Return to the talk Return to talk

Transcript

Select language

Translated by Judit Szabo
Reviewed by Robert Szerencses

0:11 15 évesen kezdtem el feszegetni az ételpazarlás témakörét. Disznókat vettem. Sussex-ben laktam. A lehető leghagyományosabb és legkörnyezetbarátabb módon etettem őket. Elmentem a suli konyhájára, és azt mondtam, "Adjátok nekem a maradékot, amit az iskolatársaim lesajnáltak." Elmentem a pékhez is, és elkértem a lejárt kenyereket. Aztán a zöldségeshez, majd egy gazdához, aki kidobálta a krumplikat, mert azok nem feleltek meg a szupermarketek alaki és méretbeli előírásainak. Szuper volt. A malacaim az elpazarolt ennivalót sertéshússá alakították. Eladtam a húst az iskolatársaim szüleinek, és kerestem egy kis pénzt a havi zsebpénzem mellé.

0:52 De feltűnt, hogy a maradékok nagy része tulajdonképpen emberi fogyasztásra alkalmas állapotban volt, és hogy csak a felületét érintettem ennek a témának. A táplálék-kínálat lánc tetején levő szupermarketekben, üzletekben, pékségekben, otthon, a gyárainkban, farmjainkon dől az étel a szemétbe. Az üzletek szóba sem akartak állni velem azzal kapcsolatban, hogy mennyi élelmiszert pazarolnak. A hátsó bejáratoknál próbálkoztam. Láttam kukákat tele étellel, ahogy lezárják őket és viszik a szemétlerakatra, és azt gondoltam, csak kell legyen valami értelmes, amire fel tudjuk használni az ennivalót, ahelyett, hogy kidobjuk.

1:24 Egyik reggel, amikor a malacokat etettem, megakadt a szemem egy különösen gusztusos paradicsomos cipón, ami újra és újra felbukkant. Megragadtam hát, leültem, és együtt reggeliztem a malacokkal. (Nevetés) Ez volt az első lépése annak, amit végül "szabadganizmusnak" hívtam, a hallatlan ennivaló-pazarlás szemléltetésének, és a megoldás felmutatásának, ami egész egyszerűen annyi, hogy leülünk és megesszük az ételt, ahelyett, hogy kidobjuk. Ez egy módszer lett arra, hogy szembesítsük a nagyobb vállalkozásokat az élelmiszer-pazarlással, és hogy felhívjuk a nyilvánosság figyelmét arra, hogy amikor ételkidobásról beszélünk, nem romlott, vagy lejárt szavatosságú ételről van szó. Jó, friss ételről beszélünk, amit hatalmas mennyiségekben pazarlunk.

2:11 Végül nekiálltam megírni egy könyvet, hogy bemutassam, mekkora méreteket ölt ez a probléma globális szinten. Ebből kiderül, hogy nemzetenként mennyi ételt dobunk ki a világ minden országában. Sajnos tapasztalati adat, jó, tényszerű statisztika nem létezik, így az érveim bizonyításához először is találnom kellett egy közvetett megoldást arra, hogy kiderítsem, mennyi ételt pazarlunk. Vettem az élelmiszer-kínálatot országonként, és összehasonlítottam az ország fogyasztási adataival. Ezek étrendfelméréseken, túlsúlystatisztikákon, tényezők széles skáláján alapulnak, s adnak egy megközelítő képet arról, hogy mennyi étel is kerül az emberek szájába. Ez a fekete vonal a grafikon közepén jelöli a valószínűen indokolt fogyasztást, számolva bizonyos mennyiségű elkerülhetetlen felesleggel. Mindig lesz egy kis felesleg. Nem hiszek abban én sem, hogy teljesen szemétmentes világban tudnánk élni. De a fekete vonal mutatja, mennyi ennivaló szükséges egy országban, ahol minden egyes személynek jut megfelelő minőségű, elegendő, tápláló étrend. Minden pötty ami a fekete vonal felett van, és hamar látjuk, hogy ez a világ legtöbb országa, szükségtelen felesleget jelöl, és ezzel meg is mutatja a kárbaveszett étel arányát minden országban.

