Willie Smits életre kelt egy esőerdőt

Egyik nap feleségemmel sétáltunk a piacon, amikor valaki egy kalitkát tolt az arcom elé. A rács mögül a világ legszomorúbb szempárja nézett rám. Ilyen beteg orángután-kölyköt még sohasem láttam. Sötétedés után visszamentem a piacra nyöszörgést hallottam és jól sejtettem: egy orángután-kölyök haldoklott a szemétkupacon. A kalitkát kiemeltem, felvettem a kölyköt, masszízroztam, megitattam, amíg normálisan nem lélegzett.

Ez itt Uce. Ma már a Saungai Wain dzsungel lakója, ez pedig Matahari, a második fia, akinek apja Dodoy, a második megmentett orángutánom. Ez drámai változást hozott az életemben, és ma már közel 1.000 kölyök él a két központban.

(taps)

Nem, nem, ez szörnyű. Annak bizonyítéka, hogy a vadonban nem tudjuk őket megmenteni. Ez nem jó így. Ez azt mutatja, hogy senki sem cselekszik helyesen. Itt több az orángután, mint a világ összes állatkertjében együttvéve, és mint minden kölyök-áldozatnál, hatan eltűntek az erdőből.

A problémát az okozza, hogy irtják az erdőt, főleg az olajpálmákat, hogy fedezzék a nyugati világ bioenergia-igényét. Ezek a 20 méter vastag tőzegmocsáron élő erdők a világ legnagyob szervesanyag-készletei. Ha ezeket megbontják az olajpálmák miatt, akkor olyan CO2-vulkán képződik, ami annyi CO2-t bocsát ki, amivel a hazám lett a 3. legnagyobb üvegház-hatású gázkibocsátó a világon Kína és az USA után, pedig nincs is iparunk. Kizárólag az erdőirtás miatt.

Ezek szörnyű képek. Nem beszélek erről most többet, de Uce számos rokona kénytelen olyan erdőben élni, ahol még nem állt le a folyamat, és őket már nem tudom elhelyezni. Nem maradt más: ki kellett találni valamit, ami nekik is jó, és az erdőből élő embereknek is hasznos megoldás, mert ők az utolsó faágat is begyűjtik, veszélyeztetve az élőhelyeket, ami további áldozatokat szed.

Ezért hoztam létre a Samboja Lestari nevű központot, arra gondolva, hogy, ha sikeresek leszünk ezen a mostoha vidéken, ahol már szinte minden eltűnt, senki sem mondhatja majd, hogy "Na, de kérem..." Nem. Ez mindenkinek érthető és világos.

Tehát itt vagyunk Kelet-Borneóban, ahol az egész kezdődött. Láthatják: a talaj mindenütt sárga, kopár, csak pár fűcsomó itt-ott. 2002-ben kb. 50 % volt a munkanélküliség. Dühöngött a bűnözés. A jövedelmek nagy részét gyógyításra és ivóvízre költötték. Eltűnt a mezőgazdaság. Ez volt a tartomány legszegényebb vidéke, ahonnan kipusztult a vadvilág. Mint egy biológiai sivatagban. Álltam a fűben, forróság és teljes csend -- csak a fű hajladozott.

És lám, 4 év múlva létrehoztunk kb. 3.000 munkahelyet. Megváltozott az éghajlat, meg is mutatom: nincsenek áradások, tűzvészek. Már nem ez a legszegényebb vidék, az élővilág pedig gazdag és változatos. Több, mint 1.000 faj, 137 madárfaj, 30 hüllőfaj él itt.

Mi is történt? Ez az erdő maga volt a gazdasági katasztrófa. A rombolási folyamat alapjában véve valamivel lassúbb volt, mint most az olajkutak esetében. De a lényeg ugyanaz: kaszálták és égették a növényzetet, nem volt pénz műtrágyára, ezért fölégették a fákat és az ásványok felét. Gyakoribbá váltak a tűzvészek, aztán egyszer csak maradt egy darab föld, ami teljesen terméketlen. Eltűntek a fák. És mégis, ez a kopár, füves puszta, ahol a legelső irodánk látható, fent a dombon, 4 év múlva a Föld egyik zöld színfoltja lett...

(taps)

ahol állatok és boldog emberek élnek, és gazdasági érték születik.

Mindez miként? Néhány egyszerű lépés az egész: megvettük a földet, elhárítottuk a tűzveszélyt mielőtt elkezdtük újratelepíteni az erdőt és bevezettük a mezőgazdaságot. Ezt követte az infrastruktúra, a vezetés, a pénzügyek megszervezése. Ügyeltünk arra, hogy minden lépésbe bevonjuk a helyi embereket, hogy kivédjük a külső beavatkozás veszélyét. Az emberek azt érezték, hogy ők az erdő védelmezői. Ez az "ember, profit, bolygó" elmélet, de ez nekünk csak hab a tortán, mert szilárdak a jogi alapok, hiszen ha az erdő állami tulajdon, akkor azt minden egyes ember a magáénak érzi. Egy csomó más elvet is követünk: átláthatóság, profi vezetés, mérhető eredmények, súlyozás, reciprocitás, stb.

