Oliver Sacks
7,225,607 views • 18:48

A szemünkkel látunk. De ugyanakkor az agyunkkal is. Az agyunkkal való látást pedig gyakran imaginációnak hívjuk. A saját képzeletünk tájai pedig ismerősek számunkra, ez a lelki világunk. Mindig is ezzel éltünk. De hallucináció is létezik. És a hallucináció merőben más. Nem tűnnek saját teremtményünknek. Nem tudjuk kontrollálni. Úgy tűnik, mintha kívülről jönne, és a percepciót másolná.

A hallucinációkról fogok beszélni. Azokról a vizuális hallucinációkról, melyeket a betegeimnél észlelek. Néhány hónappal ezelőtt kaptam egy telefonhívást az idősek otthonából, ahol dolgozom. Azt mondták, hogy az egyik lakó, egy 90-es éveiben járó öreg hölgy, dolgokat lát. Azon gondolkodtak vajon megőrült –e. Vagy hogy, mivel öreg volt a hölgy, esetleg stroke-ot kapott vagy Alzheimer kórban szenved.

Szóval megkérdezték, hogy megnézném-e Rosalie-t, az idős hölgyet. Bementem meglátogatni őt. Azonnal egyértelmű volt, hogy teljesen épelméjű, tudatánál van és az intelligenciája is rendben. De nagyon riadt volt és zavart, mert dolgokat látott. És hozzátette amit a nővérek nem említettek hogy ő vak, makuladegeneráció következtében öt éve teljesen megvakult. De most, pár napja dolgokat lát.

Megkérdeztem ’Milyen dolgokat?’ és azt mondta „Embereket keleti ruhákban, szövetekben, fel-le mászkálnak a lépcsőn. Egy embert, aki felém fordul és mosolyog. De a szájában az egyik oldalon hatalmas foga van. Állatokat is látok. Egy fehér épületet. Havazik, puha hó. Látom ezt a lovat, befogva, elvontatja a havat. Aztán egy éjjel megváltozott a kép. Kutyákat, macskákat látok felém sétálni. Elérnek egy bizonyos pontra és ott megállnak. Aztán újra megváltozik. Rengeteg gyereket látok. Fel-le mászkálnak a lépcsőkön. Élénk színeket viselnek, rózsaszínt, kéket, mint a keleti ruhák.”

Azt mondja, néha, mielőtt megjelennek az emberek, rózsaszín és kék négyzeteket lát a padlón, melyek a plafon felé haladnak. „Olyan, mintha álmodna?” - kérdeztem. És azt mondta: „Nem, nem olyan mint egy álom, olyan mint egy film.” És hozzátette „Színes. Mozgókép. De teljesen néma, mintha némafilm lenne.” És azt is hozzátette, hogy elég unalmas film. Azt mondta „Ezek az emberek a keleti ruhákban, fel-le mászkálnak, nagyon ismétlődő, nagyon behatárolt.” (Nevetés)

Van humorérzéke. Tudta, hogy ez hallucináció. De meg volt rémülve. 95 évet élt és sosem hallucinált. Azt mondta a hallucinációk függetlenek voltak mindattól amit éppen gondolt, csinált vagy érzett. Hogy csak maguktól előbukkantak, ahogy maguktól el is tűntek. Nem tudta befolyásolni őket. Azt mondta nem ismerte fel a hallucinációban szereplő embereket, sem a helyszínt. És egyik ember vagy állat sem, szóval, egyik se vette őt észre. Nem értette, hogy mi történik. Arra gondolt, hogy megőrült, hogy elment a józan esze.

Alaposan megvizsgáltam. Okos öreg hölgy volt. Teljesen épeszű. Semmilyen orvosi problémája nem volt. Nem szedett gyógyszert, mely kiválthatta volna a hallucinációkat. De vak volt. És akkor azt mondtam neki „Azt hiszem tudom mi baja van. Azt mondtam: "Létezik a vizuális hallucinációnak egy speciális fajtája, mely együtt jár a látás romlásával, vagy vaksággal. Ezt először a 18.században írta le egy Charles Bonnet nevű férfi. Önnek Charles Bonnet szindrómája van. Semmi baja az agyának. Semmi baja az elméjének. Charles Bonnet szindrómája van.”

Nagyon megkönnyebbült, hogy semmi súlyos baja nincs, és nagyon kiváncsivá vált. Megkérdezte „Ki az a Charles Bonnet? Neki is volt?” És hozzátette „Mondja meg minden egyes nővérnek hogy Charles Bonnet szindrómám van." (Nevetés) "Hogy nem vagyok őrült. Nem vagyok tébolyult. Charles Bonnet szindrómám van.” Úgyhogy megmondtam a nővéreknek.

