767,753 views • 19:28

A kultúrális evolúció egy veszélyes gyermek bármely fajnak, hogy rászabadítsa a bolygójára. Mire ráébredsz, hogy mi történik, a gyerek egy totyogó, elindult és rosszalkodik, rombol és már túl késő, hogy a helyére tegyük. Mi emberek a Föld pandórai faja vagyunk. Mi vagyunk azok akik kiengedték a második replikátort a dobozból, és nem tudjuk visszanyomni. Körülöttünk mindenhol látjuk a következményeit.

Nos, ez az a nézet, véleményem szerint ami abból következik, ha a memetikát komolyan vesszük. És egy új gondolkodásmódot kínál fel számunkra nemcsak arról, hogy mi történik a saját bolygónkon, hanem arról is, hogy mi történhet máshol a világegyetemben. Úgyhogy először mondanék valamit a memetikáról és a mémek elméletéről, és másodsorban arról, hogy miként válaszolhat ez meg kérdéseket arról, hogy ki van ott kint, ha ugyan bárki is van.

Szóval, memetika. A memetika alapját az egyetemes Darwinizmus elvei képezik. Darwinnak volt ez a csodálatos ötlete, valójában, egyesek szerint ez a legjobb ötlet, ami valaha bárkinek is eszébe jutott. Hát nem egy csodás gondolat, hogy lehet egy olyan dolog mint a legjobb ötlet ami bárkinek is valaha eszébejutott. Szerintetek lehet ilyen? Közönség: Nem. (Nevetés) Susan Blackmore: Onnan valaki nagyon hangosan mondja, hogy nem. Hát, szerintem igen és ha valaha is volt ilyen, akkor ezt a díjat én Darwinnak adom.

Miért? Mert az ötlet annyira egyszerű volt, és mégis megmagyaráz minden szerveződést a világegyetemben. Azt mondanán, hogy nemcsak a biológiai szerveződést, hanem mindazt, amit emberi szerveződésnek, tervezésnek nevezünk. Mindezen esetekben ugyanaz történik. Mit mondott Darwin? Tudom, hogy tudjátok a választ, természetes szelekció, de engedjétek meg, hogy elmondjam a "Fajok elméletét", 1859, néhány mondatban.

Amit Darwin mondott valahogy így hangzik — ha vannak élőlények amelyek változatosak, és ehhez nem fér kétség — mert voltam a Galapagoson és megmértem a csőrök méretét és a teknőc páncélok méretét és így tovább. És 100 oldal után — (Nevetés) És ha küzdelem van az életért úgy, hogy majdnem mindegyik ezen élőlények közül kihal — és ehhez nem fér kétség, mert olvastam Malthust és kiszámoltam, hogy mennyi időbe telne, hogy elefántok borítsák be az egész Földet ha korlátok nélkül szaporodnának, stb. stb. És újabb 100 oldal után. És ha az a kevés, ami túlél, továbbadja az utódainak azt az akármit ami segített nekik túlélni, akkor azok az utódok jobban alkalmazkodtak a körülményekhez amelyekben mindez történik, mint amennyire a szüleik.

Látjátok a felismerést? Ha, ha, ha, akkor. Nem ismerte az algoritmus fogalmát. De ezt írta le abban a könyvben, és ez az, amit mi ma evolúciós algoritmusként ismerünk. A lényeg az, hogy csak erre a három dologra van szükség — változatosság, szelekció és öröklődés. És ahogy Dan Dennett mondja, ha megvannak ezek akkor muszáj, hogy legyen evolúció. Vagy tervezés a káoszból az elme segítsége nélkül.

Van ezen a dián egy szó amit szeretek. Mit gondoltok mi a kedvenc szavam? Közönség: Káosz. SB: Káosz? Nem. Hogyan? Elme? Nem. Közönség: Nélkül. SB: Nem, nem a nélkül. (Nevetés) Próbáljátok mindet sorrendben. Mmm... ? Közönség: Muszáj. Muszáj, a muszáj. Muszáj, muszáj. Ez az ami ennyire bámulatossá teszi. Nincs szükséged egy tervezőre, vagy egy tervre, vagy előrelátásra vagy bármi másra. Ha van valami ami lemásolódik variációval és szelektálódik, akkor muszály hogy szerveződés jelenjen meg a semmiből. Nem tudod megállítani. A muszáj a kedvenc szavam ott.

