Markham Nolan
1,377,795 views • 13:29

Nagyjából 17 éves korom óta foglalkozom újságírással. Mostanában ez egy érdekes foglalkozásnak számít, mert — ahogyan azt Önök is tudják — minden készül a feje tetejére állni a médiában, és ennek az üzleti vetületéről valószínűleg szinte mindannyan tudunk, tudjuk, milyen kilátástalan és korrupt, vagyis — ahogy azt a nagyapám mondaná — az összes profitot a Google falja fel.

Valóban érdekes most újságírónak lenni, de az engem érdeklő felfordulás nem a kimeneti oldalon van. Engem a bementi oldal érdekel. Lényegében az, hogy hogyan jutunk információhoz, hogyan jutunk a hírekhez. Ez sokat változott, mivel lényegesen eltolódtak az erőviszonyok a hírügynökségektől a közönség felé. Hosszú időn keresztül a közönségnek nem volt módja befolyásolni a híreket, vagy elérni bármi változást. Nem igazán tudtak kapcsolatot teremteni egymással. Ez mára visszavonhatatlanul megváltozott.

Legelső kapcsolatom a médiával 1984-ben volt, a BBC egynapos sztrájkja idején. Nem voltam valami vidám. Mérges voltam. Nem tudtam megnézni a rajzfilmemet. Írtam hát egy levelet. Nagyon hatásos így befejezni egy mérges levelet: "Szeretettel: Markham, 4 éves." Ez azóta is működik. Nem vagyok benne biztos, hogy bármi hatásom is lett volna az egynapos sztrájkra, de azt tudom, hogy három hétbe tellett, hogy választ kapjak. Ez volt a szokásos forduló. Bárki másnak is ennyi időbe tellett, hogy kapjon valami visszajelzést. Ez megváltozott mostanra, mert mi, újságírók a történésekkel egyidőben lépünk. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a közönség reagáljon a hírekre. Reagálunk a közönségre, tulajdonképpen rájuk támaszkodunk. Segítenek nekünk megtalálni a híreket. Segítenek kigondolni, hogy melyik a legjobb nézőpont, és mi az, amit hallani szeretnének. Itt minden az eseményekkel egyidőben játszódik. Sokkal gyorsabb. Állandó folyamat, amiben az újságíró folyton fogócskázik.

Hogy mondjak egy példát, hogy mennyire támaszkodunk a közönségre: szeptember 5-én Costa Ricában földrengés volt, 7,6 erősségű. Elég nagy. 60 másodperc alatt jutottak el a hullámok a 250 kilométerre lévő Managuába. Tehát Managuában 60 másodperccel az után rengett a föld, hogy a rengés kipattant az epicentrumból. Harminc másodperccel később érkezett az első üzenet a Twitterre, azt írta valaki, hogy "temblor", ami földrengést jelent. Tehát 60 másodpercre volt szüksége a fizikai rengésnek az út megtételéhez. Harminc másodperccel később a földrengés híre már bejárta az egész világot. Elvileg bárki tudhatta a világon, hogy földrengés volt Managuában. Azért volt ez így, mert volt valaki, akit dokumentáló hajlama arra késztetett, hogy küldjön egy helyzetjelentést. Ezt tesszük manapság mindannyian, ha történik valami, posztoljuk helyzetjelentésünket, vagy küldünk egy fotót, küldünk egy videót, és ezek állandó folyamként áramlanak a nagy közösbe.

Más szóval, szinte állandó, nagy mennyiségű adat töltődik fel folyamatosan. Ez valóban megdöbbentő. Ha a számokat nézzük, minden egyes percben 72 órányi újabb videó kerül fel a YouTube-ra. Tehát minden másodpercben több mint egy órányi videót töltenek fel. Ami a fotókat illeti, 58 fotót töltenek fel az Instagramra másodpercenként. Több mint három és fél ezer fénykép kerül fel a Facebookra. Mire befejezem az előadásom, 864 órányival több videó lesz a YouTube-on, mint amikor elkezdtem, és két és fél millióval több fénykép a Facebookon és az Instagramon.

Így hát érdekes helyzetbe kerültünk újságíróként, mert hozzájuthatnánk bármihez. Bármi is történik a világban, tudhatnék róla szinte azonnal, és pénzbe sem kerül. És ugyanez vonatkozik itt a teremben bárkire.

