Barry Schwartz
16,523,105 views • 19:37

Néhány olyan dologról fogok beszélni, amely megtalálható ebben a könyvemben, ami remélem rezonálni fog más dolgokkal, amiket már eddig hallottak, és megpróbálok majd utalást is tenni ezekre, ha esetleg elkerülné a figyelmüket. Azzal a dologgal szeretném kezdeni, amit úgy hívok: "hivatalos dogma". A hivatalos dogmája minek? A hivatalos dogmája minden nyugati ipari társadalomnak. És a hivatalos dogma így hangzik: ha érdekeltek vagyunk abban, hogy maximalizáljuk az állampolgáraink jólétét, a mód, hogy ezt véghezvigyük az, hogy maximalizáljuk az egyéni szabadságukat. Az oka ennek az, hogy a szabadság kívül-belül jó, értékes, megéri a fáradtságot és alapvető az emberi lénynek. És mivel ha az embereknek van szabadsága, akkor mindannyian azt cselekedhetjük, amivel a saját jólétünket maximalizáljuk, és senkinek sem kell a mi nevünkben döntenie. A mód, amellyel maximalizálhatjuk a szabadságunkat, ha maximalizáljuk a választásunkat.

Minél több választási lehetősége van valakinek, annál nagyobb a szabadsága, és minél több a szabadsága, annál nagyobb a jóléte.

Ez azt hiszem olyan mélyen gyökeret vert, hogy senkinek sem jut eszébe megkérdőjelezni. És a mindennapi életünkbe is mélyen beágyazódott. Mutatok pár példát, hogy milyen változásokat tett lehetővé számunkra a modern haladás. Ez az én áruházam. Nem olyan nagy. Csak egy szót szeretnék szólni a salátaöntetről. 175 féle salátaöntet van az áruházamban, ha nem számoljuk azt a 10 különböző extra-szűz oliva olajat és 12 féle balzsamecetet, amit megvehetsz, hogy készíthess számtalan saját salátaöntetet, abban a valószínűtlen esetben, ha a 175 közül amit a bolt kínál, egyik sem lenne jó neked. Szóval így néz ki egy áruház. És aztán elmész az elektromos szaküzletbe, hogy egy sztereó rendszert rakj össze - hangszóró, CD lejátszó, magnó, rádió, erősítő. És ebben az egyetlen elektronikai szaküzletben ennyi sztereó rendszer van. Összesen hat és fél millió különböző sztereó rendszert állíthatunk össze azokból az egységekből, amiket ez az egy bolt kínál.

El kell ismerniük, hogy ez jó nagy választék. Más területen — a kommunikáció világában. Egyszer én is voltam gyerek, akkor bármelyik telefon szolgáltatást megkaphattuk, amelyiket csak akartuk, feltéve, ha az a Ma Bell-é volt. Bérelted a telefonodat. Nem megvetted. Emiatt egyébként a telefon sohasem tört el. És azok a napok elmúltak. Manapság szinte végtelen lehetőségünk van telefont venni, főleg a mobiltelefonok világában. Ezek a jövő mobiltelefonjai. A kedvencem a középső - az MP3 lejátszó, orrszőrzet vágó és Crème Brûlée készítő. Ha esetleg nem látott még ilyet a boltokban, biztos lehet benne, hogy hamarosan fog. És ez oda vezet, hogy az emberek besétálnak a boltba és ezt kérdik: "van olyan telefon, ami nem tud túl sokat?" És tudják mi a válasz most erre a kérdésre? A válasz: "Nem." Nem lehetséges olyan mobiltelefont venni, ami nem tud túl sokat.

Az élet más területein, amik lényegesebbek mint a vásárlás, a választások kirobbanó sokasága ugyancsak megvan. Egészségügy - ez már nem úgy van az Egyesült Államokban, hogy elmész az orvosodhoz, és ő megmondja mit kell tenned. Ehelyett elmész az orvosodhoz, és ő elmondja, hogy csinálhatjuk A-t, vagy csinálhatjuk B-t. A-nak ezek az előnyei és ezek a kockázatai. B-nek ezek az előnyei és ezek a kockázatai. Melyiket szeretné? És maga azt mondja: "Doki! Melyiket kéne választanom?" És a doki azt mondja: A-nak ezek az előnyei és kockázatai; B-nek ezek az előnyei és kockázatai. Melyiket választja? És maga azt mondja: "Ha maga a helyemben lenne Doki, mit választana?" És a doki azt feleli: "De én nem maga vagyok." És az eredmény, amit úgy hívunk "páciens önrendelkezés", amitől jó dolognak hangzik. De valójában ez a teher és felelősség átruházása a döntéshozatalban olyanról, aki tud valamit, nevezetesen a doktor, olyan valakire, aki nem tud semmit, és általában beteg, így nincs is a legjobb állapotban, hogy döntéseket hozzon, nevezetesen a páciensre.

