A szabadság ereje

Egy design stúdiót vezetek New Yorkban. Minden hét évben bezárom azt egy évre, hogy elvégezzek néhány kicsi kísérletet, olyan dolgokat csináljak, amiket nehéz lenne végrehajtani egy átlagos munkával töltött év során. Ebben az évben egyik ügyfelünk számára sem vagyunk elérhetôek. Teljesen bezárunk. S gondolhatják, ez egy nagyon kellemes s nagyon energikus egy év.

Eredetileg azért nyitottam meg a stúdiómat New Yorkban, hogy összehozhassam a két szerelmemet, a zenét és a designt. S rengeteg videót s csomagolást hoztunk létre olyan zenészeknek akiket önök is ismernek. S még több olyannak, akiket nem ismernek. Észrevettem, hogy csakúgy mint sok sok más dologhoz az életemben amit valóban szeretek, alkalmazkodtam ehhez. S aztán, egy idô után, meguntam ezeket. S biztos vagyok benne, hogy a mi esetünkben, a munkánk ugyanolyannak kezdett kinézni. Itt láthatnak egy üvegszemet egy könyv vágásában. Egy hasonló ötlet, aztán az volt, hogy egy parfümöt egy könyvbe csomagoltunk, egy kivágásba. Tehát eldöntöttem, hogy bezárok egy évre.

Egy másik tény, hogy mostani adatok szerint életünk elsô 25 évét tanulással töltjük. S aztán van egy másik 40 év, ami a valódi munkának van fenntartva. S aztán ennek a végére oda van biggyesztve körülbelül 15 év, a nyugdíjra. S at gondoltam, hogy talán hasznos lenne, lecsípni 5 évet azokból a nyugdíjas évekbôl s beékelni azokat a munkával töltött évek közé. (Taps) Nekem ez nagyon élvezetes. De ami talán ennél is fontosabb, hogy az a munka ami ezekbôl az évekbôl születik visszaáramlik a cégbe, s aztán nagyban a társadalomba, ahelyett, hogy csak egy vagy két unokát kényeztetnénk.

Van egy TED elôadó, aki két éve beszélt itt, Jonathan Haidt, aki a munkáját három különbözô szintben határozta meg. S ezek nekem nagyon igaznak hangzottak. Úgy tudom tekinteni munkámat, mint egy állást. Pénzért csinálom. Hajlamos vagyok arra, hogy csütörtökön már várjam a hétvégét. S valószínû, hogy kell nekem egy olyan hobby, mintegy kiegyenlítésképpen. Egy karriernél biztos, hogy jobban elkötelezett vagyok. De ugyanakkor néha vannak olyan idôszakok, mikor azon gondolom, hogy valóban megéri-e az a kemény munka a fáradozást? Míg a harmadiknál, az elhivatottságnál, ez egy olyan tevékenység, amit nagyon valószínû, hogy akkor is csinálnék, ha nem lennék ezért fizetve.

Én magam nem vagyok vallásos ember, de kutattam a természet iránt. Az elsô alkotószabadságomat New York Cityben töltöttem. A másodiknál valami nagyon mást kerestem. Európa és az USA nem voltak túl csalogatónak, mert túl jól ismertem ôket. Tehát Ázsia volt az. A leggyönyörûbb képek amiket láttam Ázsiában azok Sri Lanka és Bali voltak. Sri Lankában még mindig háborúk dúltak. Tehát maradt Bali. Ez egy csodálatos, nagyon kézmûves-beállítottságú társadalom.

2008 szeptemberében érkeztem oda s nagyjából rögtön elkezdtem dolgozni. Már magából a helybôl egy fantasztikus inspiráció jön. Habár az elsô dolog amire szükségem volt az egy szúnyogriasztó tipográfia mert valóban rengeteg volt belôlük a környéken. S valahogyan találnom kellett egy módszert arra, hogy visszatérhessek azokhoz a vad kutyákhoz, akik körbevették a házamat, s megtámadtak a reggeli sétáim alkalmával. Tehát létrehoztunk egy 99 portréval ellátott póló sorozatot. Minden kutya egyenként egy pólón. Egy kis megtorlás egy kicsi fenyegetô üzenettel (Nevetés) a pólók hátulján. (Nevetés)