Az egyetlen gond, hogy ha ilyen rengeteg információnk van, meg kell találnunk a megfelelő anyagot, és ez hihetetlenül nehéz lehet, ha ilyen adatmennyiséggel foglalkozunk. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint ami a Sandy hurrikán alatt történt. Az volt, hogy a Sandy hurrikán olyan szupervihar volt, amilyet hosszú idő óta nem láttunk, és súlyos csapással sújtotta a világegyetem iPhone fővárosát — (Nevetés) —, és a híradások korábban sosem látott tömegét kaptuk. Ez azt jelentette, hogy az újságíróknak kezelni kellet tudni a hamis forrásokat, így régi fényképekkel, amelyeket újra beküldtek. Foglalkoznunk kellett az összeollózott képekkel, amelyeket korábbi viharok felvételeiből állítottak össze. Foglalkoznunk kellett olyan képekkel, amilyenek a "Holnapután"-hoz hasonló filmekből származtak. (Nevetés) És foglalkoznunk kellett olyan képekkel is, amelyek annyira realisztikusak voltak, hogy nehéz volt megmondani, hogy csakugyan igaziak-e. (Nevetés)

De félretéve a tréfát, voltak olyan képek, mint ez itt az Instagramból amit tüzetesen átvizsgáltak az újságírók. Nem voltak teljesen biztosak benne. Egy Instagrammos szűrőt használt. A fények kétségesek voltak. Minden kétséges volt vele kapcsolatban. Kiderült róla, hogy valódi. Manhattan belvárosában készült, az Avenue C-n, amit elöntött a víz. Azért tudták kimondani, hogy valódi, mert el tudtak jutni a forrásig, jelen esetben a New York-i gasztrobloggerekig. Nagyra becsülik őket. Mondhatni, híresek. Nem leplezés volt tehát, tényleg bizonyítani lehetett. Ez volt az újságírók munkája. Ennek az anyagnak a megszűrése. Ahelyett, hogy elmentünk volna megszerezni, és az olvasónak elhozni az infromációt, azzal foglalkoztunk, hogy visszaszorítsuk azt, ami káros lehet.

Megtalálni a forrást egyre fontosabbá válik — megtalálni a jó forrást — manapság a Twitter az a hely, ahol a legtöbb újságíró próbálkozik. Egyfajta "de facto" valós idejű hírcsatornává vált, ha tudja valaki, hogy hogyan használja, mert hogy annyi minden van a Twitteren.

A 2011-es egyiptomi forradalom jó példa arra, hogy milyen hasznos tud lenni, de egyben milyen nehéz is. Nekem, aki nem beszél arabul, aki kívülállóként Dublinból figyeli az eseményeket, a Twitter-listák és a megbízható források listája, azoké az embereké, akikről meg tudtuk állapítani, hogy hitelesek, nagyon fontosak voltak. De hogyan építünk fel egy ilyen listát a semmiből? Elég nehéz, tudni kell, hogy mit keressünk. Ezt a bemutató anyagot egy olasz egyetemi tanár készítette, André Panninsonnak hívják. Lényegében nem csinált mást, mint hogy fogta a Hosni Mubarak lemondásának napján a Tahrir Square-en folytatott Twitter-beszélgetéseket. Az itt látható pontok a retweetek, azaz megosztások, így ha valaki megoszt egy üzenetet, akkor keletkezik egy összeköttetés a két pont között, és minél többször osztanak meg egy üzenetet annál jobban láthatóvá válnak a csomópontok, a létrejövő kapcsolatok. Bámulatos mód ez a beszélgetések megjelenítésére, és tippeket ad arra, hogy kik a legérdekesebbek, és kiket érdemes vizsgálni. Ahogy a beszélgetés egyre terebélyesedik, egyre elevenebb lesz, és néha magára marad az ember a beszélgetéseknek ezzel a hatalmas, pulzáló mutatójával. Meg tudnánk találni a csomópontokat, és azután folytathatnánk, hogy, "Ezeket az embereket kell megvizsgálni. Ezek azok, akiket nyilvánvalóan érdemes. Nézzük, kik ezek!"

Most ebben az információáradatban a valós idejű hálózat valóban érdekessé válik a hozzám hasonló újságírók számára, mert minden korábbinál több eszköz áll a rendelkezésünkre az ilyen vizsgálatok végrehajtására. Amennyiben elkezdünk leásni a forrásokig, jóval tovább jutunk, mint valaha.