Hatalmas marketing van a vényköteles gyógyszerek mögött olyan emberek felé mint én, vagy ön, aminek, ha belegondolunk, nincs értelme egyáltalán, nem tudjuk csak úgy megvenni őket. Miért reklámozzák nekünk, ha nem vehetem meg csak úgy őket? A válasz, hogy azt várják tőlünk, hogy reggel felhívjuk az orvosunkat és másfajta gyógyszert írassunk fel. Valami olyan drámai mint az identitásunk, választás kérdése lett, ahogy ezt ez a dia is jelezni akarja. Nem örököljük a személyazonosságunkat, nekünk kell kitalálni. És újra ki kell találnunk magunkat, amilyen gyakran csak szeretnénk. És ez azt jelenti, hogy minden reggel, amikor felébredünk, el kell döntenünk milyen emberek akarunk lenni. Minden tisztelettel a házasságnak és a családnak, de voltak idők, amikor az alapértelmezett hipotézis szerint majdnem mindenkinek meg kellett házasodni amilyen hamar csak tudott, és utána elkezdeni gyerekeket nemzeni, amilyen hamar csak lehetett. Az egyetlen igazi választás a ki volt, nem a mikor és nem az, hogy mit csináltál aztán.

Manapság minden sokkal inkább a megkötésekről szól. Csodálatosan intelligens diákokat tanítok, és 20 százalékkal kevesebb munkát osztok ki mint régebben. Nem amiatt, mert kevésbé lennének okosak, vagy mert kevésbé szorgalmasak. Azért van, mert nagyon foglalkoztatja őket pár kérdés önmagukhoz. "Megházasodjak, vagy ne? Most kéne megházasodnom? Később kéne megházasodni? Gyerekem legyen előbb vagy karrierem?" Ezek mind fogyasztói kérdések. És meg fogják válaszolni ezeket a kérdéseket, még ha azt jelenti is, hogy nem csinálják meg az összes munkát, amit kiadtam nekik, és nem kapnak olyan jó jegyet a kurzusaimon. És persze jól teszik. Ezek nagyon fontos, megválaszolandó kérdések. Munka. Áldottak vagyunk - ahogy Carl is rámutatott - azzal a technológiával, ami képessé tesz bennünket munkavégzésre a nap minden percében, akárhol a földön, kivéve a Randolph Hotelt.

(Nevetés)

Van egy sarok egyébként, ahol működik a WiFi, de nem fogom elárulni senkinek. Azért nem mondom el, mert használni szeretném. Szóval amit ez jelent, ez a hihetetlen választás szabadsága amivel rendelkezünk a munka tekintetében, hogy döntéseket kell hoznunk, újra és újra és újra, hogy fogunk-e vagy sem dolgozni. Elmehetünk nézni, ahogy a gyerekünk focizik és ott lesz a mobilunk a csípőnknél, a Blackberry-nk a másik oldalon, a laptopunk meg valószínűleg az ölünkben. És még ha mind ki is van kapcsolva minden percben, ahogy a gyerekünket nézzük, amint megcsúfolja a focit, megkérdezzük magunktól: "Válaszoljak erre a mobiltelefon hívásra? Válaszoljak erre az e-mailre? Megfogalmazzam azt a levelet?" És még ha a válasz a kérdésre a "nem", minden bizonnyal az élmény, amelyet a gyerekünk focijátéka okozott, másmilyen lesz, mint lehetett volna. Akármerre is nézünk, kis dolgok vagy nagy dolgok, anyagi dolgok vagy életstílusbeli dolgok, az élet választás kérdése. És a világ, amiben eddig éltünk valahogy így nézett ki. Lehet mondani, hogy volt pár választási lehetőség. De nem minden volt választás kérdése. És a világ, amelyben ma élünk így néz ki. A kérdés pedig az: ez jó hír, vagy rossz hír? És a válasz: igen.

