2,722,934 views • 17:09

A következő 18 percben egy nagy utazásra viszem el Önöket. Ezen az úton már sok-sok éve haladunk. 50 évvel ezelőtt kezdődött, amikor az ember először elhagyta a bolygót. És ebben az 50 évben nem csak szó szerint, fizikailag vetettük meg a lábunkat a Holdon, hanem űrszondákat is küldtünk az összes bolygóra (mind a nyolcra), aszteroidákra szálltunk le, üstökösökkel randevúztunk, és jelenleg is halad egy űrszonda a Pluto égitest felé, amit korábban bolygóként ismertünk. Ezek a távvezérlésű kutatások egy nagyobb emberi utazásnak a részei: egy útnak afelé, hogy megértsük, hova tartozunk a kozmoszban, megismerjük az eredetünket, és azt, hogy bolygónk, a Föld, és mi, akik rajta élünk, hogyan keletkeztünk.

A naprendszer számtalan szegletének egyike, ahol ezekre a kérdésekre választ kaphatnánk, a Szaturnusz. Jártunk már a Szaturnusznál korábban, meglátogattuk a '80-as évek elején, de a kutatásaink sokkal mélyrehatóbbak és részletesebbek amióta a Cassini hétéves bolygóközi útja után 2004 nyarán pályára állt a Szaturnusz körül és az akkori legtávolabbi robot előörs lett, amit az emberiség valaha megalkotott.

A Szaturnusz-rendszer egy gazdag bolygórendszer. Tele van rejtélyekkel, tudományos érdekességekkel, mindemellett felülmúlhatatlan látványt nyújt. Ennek a rendszernek a kutatása hatalmas kozmikus vonatkozással is bír. Csak a gyűrűk tanulmányozásával rengeteget tanulunk a csillag- és gázkorongokról: a spirálgalaxisokról. Itt egy csodálatos kép az Andromeda nebuláról, amely a Tejúthoz legközelebb eső, legnagyobb spirálgalaxis. Itt pedig egy szép kompozit kép az Örvény galaxisról, amelyet a Hubble űrteleszkóp készített.

Tehát az utazás a Szaturnuszhoz tulajdonképpen része és metaforája egy sokkal nagyobb emberi utazásnak, hogy megértsük a minket körülvevő mindenség összefüggéseit, valamint azt, hogy az emberiség hogyan illik bele ebbe a képbe. Borzasztóan sajnálom, hogy nem tudok mindenről beszámolni, amit a Cassini-vel felfedeztünk, nem tudom megmutatni az összes csodálatos képet, amit az elmúlt két és fél évben készítettünk, mert egyszerűen nincs rá idő. Ehelyett e két és fél éve tartó Szaturnusz körüli felfedező út során felmerült két legizalmasabb kérdésre fogok koncentrálni.

A Szaturnusznak rendkívül sok és változatos holdja van. Méretük pár km-től az USA méretéig terjed. A legtöbb fantasztikus kép amit a Szaturnuszról készítettünk a bolygót holdjaival mutatja. Itt van például a Szaturnusz és a Dione, itt pedig a Szaturnusz és a gyűrűk éle, (jól látszik, hogy mennyire vékonyak) és az Enceladus. A Szaturnusz 47 holdja közül kettő különös figyelmet érdekel.

Ez a kettő a Titán és az Enceladus. A Titán a Szaturnusz legnagyobb holdja, és a Cassini érkezése előtt a legnagyobb terjedelmű felfedezetlen terület volt a naprendszerben. Ez az égitest régóta foglakoztatja a bolygókutatókat. Kiterjedt, vastag légkörrel rendelkezik, és az ottani felszíni viszonyokról azt tartották, hogy jobban hasonlít a Földhöz, de legalábbis a múltbéli Földhöz, mint bármelyik más égitest a naprendszerben. Légköre túlnyomórészt nitrogén, amit Önök is belélegznek itt ebben a teremben, azzal a különbséggel, hogy tele van egyszerű szerves anyagokkal, mint például a metán, propán és etán. Ezek a molekulák a titáni légkör felső rétegeiben szétesnek, és darabjaikból ködfátyol keletkezik. Ez a köd mindenhol ott van, teljes mértékben körülöleli a Titánt. Ezért nem látunk a felszínre a saját szemünkkel a spektrum látható fénytartományában.