3:33 Ahogy egy ország gazdagodik, egyre többet fektet abba, hogy minél több felesleg jusson el a boltokig, éttermekig, és amint látják, a legtöbb európai és észak-amerikai ország 150 és 200 százalék közé eső túltermelést produkál a népesség szükségleteihez képest. Amerikában például kétszer annyi étel van a boltok polcain és az éttermekben, mint amennyire a lakosságnak valójában szüksége van.

3:59 Ami leginkább megdöbbentett az adat szűrése közben, és ez jó sok szám volt, hogy látszott, hogyan stabilizálódik ez a trend. Hamar túllépték a 150-es vonalat az országok, és felette egyenletesen oszlanak el, nem emelkednek tovább, ahogy az várható. Tovább boncolgattam az adathalmazt, hogy lássam, mi az igazság. A következőre jutottam. Ha nem csak azt az élelmiszert adjuk hozzá, ami a boltokban és éttermekben köt ki, hanem a takarmányokat is, a kukoricát, szóját, gabonát, amit emberek is ehetnének, de inkább az állatok hízlalására szánnak, hogy több hús és tejtermék legyen, akkor kiderül, hogy a legtöbb gazdag országban három-, négyszeres túltermelés van a népesség szükségleteihez képest. Egy Amerikához hasonló országban a kelleténél négyszer több ennivaló van.

4:52 Amikor felmerül, hogy a 2050-re jósolt 9 milliárd ember ellátásához növelni kell a globális élelmiszer-mennyiséget, mindig ezek a grafikonok jutnak eszembe. Az igazság az, hogy az éhínség és köztünk hatalmas tartalék van még a fejlett országokban. Soha nem volt még ekkora mértékű túltermelés. Sok tekintetben ez az emberiség sikersztorijának is tekinthető a mezőgazdaság hihetetlen hatékonyságának, a célnak, amit 12000 éve kitűztünk magunk elé. Ez egy hatalmas siker, egész eddig egy sikertörténet volt. De most szembesülnünk kell azzal, hogy lassan elérjük a bolygó ökológiai határait, és miközben minden nap irtjuk az erdőket, hogy még több és több ennivalót termeljünk, miközben az egyre fogyó vízállományt csapoljuk, és folyamatosan égetjük a kőolajat a még több és több élelmiszer előállításához, majd miután a nagy részét kidobjuk, el kell gondolkozzunk azon, hol kezdhetnénk spórolni.

5:51 Tegnap elmentem az egyik helyi boltba, ahová sokat járok, hogy ellenőrizzem, ha úgy tetszik, hogy miket dobnak ki. Jópár kekszes zacskót találtam a gyümölcsök és zöldségek között, és még sok egyebet. Azt jutott eszembe, hogy ez jó lesz mára, szemléltetni.

6:09 Képzeljék el, hogy ez a kilenc keksz, amit tegnap a kukában találtam, a globális élelmiszerkészletet jelenti, OK? Kilenccel indítunk. Ennyi van a világ farmjain minden évben. Az első keksz elvész még mielőtt elhagynánk a farmot. Ez elsősorban a mezőgazdasági munkák problémáiból adódik, mint az infrastruktúra, hűtés, vagy pasztőrizálás hiánya, silók, vagy akár egyszerű gyümölcstárolók hiánya, ami miatt kárba vész az étel még mielőtt elhagyná a termelőt. A következő három keksz a takarmánynak kikiáltott élelmiszert szemlélteti: kukoricát, gabonát, szóját. Sajnos a jószágaink nem túl hatékonyak, ennek kétharmadát ürülékké és hővé alakítják, így kettőt elvesztettünk, és csak ezt az egyet nyertük meg hús és tejtermékek formájában. További kettőt egyenesen a kukába hajítunk. A legtöbben erre gondolnak élelmiszer pazarlás alatt, hogy mi kerül a szemétbe, a boltok kukáiba, az éttermek kukáiba. Megint kettőt elvesztettünk tehát, és mindössze négy darab maradt, amit meg is eszünk. Ez nem éppen szuperhatékony módja a globális javak felhasználásának, főleg ha a világ többmilliárd éhező emberére gondolunk.