Azelôtt mielôtt elmentem New Yorkból eldöntöttem, hogy felújíthatnám a stúdiómat. S aztán csak mindent ráhagyni a felújítókra. S nekem nem kell semmit csinálnom. Tehát elmentem bútort nézni. S aztán kiderült, hogy azokat a bútorokat amik nagyon tetszettek, nem engedhettem meg magamnak. S azok a dolog amiket meg tudtam venni, nem tetszettek. Tehát az egyik dolog amit Balin vettünk az egy darab bútor volt. Ez természetesen még mindig mûködik a vad kutyákkal. Ez nincs egészen készen. S azt hiszem mire ez a lámpa elkészült, (Nevetés) végül elkészítettem egy darabot azokkal a kutyákkal. (Nevetés)

S aztán itt van ez a dohányzó asztal. Csináltam egy dohányzó asztalt is. A neve "Legyél itt most." 300 iránytût foglal magában. S aztán voltak szabványos eszpresszó poharaink amikbe mágneseket rejtettünk s megôrítettük vele az iránytûket azáltal, hogy középre raktuk ôket. Ez egy eléggé beszédes, mondanivalóval töltött szék. S életemben elôször, Balin elkezdtem meditálni. Ugyanakkor, tisztában vagyok azzal, hogy mennyire unalmas is hallani mások boldogságáról. Tehát ebbe nem megyek most bele.

Sokan ismerni fogjátok azt a TED-est, Danny Gilbert-et, akinek a könyvével a TED könyv klubon keresztül találkoztam. Azt hiszem 4 évig tartott, mire végül sikerült elolvasnom, amíg az alkotói évemet töltöttem. S nagy örömmel láttam, hogy ô ezt a könyvet akkor írta amikor alkotói szabadságon volt. S mutatok mindjárt két embert akik ugyanezt folytatták amíg alkotói évüket töltötték.

Ez Ferran Adria. Sokan azt gondolják, hogy ô jelenleg a világ legjobb séfje az éttermével, ami Észak-Barcelóában van, elBulliben. Az ô étterme 7 hónapot van nyitva minden évben. Öt hónapra bezárja, hogy hogy kísérleteket végezzen a konyhán dolgozókkal. A legújabb számadatai nagyon lenyûgözôek. Le tud ültetni, amikor nyitva van, le tud ültetni 8000 embert. S 2.2 millió foglalása van.

Hogyha megézem a körforgást- 7 év, 1 év alkotói szabadság, ez 12.5 százaléka az idômnek. S hogyha megnézek olyan cégeket, amelyek sikeresebbek az enyémnél, 3M, az 1930-as évek óta, odaad minden mérnöküknek 15 százalékot, hogy megkapják amit akarnak. Van néhány nagy siker. A Scotch ragasztó ennek a programnak az eredménye, csakúgy mint az Art Fry fejlesztette, ragadós jegyzetlapok, a személyes szabadságával töltött idejébôl. Google, természetesen nagyon híresen 20 százalékot ad a rendszerfejlesztôinek, hogy haladhadjanak a személyes projektjeikkel.

Volt itt már valaki valaha alkotói szabadságon? Ez körülbelül 5 százaléka itt az embereknek. Nem tudom, hogy látták-e a szomszédjukban ülôt a kezét felrakni. Kérdezzék meg ôket, hogy vajon sikeres volt-e vagy nem. Megfigyeltem, hogy megtudni azt mit fogok szeretni a jövôben, a legjobb módja, hogy beszélni kell olyan emberekkel akik valóban megtették már ezt azelôtt sokkal hasznosabb, mint csak elképzelni azt magamtól.

