Suzanne Simard
5,102,163 views • 18:19

Képzeljétek, hogy egy erdőben sétáltok. Valószínűleg egy facsoportot láttok magatok előtt, amit mi, erdészek társulásnak hívunk. Göcsörtös törzsekkel és gyönyörű koronákkal. Igen, a fák az erdők alapjai, ám az erdő sokkal több annál, amit láttok, és én ma ezt, az erdőről alkotott képeteket akarom megváltoztatni. A talajban egy egész más világot találunk: egy világot, tele végtelen számú csatornával, melyek összekötik a fákat, lehetővé téve köztük a kommunikációt, egyetlen élő szervezetté alakítva az erdőt. Mintha csak valami intelligenciával állnánk szemben.

Hogy honnan tudom mindezt? Erről fogok mesélni. Brit-Kolumbia egyik erdejében nőttem fel. Sokszor hevertem a földön, bámulva a fák koronáját. Óriásiak voltak. A nagyapám is óriás volt. Lovas fakitermeléssel foglalkozott, és cédrusokat vágott szelektíven a környékbeli esőerdőben. Nagyapától tanultam az erdő csöndes és összefüggő szövetéről, és a családunk benne elfoglalt helyéről. Nagyapa nyomdokaiba léptem.

Mindketten kíváncsisággal figyeltük az erdőt, és az első "aha"-élményben a tavunk melletti árnyékszéknél volt részem. Szegény kutyánk, Jigs megcsúszott, és beleesett a gödörbe. Nagyapa rohant, és egy ásóval próbálta kisegíteni szegény párát, amely lent úszott a trutyiban. Miközben nagyapa ásott lefelé az erdei talajban, én lenyűgözve néztem a gyökereket, és az alattuk lévő fehér - ahogy később megtudtam - gombafonalakat, azok alatt pedig a vörös és sárga ásványi réteget. Végül sikerült kimentenünk szegény kutyust, én pedig abban a pillanatban ismertem fel, hogy a gyökerek és a talaj palettája az erdő valódi alapja.

Én erről többet akartam tudni. Így aztán elkezdtem erdészetet tanulni. Ám hamarosan rájöttem, hogy a kereskedelmi célú fakitermelést végző nagy hatalmú embereknek dolgozom. A tarvágások mértéke riasztó volt, ez pedig nem fért össze az én elveimmel. Nem csak azért, mert a nyárfák és nyírfák vegyszerezése és kivágása a kereskedelmileg értékesebb fenyőfélék telepítése érdekében rettenetes volt. Úgy tűnt, semmi nem képes megállítani ezt a könyörtelen ipari gépezetet.

Így hát visszatértem az iskolába, hogy a másik világomat tanulmányozzam. Tudósként, laboratóriumi körülmények között felfedeztem, hogy egy fenyőcsemete gyökere képes szenet átadni egy másik fenyőcsemete gyökerének. Ez azonban laboratóriumban történt. s én kíváncsi voltam, vajon egy valódi erdőben is így van-e. Úgy gondoltam, hogy igen. Lehet, hogy egy valódi erdő fái is képesek információt cserélni a föld alatt. Ez azonban nem volt ennyire egyszerű, és többen gondolták, hogy nem vagyok normális. Így aztán elég nehezen sikerült kutatási támogatáshoz jutnom. Én azonban nem adtam fel, és végül, 25 évvel ezelőtt, sikerült néhány kísérletet elvégeznem az erdő mélyén. Három faj 80 példányát neveltem: papírnyírfát, duglászfenyőt s óriás tuját. Kiderült, hogy a nyír és a fenyő földalatti hálózaton összekapcsolódnak, a tuja viszont nem. Ő a saját külön világában élt. Összeszedtem az eszközeimet, pénzem nem volt, így hát olcsón kellett megoldanom. Elmentem hát a mezőgazdasági boltba –

(Nevetés)

vettem pár műanyagzsákot, ragasztószalagot, árnyékolószövetet, egy stoppert, papírszkafandert, gázálarcot. Aztán kölcsönkértem pár korszerű műszaki eszközt az egyetemről: Geiger-számlálót, szcintillációs műszert, egy tömegspektrométert, mikroszkópokat. Meg néhány igazán veszélyes cuccot: radioaktív C14-es szén-dioxiddal teli fecskendőket, és néhány, a stabil C13 izotópos szén-dioxiddal teli nagy nyomású palackot. Mindezt teljesen legálisan.

(Nevetés)

Ja, majdnem kihagytam valamit, egy fontos dolgot: a szúnyogriasztót, a medveriasztót, és szűrőbetéteket a gázálarchoz. Na, igen.