Kész recepteket állítottunk össze a semmiből való indulástól egészen odáig, hogy elérjük a kitűzött célt. Olyan a recept, hogy az alapokat mi tudjuk befolyásolni, pl. a hozzáértést, műtrágyát vagy növényfajtákat. Figyeljük és mérjük a kihozatalt a folyamat végén. A recept tartalmaz költségeket is. Tudjuk, mekkora a munkaráfordítás. Ha a recepteket elhelyezzük a térképen homokos talajra, agyagos talajra, meredek lejtőre vagy síkságra, a receptek kombinációjából előáll egy üzleti terv, egy munkaterv, ami optimalizálható a meglévő munkaerő, vagy meglévő műtrágya alapján, és végül megvalósítható.

Ez már a gyakorlat: a fű, amit ki akarunk irtani. A gyökérzet gázokat bocsát ki, és bár az akácia értéktelen fafaj, mégis fontos a mikroklíma és a talaj fenntartásához és a fű árnyékolásához. 8 év múlva talán még ki is termelhető, ha szakszerűen megőrizzük, amihez bambuszhéjat használunk. Ez egy ősi japán templomépítési eljárás, bár a bambusz nagyon tűzveszélyes és ha túl hamar beültetnénk, komoly veszélybe kerülne az addigi munkánk. Ezért később ültetjük, a víziutak mentén, így a vizet is megszűri, és alapanyagként a kitermelt fával együtt lehet felhasználni.

Ki kell találnunk, hogyan integrálhatók e folyamatok térben és időben, a szűkös keretek között. A fákat és az ananászt is úgy ültetjük, hogy köztük bab és gyömbér legyen, hogy a fákat ne támadja semmi. A növényekhez szerves trágyát használunk, ez az embereknek és a fáknak is hasznos. A föld újra művelhető és bevételt hoz, az orángutánok rövid időn belül egészséges táplálékhoz jutnak, és úgy gyorsítható az ökoszisztéma regenerációja, hogy közben pénzt is spórolunk.

Ez gyönyörű - elméletben.

De valóban ilyen egyszerű? Nem annyira, mert nézzük csak mi történt 1998-ban, amikor tűz ütött ki. Ez egy kb. 50 millió hektáros terület. Január. Február. Március. Április. Május. Pár hónap alatt elveszett 5,5 millió hektár. 10.000 helyen pusztított olyan földfelszín alatti tűz, mint itt az USA-ban, Pennsylvania államban. Ha pedig kiszárad a talaj a száraz évszakban, rögtön repedezni kezd, bemegy az oxigén és kijön a láng, tehát megint nyakunkon a probléma.

Hogyan lehet megtörni a ciklust? A tűz a legfőbb probléma. Így nézett ki a táj 3 hónapig. 3 hónapig ki sem aludtak az automata lámpák, olyan sötét volt. Elpusztult a növényzet, a gyerekek egy bő évig nem híztak semmit. Az IQ-juk 12 pontot romlott. Szörnyű volt az orángutánoknak és embereknek egyaránt. Tehát mindenképpen a tűzzel kell elsősorban elbánni. Ezért jelöltem ezt önálló feladatként. Ehhez a helyi emberekre is szükség van, mert a füves pusztában a tűz, ha egyszer feltámad, úgy dühöng, akár a szélvihar, és a hamu és az összes tápanyag nyomtalanul elvész. Az első eső bemossa a tengerbe elpusztítva a korallzátonyokat.

Ezért van szükség a helyiek segítségére. Ez rövid távú megoldás, de kell egy hosszú távú is. Ezért létrehoztunk egy cukorpálma-gyűrűt a terület körül. A cukorpálmák tűzállónak bizonyultak, és még az áradásnak is ellenállnak. A helyieket szép bevételhez juttatja.

Így néznek ki: naponta kétszer csapolnak, egy mm-es hasadékból, és csak cukros vizet, széndioxidot, esővizet és egy kis napfényt kell begyűjteni. Ezeket a fákat elvileg átalakítjuk biológiai fotoelektromos cellákká. Ez kiváló energiaforrás, mert évente 3-szor annyi energiát termelnek hektáronként, mivel naponta lehet lecsapolni. Nem kell szerves terményt aratni és más növényt sem.