Mikor jött az ötlet, hogy csináljak egy ilyet, úgy történt, hogy meghoztam a döntést, majd ezt beleírtam a naplómba. S aztán annyi embernek mondtam ezt el amennyinek csak tudtam, tehát nem volt lehetôség arra, hogy el mismásoljam késôbb a dolgot. (Nevetés)

Az elején, az elsô alkotói év, katasztrofális volt. Az gondoltam, hogy minden terv nélkül kéne ezt csinálnom, hogy ez a sok üres idô majd valahogy csodálatos és hívogató lesz ötletelés céljára. Nem volt az. Én csak, minden tervezés nélkül, eleget tettem, kicsi kéréseknek, nem munka-jellegûeknek, azokra mindre nemet mondtam, de más kicsi szívességeknek. Írni egy levelet egy japán magazinnak, ilyesmik. Tehát a saját gyakornokommá váltam. (Nevetés)

Aztán gyorsan készítettem egy listát arról amik érdekeltek, sorba rendeztem ôket, csoportokra osztottam, s készítettem egy tervezetet, körülbelül úgy, mint az általános iskolában. Mit mond ez itt? Hétfô, 8-tól 9-ig: történet írás. 9-tôl 10-ig: jövôrôl gondolkodás. Ez nem volt túl sikeres. Így ment ez. S ez tulajdonképpen, fôleg mint egy kiinduló pont az elsô szabadsághoz, nagyon jól mûködött. Mi lett ennek az eredménye? Megint nagyon közel kerültem a design-hoz. Jól éreztem magam. Anyagi szempontból, hosszú távon, tulajdonképpen sikeres volt. A növekedô minôség miatt, magasabb árat kérhettünk el.

S valószínûleg a legfontosabb, hogy hogy tulajdonképpen minden amit csináltunk a hét év alatt a szabadságot követôen, arra az egy évre gondolva jött ki. Megmutatok két projektet, ami a hét év alatt jött ki a szabadságot követôen. Az egyik eredménye a gondolkodásnak az volt, hogy az azonosság hihetetlenül túlértékelt. Az egész ötlet, hogy mindennek ugyanolyannak kell lennie, csak néhány cégnél mûködik, de másoknál nem.

Meg voltunk bízva arra, hogy tervezzünk egy arculatot a Casa de Musica-nak, a Rem Koolhaas- építette zenei centrumnak Portóban, Portugáliában. S annak ellenére, hogy egy olyan arculatot szerettem volna, ami nem használja az építészetet, ez nem sikerült. Legfôképpen azért, mert egy Rem Koolhaas prezentációból Portóban kiderült, hogy ô a különbözô rétegek összehalmozódásáról beszélt. Amit én aztán lefordítva egy építészeti nyelvrôl általános angolra, úg értelmeztem mint logó készítést. S értettem, hogy az épület maga volt a logó.

Aztán az egész nagyon egyszerûvé vált. Rátettünk egy maszkot, megnéztük mélyrôl, megvizsgáltuk minden oldalról, Nyugat, Észak, Dél, Kelet, tetô, alj. Egy egészen különleges módon kiszíneztük ôket, egy barátom segítségével, aki írt egy szoftvert nekem, a Casa de Musia Logo Generator-t. Ezt egy szkennerhez kapcsolták. Beleteszünk egy képet, mint egy Beethoven kép. S a szoftver, pillanatokon belül, kiadja a Casa de Musica Beethoven logóját. Ami egyébként hasznos lehet, mikor tervezni kell egy Beethoven poszert, mert a logó vizuális információja s maga a poszter, ugyanaz.

Tehát ezek mindig össze fognak passzolni- koncepció tekintetében, persze. Amikor Zappa zenéjét játsszák, az saját logót kap. Vagy Philips Glass vagy Lou Reed vagy a Chemical Brothers akik mind játszottak ott, megkapják a saját Casa de Musica logójukat. Ez mûködik az elnökkel vagy a zenei vezetôvel is akiknek a Casa de Musica portréja felillan a névjegykártyájukon. Van egy teljes felfújt zenekar az épület belsejében. Ennek egy kissé átlátszóbb személyisége van. A kamion amivel turnéznak. Azon van egy kisebb kortárs kamarazenekar, 12 ember mixeli a saját címét.

S az egyik dolog ami ebbôl kijött az az, hogy vehetünk egy fajta logót, s készíthetünk egy egész hirdetést belôle. Mint ez a Donna Toney plakát, vagy Chopen, vagy Mozart, vagy La Monte Young. Vehetsz egy formát, s csinálhatsz tipográfiát belôle. Növesztheted a bôr alatt. Lehet egy posztered egy családi eseményrôl a ház elôtt, vagy egy vendégoldal a ház alján, vagy egy heti program vagy akár egy tanítási program.