(Nevetés)

Mindannyian tudjuk mi a jó benne, szóval arról fogok beszélni, ami rossz. Minden választásnak két hatása van, két negatív hatása az emberekre. Az egyik, paradox módon, az, hogy lebénít minket, semmint felszabadít. Mivel sok lehetőségünk van, amiből választhatunk az embereknek nagyon nehéz döntést hozni. Mutatok egy nagyon drámai példát erre, egy tanulmányt a befektetésekről az önkéntes nyugdíjpénztárakba. Egy kollégám hozzáfért a Vanguard befektetési nyilvántartásához. Ez az a hatalmas befektetési cég, amelynek több millió alkalmazottja, és 2000 különböző telephelye van. És azt találta, hogy minden 10 befektetési alappal, amit az alkalmazó ajánlott, a belépők száma lement két százalékkal. Ha felkínálunk 50 befektetést,10 százalékkal kevesebb a belépő, mint ha csak ötöt ajánlanánk. Miért? Mert 50 befektetésből választani olyan rettenetesen nehéz, hogy félreteszi az egészet holnapra. És holnaputánra és az azutánira, és az azutánira és az azutánira, és persze az a nap sohasem jön el. Azt kell megérteni, hogy ez nem csak azt jelenti, hogy az embereknek kutyakaját kell enniük, amikor nyugdíjba mennek, mert nincs elég félretett pénzük, hanem azt is, hogy egy döntés meghozatala lehet olyan nehéz, hogy jelentős pénzről mondanak le, amit a munkáltatótól kapnának. Azzal, hogy nem döntenek, lemondanak 5000 dollárról egy évben, amit a munkáltatótól kapnának, aki boldogan partnerük lenne a választásukban. Szóval a bénultság egy folyománya a sok választási lehetőségnek. És úgy gondolom emiatt a világ így néz ki.

"És mindörökké ... francia, ezersziget vagy kéksajt öntet?"

A jó döntést akarjuk meghozni, ha az örökké tart, nem? Nem akarjuk a rossz befektetési alapot, vagy éppen a rossz salátaöntetet. Ez volt az első hatás. A második pedig az, hogy még ha sikerült is túllépnünk a bénultságon, és döntést hozunk, sokkal kevésbé leszünk elégedettek a választásunk eredményével, mint lennénk, ha kevesebb opciónk lett volna. És ennek több oka is van. Az egyik, hogy a sok különböző salátaöntetből, amik közül választhatok megveszek egyet és az nem tökéletes, és hát tudják, hogy mi is a salátaöntet, könnyű elképzelni, hogy máshogy is dönthettünk volna, ami lehet jobb választás. És az történik, hogy ez az elképzelt alternatíva a döntésünk megbánására késztet. Ez a megbánás megvonja tőlünk az elégedettséget, amit a döntésünk eredményez, még ha önmagában az jó döntés is volt. Minél több opciónk van, annál könnyebb megbánni bármit is, ez a bosszantó a választásunkban, amit hoztunk.

Másodszor, amit a közgazdászok lehetőségi költségnek hívnak. Dan Gilbert nagyon jól bemutatta ma reggeli beszédében azt, hogy mennyire milyen sokféle módon értékeljük a dolgokat, attól függően, hogy mihez hasonlítjuk őket. Nos, amikor sok alternatíva van, amit meg kell fontolnunk, könnyű elképzelni azokat a vonzó vonásokat, amik azokban vannak, amiket visszautasítunk. Ez tesz minket kevésbé elégedetté azzal a választással, amit meghoztunk. Itt van egy példa. Azoktól, akik nem New Yorker szurkolók, elnézést kérek.

