Yasheng Huang: Akadályozza a demokrácia a gazdasági növekedést?

Témám Kína és India gazdasági növekedése. És a kérdés, amelyet önökkel szeretnék elemezni az, hogy vajon a demokrácia segíti, vagy akadályozza a gazdasági növekedést. Most azt mondhatják, ez nem fair, mert kiválasztottam két országot, hogy megvádoljam a demokráciát. Tulajdonképpen pont az ellentettjét fogom csinálni. Ezt a két országot fogom használni, hogy gazdasági okkal támasszam alá a demokráciát, semmint, hogy támadjam azt.

Az első kérdés az, hogy miért növekedett Kína sokkal gyorsabban, mint India. Az elmúlt 30 év alatt, a GDP növekedés tekintetében, Kína kétszer gyorsabban növekedett, mint India. Az elmúlt öt év alatt, a két ország bizonyos mértékben megközelítette egymást a gazdasági növekedés tekintetében. Viszont az elmúlt 30 év során, Kína minden kétséget kizáróan sokkal jobban teljesített, mint India. Egy egyszerű válasz, Sanghaj Kínában és Mumbai Indiában. Nézzük meg Sanghaj látképét. Ez a Pudong rész. A kép Indiáról a Dharavi nyomornegyed Mumbaiban, Indiában. A helyzet a két kép alapján az, hogy a kínai kormány működhet a törvények felett is. Tervezhet az ország hosszútávú fejlődése szempontjából és a folyamat során milliókat költöztethet át -- ez csak egy apró technikai probléma. De ezt Indiában nem lehet megtenni, mert a közvélemény számít. A közvélemény megköti az ember kezét. Még Manmohan Singh miniszterelnök is egyetért ezzel. Egy interjú során, ami a gazdasági sajtóba jelent meg Indiában, azt mondta, Mumbait egy újabb Sanghajjá akarja változtatni. Egy Oxfordban tanult közgazdászról beszélünk humanista értékekkel, és mégis egyetért Sanghaj "nagy nyomás" stratégiájával.

Tehát nevezzük ezt a sanghaji gazdasági növekedés modelljének, amely a következő tulajdonságokat hangsúlyozza a gazdasági fejlődés érdekében: infrastruktúra, repülőterek, autópályák, hidak, és így tovább. És ehhez egy erős kormányra van szükség, mert nem vehetik figyelembe a magántulajdon jogát. A közvélemény nem lehet akadály. Szükség van állami tulajdonra is, különös tekintettel az ingatlanokra, ahhoz, hogy nagyon gyorsan tudjanak infrastruktúrát építeni és telepíteni. Ebből a modellből következik, hogy a demokrácia a gazdasági növekedést inkább akadályozza, mintsem, hogy elősegítené. A legfőbb kérdés az, hogy mennyire fontos az infrastruktúra a gazdasági növekedéshez? Ez egy sarkalatos kérdés. Ha azt gondoljuk, hogy az infrastruktúra rendkívül fontos a gazdasági növekedéshez, akkor úgy érvelhetnénk, hogy az erős kormány szükséges a növekedés elősegítéséhez. Ha úgy gondoljuk, hogy az infrastruktúra nem annyira fontos, ahogyan azt sokan hiszik, akkor kevesebb a hangsúly az erős kormányon.

A kérdés megértéséhez két országot hozok fel. És a rövidség miatt nevezzük az egyiket Ország 1-nek, a másikat Ország 2-nek. Ország 1-nek szisztematikus előnye van Ország 2-vel szemben az infrastruktúra tekintetében. Ország 1-nek több telefonja van, és hosszabb autópályái. Tehát ha megkérdezzük, melyik Kína és melyik India, és melyik növekedett gyorsabban? Ha úgy gondoljuk, hogy az infrastruktúra fontos, akkor azt mondhatjuk, "Ország 1 Kína." Jobban kellett, hogy teljesítsenek gazdasági növekedés szempontjából. És "Ország 2 India".

Igazából a több telefonnal rendelkező ország a Szovjetunió, és az adat 1989-ből való. Miután az ország nagyon lenyűgöző statisztikát tett közzé a telefonhálózatáról, összeomlott. Ez nem valami jó. Ez a kép Hruscsovot ábrázolja. Tudom, 1989-ben már nem ő kormányozta a Szovjetuniót, de ez a legjobb kép, amit találtam. (Nevetés) Telepfonok, infrastruktúra önmagukban nem garantálják a gazdasági növekedést. Ország 2, amelynek kevesebb telefonja van, Kína. 1989 óta az ország két számjegyű százalékban növekedett minden évben az elmúlt 20 év során. Ha semmit nem tudunk Kínáról és a Szovjetunióról a telefonok számán kívül, helytelen előrejelzést csináltunk volna a gazdasági növekedésről a következő két évtizedre kivetítve.

