Kelly McGonigal
24,871,241 views • 14:28

Be kell vallanom valamit; először azonban azt szeretném, ha önök vallanának be nekem valamit. Emeljék fel a kezüket azok, akik az elmúlt egy évben

viszonylag kevés stresszt tapasztaltak. Valaki?

És mi a helyzet a mérsékelt mennyiségű stresszel?

Kik tapasztaltak sok stresszt? Igen. Én is.

De nem ezt akartam bevallani. A vallomásom a következő: egészségpszichológus vagyok, a küldetésem pedig: segíteni az embereknek boldogabbá és egészségesebbé válni. Attól félek azonban, hogy valami, amit az elmúlt 10 évben tanítottam, több kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz, és mindez a stresszel hozható összefüggésbe. Évek óta mondogatom az embereknek, hogy a stressz beteggé tesz. Megnöveli mindennek a kockázatát; a megfázástól kezdve a szív- és érrendszeri betegségekig. A stresszt alapvetően ellenséggé változtattam. Azóta azonban megváltozott a véleményem a stresszről, és ma az önök véleményét is meg szeretném változtatni róla.

Hadd kezdjem azzal a tanulmánnyal, mely felnyitotta a szemem, hogy meg kell változtatnom a stresszhez való hozzáállásomat. Ez a tanulmány nyolc éven keresztül követett nyomon 30 000 felnőttet az Egyesült Államokban; a kutatást azzal kezdték, hogy feltették a kérdést: "Mennyi stresszt tapasztalt az elmúlt egy évben?" Megkérdezték továbbá: "Ön hisz abban, hogy a stressz ártalmas az egészségére?" Aztán halálozási nyilvántartások segítségével kiderítették, hogy a megkérdezettek közül kik hunytak el.

(Nevetés)

Rendben. Nézzük először a rossz híreket! 43%-kal megnőtt az elhalálozás kockázata azoknak az embereknek, akik az előző egy évben sok stressznek voltak kitéve. Ez azonban csak azok esetében volt igaz, akik úgy hitték, a stressz ártalmas az egészségre. (Nevetés) Azok esetében, akik bár sok stresszt tapasztaltak, de azt nem tekintették ártalmasnak, nem volt akkora valószínűsége az elhalálozásnak. Ami azt illeti, mindenki másnál alacsonyabb volt az elhalálozási kockázatuk, beleértve azokat az embereket is, akik viszonylag kevés stressznek voltak kitéve.

A kutatók becslései szerint az elmúlt nyolc évben, mialatt az elhalálozásokat nyomon követték, 182 000 amerikai halt meg idő előtt, nem a stressz, hanem a hit miatt, hogy a stressz ártalmas. (Nevetés) Ez évente több mint 20 000 ember halálát jelenti. Ha tehát pontosan becsülték meg ezt a számot, akkor a hit, hogy a stressz ártalmas, a 15. leggyakoribb halálok volt tavaly az Egyesült Államokban, több ember halálát okozva, mint a bőrrák, a HIV/AIDS vagy a gyilkosságok.

(Nevetés)

Most már megérthetik, miért kavart fel ennyire ez a tanulmány. Ez idáig nagyon sok energiát fordítottam arra, hogy elmondjam az embereknek, hogy a stressz ártalmas az egészségre.

E tanulmány miatt azonban elkezdtem tűnődni: Egészségesebbé tehet-e, ha megváltoztatjuk a stresszről alkotott véleményünket? A tudomány válasza pedig: "igen". Amikor megváltoztatjuk a stresszről alkotott véleményünket, azzal testünk stresszre adott reakcióját is megváltoztathatjuk.