A kísérlet első napján, amint kiértünk a helyszínre, egy grizzlymedve és bocsa vett bennünket üldözőbe. És nem volt nálam medvespray. De hát tudjátok, ilyen az erdőkutatók élete Kanadában.

(Nevetés)

Aztán másnap, mikor visszatértem, az anyamedve és bocsa már nem volt sehol. Így végre hozzáfoghattunk. Felvettem a papírszkafanderemet, a gázálarcomat, majd ráhúztam a műanyag zsákokat a fáimra. Aztán az óriási fecskendőimmel befújtam a zsákokba a nyomkövető-izotópos szén-dioxidot. A nyírfával kezdtem: az ő zsákjába C14-es szén-dioxidot adagoltam. Aztán jött a fenyő: ő a C13-as stabil izotópos gázból kapott. Két izotópot használtam, mert kíváncsi voltam, vajon kétirányú-e a kommunikáció e fajok között. Éppen az utolsó zsáknál, a 80-adiknál jártam, amikor hirtelen újra megjelent az anyamedve, és üldözni kezdett. A fecskendőt a fejem fölé tartva, a szúnyogokkal hadakozva, beugrottam a kocsiba, és arra gondoltam: "Hát ezért dolgoznak a kutatók laborokban."

(Nevetés)

Vártam egy órát. Úgy gondoltam, ennyi idő kell a fáknak, hogy fotoszintézis útján felszívják a CO2-t, cukrokká alakítsák, leküldjék a gyökereikbe, és – ha a feltevésem helyes –, a föld alatt átküldjék szomszédaikhoz. Az óra elteltével letekertem az ablakot, hogy lássam, mi a helyzet az anyamedvével. Na, jól van, odébb ment, és áfonyát eszik. Gyorsan kimásztam a kocsiból, és munkához láttam. Odamentem az első zsákhoz, a nyírfához, és lehúztam róla a zsákot. Odatartottam a levelekhez a Geiger-számlálót. Krrrr! Tökéletes! A nyír felvette a radioaktív gázt. Most jön az igazság pillanata. Átmentem a fenyőhöz. Lehúztam róla a zsákot. A tűleveleihez tartottam a műszert, és meghallottam a legcsodálatosabb hangot: krrrr! Ez volt a fenyőhöz beszélő nyírfa hangja, amint azt mondja: "Hé, segíthetek valamiben?" Mire a fenyő: "Persze, küldenél egy kis szenet? Mert valaki árnyékolószövetet terített rám." Átmentem a tujához, és azt is ellenőriztem a Geiger-számlálóval. Ahogy sejtettem: csönd. A tuja a saját világában élt. Nem csatlakozott a nyírt és a fenyőt összekötő hálózathoz.

Rettenetesen izgatott voltam. Rögtön végigellenőriztem mind a 80 csemetét. A bizonyíték egyértelmű volt. A C13 és C14 azt mutatta, hogy a papírnyír és a duglászfenyő élő, kétirányú beszélgetést folytat. Kiderült, hogy az évnek ebben a szakában, nyáron, a nyír több szenet küld a fenyőnek, mint a fenyő a nyírnek, különösen, amikor a fenyő árnyékban van. A későbbi kísérletek aztán pont az ellenkezőjét mutatták: a fenyő küldött több szenet a nyír felé, mint az vissza. mert a fenyő még növekedett, amikor a nyíren nem voltak levelek. Kiderült tehát, hogy a két faj olyan szorosan összetartozik, mint a jin és jang.

Abban a pillanatban minden letisztult számomra. Tudtam, hogy valami nagy dolgot találtam. Valamit, amitől megváltozik az erdők fáinak kapcsolatáról alkotott nézetünk. Rájövünk, hogy nemcsak versenytársak, de együtt is működnek egymással. Szilárd bizonyítékot találtam ennek a hatalmas, földalatti kommunikációs hálózatnak, a másik világnak a létezésére.

Igazán reméltem és hittem benne, hogy a felfedezésem megváltoztatja az erdőgazdálkodási gyakorlatot, és a tarvágásról és gyomirtózásról holisztikusabb és fenntarthatóbb, olcsóbb és praktikusabb módszerekre való áttérést eredményez. Hogy mire is gondoltam? Később visszatérek erre.

Hogyan is végezzük a kutatásokat az erdőkhöz hasonló komplex rendszerekben? Nos, erdőkutatóként az erdőben végezzük a munkánkat, és ez elég kemény feladat, ahogy láthattátok. Nagyon jól kell tudnunk futni a medve elől. Mindenekelőtt kitartónak kell lennünk mindenféle dolgokkal szemben. Megérzéseinkre és tapasztalatainkra hagyatkozva, megfelelő kérdéseket kell feltennünk. Aztán adatokat kell gyűjtenünk, melyeket aztán ellenőriznünk kell. Én magam például több száz kísérletet végeztem az erdőben, és publikáltam őket. A legidősebb kísérleti ültetvényeim ma már több mint 30 évesek. Megtekinthetitek őket. Hát így működik az erdőtudomány.