Nos, mi köze van ennek a mémekhez? Az, hogy ez az alapelv mindenre érvényes ami lemásolódik variációval és szelekcióval. Annyira megszoktuk a biológia kereteiben való gondolkodást, a génekről gondolkodunk így. Természetesen Darwin nem, ő nem tudott a génekről. Ő leginkább állatokról és növényekről beszélt, de nyelvekről is amint fejlődnek és kihalnak. De az egyetemes Darwinizmus alapelve az, hogy bármilyen információ ami változik és szelektálódik szerveződést eredményez.

És ez az amiről Richard Dawkins írt az 1976-os bestsellerében, "Az önző gén"-ben. Az információt ami másolódik, ő replikátornak nevezte. Ez önzően másolódik. Nem úgy értve, hogy csücsül a sejtben és mondogatja: "Másolódni akarok." Hanem, hogy lemásolódik ha tud, függetlenül a következményektől. Nem törődik a következményekkel, mert nem tud, mert ő csak információ ami másolódik. És ő szeretett volna eltávolodni mindenkitől, aki csak egyfolytában génekben gondolkodik és így azt mondta, "Van-e egy másik replikátor ezen a bolygón?" Oh, igen, van.

Nézz csak magad köré, akár itt, ebben a teremben. Mindenütt körülöttünk, ügyetlenül úszkálva a kultúra őslevesében, van egy másik replikátor. Az információ amit átmásolunk emberről emberre utánzással, a nyelv, a beszéd, a történetmondás, a ruha hordás, a tevékenységünk által. Mindez információ amit variációval és szelekcióval másolunk. Ez a folyamatban lévő szerveződés. Szeretett volna egy nevet az új replikátornak. Úgyhogy vette a görög mimeme szót, ami annyit jelent, hogy az ami imitálódik. Emlékezzetek erre, ez a valódi meghatározás. Az ami imitálódik. És lerövidítette mém-re, csak mert jól hangzott és egy jó mémet alkotott, egy hatékonyan terjedő mémet. Szóval így jött elő ez a fogalom. Fontos, hogy ezt a meghatározást tartsuk szem előtt.

A memetika egész tudományát erősen elferdítik, erősen félreértik, félnek tőle. De ezen problémák zöme elkerülhető ha felidézzük a meghatározást. Egy mém nem egyenértékű egy eszmével. Nem egy eszme, igazából nem egyenértékű semmi egyébbel. Maradjunk a meghatározásnál. Az ami imitálódik. Vagy információ ami másolódik emberről emberre. Nos, lássunk csak néhány mémet.

Ön uram, azt a szemüveget a nyaka körül tartja olyan különösen elragadó módon. Azon tűnődöm, hogy maga találta-e ki ezt a dolgot, vagy lemásolta valaki mástól? Ha lemásolta valaki mástól, akkor ez egy mém. És, ooh, nem látok semmi érdekes mémeket itt. Nos emberek, kinek vannak érdekes mémjei számomra? A fülbevalói, Nem feltételezem, hogy ön találta fel a fülbevalók fogalmát. Valószínüleg megvásárolta őket. Van még jónéhány az üzletekben. Ez egy olyan dolog amit emberről emberre továbbítunk. Az összes történet amit mesélünk, hát persze, a TED is egy óriási mém-fesztivál, mémek tömegei.

A mémek esetében arról is gondolkodhatunk, hogy miért is terjednek? Ők csak önző információk, lemásolódnak ha lehetőséget kapnak rá. De egyesek közülük lemásolódnak, mert jók, vagy igazak, vagy hasznosak, vagy mert szépek. Egyesek közülük ennek ellenére is lemásolódnak. Egyesek esetében igazán nehéz megmondani, hogy miért is.

Van egy különösen érdekes mém ami nekem igazán tetszik. És örömmel mondhatom, hogy amint már számítottam rá, meg is találtam, amikor ide értem, és biztos vagyok benne, hogy mindannyian megtaláltátok. Elmentek az elegáns nemzetközi szállodátokba, és bementek és leteszitek a ruhátokat, és bementek a mosdóba és mit láttok? Hallgatóság: Szappant. SB: Tessék? Hallgatóság: Szappant. SB: Szappant, igen. Mi mást láttok még? Hallgatóság: (nem lehet hallani) SB: Mmm mmm. Hallgatóság: Mosdókagyló, WC! SB: Mosdókagyló, WC, igen, ezek mind mémek, ezek mind mémek, de ezek valamelyest hasznos mémek, és akkor itt van ez. (Nevetés) Mit akar ez itt? (Nevetés) Ez elterjedt a Földön mindenütt. Nem meglepő, hogy mindannyian megtaláltátok, amikor itt benyitottatok a mosdótokba. Viszont ezt a fotót egy sátor mögötti mellékhelyiségben készítettem egy öko-táborban az Assam-i dzsungelben. (Nevetés) Kicsoda hajtotta azt ott be és miért? (Nevetés) Egyes emberek átesnek a ló túloldalára. (Nevetés) Más emberek csak egyszerűen lusták és hibáznak. Egyes szállodák kihasználják a lehetőséget, hogy még több mémet tegyenek oda egy kis matricával. (Nevetés) Miről szól ez az egész? Gyanúm szerint azt a célt szolgálja, hogy elmondja, hogy valaki kitakarította a helyiséget és minden rendben. És tudjátok, igazából csak azt üzeni, hogy valaki valószínuleg innen - oda terjeszti a kórokozókat. (Nevetés)