Hogy elmagyarázzam, ez hogyan is működik, szeretném, ha elképzelnék, hogy önök egy olyan tanulmány résztvevői, melynek célja, hogy stresszelje önöket. Szociális stressz teszt a neve. Bejönnek a laboratóriumba, és azt mondják önöknek, hogy rögtönözniük kell egy ötperces beszédet saját gyengeségeikről egy szakértőbizottság előtt, akik közvetlenül önökkel szemben ülnek. És hogy biztosan érezzék a nyomást, éles fényű lámpákat és egy kamerát irányítanak önökre, valahogy így. A szakértőket pedig arra képezték ki, hogy ilyen elbátortalanító, non-verbális visszajelzést adjanak önöknek.

(Nevetés)

És most, hogy már eléggé demoralizálták önöket, itt az idő, hogy rátérjenek a második részre, a matek tesztre. Az önök tudtán kívül a kísérletet végzőt arra képezték ki, hogy végig bosszantsa önöket. Most együtt fogjuk ezt a tesztet elvégezni. Jó móka lesz. Számomra.

Rendben. Szeretném, ha mindannyian visszafelé számolnának 996-tól hetesével. Hangosan fognak számolni, olyan gyorsan, ahogy csak tudnak, 996-tól kezdve. Kezdjék! Közönség: (Számolás) Gyorsabban számoljanak! Gyorsabban, kérem! Túl lassúak. Állj! Állj, állj, állj! Az a fickó hibázott. Kénytelenek leszünk az egészet elölről kezdeni. (Nevetés) Nem valami jók ebben, ugye? Jól van, szóval értik a lényeget. Ha tényleg részt vennének ebben a tanulmányban, valószínűleg kissé stresszesek lennének. Szívük gyorsan verne, légzésük felgyorsulna, és az is lehet, hogy izzadni kezdenének. Ezeket a testi változásokat általában szorongásként vagy annak jeleként értelmezzük, hogy nem megfelelően tudunk megbirkózni a nyomással.

De mi lenne, ha inkább úgy tekintenénk rá, mintha a testük fel lenne villanyozva, ezáltal felkészítve minket, hogy megbirkózzunk ezzel a kihívással? Pontosan ezt mondták el egy tanulmány résztvevőinek, melyet a Harvard Egyetemen folytattak. Mielőtt átestek volna a szociális stressz teszten, megtanították nekik, hogy a stresszreakciójukat segítségként értelmezzék. Ez a gyorsan verő szív felkészít minket a cselekvésre. Nem gond, ha gyorsabban lélegzünk. Ez több oxigént juttat ugyanis az agyukba. Azok a résztvevők, akik megtanultak úgy tekinteni stresszreakciójukra, mint ami teljesítményüket tekintve segítséget jelent, nos, ők kevésbé voltak stresszesek, kevésbé aggódtak, magabiztosabbak voltak. A legcsodálatosabb felfedezés számomra azonban az volt, ahogyan a testük stresszreakciója megváltozott. Egy tipikus stresszreakció során pulzusunk felgyorsul, véredényeink pedig összehúzódnak, így. És ez az egyik oka annak, hogy a krónikus stresszt néha a szív- és érrendszeri betegségekkel hozzák kapcsolatba. Nem túl egészséges folyton ebben az állapotban lenni. A tanulmányban azonban azoknak a résztvevőknek, akik segítségként értelmezték stresszreakciójukat, véredényeik ellazulva maradtak, így. A szívük még mindig gyorsan vert, azonban ez egy sokkal egészségesebb szív- és érrendszeri profil. Tulajdonképpen nagyon hasonló ahhoz, mint ami akkor történik, amikor boldogok és bátrak vagyunk. Mikor egy életen át stresszes élmények érnek minket, ez a biológiai változás jelentheti a különbséget egy 50 évesen átélt stressz okozta szívroham és aközött, hogy még a 90-es éveinkben is egészségesek maradjunk. És igazából ez az, amire a stressz új tudománya rávilágít: az a fontos, hogyan gondolkodunk a stresszről.