Most pedig szólnék pár szót a tudományról. Hogyan is kommunikált a papírnyír és a duglászfenyő? Kiderült, hogy nemcsak a szén nyelvén beszélgettek, hanem nitrogénül és foszforul is, továbbá a víz, védekezőjelzések, allélvegyületek és hormonok révén is cseréltek információt. Meg kell mondjam, a tudósok korábban azt hitték, hogy ebben a főszerepet a talajban, a fákkal szimbiózisban élő gombafonal-hálózat, a mikorrhiza játssza. A mikorrhiza szó szerint annyit tesz: "gombás gyökér". A szaporítószerveikkel találkozhatunk, ha az erdőben járunk. Ezek a gombák. A gombák azonban csak a jéghegy csúcsát jelentik, mert a tövükből gombafonalak indulnak ki, és micéliumot alkotnak, ami viszont megfertőzi és ellepi a fák és más növények gyökereit. És ahol a gombasejtek a gyökérsejtekkel találkoznak, elkezdődik a szén és a tápanyagok cseréje. A gomba úgy jut hozzá a tápanyagokhoz, hogy keresztülhatol a talajon, és minden talajrészecskét körbefon. Ez a hálózat olyan sűrű lehet, hogy több száz kilométernyi micélium található egy talpalatnyi területen. Ez a micélium nem csupán az erdő különféle egyedeit köti össze, de különböző fajok, például a fűz és a fenyő példányait is összekapcsolja, egyfajta erdei internet módjára.

Láthatjátok: mint bármely hálózat, a mikorrhizális hálózat is csomópontokból és élekből áll. Ehhez a térképhez megvizsgáltuk egy duglászfenyő-csoport minden fájának és gombájának rövid DNS-szekvenciáit. Az ábrán a körök a fenyőket, azaz a csomópontokat jelentik, a vonalak pedig a gombaútvonalakat, a kapcsolatokat.

A legnagyobb, legsötétebb csomópontok a legserényebbek. Ezeket csomóponti fáknak, vagy – líraibban – anyafáknak hívjuk, mert kiderült, hogy ők nevelik a kicsiket, amelyek az aljnövényzetben fejlődnek. Ha látjátok ezeket a sárga pöttyöket - ezek fiatal magoncok, amelyek az idősebb anyafák hálózatában fejlődnek. Egy adott erdőben egy anyafa akár több száz más fával lehet kapcsolatban. Izotópos nyomkövetőnk segítségével kiderítettük, hogy az anyafák a fölösleges szenet a mikorrhizális hálózaton keresztül juttatják el az aljnövényzetben élő magoncokhoz, négyszeresére növelve azáltal túlélési esélyeiket.

Mi, emberek a saját gyermekeinket részesítjük előnyben. Kíváncsi voltam, vajon a duglászfenyő is így tesz-e, hasonlóan a grizzlymedve-mamához? Terveztünk hát egy kísérletet, amelyben az anyafákat saját fajtájú és eltérő fák magoncai között neveltük. Kiderült, hogy felismerik saját fajtájukat! Az anyafa a saját magoncaihoz nagyobb mikorrhizális hálózatot épít, és több szenet továbbít a föld alatt. Még saját gyökérterjedését is képes korlátozni azért, hogy a kicsinyeinek több teret biztosítson. Amikor az anyafa megsérül, vagy haldoklik, elkezd üzeneteket küldeni a következő generáció felé. Az izotópos nyomkövetés feltárta, hogy a szén a sérült anyafából a törzsén áthaladva lejut a mikorrhizális hálózatba, majd pedig a környező magoncokba. És nemcsak a szén, hanem védekező jelzések is. E két dolog hatására pedig megnő a magoncok ellenálló képessége a későbbi behatásokkal szemben. Szóval a fák beszélgetnek!

(Taps)

Köszönöm.

A kétirányú kommunikáció révén növekszik az egész közösség ellenálló képessége. Ez emlékeztethet benneteket az emberi közösségekre és családokra. Legalábbis bizonyos családokra.

