Return to the talk Return to talk

Transcript

Select language

Translated by Maria Ruzsane Cseresnyes
Reviewed by Laszlo Kereszturi

0:11 A betűtípus olyan valami, amit nagy mennyiségben használunk. A világ nagy részén megkerülhetetlen. De a használóik közül keveseket érdekel, hogy honnan származik egy bizonyos típus, vagy hogy mikor és ki tervezte, amennyiben egyáltalán emberi közreműködéssel jött létre, és nem csupán egy szoftver keltette életre.

0:36 Nekem kellett, hogy foglalkozzam ezekkel a dolgokkal. Ez a munkám.

0:41 Azon kevesek közé tartozom, akik kitérnek a hitükből, ha rossz a betűköz a T és az E között, amilyen itt, ahogy látják. Le is vettem ezt a diát. Ki nem állhatom. Chris sem. Na, itt van, Jó.

0:55 Az előadásom a technológia és a betűtervezés közti kapcsolatról szól. A technológia sokszor megváltozott azóta, hogy dolgozni kezdtem: fotó, digitális, desktop, képernyő, web. Túl kellett éljem a változásokat és próbálni megérteni, hogy mi következik belőlük számomra a tervezésben. Ez a dia arról, szól, hogy milyen hatással vannak az eszközök a formára. Itt van két betű, a két K. A bal oldali, nekem a jobb, modern, számítógépen készült. Minden vonala nyílegyenes. A görbéknek az a fajta matematikai símaságuk van, amit a Bézier formula előír. A jobb oldali régi gótikus, amit egy kemény acélötvözetbe véstek kézzel. Egyetlen egyenes sem egyenes valójában. A görbék rafináltak. Ezt az emberi kéz nyoma teszi ennyire elevenné, amire egy gép vagy egy program sosem lenne képes. Micsoda ellentét.

1:59 Ez hazugság. Hazugság a TED előadásán. Igazán sajnálom. Mindkettő számítógépen készült, ugyanaz a szoftver, ugyanazok a Bézier görbék, ugyanazok a betűformák. A bal oldalit Zuzana Licko készítette az Emigrénél, a másikat pedig én. Az eszközök ugyanazok, a betűk mégis különböznek. Különbözőek a betúk, mert más tervezte őket. Ezen múlik. Zuzana azt akarta, hogy így nézzenek ki. Én meg azt, hogy az enyéim így. Kész, vége. A típus nagyon rugalmas. Nem úgy, mint a képzőművészet, mint a szobrászat vagy építészet, a betűtípus elrejti a módszert. Ipari tervezőnek tartom magam. Amit tervezek, legyártják, és funkciója van: hogy olvassák el, értelmet hordoz. De ennél egy kicsit több is. Van bizonyos esztétikai eleme. Mi különbözteti meg ezt a két betűt, más tervezők más megvalósításaitól? Mitól lesz néhány tervezőnek egyfajta egyéni stílusa, ahogyan talán már látták egy divattervező vagy autótervező munkájában?

3:05 Beismerem, hogy voltak esetek, amikor tervezőként éreztem, hogy a technika befolyásol.. Ez itt a 60-as évek közepéből van, váltás a fémről a fényszedésre, forróról a hidegre. Voltak előnyei, de egy különös hátránya is: olyan térköz-rendszer, ami csak 18 különböző diszkrét egységet enged meg a betűkre, amibe bele kell férniük. Ekkoriban kértek fel, hogy tervezzek egy sorozat keskeny sans serif típust, annyi különböző változatban, amennyit csak engednek a 18 egységnyi dobozok. Egy gyors pillantást vetve az aritmetikára, rájöttem, hogy valójában csak három ilyen tervet tudok készíteni. Itt látják őket. A Helvetica Keskeny, az Extra Keskeny, és az Ultra Keskeny; ez a szigorú 18-egységes rendszer valóban megkötötte a kezem. Úgy szólván meghatározta az arányokat a tervben. Itt vannak a betűtípusok, legalább a kisbetűk. Ahogy ránéznek, azt mondják: "Szegény Matthew, alkalmazkodnia kellett a feladathoz, és hát meg is látszik is az eredmény" ? Remélem, hogy nem így van. Ha ma kéne ezt csinálnom, a 18 egység helyett 1000 félém lenne. Nyilvánvalóan több variációt csinálhatnék, de ez a három közűlük vajon jobb lenne? Anélkül, hogy tényleg megcsinálnánk, nehéz megmondani, de nem lenne 1000/18-szor jobb, azt állíthatom. Azt súgják az ösztöneim, csekély lenne a fejlődés, mert ezek a rendszer követelményei szerint lettek tervezve, és mondtam, hogy a betű nagyon alkalmazkodóképes. Elrejti a módszereit. Minden ipari tervező bizonyos kötöttségek között dolgozik. Ez más, mint a képzőművészet,