Úgyhogy egészségpszichológusként megváltozott a célom. Többé már nem akarom önöket megszabadítani a stressztől. Jobbá akarom tenni a stresszkezelésüket. És épp az imént el is végeztünk egy kis beavatkozást. Ha felemelték a kezüket és azt mondták, hogy önöket sok stressz érte az elmúlt egy évben, most akár meg is menthettük az életüket, mert remélhetőleg a következő alkalommal, amikor szívük a stressz miatt gyorsabban ver, majd eszükbe jut ez az előadás, és elgondolkodnak azon, hogy a testem így segít felülkerekedni ezen a kihíváson. És amikor ily módon tekintenek a stresszre, a testük hinni fog önöknek, stresszreakciójuk pedig egészségesebbé válik.

Azt mondtam, hogy a stressz több mint egy évtizede tartó démonizálását kell most jóvá tennem, úgyhogy elvégzünk még egy beavatkozást. Hadd meséljek maguknak a stresszreakció egyik leginkább alulértékelt tulajdonságáról; az elgondolás így hangzik: a stressztől szociálisak leszünk.

Hogy megértsük a stressz ezen oldalát, beszélnünk kell az oxitocin nevű hormonról. Tudom, hogy az oxitocin körül már épp elég nagy a felhajtás. Még cuki beceneve is van, az öleléshormon, ugyanis ez a hormon akkor szabadul fel, ha megölelünk valakit. De ez csak egy nagyon kicsi része annak, amiben az oxitocin részt vesz. Az oxitocin egy neurohormon. Finomhangolja az agy szociális ösztöneit. Olyan dolgokra ösztönöz minket, melyek erősítik közeli kapcsolatainkat. Az oxitocin miatt vágyunk a testi kontaktusra barátainkkal és családunkkal. Ez a hormon fokozza az empátiánkat. Arra is rávesz, hogy szívesebben segítsük és támogassuk azokat az embereket, akik fontosak számunkra. Vannak, akik még azt is javasolták, hogy be kellene szippantanunk az oxitocint, hogy jószívűbbek és gondoskodóbbak legyünk. De van egy dolog, amit a legtöbb ember nem ért meg az oxitocinnal kapcsolatban. Ez egy stresszhormon. Az agyalapi mirigyünk akkor bocsátja ki ezt az anyagot, amikor szervezetünk a stresszre reagál. Ugyanolyan része stresszreakciónknak, mint az adrenalin, amely miatt a szívünk gyorsabban ver. És amikor az oxitocin a stresszreakció során felszabadul, arra késztet, hogy támogatást keressünk. Biológiai stresszreakciónk unszol, hogy megosszuk valakivel érzéseinket ahelyett, hogy magunkban tartanánk azokat. Stresszreakciónk biztos akar lenni abban, hogy észrevesszük, amikor ismerőseink közül valaki nehézségekkel küszködik, hogy támogathassuk egymást. Amikor az élet nehéz, a stresszreakciónk azt akarja, hogy olyan emberek vegyenek minket körbe, akik törődnek velünk.

Rendben, no de hogyan is fog minket egészségesebbé tenni az, ha ismerjük a stressz ezen oldalát? Nos, az oxitocin nemcsak az agyunkra, hanem a testünkre is hatással van. Az egyik fő szerepe testünkben pedig az, hogy megóvja szív- és érrendszerünket a stressz hatásaitól. Természetes gyulladáscsökkentő. Abban is segít, hogy az erek a stressz során ellazulva maradjanak. A számomra legkedvesebb hatást azonban a szívre gyakorolja. A szívünkben receptorok érzékelik ezt a hormont. Az oxitocin segít regenerálni a szívsejteket, és rendbe hozni bármilyen stressz okozta kárt. Ez a stresszhormon megerősíti szívünket, a legmenőbb pedig, hogy a társas érintkezés és támogatás felerősíti az oxitocinnak ezen fizikai előnyeit. Így mikor stresszes állapotban segítséget kérünk másoktól, vagy azért, hogy támogatást keressünk, vagy azért hogy mi segítsünk másoknak, több ilyen hormon fog felszabadulni bennünk, stresszreakciónk egészségesebbé válik, és gyorsabban épülünk fel a stresszből. Szerintem lenyűgöző, hogy stresszreakciónknak van egy veleszületett eszköze a stresszből való felépülésre, ez az eszköz pedig az emberi érintkezés.