Ezek a köd részecskék, úgy tartották még a Cassini érkezése előtt, évmilliárdok alatt lassan lecsapódtak a felszínre és vastag iszapréteggel borították be azt. Ez lehet a kátrány vagy az olaj titáni megfelelője — ezt akkor nem tudtuk pontosan. De ez volt a feltételezés. Ezek a molekulák, különösen a metán és az etán, folyékony állapotúak lehetnek a Titán felszíni hőmérsékletén. Úgy néz ki, hogy a metán olyan a Titánnak, mint a víz a Földnek. Összesűrűsödik a légkörben, és ennek a körülménynek a felismerése kaput nyitott további bizarr lehetőségek felé. Van tehát metánfelhőnk, OK, és a felhők felett többszáz kilométernyi köd, amely megakadályozza, hogy a napfény elérje a felszínt. A felszíni hőmérséklet -210°C körül van.

A hideg ellenére eshet az eső a Titánon, és ugyanúgy viselkedhet, mint a földi eső: medreket és folyókat alakíthat ki, zuhatagokat, kanyonokat; összegyűlhet medencékben és kráterekben, lemoshatja az iszapot a hegyvidéki magaslatokról az alföldekre. Álljunk meg egy pillanatra és gondolkozzunk el ezen. Próbáljuk meg elképzelni, milyen lehet a Titán felszíne. Sötét. Délben a Titán olyan sötét, mint a Földön az alkonyat. Hideg van, hátborzongató a köd, akár eshet is, és majdnem olyan, mintha a festékoldóval teli Michigan tó szélén állnánk. (Nevetés)

Így gondoltunk a Titánra, mielőtt a Cassini-vel odaértünk volna, és mondhatom, hogy amit végül ott találtunk, bár részleteiben nem ugyanaz, de pont ugyanannyira izgalmas, mint ez a történet. És nekünk, Cassini-seknek, ez olyan volt, mint egy valóra vált Verne Gyula regény. Amint említettem, vastag, kiterjedt légkörről van szó. Itt egy kép a Titánról, ahogy hátulról megvilágítja a nap, a csodálatos háttérben pedig a gyűrűk. Itt van még egy hold, így hirtelen magam sem tudom, melyik. Ez tehát egy nagyon kiterjedt légkör. A Cassini-n vannak műszerek, amelyek átlátnak ezen a légkörön a felszínig, az én kamerarendszerem az egyik ilyen. Ilyen képeket készítettünk. Itt sötét és világosabb területeket látunk, és nagyjából itt el is akadtunk. Nagyon sejtelmes volt, nem tudtuk kivenni, hogy mit látunk a Titánon. Ha közelebbről megnézzük ezt a részletet, akár kanyargó csatornákat is láthatunk — nem tudtuk biztosan. Van pár kerek részlet is. Ez, amint később rájöttünk, nem más, mint egy kráter, de a Titán felületén nagyon kevés kráter van, ami azt jelenti, hogy ez egy nagyon fiatal felület. Vannak tektonikusnak tűnő területek is, mintha széthúzták volna őket. Az egyenes vonalak egy bolygón mindig azt jelentik, hogy ott valami szakadás volt, törés. Tehát lemezmozgások történtek,

de még így sem tudtuk értelmezni a képeinket egészen addig, amíg hat hónappal a pályára állás után történt valami, amit sokak a Cassini Titán-kutatás csúcspontjának tartanak. Ez pedig az európai fejlesztésű Huygens űrszonda bevetése volt, melyet a Cassini hét éven át cipelt keresztül a naprendszeren. A Titán légkörét átszelve két és fél óra ereszkedés után ért a felszínre. Szeretném hangsúlyozni ennek az eseménynek a jelentőségét. Egy ember által készített műszer az emberiség története során először landolt a külső naprendszerben. Ez annyira kiemelkedő, hogy szerintem konfettiparádével kellett volna ünnepelni minden amerikai és európai városban, de sajnos nem így történt. (Nevetés)