Előfordul, hogy olyan tartalomba ütközünk, ami annyira csábít a felhasználásra, hogy majd megszakad érte a szívünk, de nem vagyunk 100 százalékig biztosak, mert nem tudjuk, hogy a forrás megbízható-e. Nem tudjuk, nem bűzlik-e valami. Nem tudjuk, hogy nem valami régi dolog újbóli feltöltéséről van-e szó. Ki kell vizsgálni az ügyet. Ezt a videót, amin most átfutunk, néhány hete találtuk.

Videó: Egy másodperc alatt nagy szél kerekedett.

(Eső és szélzúgás)

(Robbanás) Hú, a francba!

Markham Nolan: Egy hírszerkesztő számára ez már valami, legszívesebben elrohanna vele, mert aranyat ér. Értik, ez remek felvétel, akárki is csinálta, zseniális videó, egyenest az udvarból! De honnan tudjuk, hogy vajon igazi-e, vagy hamisítás, vagy valami régi, amit újra feltöltöttek?

Nekiláttunk hát, hogy utánajárjunk a videónak, és az egyetlen dolog, amin el tudtunk indulni, az a YouTube account felhasználói neve volt. Egyetlen videó volt ezen az accounton, és a felhasználói név: Rita Krill. Nem tudtuk, hogy Rita létezik-e vagy ez egy hamis név, de elkezdtük keresni, és ehhez ingyenes internetes eszközöket használtunk. Az egyik a Spokeo volt, amivel rá tudtunk keresni a Rita Krillekre. Végignéztük a teljes Egyesült Államokat. Találtunk New Yorkban, Pennsylvaniában, Nevadában és Floridában. Folytattuk hát egy másik ingyenes internetes eszközzel, a Wolfram Alphával, és megnéztük, milyen volt az időjárás azon a napon, amikor a videót feltöltötték, és amikor végigmentünk azokon a különféle városokon, azt találtuk, hogy Floridában zivatar és eső volt egész nap. Felmentünk hát a white pagesre, és megtaláltuk, amit kerestünk, végignéztük a telefonkönyvben a Rita Krilleket, végignéztünk pár különböző címet, ami elvezetett a Google Mapshez, ahol megtaláltuk a házat. Megtaláltuk a házat egy úszómedencével, ami figyelemre méltóan hasonlított Ritáéra. Visszatértünk a videóhoz, és kellett keresnünk további nyomokat ellenőrzésképp. Ha megnézzük a videót, van ott egy nagy ernyő, egy fehér gumimatrac a medencében, és a medencének szokatlanul lekerekítettek az élei, és két fa áll a háttérben. Visszamentünk a Google Mapshez, és egy kicsit rázoomoltunk, és tényleg, van ott egy fehér matrac, két fa, és egy ernyő. Bár össze van csukva ezen a fotón. Egy kis trükk. A medencének is lekerekítettek az élei. Sikerült felhívni Ritát és tisztázni a videót, hogy akkor készült, és az ügyfeleink örültek, mert gond nélkül futtathatták.

Néha azonban az igazság kiderítése kevésbé vidám dolog, és a következményei is sokkal súlyosabbak. Szíria nagyon érdekes számunkra, mert nyilvánvalóan sok esetben olyan tényeket próbálunk feltárni, amelyek esetleg háborús bűn bizonyítékaként szolgálhatnak. A YouTube itt valóban a világ eseményiről szóló információk legfontosabb tárházává válik.

Itt ez a videó — nem fogom megmutatni az egészet, mert elég borzalmas — fognak hallani bizonyos hangokat. Ez Hamából van. Videó: (Kiabálás) Ha az egészet végignézzük, azt látjuk, hogy holttesteket emelnek ki egy furgonból és ledobják őket egy hídról. Az a feltételezés, hogy ezek a fickók a Muzulmán Testvériségtől vannak, és a szíriai hadsereg tisztjeinek tetemeit dobták le a hídról átkozódás, káromkodás közepette. Egy csomó, egymásnak ellentmondó vélemény volt arról, hogy kik is ők, és hogy valóban az történt-e, amit a videó állít.