Szóval, gondolkodjunk a következő módon. Képzeljünk el egy világot tele agyakkal és sokkal több mémmel mint amennyi otthonra tud találni. A mémek mind próbálkoznak hogy lemásolódjanak, próbálkoznak idézőjelben, pl., ez arra a rövidítés, hogy lemásolódnak ha van erre lehetoség. Titeket és engem használnak terjesztő, másoló gépezet gyanánt, mi vagyunk a mém masinák.

Nos, miért is fontos ez? Miért hasznos ez és mit mond ez el nekünk? Egy teljesen új rálátást ad az emberi eredetre és arra, hogy mit jelent embernek lenni. A kultúrális evolúció hagyományos elméletei, az ember eredetéről, és arról, hogy mi különböztet meg minket más fajoktól. Az összes többi elmélet amely magyarázza a nagy agy méretét és a beszéd és eszköz használat kialakulását és az összes olyan dolgot ami egyedivé tesz bennünket, a génekre alapulnak. A beszéd hasznos kellett hogy legyen a géneknek. Az eszköz használat meg kellett, hogy növelje a túlélési, szaporodási esélyeinket, stb. Ahogy Richard Dawkins panaszkodott, az eszmefuttatás mindig arra vezetődik vissza, már régen, mindig a génekre vezetődik vissza.

A memetika lényege az, hogy azt mondja: "Dehogyis." Most már két replikátor van ezen a bolygón. Attól a pillanattól kezdve, hogy az őseink, körülbelül két és fél millió éve elkezdtek utánozni, megjelent az új másolási folyamat. Másolás variációval és szelekcióval. Egy új replikátort szabadítottunk ki és nem lehet már soha — egészen a kezdetektől, nem lehetett, hogy az emberek, akik kiszabadították ezt az új teremtményt, csak a hasznos, szép, igaz dolgokat másolják, és ne utánozzanak le más dolgokat. Amig az agyuk az utánozás képességébol előnyt kovácsolt — tűzgyújtás, tűz fenntartása, új vadászati technikák, és ezekhez hasonló dolgok — elkerülhetetlenül lemásolták a tollak hajba való tűzését, vagy a furcsa ruhák hordását, vagy az arcuk kifestését, vagy bármi mást.

Úgyhogy előállt egy versengés a gének amelyek azt szeretnék, hogy az emereknek kicsi és takarékos agyuk legyen és hogy ne pazarolják az idejüket mindezen dolgok másolgatására, és a mémek között, mint pl. a hangok amelyeket az emberek kiadtak és lemásoltak — más szavakkal ami késobb beszéddé alakult — versengtek, hogy nagyobbá és nagyobbá alakítsák az agyunkat. Szóval, ebben az elméletben, a nagy agyméret kialakulásában a mémek voltak a hajtóerő.

Ez az oka annak, hogy "A mémgépezet"-ben memetikus hajtóerőnek neveztem. Ahogy a mémek fejlődnek, mivel ez elkerülhetetlenül muszáj nekik, egy nagyobb agyméretet erőltetnek, amely hatékonyabb a mémek másolásában, amelyek a hajtóerőt biztosítják. Ez az oka annak, hogy ilyen egyedi aggyal rendelkezünk, hogy szeretjük a vallást, és a zenét, és a művészetet. A beszéd egy parazita, amelyhez alkalmazkodtunk, nem valami ami már eredetileg a génjeinkben kódolt, ezen megközelítés szerint. És mint minden parazita esetében, eleinte veszélyes, de később együtt fejlődik velünk és alkalmazkodik és egy szimbiotikus kapcsolatban maradunk ezzel az új parazitával.