(Nevetés)

De itt van amire gondolniuk kellett volna. Itt van ez a pár a Hamptons-on (tengerparti üdülőhely). Nagyon drága ingatlanok. Fantasztikus tengerpart. Gyönyörű nap. Csak magukkal kell foglalkozniuk. Mi lehetne jobb? "A fenébe is," gondolja a fickó, "Augusztus van. Mindenki a manhattani szomszédságomból elutazott. Simán parkolhatnék a saját házam előtt." És két héten keresztül piszkálni fogja a gondolat, hogy napról napra kihagyja a nagyszerű parkolóhely lehetőségét. A lehetőség elvonással jár az elégedettségből, amit a döntésünk adhat, még ha a választásunk nagyszerű is. Minél több megfontolható lehetőségünk van, annál több vonzó vonás tűnik fel a választékban, és ezeket lehetőségi költségként fogjuk fel. Itt van egy másik példa. Ez a rajz több mindent mond. Rámutat milyen a pillanatnak élni, és talán arról, hogy időt kell adni a dolgoknak. De egy dologban nagyon igaza van: hogyha választunk egy dolgot, akkor döntöttünk, hogy a többit nem csináljuk. És annak a többi dolognak lehetnek vonzó vonásai, emiatt azt gondoljuk, hogy mi a kevésbé vonzót csináljuk.

Harmadik: a várakozások felfokozódása. Ez akkor ütött szíven, amikor elmentem kicserélni a farmeromat. Mindig farmert hordok. Voltak olyan idők, amikor a farmerok is egy "ízben" jöttek, megvetted és úgy érezted ez pocsék, és hihetetlenül kényelmetlenek voltak. Ha sokáig hordtad és elég sokszor kimostad, elkezdtek jók lenni. Szóval elmentem kicserélni a farmerom hosszú évek után, és azt mondtam: "Tudja, nekem egy farmernadrág kellene, itt a méretem." És a bolti eladó azt mondta: "Vékony, könnyű vagy laza szabásút szeretne? Gombosat vagy cipzárosat? Kő-mosottat vagy sav-mosottat? Szeretné kinyújtatni? Bő szárút vagy trapézt, bla bla bla..." Sorolta tovább és tovább. Leesett az állam, és mikor összeszedtem ezt mondtam: Azt szeretném, ami régen az egyetlen volt.

(Nevetés)

Fogalma sem volt, hogy az milyen volt, így egy órát töltöttem farmerpróbálgatással a boltban és kisétáltam az üzletből, meg kell adni, a legjobban passzoló farmerommal, amim valaha is volt. Jobban választottam. Minden lehetőséggel jobb lett. De rossz érzésem volt. Miért? Egy egész könyvet írtam, hogy megmagyarázzam magamnak. Azért éreztem rosszul magam, mert ennyi lehetőséggel az elvárásaim a jó farmerről feljebb mentek. Nagyon alacsony elvárásaim voltak. Nem voltak különösebb elvárásaim, amikor még csak egyféle farmer volt. De amikor lett belőle 100, a fenébe, egynek belőlük tökéletesnek kellett volna lennie. Amit kaptam az jó volt, de nem tökéletes. Összehasonlítottam amit kaptam, azzal, amit vártam és amit kaptam, az csalódást okozott összehasonlítva az elvárttal. Ahogy növeljük a lehetőségek számát elkerülhetetlenül megnöveljük az elvárásaikat, hogy mennyire lesznek jók azok a lehetőségek. Ez kisebb elégedettséghez vezet, még ha jók is az eredmények. Egy marketinges sem tudja ezt a földön. Mert ha tudnák, maguk nem értenék miről szól ez a kép. (Fantasztikusan néz ki! Alig várom, hogy csalódjak benne!) Az igazság valami ilyesmi.

(Nevetés)

Az ok, amiért "minden jobb volt akkoriban, amikor minden rosszabb volt", az, hogy amikor minden rosszabb, az embereknek lehetőségük van megtapasztalni a kellemes meglepetést. Manapság az a világ amiben élünk, mi gazdag, iparosodott polgárok, a tökéletesség elvárásával, a legjobb dolog amit remélhetünk, hogy egy dolog olyan jó, amennyire elvárjuk tőle. Soha nem leszünk kellemesen meglepve, mert az elvárásaink, az én elvárásaim, elhagyták már a tetőpontot. A boldogság titka, ez az amiért mind idejöttek, a boldogság titka az alacsony elvárás.