7:23 Átfésülve az adatokat, azt is meg kellett vizsgálnom, hogy hol köt ki ez a sok élelmiszer. Hova jut? Megszoktuk, hogy az étel a tálunkon van, de mi történik mindazzal, ami a folyamat közben elvész?

7:34 A boltok jó kiindulási pontok. Tulajdonképpen ez az eredménye a hobbimnak, a nem hivatalos kukaellenőrzésnek. Furcsa, gondolhatnánk, de ha a vállalatok elárulnák, hogy mi történik a boltjaik mögött, akkor nem kéne a hátsó ajtónál szaglászni, kukákban turkálni, hogy megnézzük, mi van bennük. De nagyjából ezt látjuk szinte minden utcán Nagy-Britanniában, Európában, és Észak-Amerikában. Hihetetlen mértékű élelmiszer-pazarlást jelent, de arra jöttem rá a könyvem írása közben, hogy ez a szembetűnő pazarlás csupán a jéghegy csúcsa. Ahogy haladunk felfele a termelési folyamaton, látjuk, hogy az élelmiszer pazarlás hol ölt gigantikus méreteket.

8:19 Tegye fel a kezét, akinél van otthon szeletelt kenyér. Melyiküknél szokták a szélét -- az első és az utolsó szeletet -- melyiküknél szokták a szélét is megenni? OK, a legtöbb ember, nem mindenki, de a legtöbben, és szerencsére ezt látom szerte a világon, de látott már valaki olyan boltot vagy szendvicsbárt bárhol a világon, ahol a héját is beletették a szendvicsbe? (Nevetés) Én biztos nem. Tovább gondolkoztam - hova kerül a héja? (Nevetés) A válasz sajnos a következő: 13 000 szelet friss kenyér hagyja el ezt az egyetlen gyárat minden áldott nap. Ugyanabban az évben, amikor ezt a gyárat meglátogattam, Pakisztánba is elmentem, ahol 2008-ban éheztek az emberek, a globális élelmiszerpiac megszorításainak következtében. Azzal, hogy itt Nagy-Britanniában és máshol a világon a kukába küldjük az ételt, hozzájárulunk ehhez a megszorításhoz. Azt az ételt vesszük le a polcról, amire az éhezőknek szüksége van.

9:20 Menjünk egy lépéssel feljebb, a termelőkhöz, akik gyakran a termés egyharmadát vagy még többet kénytelenek kidobni alaki előírások miatt. Például ez a termelő 16 000 fontot fektetett be a spenóttermesztésbe, s ebből egyetlen egy levél sem lesz leszedve, mert egy kis fű nőtt közötte. A ránézésre tökéletlen burgonyák mind a malacoknak mennek. Bolti előírásokhoz képest kisebb paszternákok, tenerifei paradicsomok, floridai narancsok, equadori banánok, ahol tavaly jártam, mind vissza vannak dobva. Ez egy equadori banánültetvény egy napi vesztesége. Az egész kidobva, bár teljesen ehető, mert nem az előírt alakúak vagy méretűek.

10:01 Ha ez történik a zöldségekkel és gyümölcsökkel, akkor fogadhatunk, hogy az állatokkal is. Máj, tüdő, fej, farok, vese, herék, mindezek hagyományos, finom és tápláló elemei a gasztronómiánknak, és mennek a szemétbe. A selejtfogyasztás Nagy-Britanniában és Amerikában a felére csökkent az elmúlt 30 évben. Ennek eredményeképpen a "selejt" jó esetben megy a kutyáknak, vagy elégetik. Ez az ember Kashgarban, nyugat-Kína Xinjiang tartományában, egy nemzeti ételt tálal fel éppen. A neve "báránybelsőségek". Finom, tápláló, és ahogy Kashgarban tapasztaltam, a jelképe annak, hogy náluk ételpazarlás tabu. Egy útmenti kávézóban ültem. A séf odajött hozzám beszélgetni, befejeztem az evést, és a társalgás közepén megállt, elégedetlenül nézve a tálamat. Húha, milyen tabut szegtem meg vajon, kérdeztem magamban. Mivel sértettem meg a vendéglátómat? A tálam alján maradt három szem rizsre mutatott, és azt mondta: "Mindet". (Nevetés). Gondoltam, istenem, körbejárom az egész világot, prédikálva az embereknek, hogy ne pazaroljanak. Ő meg simán lenyom a saját meccsemen. (Nevetés)