Nos, nekem ez egy mindennapi szituáció. Javarészt idősek otthonában dolgozom. Sok idős embert látok, akik csökkent halló vagy látóképességgel rendelkeznek. Úgy a halláskárosultak 10%-ának van muzikális hallucinációja, és úgy a látáskárosultak 10%-ának van vizuális hallucinációja. Nem kell hogy teljesen vakok legyenek, csak károsultak.

Nos, az eredeti 18. századi leírásban, Charles Bonnet-nek nem volt, a nagyapja szenvedett hallucinációktól. A nagyapja magisztrátus volt, egy idősödő úr. Szürkehályoggal műtötték. Elég rosszul látott. 1759-ben elmesélte az unokájának miket lát.

Az első dolog amit látott egy levegőben lógó zsebkendő volt. Egy nagy kék zsebkendő négy narancs színű karikával. Tudta, hogy hallucinál. A levegőben nem lógnak zsebkendők. Aztán egy nagy kereket látott a levegőben. Néha nem volt benne biztos hogy hallucinációt lát vagy sem. Mert a hallucináció passzolt a vízió kontextusába. Egyszer, mikor a lány unokái meglátogatták, megkérdezte tőlük: „És kik ezek a jóképű fiatalemberek veletek?” Erre ők azt válaszolták: „Jaj, nagypapa, dehát itt nincsenek jóképű fiatalemberek.” És a jóképű fiatalemberek eltűntek. Tipikus az ilyen hallucinációknál, hogy egy pillanat alatt jönnek, és ugyanígy tűnnek el. Nem fokozatosan tűnnek elő vagy halványulnak el. Hirtelen tűnnek elő. És hirtelen változnak.

Charles Lullin, a nagyapa, többszáz különböző alakot és mindenféle tájat látott. Egyszer egy férfit látott egy köntösben, aki pipázott, és rájött, hogy az ő maga. Ez volt az egyetlen alak akit felismert. Egyszer, amint Párizs utcáin sétált, látott – ez valós volt – egy állványzatot. Ám hazaérve ennek az állványzatnak a makettjét látta, az íróasztalán. Az észlelés effajta ismétlődését palinopsziának nevezik.

Úgy tűnik, ami vele is és Rosalie-val is történik, ahogy Rosalie is azt kérdezte „Mi történik?” melyre azt válaszoltam, hogy ahogy elveszti a látását, ahogy az agy vizuális részei nem kapnak több ingert, hiperaktívvá és ingerlékennyé válnak. És spontán módon elsülnek. Ezért dolgokat kezd látni. És amit lát, valójában nagyon komplikált is lehet.

Egy másik betegemnél, akinek – mint Charles Lullinnak – szintén megvolt még a látása, a vízió nagyon zavaró is lehetett. Egyszer, ahogy mesélte, egy férfit látott csíkos ingben, egy étteremben. Aztán a férfi hátrafordult, és hat egyforma csíkos inges alakká vált szét, akik közeledtek felé. Majd a hat alak újra egybe olvadt, mint egy harmonika. Egy másik alkalommal, mikor vezetett, illetve a férje vezetett, az út négyfelé vált. Ő pedig azt érezte, hogy négy úton halad egyszerre.

Nagyon mobilis hallucinációi is voltak. Sokszor kapcsolódott autóhoz. Néha egy tinédzser fiút látott, ahogy a motorháztetőn ül. Nagyon kitartó volt, elég könnyedén mozgott, ahogy kanyarodott az autó. Aztán, mikor megálltak, a fiú kilőtte magát, 30 méterre fölfelé a levegőbe, majd eltűnt.

Egy másik betegemnek másfajta hallucinációi voltak. Ennek a nőnek nem a szemével volt probléma, hanem az agyában lévő látóközpontjával. Egy kis daganat az occipital cortex-ben. Ráadásul rajzfilmfigurákat látott. Ezek a figurák átlátszóak voltak, és a látótér felét fedték le, mint egy redőny. Leginkább Brekit látta, a Muppet show-ból. (Nevetés) Nos, én nem nézem a Szezám Utcát, de igaza volt, mikor rákérdezett, hogy „Miért Breki? Breki, a béka semmit nem jelent nekem. Tudja, gondolkodtam a Freud-i befolyásoló tényezőkről. Miért Breki? Breki a béka semmit nem jelent nekem.”