A trópusokon ez a genetikai lehetőségek kombinációja, ami még kihasználatlan, és mi műszaki eljárással kombináljuk, de a jogi részt is részletesen szabályozni kell. A földvásárlás után itt vágtunk bele a projektbe, a semmi közepén. Ha ráközelítünk, látható, hogy az egész területet különböző típusú talajok sávosan osztják részekre, mi pedig gyakorlatilag felmértünk minden egyes fát ezen a 2.000 hektáron. Ez az erdő teljesen más.

Én csak követtem magát a természetet, hiszen a természet nem ismer monokultúrát, csak természetes többrétegű erdőt. Tehát a talajszint alatt és fölött is jobban hasznosul a beeső fény, a rendszer több szenet képes tárolni és több funkciót képes ellátni, de ez nagyon bonyolult folyamat, amin az embereknek közösen kell dolgozniuk.

Mi csak azt tesszük, amit a természet, vagyis gyorsan növő fák alá ültetünk lassúbb növésű, nagy sűrűségű elsődleges erdőt, amely optimálisan használja a fényt, de az is fontos, hogy olyan gombákat telepítünk, amelyek beszövik a leveleket és továbbítják a tápanyagot a fák gyökeréhez a levélhullás után 24 órán belül. Tápszivattyúként működnek, a baktériumok megkötik a nitrogént, tehát a mikroorganizmusok nélkül nem működne az egész.

Elkezdtük tehát az ültetést, egyelőre napi 1.000 fával. Sokkal többet is lehetett volna, de stabilizálni akartuk a munkahelyek számát. Meg akartuk tartani az embereket, akik az ültetvényen dolgoznak. Nagyon sok itt a munka. Jelzőnövények mutatják a talaj típusát és azt, hogy milyen zöldség vagy fa termeszthető rajta. A fákat egyenként figyeltük a világűrből.

Ilyen mindez a valóságban. Egy körbefutó szabálytalan gyűrű, 100 m széles sávokban a cukorpálmák, ami 648 család megélhetését biztosítja. Ez csak a terület kisebbik része.

Beljebb, a faiskola egészen más. Tudják, hány fafajta él Európában akkora területen, mint az Ural és Anglia közti rész? 165 A mi faiskolánkban ennek a tízszeresét termesztjük majd. El tudják képzelni? Nagyon kell tudni, hogy mihez nyúlunk, de ez a sokféleség hozza a sikert. A nulláról indulunk zöldség- és faültetéssel, esetleg rögtön faültetéssel. A fűben látható vonalak mentén kijelöljük a puffer-zónát, komposztot termelünk, és biztosítjuk, hogy az erdő növekedése során mindvégig keletkezzenek haszonnövények. Eleinte talán csak ananász, bab vagy kukorica. A második fázisban banán és papaya. Később, csokoládé és chilli. Aztán a fák lassan átveszik az uralmat, és gyümölcsöt, nyersfát, tüzelőt adnak. Utoljára a cukorpálma-erdő veszi át a helyet, és tartós bevételt biztosít az embereknek.

Ott balra fent, a zöld sávok alatt, azok a fehér pontok -- mind egy-egy ananásznövény, ahogy a világűrből látszik. Ott pedig azokat az akáciákat kezdtük termeszteni, amiket az imént láttak. Ilyen a táj egy év múltán, és ilyen 2 év múltán. Nézzék a kilátást a toronyból, miután irtani kezdtük a füvet. Elültetjük a hajtásokat banánnal, papayával, más helyileg hasznos növényekkel keverve, de közöttük a fák is gyorsan növekednek és 3 év múlva 137 madárfajnak adnak otthont.

(taps)

3 - 5 fokkal csökkentettük a hőmérsékletet, 10 %-kal nőtt a páratartalom. Látható, hogy emelkedett a felhőalap, így több eső esik. A fajok mind bevételt termelnek.

Ez az öko-szállás, amit itt létrehoztam, 3 évvel korábban üres sárga pusztaság volt. Ezt a transzpondert közösen üzemeltetjük az Európai Űrügynökséggel, így minden egyes műhold a kalibrálással egyidejűleg készít egy fényképet. Ezekkel a képekkel elemezzük a szerves anyagot, az erdő fejlődését, megfigyelhetünk miden egyes fát az együttműködés keretében, és az adatokat felhasználhatjuk arra is, hogy más vidékeknek is továbbadjuk e technológia receptjét. A Google Earth -öt már bevontuk ebbe. Ha áldoznánk technikát arra, hogy nyomkövetővel szereljünk fel teherautókat és a Google Earth -öt is bevonnánk a munkába, folyamatosan követni tudnánk az olajpálmák sorsát, a nyersfa-tolvajok útját, és több szén-energiát tudnánk megtakarítanii, mint bármilyen más eljárással.