Második betekintés. Eddig, addig a pontig fôként olyan dolgokban vettem részt, vagy használtam a design nyelvét, amik promóciós szándékkal készültek, és én ezt nem bántam. Az egyik oldalról, nincs semmi ellenvetésem az eladás ellen. A szüleim mindketten eladásban érdekeltek. De azt éreztem, hogy rengeteg idôt töltöttem ennek a nyelvnek a tanulásával, miért csak promótálok vele? Valami másnak is lennie kell. S egy egész sor munka született meg ebbôl. Néhányan talán már látták, néhányat megmutattam ezek közül korábban már a TED-en, azzal a címmel, hogy "Dolgok, amiket eddig tanultam az életben." Most megmutatok kettôt.

Ez egy egész fal banánokkal borítva, különbözô érésûek akkor mikor a kiállítás megnyílt, ebben a galériában New Yorkban. Ez azt mondja: "Az önbizalom jó eredményeket hoz." Ez egy héttel késôbb készült. Két héttel, hárommal, néggyel, öttel késôbb. S itt láthatják, hogy az önbizalom majdnem visszajön, de még nem teljesen. Itt van néhány kép amit a látogatók küldtek nekem. (Nevetés)

S aztán Amszterdam városa adott nekünk egy plázát, s kért, hogy csináljunk valamit. A kô padlót használtuk mint rácsozatot a kicsi darabjainkhoz. Kaptunk 250.000 érmét a központi banktól, különbözô sötétségûeket. Tehát kaptunk teljesen újakat, csillogóakat, közepeseket, nagyon régieket, sötéteket. S aztán 100 önkéntes segítségével, egy hét alatt létrehoztuk ezt a virágos betûtípust, ami azt mondta " A kényszeresség nehezebbé teszi az életemet, de jobbá teszi a munkámat."

S az ötlet az volt, hogy olyan finomra csináljuk a fontot, hogy mint a közönség, valahol a kettô között lennél, "Valóban el kellene vennem annyi pénzt amennyit lehet? Vagy érintetlenül kellene hagynom ôket?" Míg mi ezt építettük, a hét alatt, száz önkéntessel, egy nagy létszámú emberrel akik a pláza körül voltak, nagyon megszerették, s közel kerültek hozzá. Tehát ez mikor végre elkészült, s az elsô éjszaka jött egy srác egy mûanyag szatyorral, s eltett annnyi érmét amennyit csak tudott, az egyik szomszéd hívta a rendôrséget.

S az amszterdami rendôrség, minden bölcsességükkel, jöttek, láttak, s meg akarták védeni az alkotást. Tehát az egészet felsöpörték s ôrizetben a fôkapitányságon. (Nevetés) Azt hiszem éppen most láthatják ôket söpörni. Ott van a rendôrség, megszabadul mindtôl. Tehát nyolc óra elteltével, ez az kb. ami maradt az egészbôl. (Nevetés)

Most szintén egy nagyobb projekt elôkészületein dolgozunk Balin. Ez egy film a boldogságról. S itt megkértünk néhány helyi malacot, hogy adjanak nekünk egy címet. ôk nem voltak elég ravaszak ehhez. Tehát megkértük a libát, hogy csinálja újra, s reméltük, hogy ô valahogy egy elegánsabb vagy szebb munkát csinál. Azt gondolom, hogy túltett a dolgon. Egy kicsit túl ornamentikusra sikeredett. Az én stúdióm nagyon közel van a majom erdôhöz. S a majmok az erdôben valójában egészen boldognak tûntek. Tehát megkértük ôket, hogy csinálják meg mégegyszer. Jó munkát csináltak, de volt néhány olvashatósági probléma. Tehát természetesen amit nem saját magad csinálsz, az nem lesz rendesen megcsinálva.

A film amin az elkövetkezô két évben fogunk dolgozni. Tehát ez eltart majd egy darabig. S természetesen azt gondolhatják, hogy egy filmet csinálni a boldogságról nem biztos, hogy megéri, aztán persze mindig mehetnek s megnézhetik a srácot.

videó: (Nevetés) S én örülök, hogy élek. Boldog vagyok, hogy élek.

Stefan Sagmeister: Köszönöm. (Taps)