(Nevetés)

(Taps)

Azt akarom mondani, egy kis önéletrajzi pillanat, hogy ténylegesen házas vagyok és van egy feleségem és ő nagyon csodálatos. Nem tehettem volna jobban. Nem megállapodtam. De megállapodni nem mindig olyan rossz dolog. Végezetül egy következménye annak ha egy rosszul passzoló farmert veszünk amikor csak egy fajtát lehet venni, az, hogy ha elégedetlen vagy és megkérdezed: Miért? Ki a felelős? A válasz egyértelmű. A világ a felelős. Mit tehetnél? Amikor százával árulják a különböző stílusú farmerokat és te megveszed azt, amelyik csalódást okoz, és megkérdezed: Miért? Ki a felelős? Ugyancsak egyértelmű hogy erre a kérdésre a válasz: Te. Lehettél volna jobb. Több száz farmerrel a választékban nincs mentség a bukásra. És amikor az emberek döntéseket hoznak, még ha a döntés eredménye jó is, csalódottak lesznek és magukat okolják érte.

A klinikai depresszió berobbant az ipari világba az utolsó generáció alatt. Azt hiszem egy jelentős, nem az egyetlen, de egy jelentős közreműködő volt ebben a depressziós robbanásban, és öngyilkosságokban is, az, hogy az emberek csalódást tapasztalnak mert az elvárásaik magasak. És amikor elszámolnak magukban az élményeikkel, azt gondolják ők a hibásak. A tiszta eredmény, hogy jobban vagyunk általánosságban, objektíve, és rosszabbul érezzük magunkat. Szeretném emlékeztetni önöket. Ez a hivatalos dogma, az egy amit mind igaznak veszünk, és ez mind hamis. Nem igaz. Nem kérdés, hogy néhány választás jobb mint a semmi, de ezt nem követi az, hogy több választék jobb mint néhány. Van egy varázslatos mennyiség. Nem tudom mennyi az. Biztos vagyok benne, hogy régen elhagytuk azt a pontot, ahol a lehetőségek fellendítik a jólétünket.

Politika felől közelítve ... mindjárt végzek ... politika felől közelítve meg a kérdést. Ami elérhetővé teszi ezt a választékot az ipari társadalomban, az az anyagi bőség. Sok hely van a világon, és sokukról már hallottunk, ahol nem az a legfőbb probléma, hogy sok mindenből lehet választani. Az ő problémájuk, hogy nagyon kevés van nekik. Tehát a dolog amiről beszéltem az a modern, gazdag, nyugati társadalmak sajátos problémája. És ami nagyon elkeserítő és dühítő: Steve Levitt tegnap arról beszélt, hogy ezek a drága és nehézkesen felszerelhető gyerekszékek mennyire nem segítenek. Pénzkidobás. Amit ezzel mondani akartam, hogy ezek a drága, komplikált választások nem egyszerűen nem segítenek. Valójában ártalmasak. Valójában rosszabbá tesznek minket.

Ha valami lehetővé tenné, hogy minden döntést amit mi hozunk azok az emberek hozzanak akiknek alig van választásuk, nemcsak az ő életük javulna, hanem a miénk is. Ezt hívják a közgazdászok Pareto-javítási lépésnek. A jövedelmek újraosztásával mindenki jól jár, nem csak a szegény emberek, mert minden felesleges választás csapás számunkra. Összefoglalva. Ha látják ezt a rajzot és kifinomult emberként azt mondják: "Áh! Mit tudhat egy hal? Tudod, hogy semmi sem lehetséges ebben az akváriumban." Szegényes képzelet, rövidlátó világnézet, és én is ezt olvastam ki először. Minél többet gondolkodtam róla, annál jobban közeledtem ahhoz a nézethez, hogy ez a hal tud valamit. Mert az igazság az ha eltörnénk az akváriumot, hogy minden lehetségessé váljon, nem lenne szabadságunk. Megbénulnánk. Ha eltörnénk ezt az akváriumot, hogy minden lehetséges legyen, akkor csökkentenénk az elégedettségünket. Megnövelnénk a tehetetlenségünket és csökkentenénk az elégedettségünket. Mindenkinek kell egy akvárium. Ez szinte biztosan túlzottan is korlátozott, talán még a halnak is, számunkra biztosan. De a metaforikus akvárium hiánya a receptje a nyomorúságnak, és, ahogy feltételezem, a katasztrófának. Köszönöm szépen.

(Taps)