4:59 A kérdés az, hogy a kötöttség megalkuvásra kényszerít-e? Azzal, hogy elfogadom alacsonyabb szinten dolgozom-e? Nem hiszem, és mindig is bátorított az, amit Charles Eames mondott. Azt mondta, hogy tudatában van annak, hogy kötöttségek között dolgozik, de nem vette észre, hogy kompromisszumokat kötne. A köttötségek és a kompromisszum közti különbség nyilvánvalóan hajszálnyi, de a munkához való viszonyom központjában áll.

5:28 Emlékeznek még erre az olvasmányélményükre? A telefonkönyv. Tovább hagyom ezt a diát, így nosztalgiázhatnak. Ez a 70-es évek közepéből való korai tesztje a Bell Centennial betűtípusnak, amit az USA telefonkönyvei számára terveztem. Ez volt az első tapasztalatom a digitális típussal kapcsolatban, egy valóságos beavatás. Ahogy mondtam: telefonkönyv számára,

5:54 amit apró betűkkel nyomtatnak, újságpapírra, nagy sebességű rotációs géppel, korom - lámpaolaj tintával. Ezek nem éppen melegházi körülmények egy tipográfus számára. A feladatom az volt tehát, hogy tervezzek betűtípust, ami a lehető legjobban teljesít e meglehetősen előnytelen feltételek között. Említettem, a digitlális nyomtatás még gyerekcipőben járt. Minden karaktert kézzel kellett megrajzoljak miliiméterpapíron -- négyféle vonalvastagságban készült a Bell Centennial -- pixelről pixelre, azután átalakítani raszter vonalról raszter vonalra a billentyűzet számára. Két évig tartott, de nagyon tanulságos volt. Úgy néznek ki ezek a betűk, mintha megrágta volna egy kutya. Tanulmányoztam, hogy hogyan folyik meg a tinta az olcsó papíron a vonalak metszéspontjánál, és változtatja meg a betű alakját, ezért van, hogy hiányoznak pixelek az elágazásoknál. Ezek a furcsa műtermékek azért készültek, hogy ellensúlyozzák a lépték és a gyártási eljárás nem kívánatos hatásait. Először azt akarta az AT&T, hogy a telefonkönyv Helveticával készüljön, de ahogyan Erik Spiekermann barátom

7:08 mondta a Helvetica filmben, ha látták, a Helvetica betűit úgy tervezték, hogy amennyire csak lehetséges, hasonlítsanak egymásra. Nem ez a biztos recept a jó olvashatóságra, kis betűméretben.

7:18 Egy dián nagyon elegáns a megjelenése. Egyértelműbbé kellett tegyem a számjegyeket

7:23 a Bell Centennialban, amennyire csak lehetett, oly módon, hogy nyitottabbá teszem a formákat, ahogyan ennek a diának az alsó sorában látják.

7:31 Most már a 80-as évek közepén járunk, a vektoros digitális betűk - a vektor technológia - kezdeti napjaiban.