A rajzfilmfigurák nem túlságosan zavarták. Ami aggasztotta, hogy nagyon kitartó képeket, hallucinációkat látott arcokról, ahogy Rosalie is, ahol az arcok eldeformálódtak, hatalmas foguk, vagy hatalmas szemük volt. Ezek megrémisztették. Szóval mi történik ezekkel az emberekkel? Mint doktor, meg kell próbálnom definiálni mi is történik és megnyugtatni ezeket az embereket. Legfőképpen pedig biztosítani őket, hogy nem fognak megőrülni.

Ahogy már említettem, úgy a látáskárosultak 10%-ánál történik ez. De nem több, mint ezek 1%-a ismeri el. Mert félnek tőle, hogy őrültnek nézik majd, vagy ilyesmi. Ha pedig meg is említik ezt az orvosuknak, előfordulhat, hogy félrediagnosztizálják őket.

Sajátságos módon az a képzet alakult ki, hogy ha valaki hall vagy lát dolgokat, az őrült. Ám a pszichotikus hallucinációk egész másak. A pszichotikus hallucinációk, legyen az vizuális vagy vokális, megszólítják az embert. Megvádolják. Ráveszik valamire. Megalázzák. Gúnyolódnak az emberen. Interakcióba kerülnek az emberrel. Ezek egyike sem történik a Charles Bonnet hallucinációknál. Itt egy film játszódik le. Egy filmet látnak, melyhez semmi közük. Legalábbis így gondolkodnak róla.

Létezik még egy ritka dolog, amelyet temporális lebeny epilepsziának neveznek. Néha, ha valakinek ez van, előfordul, hogy úgy érzi visszament egy bizonyos helyre és időbe a múltba. Egy bizonyos kereszteződésnél találja magát. Sült gesztenye illatát érzi. Hallja a forgalmat. Minden érzékszerv bevonódik. Egy lányra vár. És ez az a bizonyos keddi nap 1982-ben. A temporális lebeny epilepszia hallucinációi mind multiszenzorális hallucinációk, tele vannak érzéssel, minden ismerős, időben és térben behatárolható, koherens, dramatikus. A Charles Bonnet fajta egész más.

Tehát a Charles Bonnet hallucinációkban mindenféle fokozat megtalálható, a geometriai hallucinációktól a rózsaszín-kék négyzetekig, ami a hölgynek volt, egészen a komplikált alakokról, különösen arcokról szóló hallucinációkig. Az arcok, és néha a torz arcok a legáltalánosabb dolgok az ilyen hallucinációkban. A második legáltalánosabbak pedig a rajzfilmfigurák.

Szóval mi is történik? Csodálatos módon, az elmúlt években már lehetségesé vált a funkcionális agyi képalkotási technika, az FMRI elvégzése embereken, miközben hallucinálnak. És tulajdonképpen annak a felfedezése, hogy a vizuális agy különböző részei aktiválódnak hallucináció közben. Amikor valakinek ezek az egyszerű, geometriai hallucinációi vannak, akkor az elsődleges vizuális cortex aktiválódik. Ez az agynak azon része, mely a mintákat és éleket ismeri fel. Nem formálunk alakzatokat az elsődleges vizuális cortex-szel.

Mikor alakok formálódnak, a vizuális cortex egy magasabb része is bevonódik a temporális lebenyben. A temporális lebenynek ezt a részét pedig fusiform gyrus-nak nevezik. Az pedig ismert, hogy ha a fusiform gyrus sérül, akkor az embernek nehézségei támadhatnak az arcok felismerésével. Ha azonban abnormálisan működik a fusiform gyrus, az ember arcokat hallucinálhat. És pontosan ez történik némelyeknél az említett emberek között. Létezik egy rész a gyrus elülső részében, mely a fogakat és szemeket reprezentálja. Ez a rész aktiválódik, mikor az emberek torzított arcokat hallucinálnak.

Van az agynak egy másik része, mely leginkább akkor aktiválódik . mikor valaki rajzfilmfigurákat lát. Aktiválódik, amikor valaki felismeri a rajzfilmet, mikor rajzfilmfigurát rajzol, vagy hallucinálja azokat. Nagyon érdekes, hogy ez specifikus. Más részei is vannak az agynak, amelyek specifikusan az épületek és tájak felismerésekor és azok hallucinációjakor aktiválódnak.