Más szempontból is emlékezetes volt. Ez egy nemzetközi kutatás, és ezt az eseményt Európában, Németországban ünnepelték. Az ünnepi beszédek angol akcentussal, amerikai akcentussal, német, francia, holland akcentussal hangzottak el. Nagyon megható képe volt annak, hogy mit is kellene jelentsen az "egyesült nemzetek" kifejezés: egy igazi egységet a hatalmas közös jó érdekében összefogó nemzetek között. Ebben az esetben ez egy hatalmas vállalkozás volt egy bolygó felfedezésére, és egy bolygórendszer megértésére, mely az emberiség történetében mindeddig elérhetetlen volt, de most az ember közelről megérintette. Hát ilyen volt — még most is libabőrös leszek, ahogy beszélek róla. Ez egy roppant megható, érzelemdús esemény volt, olyan, amit én személy szerint soha nem fogok elfelejteni, és Önök se tegyék. (Taps)

Szóval a szonda útban lefelé méréseket készített a légkörről, és panorámaképeket is felvett. Egyszerűen nem tudom szavakba önteni, hogy milyen érzés volt meglátni az első képeket a Titán felszínéről. Ezt láttuk. Megdöbbentő volt, mert pontosan ezt vártuk a keringés során készített képektől is. Egyértelmű minta volt, elágazó geológiai minta, ami csak folyékony anyagok nyomán keletkezhetett. Láthatják a csatornákat és azt, ahogyan összefutnak. Ebbe a csatornába folynak össze, ami pedig erre a területre ürül ki. Egy partvonalat látunk. Vajon folyékony anyag partvonala volt? Nem tudtuk. De valamilyen partvonal, az biztos.

Ez a kép 16 kilométerről készült. Ez pedig 8 kilométerről. Ismét a partvonal. OK, szóval 16 km, 8 km — ez kb. repülési magasság. Ha átrepülnének Amerikán repülőgéppel, ebben a magasságban utaznának. Tehát ezt a képet látnák a Titán Légitársaság ablakából ha a Titán felett utazgatnának. (Nevetés)

Végül a szonda a felszínen landolt, és most megmutatom Önöknek, hölgyeim és uraim, a legelső képet, ami valaha a külső naprendszerben levő holdon készült . Ott a horizont. Ezek pedig valószínűleg jégkavicsok. (Taps) A szonda nyilvánvalóan egy lapos, sötét területre érkezett, de nem süllyedt el a szemünk elől, tehát nem folyadékon landoltunk. Amire a szonda leszállt, az nem volt más, mint az iszapos lapály titáni megfelelője. Folyékony metánnal átjárt ingoványos talaj. Valószínűleg ez az anyag a titáni felföldekről mosódott le azokon a csatornákon keresztül, amiket az imént láttunk, és évmilliárdok alatt feltöltötte az alacsonyan fekvő medencéket. Erre szállt le tehát a Huygens szonda.

De még mindig nem volt nyoma a képeinken, sőt a Huygens képein sem, semmilyen nagy, nyílt folyadékfelületnek. Hol lehetnek? Még inkább rejtélyes volt a dolog, miután dűnéket találtunk. Ez a film a Titán egyenlítőjének környékét mutatja, jól látszanak a dombok. 100 méter magas dűnék, pár kilométerre egymástól, mérföldeken keresztül elterülve. Több száz, akár 1600-2000 km-nyi dűne. Ez a Titán Szaharája. Nyilvánvalóan nagyon száraz hely, különben nem lennének dűnék.

Tehát nagyon rejtélyes volt, hogy miért nem találunk folyékony tömegeket, míg végül tavakra bukkantunk a sarkvidékeken. A Titán déli sarkvidékén van egy tó, kb. akkora, mint az Ontario-tó. Alig másfél hete az északi sarkvidék felett is elrepültünk, és ismét találtunk egy Kaszpi-tenger méretű tavat. Úgy tűnik, hogy a folyadékok valami számunkra még érthetetlen oknál fogva, legalábbis ebben az évszakban, a Titán sarkvidékeire korlátozódnak. Azt hiszem egyetértenek velem abban, hogy a Titán különleges, misztikus hely. Egzotikus, idegen, de mégis furcsán Föld-szerű, hasonló geológiai formákkal és hatalmas földrajzi változatossággal, illetve egy káprázatos világ, amelynek összetettség és gazdagság szempontjából egyetlen vetélytársa a naprendszerben nem más, mint maga a Föld.