7:39 Akkoriban még gond volt a a fontok mérete, az az adatmennyiség, ami szükséges a fontok tárolásához a számítógép memóriájában. Ez korlátozta a betűszedő rendszerben az egyszerre használható fontok számát. Kiértékeltem az adatokat, és azt találtam, hogy egy tipikus serif betűtesthez,

8:02 amilyet a bal oldalon látnak, nagyjából kétszer annyi adat szükséges, mint egy sans serifhez, itt, középen, a talpak meghatározásához szükséges sok pont miatt. A dia alján lévő számok azt az adatmennyiséget mutatják, amely az egyes fontok tárolásához szükséges. Így a sans serif, középen, a talp nélküli, sokkal gazdaságosabb, 81: 151 az arány.

8:31 "Á, gondoltam. A mérnökök bajban vannak. Majd a tervező megmenti."

8:37 Készítettem egy serif típust, ott látják jobb felől, görbe talpak nélkül. Poligonálisra készítettem, egyenes szakaszokból, lekerekített tartókkal. És nézzék, annyira gazdaságos, mint egy sans serif. Charternak nevezzük, ott, jobbra.

8:52 Odamentem tehát a főmérnökhöz a számaimmal, és büszkén mondtam, "Megoldottam a problémáját."

8:59 "Ó, milyen problémát?" - kérdezte.

9:02 "Tudja, azt, hogy a serif fontokhoz olyan sok adatra van szükség."

9:07 "Ó, azt mi már megoldottuk a múlt héten." Írtunk egy tömörítő rutint, ami az összes font méretét egy nagyságrenddel lecsökkenti. Annyi fontja lehet a rendszerben, amennyit csak akar. "

9:19 "Köszönöm, hogy szólt.", válaszoltam.

9:22 Gutaütés, már megint. Ott voltam egy tervezői megoldással, egy nem létező technikai problémára.

9:30 De itt kezd a történet érdekes lenni számomra. Nem dobtam ki egyszerűen a tervem sértettségemben. Kitartottam. Ami technikai feladatként indult, esztétikai gyakorlattá vált. Másképp fogalmazva, megszerettem ezt a típust. Felejtsük el, honnan jött. Nem érdekes. A terv önmagáért tetszett. A Charter leegyszerűsített formája a szöveghez az őszinteség érzetét adja, amolyan sallangmentességet, ami kifejezetten kedvemre van. Tudják, a technikai újítások idejében a tervezők azt szerették, ha hat rájuk, ami a levegőben van. Reagálni akartunk. Azt akartuk, hogy vigyen minket az új dolgok felfedezése felé. A Charter tehát aféle példázat számomra. Végül nem volt szigorú és szoros okozati összefüggés a technológia és a Charter tervezése között. Tényleg félreértettem a technológiát. A technológia sugallt valamit, de nem kényszerítette a kezem, és azt hiszem, ez nagyon gyakran történik így.

10:33 Tudják, a mérnökök nagyon okosak, és annak dacára, hogy ez olykor frusztrál, mert hogy én nem vagyok olyan okos, mindig is élveztem együtt dolgozni velük, és tanulni tőlük. Erről jut eszembe, a 90-es évek közepén kapcsolatba kerültem a Microsofttal a képernyőfontok kapcsán. Egész addig a képernyőn minden font egy már létező nyomtatott font adaptációja volt. A Microsoft azonban jól látta előre a folyamatot, és előremenekült az elektronikus kommunikáció felé, ahol az írás és az olvasás a képernyőn történik, és a nyomtatott output amolyan másodlagos jelentőségű.

11:13 A prioritás épp ekkor billent át. Egy olyan kis alap fontkészletet akartak, amit nem adaptáltak, de egyenest a képernyőre terveztek, a képernyő-adta problémákra, a kijelzők durva felbontására. Azt mondtam a Microsoftnak, hogy egy betűtípus, amit egy meghatározott technológiára terveznek, egy magától elavuló típus.

11:37 Túlságosan sok betűtípust terveztem amelyek technikai problémák elsimítására készültek. Hála a mérnököknek, a technikai problémák megszűntek. Együtt a betűtípusaimmal. Csak átmeneti megoldás volt. A Microsoft azzal jött vissza, hogy megfizethető számítógépmonitorok, jobb felbontással legalább tízévnyi távolságra vannak. Azt gondoltam, 10 év, az nem rossz, az nem csupán átmeneti megoldás.