1970 körül felfedezték, hogy nem csak hogy az agy külön részei működnek ilyenkor, hanem bizonyos sejtek. Az „arc sejteket” 1970-ben fedezték fel. Ma pedig már tudjuk, hogy százával vannak még másfajta sejtek, melyek nagyon specifikusak lehetnek. Tehát lehet hogy valakinek nem csak „autó” sejtjei vannak, hanem „Aston Martin” sejtjei. (Nevetés) Láttam egy Aston Martin-t ma reggel. Be kellett hoznom. És most valahol ott bent van. (Nevetés)

Na most, ott tartunk, hogy az úgynevezett inferotemporal cortex-ben csak vizuális képek vannak, vagy ezek részei, darabjai. Csak magasabb szinteken csatlakozik be a többi érzékszerv és kapcsolódnak be az érzelmek és emlékek. A Charles Bonnet szindrómánál pedig nem érik el ezt a szintet. Ott az alsó vizuális cortex ezen szintjein vannak, ahol ezer és tízezer és milliónyi kép tárolódik, vagy ezek darabjai, részletei, mind idegileg bekódolva, egyes sejtekbe vagy sejtcsoportokba.

Normális esetben ezek mind részei az integrált észlelési folyamatnak, vagy imaginációnak. És az emberben mindez nem tudatosul. Csak akkor szakad meg a folyamat, ha az ember látáskárosult, vagy vak. És ilyenkor ahelyett, hogy normális észlelést tapasztalna az ember, egy anarchikus, zavarodott stimuláció vagy kibocsátás keletkezik az összes sejtből az inferotemporális cortexben. Szóval hirtelen lát egy arcot. Hirtelen egy autót lát. Hirtelen ezt, vagy azt lát. Az agy megteszi a tőle telhetőt hogy a legjobban összerendezze és összefüggésbe hozza ezeket. Ám nem igazán sikeresen.

Mikor először körülírták ezeket a látomásokat, azt gondolták hogy úgy kell értelmezni őket mint az álmokat. Ám az emberek azt állítják „Nem ismerem fel az embereket. Nincs semmiféle asszociációm velük kapcsolatban. Breki, a béka, nem jelent nekem semmit.” Ilyenkor nem jut sehova az ember, ha álomként értelmezi a képeket.

Hát, nagyjából elmondtam amit akartam. Csak összefoglalnám és azt mondanám hogy ez megszokott dolog. Gondoljanak bele hány vak ember van. Százával, ezrével lehetnek olyan vak emberek akik ilyen hallucinációktól szenvednek, de nem merik megemlíteni őket. Tehát a felszínre kell hoznunk mindezt, a betegek, az orvosok és az emberek miatt is. Végül, azt gondolom végtelenül érdekes és értékes ha az ember belelát egy kicsit abba, hogy hogy is működik az agy.

Charles Bonnet azt mondta 250 évvel ezelőtt, azon elmélkedett, vajon ezek a hallucinációk, vagy ahogy ő mondta az elme színháza, hogy teremtődhet meg az agy gépezetében? Most, 250 évvel később azt hiszem kezdünk betekintést nyerni abba, hogy mindez hogy is működik. Köszönöm szépen.

Taps.

Chris Anderson: Ez remek volt. Köszönjük szépen. Olyan nagy rálátással és a betegeihez fűződő empátiával beszél minderről. Tapasztalta valaha is ezen szindrómák valamelyikét önmagán?

Oliver Sacks: Féltem, hogy ezt megkérdezi. (Nevetés) Nos, igen, sokat közülük. Valójában magam is kissé látáskárosult vagyok. Egyik szememre vak vagyok, és a másik sem kiváló. Geometriai hallucinációkat már észleltem. De ott ennyiben is maradt.

C.A: És nem zavaróak? Mert hogy ön érti, hogy mi történik. Nem aggódik emiatt?

Nem zavarnak jobban mint a fülzúgásom, amit pedig ignorálok. Időnként érdekesnek találom. Sok képem van róluk a jegyzetfüzetemben. Én magam is megcsináltattam az FMRI-t, hogy lássam hogy veszi át az uralmat a vizuális cortex. Amikor ezeket a hatszögeket és más komplex alakzatokat látom, amit színtén megtapasztaltam a vizuális migrén alatt, azon elmélkedem vajon más is ilyeneket lát –e, és hogy vajon a barlangrajzok vagy a díszítő művészet kicsit innen is fakadt-e.

Ez egy abszolút mértékben lenyűgöző előadás volt. Köszönjük, hogy megosztotta velünk.

O.S: Köszönöm. Köszönöm. (Taps)