Ország 1, amely hosszabb vasúttal rendelkezik, az India. És Ország 2 Kína. Ezt nagyon kevesen tudják a két országról. Igen, ma Kína nagy infrastruktúrális előnnyel rendelkezik Indiával szemben. De sok éven keresztül az 1990-es évek végéig Kína hátrányban volt az infrastruktúra terén Indiával összehasonlítva. A fejlődő országokban a szállítás legyakoribb módja a vasút, amiből a britek sokat építettek Indiában. India a kisebb a két ország közül, és mégis hosszabb vasútvonala volt az 1990-es évek végéig. Tehát világos, hogy az infrastruktúra nem magyarázza, miért volt Kína sikeresebb az 1990-es évekig, összehasonlítva Indiával.

Ha megnézzük a bizonyítékot világszerte, alátámasztja azt a nézetet, hogy az infrastruktúra tulajdonképpen a gazdasági növekedés eredménye. A gazdaság növekszik, a kormány több bevételhez jut, és a kormány befektethet az infrastruktúrába -- semmint az infrastruktúra az oka a gazdasági növekedésnek. És világosan ez a kínai gazdasági növekedés története. Nézzük meg ezt a kérdést közelebbről. Árt a demokrácia a gazdasági növekedésnek? Most vegyünk két országot, Ország A-t és Ország B-t. Ország A-nak, 1990-ben 300$ volt az 1 főre jutó GDP-je. összehasonlítva Ország B-vel, amelynek $460 volt az 1 főre eső GDP-je. 2008-ig Ország A megelőzte Ország B-t $700 1 főre eső GDP-vel összehasonlítva $650 1 főre eső GDP-vel. Mindkét ország Ázsiában van.

Ha megkérdezném, "Melyik ez a két ázsiai ország? És melyik demokrácia?" azt mondhatnák, "Nos lehet, hogy Ország A Kína és Ország B India" Valójában Ország A a demokratikus India és Ország B Pakisztán -- egy ország hosszú ideje katonai vezetés alatt. És nagyon gyakran hasonlítjuk Indiát Kínához. Ez azért van, mert a két országnak hozzávetőleg ugyanannyi lakosa van. De a természetesebb összehasonlítás India és Pakisztán között van. Ez a két ország földrajzilag hasonló. Bonyolult, de közös történelmük van. Az összehasonlítás által a demokrácia nagyon jól néz ki a gazdasági növekedés tekintetében.

Dehát miért kedvelik a közgazdászok annyira az autoritatív kormányokat? Az egyik ok a Kelet-Ázsia modell. Kelet-Ázsiában tanúi lehettünk sikeres gazdaságnövekedés-történeteknek, úgymint Korea, Taiwan, Hong Kong és Szingapúr. Ezen gazdaságok némelyikét autoritatív kormányok irányították a 60-as, 70-es és 80-as években. A gond ezzel a nézettel ott van, hogy ha például megkérdezzük az összes lottónyertest, "Nyertek a lottón?" És mindegyikük azt mondja majd, "Igen, nyertünk." És levonjuk a következtést, hogy a lottónyeremény esélye 100 százalék. Az oka az, hogy soha nem kérdezzük a veszteseket, akik szintén megvették a szelvényt, de nem nyertek semmit.

Minden egyes sikeres autoritatív kormányra Kelet-Ázsiában jut egy kudarc. Koreának sikerült, Észak-Koreának nem. Taiwannak sikerült, Kínának Mao Ce-tung alatt nem. Burmának nem sikerült. A Fülöp-szigeteknek sem sikerült. Ha megnézzük a statisztikai bizonyítékot világszerte, valóban nem támasztja semmi alá azt, hogy az autoritaív kormányok vezetnének a demokráciákkal szemben a gazdasági növekedés tekintetében. Tehát a Kelet-Ázsiai modell igencsak elfogult a választásban -- ezt úgy hívjuk, hogy kiválasztás egy függő változó alapján, valami, amire figyelmeztetjük diákjainkat, hogy kerüljék el.