Beszéltünk hamai forrásokkal, olyanokkal, akikkel már volt kapcsolatunk a Twitteren, és megkérdeztük őket erről. A híd érdekelt minket, mert azt esetleg lehet azonosítani. Hárman háromféle dolgot mondtak a hídról. Az egyik azt állította, hogy nincs ilyen híd. A másik szerint a híd létezik, de nem Hamában, hanem valahol másutt. A harmadik azt mondta: "szerintem létezik a híd, de a híd duzzasztógátjánál a zsilip zárva volt, így a folyómedernek száraznak kellene lennie, ez így értelmetlen." Tehát ez volt az egyetlen fogódzónk. Végignéztük a videót más támpontokért. Láttuk a jellegzetes korlátot, amit felhasználhattunk. Ránéztünk a szegélyre. A szegély délre vetett árnyékot, így kimondhattuk, hogy a híd kelet-nyugati irányban szeli át a folyót. A járdaszegély fekete-fehér. Ahogyan a folyót néztük, láthattunk egy betontömböt a nyugati oldalon. És egy vérfoltot. Az vér a folyóban. A folyó tehát délről északra folyik. Ennek számomra ez a jelentése. Ha most a hídtól kicsit eltávolodunk, van egy füves rész a part bal oldalán, és a folyó összeszűkül.

Felmegyünk a Google Mapsre és nekilátunk átvizsgálni szó szerint minden egyes hidat. Elmegyünk az imént említett gáthoz, szó szerint végigmegyünk az úton, ami átszeli a folyót, áthúzzuk azokat a hidakat, amelyek kiesnek. Olyat keresünk, amely kelet-nyugati irányban szeli át. És eljutunk Hamába. Megkapjuk az utat a duzzasztógáttól Hamába, és nincs ott híd. Megyünk hát tovább egy kicsit. Átváltunk a műholdas nézetre, és találunk egy másik hidat, és kezd minden egybevágni. Úgy tűnik, a híd keletről nyugatra szeli át a folyót. Ez lehet hát a mi hidunk. És most rázoomolunk. Kezd látszani, hogy van egy felezővonal, tehát ez egy kétsávos híd. A szegélye fekete-fehér, ahogyan a videón láttuk, és ahogy végigklikkelünk rajta, láthatjuk azokat a fotókat, amiket valaki feltöltött a térképhez, ami nagyon kényelmes, ráklikkelünk hát a fotókra. A fotók mutatnak olyan részleteket, amiket összevethetünk a videóval. Az első, amit meglátunk, a fekete-fehér szegélyek, ami nagyon jó, mert ezt láttuk már korábban. Látjuk a jellegzetes korlátot, amin át a fickók átdobták a tetemeket. És így folytatjuk tovább, amíg meg nem bizonyosodunk róla, hogy ez a mi hidunk.

Mit jelent ez? Visszamegyek a három forrásomhoz és megnézem, mit mondtak: ahhoz, aki szerint nem létezik a híd, ahhoz, aki azt mondta, hogy a híd nem Hamában van, és ahhoz a fickóhoz, aki azt mondta, " Igen, van ilyen híd, de nem vagyok biztos a vízszintben." A hármas számú tűnik a leghihetőbbnek, és ezt 20 perc alatt ki tudtuk deríteni, Dublinben, egy irodai szobában ülve, néhány ingyenes internetes eszközt használva. Ez a jó ebben. Bár a világháló szélsebes, rengeteg információval szolgál, hihetetlenül nehéz megrostálni, és napról napra egyre nehezebb lesz, de ha okosan használjuk, elképesztő információkhoz juthatunk. Néhány fogódzó alapján valószínűleg a legtöbbjükről ki tudnék deríteni egy csomó dolgot, aminek talán nem örülnének.

De ami ennek a tanulsága számomra, hogy ha több van, ha nagyobb az információbőség, mint amilyen valaha is volt, akkor nehezebb szűrni, komolyabb eszközeink vannak. Vannak ingyenes internetes eszközökeink, amik lehetővé tesznek, segítenek végrehajtani ilyen vizsgálódásokat. Vannak algoritmusaink, amik sokkal agyafúrtabbak a korábbiaknál, számítógépek, amelyek sokkal gyorsabbak.

De itt jön a lényeg. Az algoritmusok szabályok. Binárisak. Igen vagy nem, fekete vagy fehér. Az igazság soha nem fekete-fehér. Az igazság érték. Az igazság függ az érzelmektől, képlékeny, és — mindenek előtt — emberi. Nem számít, milyen gyorsak leszünk a számítógép révén, mennyi információnk van, soha nem leszünk képesek kihagyni az embert az igazság kereséséből, mert végül is ez egyedülállóan emberi jellemző. Nagyon köszönöm. (Taps)