Előadásomat egy másik tanulmánnyal szeretném befejezni. És figyeljenek, mert ez a tanulmány is életmentő lehet. A tanulmány kb. 1 000, 34 és 93 év közötti felnőttet követett nyomon az Egyesült Államokban, a kutatást pedig azzal kezdték, hogy megkérdezték tőlük: "Mennyi stresszt tapasztalt az elmúlt egy évben?" Megkérdezték továbbá: "Mennyi időt tölt azzal, hogy segít barátainak, szomszédainak, közössége tagjainak?" Aztán az elkövetkezendő öt évben halálozási nyilvántartások segítségével kiderítették, hogy kik hunytak el közülük.

Rendben, először nézzük a rossz híreket: minden nagyobb stresszes élettapasztalat, pl. pénzügyi nehézségek, családi krízisek, 30%-kal növelték az elhalálozás kockázatát. Azonban — és remélem, önök is vártak már egy "azonban"-t — ez nem mindenkire volt igaz. Azoknál, akik gondoskodtak másokról, egyáltalán nem volt kimutatható az elhalálozás kockázatának stresszel összefüggésbe hozható növekedése. Nulla. A másokról való gondoskodás segített a felépülésben. Így újra láthatjuk, hogy a stressz agyra gyakorolt káros hatásai nem szükségszerűek. Hogy hogyan gondolkodunk és hogyan viselkedünk, megváltoztathatják, hogyan éljük meg a stresszt. Amikor stresszreakciónkat segítségként értelmezzük, a bátorság biológiáját teremtjük meg. Amikor pedig stresszes helyzetben kapcsolatba lépünk másokkal, ez segíthet felépülnünk. Nem feltétlenül szeretném, ha több stresszes élmény lenne az életemben, azonban ez a tudomány a stressz teljesen újfajta megközelítését nyújtotta nekem. A stressz segít hozzáférni szívünkhöz. Jóságos szívünk, mely abban leli örömét, hogy másokkal kapcsolatba lép, és igen, gyorsabban verő szívünk keményen dolgozik, hogy erőt és energiát adjon nekünk. És amikor úgy döntünk, hogy ily módon tekintünk a stresszre, nemcsak jobban fogjuk azt kezelni, de egy igen komoly megállapítást is teszünk. Azt mondjuk ezzel, hogy bízunk magunkban, hogy képesek vagyunk kezelni az élet kihívásait, és nem felejtjük el, hogy nem egyedül kell mindezzel szembe néznünk.

Köszönöm.

(Taps)

Chris Anderson: Lenyűgöző, amiről beszámolt nekünk. Lenyűgöző, hogy a stresszről való hit ekkora különbséget jelenthet az ember várható élettartamában. Milyen tanácsot adna, ha mondjuk az ember egy életmódbeli döntés előtt áll, és egy stresszes és egy stresszmentes állás között kell választania? Számít, hogy melyik mellett dönt? Ugyanolyan bölcs döntés a stresszes állás mellett dönteni, ha hiszünk abban, hogy kezelni tudjuk a stresszt?

Kelly McGonigal: Igen, és amit biztosan tudunk, hogy az egészség szempontjából jobb, ha értelmet keresünk valamiben, mint az, ha elkerüljük a kellemetlen dolgokat. Így azt mondanám, hogy a döntéshozatal legjobb módja, ha az alapján döntünk, hogy mi ad értelmet az életünknek, és aztán bízunk magunkban, hogy képesek vagyunk kezelni az ezzel járó stresszt.

CA: Köszönjük szépen, Kelly. Ez nagyon klassz. KM: Köszönöm.

(Taps)