11:06 De hitet adott. Hitet adott, hogy mi, az emberek meg tudjuk állítani ezt a szörnyű szeméttermelést, ha ezt a hihetetlen mértékű pazarlást társadalmilag elfogadhatatlannak tekintjük, ha felszólalunk ellene, ha a vállalatokat, kormányokat meggyőzzük, hogy véget akarunk vetni ennek - hatalmunkban áll lérehozni ezt a változást.

11:26 Az európai halak 40-60%-a már a tengeren ki van dobva, el sem éri a partot. Otthon is elvesztettük a fonalat. Ez egy salátákon végzett kísérlet. Ki tartja a fridzsiderben a salátát? A legtöbben. A bal oldali 10 napig volt a hűtőben. A középső a konyhaasztalon. Nem sok különbség van. A jobb oldalit pedig úgy tároltam, mint a vágott virágot. Ez is élőlény - levágtam a lényeget, betettem egy váza vízbe, és még két hétig jó volt.

11:57 Valamennyi élelmiszer-veszteség, ahogy az elején is mondtam, elkerülhetetlen, így a kérdés az, hogy mit érdemes kezdeni vele? Én 15 éves koromban, de az emberiség tulajdonképpen már 6000 évvel ezelőtt is választ adott erre a kérdésre: háziasítottuk a disznót, hogy a maradékokból újra ennivalót csináljunk. És mégis, Európában ez mostmár illegális, a 2001-es száj- és körömfájás járvány óta. Nem tudományos. Nincs rá szükség. Ha főtt étellel etetjük a disznót, mint az embereket, akkor az biztonságos. Mindemellett hatalmas megtakarítás. Per pillanat Európa több millió tonna szóját kénytelen importálni Dél-Amerikából, ahol a gyártása hozzájárul a globális felmelegedéshez, erdőirtáshoz, fajok kipusztulásához, hogy legyen mivel etetni az európai állományokat. S mindeközben többmillió tonna élelmiszert pazarlunk, amit oda tudnánk és kellene adni nekik. Ha megtennénk, és a disznóknak adnánk, ennyivel kevesebb széndioxidot termelnénk. Ha a most elterjedt gyakorlatnak megfelelően a felesleges élelmiszertől oxigénmentes lebontással szabadulunk meg, melynek során a feleslegből gáz majd abból elektromosság lesz, akkor minden tonna kidobott élelmiszerből kemény 448 kg széndioxidot spórolunk. Sokkal jobban járunk a disznókkal. Ezt a háború alatt is tudtuk. (Nevetés)

13:15 Öröm az ürömben, hogy az élelmiszer-felesleg kezelése mostmár globálisan is szem elé került. Először 2009-ben szerveztem meg az "Étel ötezer embernek" eseményt. Ötezer embernek adtunk olyan ennivalót, ami egyébként feleslegesen pazarlásra került volna. Azóta ismét volt ilyen Londonan, nemzetközileg és itthon is elterjedt. Jó lehetőség különböző szervezeteknek, hogy ünnepeljék az ennivalót, és biztassanak arra, hogy együk meg és élvezzük, ne pedig pazaroljuk. A bolygó érdekében, amin élünk, a gyermekeink érdekében, az összes létező élő szervezet érdekében amivel megosztjuk ezt a bolygót -- mi is földi állatok vagyunk, és az ételünk a földtől függ. Per pillanat tönkretesszük a földünket, hogy olyan ételt termesszünk, amit senki nem eszik meg. Vessünk véget ennek a pazarlásnak. (Taps) (Taps)