Ezek szerint a mi szemszögünkből nézve, mi nem vesszük észre, hogy így kezdődött. Szóval ez egy elképzelés arról, hogy mi az ember. Az összes többi faj ezen a bolygón csupán gén gépezet, ők nem utánoznak jól, ha egyáltalán képesek erre. Mi egyedül vagyunk gén gépek és mém gépek is egyszerre. A mémek vettek egy gén gépet és átalakították egy mém géppé.

De ez nem minden. Mostmár vannak újfajta mémjeink is. Egy jó ideje már tűnődöm ezen, mivelhogy sokat gondolkodtam már mémekről, hogy van-e különbség a mémek, amelyeket lemásolunk, — a szavak amelyeket beszélünk, a gesztusok amelyeket lemásolunk, az emberi dolgok — és mindezen techikai dolog között ami körülvesz minket? Én mostanáig mindig csak mémeknek neveztem mindegyiket, de mostmár őszintén úgy gondolom, hogy szükségünk van egy új megnevezésre a technikai mémekre.

Nevezzük őket techno-mémeknek vagy témeknek. Mert a folyamatok kezdenek különbözni. Mi kezdtük, talán 5000 éve az írással. Egy agyagtáblára bíztuk a mémek tárolását, de ahhoz, hogy igazi témeket és igazi tém gépeket kapjunk, szükség van variációra, szelekcióra és másolásra, emberi beavatkozás nélkül. És egyre közelebb vagyunk ehhez. Ezen a különleges ponton vagyunk ahol majdem lehetséges ez, hogy vannak olyan gépek amelyek képesek ilyesmire. És tényleg, a rövid idő alatt amit a TED-en töltöttem, Úgy látom, hogy közelebb vagyunk, mint ahogy eredetileg gondoltam.

Úgyhogy igazából mostmár a témek kényszerítik az agyunkat, hogy tém gépekhez hasonlóbb legyen. A gyerekeink úgy nőnek fel, hogy nagyon gyorsan megtanulnak olvasni, gépeket használni. Mindenféle implantátumokat fogunk magunkban hordani, gyógyszereket, amelyekkel folyton ébren maradhatunk. És úgy fogjuk gondolni, hogy mi választjuk ezeket a dolgokat, de a témek bírnak rá erre minket. Úgyhogy most ennél a mérföldkőnél vagyunk, amikor egy újabb replikátor kerül a bolygónkra. Nos, mi van azzal, hogy ki más lehet még ott kint az Univerzumban? Van még valaki más ott messze kint? Az emberek már régóta feszegetik ezt a kérdést. Itt a TED-en is feltettük már néhány alkalommal. 1961-ben Frank Drake megfogalmazta a híres egyenletét, de szerintem nem a megfelelő dolgokra koncentrált. Nagyon produktív volt ez az egyenlet. Meg szerette volna becsülni N-et, a kommunikációra képes civilizációk számát a galaxisunkban. És ebbe az egyenletbe belefoglalta a csillagképződés valószínűségét, a bolygóképződés és elengedethetetlenül az intelligencia kialakulásának a valószínűségét.

Én úgy gondolom, hogy ez a helytelen gondolkodásmód. Az intelligencia megjelenik mindenütt körülöttünk, mindenféle formában. Az emberi intelligencia csak egyfajta dolog. De ami a legfontosabb az, hogy milyen replikátoraid vannak és a replikátorok szintjei, egyik táplálkozva az előbbiből. Úgyhogy én azt javasolnám, hogy ne intelligenciában gondolkodjunk, hanem replikátorokban.

Ennek alapján, egy másféle egyenletet javasoltam. Egy nagyon egyszerű egyenletet. N ugyanaz a dolog, a kommunikációra képes civilizációk száma, amelyekre számíthatunk a galaxisunkban. Egyszerűen induljunk ki a galaxisunkban lévő bolygók számából. Ezeknek az a hányada amelyeken megvan az első replikátor. Ezeknek az a hányada amelyeken megvan a második replikátor. Ezeknek az a hányada amelyeken megvan a harmadik replikátor. Mert csak a harmadik replikátor fog kiterjeszkedni — információt kiküldeni, felderítő szondákat küldeni, kijutni oda ki, és kommunikálni bármi messzi hellyel.

OK, szóval ha ezt az egyenletet vesszük, miért nem hallottunk még bárkiről onnan messziről? Mert minden lépés veszélyes. Egy új replikátor megszerzése veszélyes. Át lehet vészelni, mi átvészeltük, de veszélyes. Vegyük csak az első lépést, amikor az élet megjelent a Földön. Vehetjük a Gaia-i nézetet. Tetszett Peter Ward előadása a tegnap — nem mindig Gaia-i. Igazából az élőlények termelnek olyan dolgokat amellyekkel megölik magukat. Nos, hát sikerült túlélni ezen a bolygón.