Tehát, miért is növekedett Kína annyival gyorsabban? Most teszünk egy utazást a Kulturális Forradalomhoz, amikor Kína megőrült és összehasonlítjuk az ország teljesítményét Indiával Indira Gandhi ideje alatt. A kérdés az: melyik ország volt sikeresebb, Kína vagy India? Kína a kulturális forradalom alatt. Úgy néz ki, hogy Kína még a Kulturális Forradalom alatt is jobban teljesített Indiánál a GDP növekedés tekintetében átlagosan 2,2 százalékkal minden évben az egy főre eső GDP tekintetében. Tehát ez az, amikor Kína őrült volt. Az egész ország megőrült. Ennek azt kell jelentenie, hogy az ország valami olyan előnnyel rendelkezett a gazdasági növekedés tekintetében, hogy a Kulturális Forradalom negatív hatásait le tudta küzdeni. Az előny, amely az országnak megvolt, az emberi erőforrás volt -- semmi más, csak az emberi erőforrás.

Ezek a világfejlődési-index mutató adatok az 1990-es évek elejéről. És ezek a legkorábbi adatok, amiket találtam. A felnőtt műveltség aránya Kínában 77 százalék ősszevetve India 48 százalékával. Az ellentét a műveltség arányában különösen szembeszökő a kínai és indiai nők között. Még nem beszéltem arról, hogyan határozzák meg a műveltséget. Kínában a műveltség azon a képesség, mely 1500 kínai karakter írását és olvasását jelenti. Indiában a műveltség meghatározása, a műveltség működő meghatározása azon képesség, alapvető képesség, mellyel mindenki le tudja írni a nevét bármely nyelven, amelyet éppen beszél. A különbség a két ország műveltség-meghatározásában sokkal jelentősebb, mint az itt közölt adatok. Ha más adatforrást veszünk alapul, úgy mint az Emberi fejlettségi indexet, ez az adatsorozat egészen a korai 1970-es évekig megy vissza, pontosan ugyanazt az ellentétet láthatjuk. Kína óriási előnnyel rendelkezett az emberi erőforrás terén összehasonlítva Indiával.

A várható élettartam: oly régen, mint 1965, Kínának hatalmas előnye volt a várható élettartamban. Átlagosan egy kínai 1965-ben 10 évvel tovább élt, mint egy átlag indiai. Tehát ha választhatunk, hogy kínai vagy indiai szeretnénk-e lenni, a kínai mellett döntenénk, ahhoz, hogy 10 évvel tovább éljünk. Ha így döntöttünk volna 1965-ben, ennek a hátránya az lett volna, hogy a következő évben megéljük a Kulturális Forradalmat. Tehát mindig meg kell fontolni az ilyen döntéseket.

Ha nem választhatjuk meg az állampolgárságunkat, akkor indiai férfinek akarnánk lenni. Mivelhogy egy indiai férfinek 2 évvel hosszabb a várható élettartama, mint egy indiai nőnek. Ez egy nagyon furcsa adat. Elég ritka országok között, hogy ilyen mintával rendelkeznek. Megmutatkozik a szisztematikus diszkrimináció és előítélet az indiai társadalomban a nőkkel szemben. A jó hír az, hogy 2006-ig India kiegyenlítette a különbséget férfiak és nők között a várható élettartam tekintetében. Ma már egy indiai nőnek jelentős várható élettartam előnye van egy indiai férfival szemben. Tehát India visszatér a normálhoz. De Indiának még mindig rengeteget kell tennie a nemek közötti egyenlőség terén.

Ezt a két képet egy ruhagyárban készítették a Guangdong tartományban és egy ruhagyárban Indiában. Kínában, mindenki nő. Kína munkaerejének 60-80 százaléka nő az ország tengerparti részénél, míg Indiában mindenki férfi. A Financial Times tette közzé ezt a képet egy india textilgyárról ezzel a címmel, "India készül átvenni Kína helyét a textil terén." Ha megnézzük ezt a két képet, én azt mondanám, nem, ez egy darabig nem fog megtörténni. Ha megnézünk más kelet-ázsiai országokat, a nők fontos feladatot látnak el a gazdasági fejlődés terén -- az előállítás csodája terén, amit Kelet-Ázsiával azonosítunk. India előtt meg hosszú út áll, hogy utolérje Kínát.