(Nevetés)

Térjünk vissza a kiindulási ponthoz. Az erdő nem egyszerűen fák csoportja. Az erdő csomópontok és hálózatok egymást átlapoló, komplex rendszere, mely lehetővé teszi a fák kommunikációját, visszacsatolást és alkalmazkodást, ellenállóbbá téve ezzel az egész erdőt. Ennek oka, hogy számtalan anyafa és számtalan átfedő hálózat létezik. Ám ezek egyúttal rendkívül sebezhetők is. Nemcsak a természetes hatásokkal, mint például az öreg fákat előszeretettel megtámadó kéregszúval szemben, de az intenzív fakitermeléssel és tarvágásokkal szemben is. Kivehetünk egy vagy két anyafát, de van egy kritikus pont, mert az anyafák olyanok, mint egy repülőgép szegecsei. Ha kiveszünk egyet vagy kettőt, a gép gond nélkül repül tovább. Ha azonban túl sokat veszünk ki, vagy éppen a szárnytartókat vesszük ki, a rendszer összeomlik.

Nos, változott kicsit az erdőről alkotott képetek?

(Közönség) Igen.

Szuper! Ennek örülök.

Emlékezzetek, az előbb azt mondtam: remélem, hogy a kutatásom, a kutatásaim megváltoztatják az erdészeti gyakorlatunkat. Nos, szeretném ezt ellenőrizni 30 év múlva itt, Nyugat-Kanadában.

Ez alig 100 kilométerre nyugatra van tőlünk, a Banff Nemzeti Park határán. Rengeteg tarvágás. És nem is régiek. A Világ Erőforrásainak Intézete mondta 2014-ben, hogy az elmúlt évtizedben az összes ország közül Kanadában történt a legnagyobb erdőirtás. Pedig fogadok, mindenki Brazíliára tippelt volna. Kanadában ez évi 3,6 százalék. Ez a becslésem szerint négyszerese a fenntartható mértéknek.

Az erdő ilyen mértékű megzavarása már hatással van a vízkörforgásra, pusztítja a vadak élőhelyeit, és üvegház-gázokat bocsát a légkörbe, ami további zavarokat s fapusztulást okoz.

Mindemellett folytatjuk egy-két faj telepítését, és kiirtjuk a nyárt és a nyírt. Ezek az egyszerű erdők nélkülözik a komplexitást, érzékenyek a fertőzésekre és a rovarkárra. A klíma változása rendkívüli események egész sorát váltja ki: fenyőbogarak egész Észak-Amerikán végigsöprő hatalmas invázióját, vagy óriási erdőtüzeket, mint az elmúlt hónapokban Albertában.

De visszatérve a végső kérdésemhez: Erdeink meggyöngítése helyett, hogyan tudnánk megerősíteni őket, hogy megbirkózzanak a klímaváltozással? Nos, az erdők mint komplex rendszerek legnagyszerűbb képessége a hatalmas öngyógyító erejük. Legutóbbi kísérleteink azt mutatták, hogy foltszerű fakivágás esetén, amikor az anyafákat megtartjuk, a fajok, gének és genotípusok változatossága gyorsan helyreáll, és e mikorrhizális hálózatok gyorsan regenerálódnak. Ezeket a gondolatokat szem előtt tartva, négy egyszerű megoldást mondanék. És igazán nem mondhatjuk, hogy túl bonyolult a végrehajtásuk.

Először is: ki kell mennünk az erdőbe. Újra kapcsolatba kell kerülnünk saját, helyi erdőinkkel. Erdőink többségét jelenleg a "mindent egy kaptafára" elv szerint kezelik, miközben a jó erdőgazdálkodás a helyi viszonyok ismeretét igényli.

Másodszor: meg kell mentenünk őserdeinket. Ezek a génállomány, az anyafák és mikorrhizális hálózatok őrzői. Ez a vágások visszafogását jelenti. Nem beszüntetését: visszafogását.

Harmadszor: vágás során meg kell őriznünk az örökségünket - az anyafákat és hálózatokat, a fákat, a génállományt, hogy átadhassák tudásukat a fák következő nemzedékének, hogy ellen tudjanak állni a jövőbeli fenyegetéseknek. Védenünk kell a természetet!

És végül, negyedszer és végezetül: újjá kell építenünk erdeinkben a fajok, genotípusok és struktúrák változatosságát, mégpedig telepítéssel, a természetes regenerálódást elősegítve. Olyan eszközöket kell adnunk az anyatermészetnek, melyekkel képessé tesszük az öngyógyításra. Ne feledjük, hogy az erdő nem egymással versengő fák együttese. A fák szorosan együttműködnek!

Visszatérve Jigshez, Jigs balesete egy új világot mutatott meg számomra, és megváltoztatta az erdőről alkotott képemet. Remélem, sikerült megváltoztatnom a ti erdőről alkotott képeteket is.

Köszönöm.

(Taps)