Folytassuk az Enceladus-szal, ami egy kicsi hold, kb. a Titán egytizede méretben. Itt Anglia mellett látható — ezt nem fenyegetésnek szánjuk. (Nevetés) Az Enceladus nagyon fehér, világos, felszíne láthatóan tele van törésvonalakkal. Geológiailag nagyon aktív égitest. De a legfantasztikusabb felfedezésre a déli sarkon bukkantunk — itt látjuk a déli sarkot — ahol ezt a törésvonalakkal teli területet találtuk. Különböző színűek, mert különböző összetételűek. Ezek a mélyedések szerves anyagokkal vannak beterítve. Emellett ezen a teljes területen, az egész déli sarkvidéken magas a hőmérséklet. Ez a bolygó legmelegebb része. Ez pont olyan bizarr, mintha itt a Földön az Antarktisz melegebb lenne, mint a trópusok.

A további képek alapján rájöttünk arra, hogy ezekből a törésekből finom jégporból álló sugarak lőnek ki többszáz kilométerre az űrbe. A kép átszínezésével a gyengébb fényeket felerősítjük, és így láthatjuk, illetve más képek is igazolják, hogy ezek a sugarak tulajdonképpen többezer kilométerre elérnek az Enceladus feletti űrben. A csapatommal ilyen és ehhez hasonló képeket elemeztünk, és összevetettük őket a Cassini egyéb méréseivel. Arra a következtetésre jutottunk, hogy ezek a sugarak valószínűleg az Enceladus felszín alatti víztározóiból lövellnek ki.

Van itt tehát minden valószínűség szerint folyékony víz, szerves anyagok, és meleg. Másszóval lehet, hogy rábukkantunk a modernkori bolygókutatás Szent Gráljára, egy környezetre, amely potenciálisan élőlények lakhelye lehet. Azt hiszem, nem kell magyaráznom, hogy az élet felfedezésének máshol a naprendszerben, akár az Enceladus-on, akár máshol, hihetetlen nagy kulturális és tudományos hatása lehet. Ha igazolni tudjuk, hogy az élet nem csak egyszer, de kétszer is egymástól függetlenül kialakult a naprendszerben, az azt is jelenti, hogy elképesztően sokszor is kialakulhatott az univerzum 13,7 milliárd éves történetében.

Ma a Föld az egyetlen bolygó, amelyről tudjuk, hogy élet van rajta. Felbecsülhetetlen értékű, egyedi, és eddig az egyetlen hely, amelyet otthonunknak tekinthetünk. És ha a '60-as években figyeltek és maguknál voltak (nem baj ha nem, elnézzük) akkor emlékezhetnek arra a felejthetetlen képre, amelyet az Apollo 8 űrhajósai készítettek 1968-ban. Ez volt a világon a legelső űrből készített kép a Földről, és hihetetlen hatással volt arra az univerzumban elfoglalt helyünkről való felfogásra és a bolygónk iránt érzett felelősségtudatra.

Nos, mi a Cassini-vel egy hasonló legelső képet készítettünk, melyet emberi szem nem látott azelőtt soha. Ez egy teljes napfogyatkozás a Szaturnusz túloldaláról. Ezen a valószínűtlenül gyönyörű képen látszanak a főbb gyűrűk, ahogy hátulról megvilágítja őket a Nap, látszik a Nap megtört képe, és látszik ez a gyűrű is, ami az Enceladus által kibocsátott anyagokból jött létre. És ha mindez még nem lenne elég lenyűgöző, felfedezhetjük ezen a csodálatos képen a saját bolygónkat is a Szaturnusz gyűrűinek ölelésében.

Van valami mélyen megindító abban, hogy ilyen messziről látjuk magunkat, megörökítve kicsiny, vízkék bolygónkat más világok egén. És ez, illetve a magunkról alkotott felfogás amit ez a nézőpont formál, lehet végsősoron ennek a fél évszázada indult felfedezőútnak a legcsodálatosabb jutalma. Nagyon szépen köszönöm. (TAPSVIHAR)