De aztán, hosszú idő elteltével, milliárd évekkel később, megszereztük a második replikátort, a mémeket. No, ez aztán veszélyes volt. Gondoljunk csak a nagy agyra. Hány anyuka van itt köztünk? Ti mindent tudtok a nagy agyakról. Veszélyes megszülni őket. Fájdalmas megszülni őket. (Nevetés) A macskám négy kölyköt szült, végig dorombolva. Ah, mm — egy picit más helyzet. (Nevetés)

De nemcsak hogy fájdalmas, sok kisbabát meg is öl, sok kismamát megöl, és nagyon költséges az előállítása. A gének arra vannak kényszerítve, hogy mindezt a sok mielint termeljék, a sok zsírszövetet, hogy mielinezze az agyat. Tudjátok, hogy itt üldögélve, az agyatok a testetek által termelt energiája 20 százalékát használja el, míg a test tömegének csak két százalékát teszi ki. Egy igazán költséges működésű szerv. Miért? Mert a mémeket termeli.

Nos, elpusztíthatott volna — elpusztíthatott volna, és lehet, hogy majdnem így is volt, valójában nem tudjuk. De lehet, hogy majdnem kipusztított. Volt erre már próbálkozás? Mi van az összes többi fajjal? Louise Leakley beszélt erről a tegnap, hogy mi vagyunk az utolsók ezen az ágon akik megmaradtak. Mi történt a többiekkel? Lehetséges, hogy ez az imitációs kísérlet, ez a kísérlet a második replikátorral, eléggé veszélyes ahhoz, hogy kipusztítsa az egyedeket?

Nekünk sikerült mindezt átvészelni és mi alkalmazkodtunk. De most, elértük, ahogy az előbb vázoltam, elértük a harmadik replikátort. És ez méginkább veszélyes — vagyis, ez újra veszélyes. Miért? Mert a témek önző replikátorok és nem törődnek velünk, vagy a bolygónkkal, vagy bármi mással. Ők csak információ — miért is tennék? Minket használnak fel, hogy kiaknázzák a bolygó nyersanyagait, hogy több számítógépet gyártsanak, és még többet azokból a bámulatos dolgokból, amelyekről itt a TED-en hallunk. Ne gondoljátok, hogy "Oh, az internetet a saját javunk érdekében hoztuk létre." Ez így tűnik nekünk. Gondoljatok arra, hogy a témek terjednek mert muszáj nekik. Mi vagyunk a régi gépek.

Nos, mi túl fogjuk élni mindezt? Mi fog történni? Mit jelent az, hogy túlélni? Nos, úgymond két módja van a túlélésnek. Az egyik mostanában nyilvánvalóan történik körülöttünk, ez pedig az, hogy a témek minket tém gépekké alakítanak, ezekkel az implantátumokkal, a gyógyszerekkel, a technológiával való egyesülésünk által. És miért tennék mindezt? Mert mi képesek vagyunk a szaporodásra. Nekünk vannak gyerekeink. Mi készítünk új egyedeket, és így kényelmes minket használni, mert még nem vagyunk annál a fázisnál ezen a bolygón amikor a második opció is lehetséges lenne. Viszont közel van, ahogy ma reggel hallottam, ez közelebb van mint gondoltam. Amikor maguk a tém gépek önmagukat tudják legyártani. Így, nem számítana ha a bolygó klímája teljesen destabilizálódna, és nem lenne többé lehetséges itt az emberi élet. Mert ezek a tém gépek, nekik nem lenne szükségük — ők nem érzékeny, nedves, oxigént-lélegző, meleget-ígénylő lények. Ők nélkülünk is boldogulnának.

Nos, ez a két lehetőség van. A második, szerintem nem vagyunk annyira közel hozzá. Úton van, de még nem értük el. Az első, az is úton van. De a kár, amit a bolygónk már most elszenved azt mutatja, hogy mennyire is veszélyes a harmadik pont, az a harmadik veszélyes pont, egy harmadik replikátor megszerzése. És sikerülni fog átvészelni ezt a harmadik veszélypontot, amint átvészeltük a másodikot és amint átvészeltük az elsőt? Lehet hogy igen, lehet hogy nem. Nem tudom. (Taps) Chris Anderson: Ez egy elképesztő előadás volt. SB: Köszönöm. Megijesztettem magamat. CA: Nevet.