12:03 Meggyőztek tehát, rávettek, és elkezdtünk dolgozni azon, amiből a Verdana és a Georgia lett. Ez volt az első eset, hogy nem papíron dolgoztam, hanem rögtön a képernyőn, pixelből kiindulva. Akkoriban a képernyő bináris volt. A pixel vagy ki volt világítva, vagy sötét volt. Itt látják egy betű körvonalait, a nagy H-t, a kontúr a kövér fekete vonal, ahogyan a memóriában tárolva van, rátéve a bitmap-re. ami a szürke terület, az, ahogyan a képernyőn megjelenik,. A bitmap-et a körvonalak alapján alakítottuk ki. Itt a nagy H-ban, ami csupa egyenes vonalból áll, a kettő majdnem tökéletes szinkronban van a Descartes-féle koordináta-hálón. Az O-val más a helyzet. Ez inkább arra hasonlít, ahogyan a téglákat rakják, nem egy betűtervre, de higyjék el, ez jó bitmap az O-ra, azon egyszerű oknál fogva, hogy szimmetrikus mind az x, mind az y tengelyre. Egy bináris bitmap esetén ennél többet nem lehet elvárni. Előfordult, hogy csináltam, nem emlékszem, három-négy változatot egy-egy bonyolultabb betűre, mint a kis A, és végül visszatértem ahhoz, ami a legjobb lett. Nem volt legjobb, ilyenkor a tervezőnek azt kell

13:22 megpróbálnia eldönteni, hogy melyik a legkevésbé rossz. Ez kompromisszum? Nekem nem az,

13:30 ha a a technika által megengedett legjobb minőségben dolgozom, még ha ez a minőség távol is van az ideálistól. Ezen a dián két különböző bitmap fontot láthatnak. Azt hiszem, a fentin lévő "a" jobb, mint az alsón lévő, bár még mindig nem valami tökéletes. Talán jobban látják az összhatást, ha lekicsinyítjük. Lehet, hogy nem.

13:53 Tehát gyakorlatias vagyok, nem idealista, a körülmények szorításában. Bizonyos vérmérsékletű emberek elégedettek,

14:00 ha csinálnak valamit, ami nem tökéletes, de a legjobb, ami kitelik tőlük. Ez itt a Georgia dőlt kisbetűs H-ja. A bitmap durvának és csorbának tűnik. Durva és csorba. De rájöttem, kísérletezéssel, hogy van egy optimális dőlés a dőlt betűk számára a képernyőn, ahogyan a vonások jól törnek, pixelhatárokon. Nézzék csak ezt a példát, durva ugyan, de a bal és jobb lábak ugyanazon a szinten törnek. Győzelem. Ez jó, itt a jobb oldalon. És persze az alacsonyabb vonalaknál nincs sok választásunk. Ez itt egy S, ha nem hinnék.

14:49 Már 18 év telt el azóta,

14:52 hogy a Verdana és a Georgia megjelent. Tökéletesen igaza lett a Microsoftnak, egy jó 10 évbe tellett, de mára a képernyőknek jó a térbeli felbontásuk, és elég jó a fotómetrikus felbontásuk, hála az élsimításnak és hasonlóknak. Most, hogy küldetésüket teljesítették, ez azt jelenti vajon az én képernyőfontjaim számára, amiket durvább kijelzőre terveztem, hogy feledésbe merülnek? Túl fogják élni vajon a mára elavult képernyőket és az új web-fontokok özönét, amelyek megjelennek a piacon? Vagy megalapozták saját fejlődési rekeszüket, ami független a technológiától? Más szavakkal, beleilleszkedtek a tipográfia főirányába? Nem vagyok biztos, de jó esélyük van rá. Hej, 18 év - akármiben - nem is rossz, amilyen gyorsan elavulnak manapság a dolgok, nem panaszkodom.

15:50 Köszönöm.

15:53 (Taps)