagyományos társadalmakról szóló feljegyzéseket, mint amilyennek én találtam azt, hogy közöttük élhetek.

Köszönöm!

(Taps)