A kérdés az, hogy függ ez össze a kínai politikai rendszerrel? Beszélünk az emberi erőforrásról, beszélünk az oktatásról és közegészségügyről. Mi legyen a politikai rendszerrel? Nem igaz az, hogy az egypártrendszer segítette elő Kína gazadasági növekedését? A válasz tulajdonképpen sokkal összetettebb és árnyaltabb. Függ a vonaltól, amelyet a politikai rendszer statikus vagy dinamikus volta között húzunk. Statikusan Kína egy egypártrendszer, autoritatív -- efelől semmi kétség. Dinamikusan változott az idők során, hogy kevésbé autoritatív és még inkább demokratikus legyen. Amikor a változást magyarázzuk -- például, a gazdasági növekedést; a gazdasági növekedés maga a változás -- amikor a változást magyarázzuk, más dolgokat használunk, amik változtak, ahhoz hogy megmagyarázzuk a változást, ahelyett, hogy egy állandót használnánk, hogy a változást magyarázzuk. Néha egy stabil hatás megmagyarzhatja a változást, de egy stabil hatás csak azokat a változásokat magyarázza meg, amelyek együtthatnak azokkal a dolgokkal, amelyek változnak.

A politikai változások tekintetében bevezették a falusi választásokat. Növelték a tulajdonosok biztonságát. És növelték a hosszúlejáratú ingatlanbérleteket. Kínában vidéken pénzügyi reformok is vannak. Vidéki vállalkozói forradalom is zajlik Kínában. Nekem a politikai változás tempója túl lassú, lépésenként folyik. Személyes véleményem az, hogy az ország alapvető változások előtt áll, mert nem haladt gyorsabban és előrébb a politikai reformokkal. Mindazonáltal a rendszer liberálisabb irányba halad, egy demokratikusabb irányba.

Felhasználhatjuk ugyanezt a dinamikus perspektívát India esetében is. Valójában, amikor India növekedett a hindu növekedés mértékében -- hozzávetőlegesen 1-2 százalékkal évente -- ez akkor történt, amikor India legkevésbé volt demokratikus. Indira Gandhi 1975-ben vezette be a szükségállapotot. Az indiai kormány működtette az össze Tv állomást, amelyeknek tulajdonosa is volt. Kevesen tudják Indiáról, hogy az ország az 1990-es években nemcsak gazdasági reformokat kezdett meg, hanem politikai reformokat is, azzal, hogy bevezette a vidéki önkormányzatokat, privatizálta a médiát és bevezette az információ szabad áramlásáról szóló törvényt. Tehát a dinamikus perspektíva India és Kína esetében is helytálló az irány tekintetében.

Miért hiszik az embrek még mindig, hogy India még mindig egy gazdaság-növekedési kudarc. Az egyik ok, hogy Indiát mindig Kínával hasonlítják össze. De Kína egy szupersztár ami a gazdasági növekedést illeti. Ha egy NBA játékos vagyok és mindig Michael Jordanhoz hasonlítanak, nem vagyok valami lenyűgöző. De ez nem jelenti azt, hogy nem vagyok jó kosárlabda játékos. Egy szupersztárhoz hasonlítani valakit, rossz viszonyítási alap. Valójában, ha Indiát egy átlagos fejlődő országhoz hasonlítjuk még a gyorsuló indiai gazdasági növekedés nem túl régi időszaka előtt is -- ma India 8 és 9 százalék között növekszik -- még ez előtt az időszak előtt is, India a negyedik helyet foglalja el a gazdasági növekedés terén a feltörekvő gazdaságok között. Ez valóban egy nagyon lenyűgöző adat.

Nézzük meg a jövőt: a sárkány kontra elefánt. Melyik országnak van meg a növekedési nyomatéka? Kínának, úgy hiszem, még mindig megvan a kitűnő nyers alapja -- főleg szociális alap, a közegészségügy, az egyenlőség elve, amit Indiában nem találunk meg. De úgy hiszem, Indiának van meg a nyomatéka. Megvannak a fejlődő alapok. A kormány befektetett az alapvető oktatásba, az alapvető egészégügyi ellátásba. Azt gondolom, hogy a kormánynak többet kell tennie, mindazonáltal az irány, amelyben halad, a helyes irány. Indiának megvannak a helyes intézményi feltételei a gazadasági növekedéshez, amíg Kína még mindig küzd a politikai reformokkal.

Azt gondolom, hogy a politikai reformokat muszáj meglépni Kínában, ahhoz, hogy fenntartsák a növekedést. És a politikai refomrok nagyon fontosak a gazdasági növekedés eredményeinek széles megosztásához. Nem tudom, hogy ez megtörténik-e vagy sem, de optimista vagyok. Remélhetőleg 5 év múlva beszámolhatok a TEDGlobal-nak arról, hogy a politikai reformok megtörténtek Kínában.

Nagyon köszönöm.

(Taps)