Ez tehát a Samboja-térség, ahol mérjük a fák gyarapodását, de az egész élővilág is egyre színesebb. Az élővilág hűen tükrözi a kiegyensúlyozott víz-háztartást, és a gyógyszer-ellátást is. Végül nézzük ezt az esőgépet, hiszen maga az erdő csapadékot is termel. A közeli Balikpapan város víz-problémával küzd, pedig 80 %-át tenger veszi körül és most számos helyen beavatkoztunk. Számba vettük az erdő feletti felhőket, az újonnan telepített fákat, a nyílt és zártabb területeket.

Nézzék ezeket a képeket! Csak egészen röviden mutatom. A trópusi eső nem jég-kristályokból keletkezik, mint a mérsékelt égövön, hanem a fák levelei által kibocsátott vegyi anyagokból jön létre az esőcsepp. Ha hűvös levegőn elősegítjük a felhőképződést, akkor a fák elindítják az esőt. 3 évvel később már 11,2 %-kal több volt a felhő. és 20 %-kal több eső esett. A következő évben folytatódott a trend. Ahol először csak csekély növekedés volt, ott most szélesedik az eső-tartomány, és ha az eloszlást is megfigyeljük a korábban igen száraz Samboja Lestari fölött, látható, hogy állandóan magas szinten marad. Vagyis megváltoztattuk a klímát. A passzátszelek eltüntetik a hatást, de ahogy a szél stabilizálódik, a csapadék-csúcsok ismét visszaállnak a terület fölött.

Tehát nagy hiba azt mondani, hogy ez reménytelen, mert igenis rajtunk áll a dolog, ha különféle technikákat alkalmazunk. Szép dolog a tudomány, de mégis főként az embereken, az oktatáson múlik. Vannak farmer-iskoláink, de a zenekar az igazi sikersztori, mert minden újszülöttnek zenélünk, akár egy igazi családban, és ez békét és nyugalmat áraszt.

Itt látható a terület körüli út, amin eljut az áram és a víz a saját területünkről. A cukorpálmák övezete következik, aztán a tüskés pálmákból álló kerítés, ami távol tartja a középen élő urángutánokat az emberektől. Belül van az újratelepítendő erdő helye, ami az élő szervezetek génbankja, mivel az utóbbi 12 évben egyetlen trópusi cserje sem nőtt ki a földből, az éghajlati feltételek hiánya miatt. Egyszerűen megeszik a magokat.

Most tehát figyelőszolgálat működik tornyokról, műholdakról, a levegőből. Ha egy család eladta a földjét, most egy darabot visszakap belőle. Két, trópusi fából készült kerítés veszi körül, az első évben ültetett fák adják az árnyékot, az aljnövényzet a cukorpálma, és aztán a tüskés pálma. Pár év múlva néhány árnyas-fát ki lehet venni, kitermelhető az akácia-fa, amit a bambuszhéjjal tartósítottunk, ebből házak épülnek, és tüzifának is használható. Annyi fát termeszthetnek, amennyit csak akarnak. A bevétel három családnak is elég. De a program minden részéhez az emberek teljes támogatása kell, emiatt alkalmazkodni kell a helyi kultúrához. Nincs általános érvényű recept.

Korrupciómentessé kell tenni a folyamatokat, hogy minden átlátható legyen. Mi itt, Samboja Lestari-ban 20 családból álló csoportokat hoztunk létre. Ha egyvalaki vét a szabályok ellen, és kivágja a fákat, a másik 19 család eldöntheti, mi legyen a sorsa. Ha ők nem döntenek, a másik 33 csoport kezében a döntés, hogy mi legyen azokkal, akik nem értékelik ezt a nagyszerű lehetőséget.

Északon a szövetkezetek és a demokratikus kultúra működik, és helyi jogszabályok védik a rendszert. Tehát az első évben az emberek eladhatják a földjüket, pénzt kapnak érte, de munkához is jutnak az erdők és területek újjáépítésén, az orángután-telepeken, és a hulladékfából készített dísztárgyak eladásából. A fák közötti földeket ingyen kapják, ahol növényeket termeszthetnek. A termények egy részét az orángután-projekt részére eladhatják. Anyagot kapnak házépítéshez, felvásároljuk tőlük a cukrot, így rengeteg etanolt és energiát állítunk elő helyben. Környezeti előnyökhöz és pénzhez jutnak, oktatást kapnak, meg sok minden mást.

Mindez egyetlen dolgora alapul -- az erdő megóvására. Tehát ha segíteni akarunk az orángutánokon -- ami feltett szándékom -- akkor a helyi emberek érdekeit kell figyelembe venni. Az egész dolog kulcsa, egyszerűen szólva, az integráció. Ha többet szeretnének tudni, olvashatnak erről bővebben.

(taps)