Sheryl WuDunn: Századunk legnagyobb igazságtalansága

A világméretű kihívás amiről ma szeretnék Önöknek beszélni alig kerül címoldalra. Mégis, hatalmas mind méretét, mind fontosságát tekintve. Nézzék, maguk mind sokat utaznak; ez nem hiába a TEDGlobal. Mégis, remélem, hogy sikerül Önöket olyan helyekre vinnem, ahol ezelőtt még sosem jártak.

Kezdjük Kínában! Ez a fotó két hete készült. Az egyik bizonyítéka ennek az, hogy az a kisfiú a férjem vállán éppen leérettségizett. (Nevetés) Ez itt viszont a Tiananmen tér Sokan Önök közül jártak már ott. Ez nem az igazi Kína. Hadd vigyem Önöket az igazi Kínába. Ez a hely a Dabian hegységben van a Hubei tartomány egy távoli részén Közép-Kínában. Daj Mandzsu 13 éves amikor a történet kezdődik. A szüleivel él, két fivérével és egy nagynénjével. Van egy kunyhójuk, ahol nincs áram, folyóvíz, karóra vagy bicikli. Ezt a luxust még megosztják egy jó nagy disznóval. Daj Mandzsu hatodikos volt, mikor szülei azt mondták "'Kiveszünk az iskolából, mert a 13 dolláros tandíj túlságosan magas nekünk. Életed hátralevő részét a rizsföldeken töltöd majd, miért is pazarolnánk rád ezt a pénzt?" Ez történik a lányokkal ezeken a távoli helyeken.

Kiderült, hogy Daj Mandzsu osztályelső volt. Folytatta a napi kétórás gyalogtúrákat az iskoláig és megpróbált magábaszívni minden apró információt, ami csak kiszűrődött az ajtón át. A New York Timesban írtunk róla. Adományok áradata öntött el -- főleg 13 dollárról szóló csekkek, mert a New York Times olvasók nagyon nagylelkűek a pici összegekkel. (Nevetés) Aztán kaptunk átutalással 10.000 dollárt -- igazán kedves fickó! A pénzt odaadtuk annak az embernek ott, az iskola igazgatójának. Nagyon boldog volt. Azt gondolta "Felújíthatom az iskolát. Ösztöndíjat adhatok minden lánynak." Tudják, ha keményen dolgoznak és iskolába járnak. Szóval Daj Mandzsu végül befejezte az általános iskolát, középiskolába ment. Könyvelői szakközépiskolába. Guangdong tartományba ment délre munkát keresni. Állást talált, de tovább keresett az osztálytársainak és barátainak. Pénzt küldött vissza a családjának. Új házat építettek, ezúttal folyóvízzel, árammal, biciklivel, disznó nélkül.

Amit láttunk, egy természetes kísérlet volt. Nagyon ritka az exogén befektetés leány oktatás esetében. Az évek múltával, ahogyan figyelemmel követtük Daj Mandzsut, láthattuk miként tört ki az ördögi körből egy értékekkel telibe. Nemcsak saját életét változtatta meg, hanem háztartását, családját és a faluját is. A falu igazi különlegesség lett. Persze, Kína nagyrésze virágzott akkoriban, de sikerült utat építeniük, hogy összekössék a falut Kína többi részével.

Ez pedig az első fő alaptanhoz vezet "Az ég fele" két tanából. Ami pedig az, hogy a központi erkölcsi kihívása ennek a századnak a nemek közötti egyenlőtlenség. A 19. században ez a rabszolgaság volt. A 20. században a totalitarizmus. A mi időnk kihívása az a brutalitás, amivel megannyi ember kell szembenézzen a világban a neme miatt. Néhányan azt gondolhatják most, "Ez aztán a hegyibeszéd! Ez a nő túloz." Hadd tegyem fel ezt a kérdést. Hányan Önök közül gondolják azt, hogy több a férfi vagy több a nő a világon? Közvéleménykutatás. Hányan gondolják azt, hogy több a férfi a világon? Tegyék fel a kezüket, kérem. Hányan gondolják -- elég kevesen -- hányan Önök közül gondolják, hogy több a nő? Rendben, a többség. Tudják, ez az utóbbi csoport, nos Önök tévednek. Való igaz, Európában és Nyugaton, ahol nőknek és férfiaknak egyenlő hozzáférése van ételhez és egészségügyi ellátáshoz, ott több a nő, és mi hosszabb ideig élünk. Mégis, a világ nagyobb részében ez nem így van. Történetesen, demográfusok rámutattak, hogy valahol 60 millió és 100 millió közötti nő hiányzik a jelenlegi népességből.

Tudják, ez több okból történik így. Például, az elmúlt fél évszázadban, több lányt diszkrimináltak bele a halálba, mint amennyi ember elesett minden csatateret együttvéve a 20. században. Néha maga az ultrahang is ok lehet. A lányos terhességeket megszakítják, amikor a források szűkösek. Ez a lány például egy élelmezési központban van Etiópiában. Az egész központ hozzáhasonló lányokkal volt tele. Figyelemre méltó az, hogy fivérei, ugyanabban a családban, teljesen rendben voltak. Indiában, életük első évében, nullától egyig, a fiú és lány csecsemők túlélési aránya egyenlő, mert az anyai melltől függenek és az nem mutat fiú preferenciát. Egytől ötig viszont, a lányok halálozási aránya 50 százalékkal magasabb, mint a fiúké, egész Indiában.

"Az ég fele" másik tana az, hogy tegyük félre az egész ügy morális helyes vagy helytelenségét. Tisztán gyakorlati szempontból azt gondoljuk, hogy az egyik legjobb módja a szegénység és a terrorizmus elleni harcnak a lányok oktatása és a nők hivatalos munkaerőpiacra történő bebocsátása. A szegénység például. Ennek három miértje van. Először is, a túlnépesedés egyike a szegénység állandó okainak. Tudják, amikor egy fiút kitaníttatnak, a családjában általában kevesebb gyerek születik, de csak alig kevesebb. Amikor egy lányt taníttatnak ki, az ő családjában már jelentősen kevesebb gyerek születik. A második miért a költekezéshez kapcsolódik. Ez kicsit a szegénység féltve őrzött sötét titka, ami az, hogy a szegény emberek nem csak hogy kevés bevétellel rendelkeznek, de ami bevételük van, nos azt nem éppen bölcsen költik el. Sajnos ennek a költekezésnek a nagy része férfi munka. A kutatások azt mutatják, hogy a napi kevesebb mint 2 dollárból élőknél -- a szegénység egyik mércéje -- a bevétel 2 százaléka ebbe a kosárba megy itt, az oktatáséba. 20 százalék megy ebbe a kosárba, ami keveréke az alkoholnak, dohánynak, cukros üdítőknek prostitúciónak és fesztiváloknak. Ha fognánk csak 4 százaléknyit és ebbe a kosárba tennénk, máris nagy változásokat érhetnénk el.

Az utolsó miért az, hogy a nők részei a megoldásnak, nem problémaforrások. Hasznosítani kell az erőforrásokat mikor azok szűkösek. Az a források pazarlása, ha valaki olyat, mint Daj Mandzsu nem foglalkoztatunk. Bill Gates nagyon jól megfogalmazta ezt, amikor Szaúdi Arábiában járt. Egy Önökhoz hasonló közönség előtt tartott előadást. Mégis, a terem kétharmada környékén egy válaszfal volt. Ezen az oldalon voltak a férfiak, aztán a válaszfal, ezen az oldalon pedig a nők. Valaki a teremnek erről az oldaláról felállt és azt mondta, "Gates úr, egyik célunk itt Szaúdi Arábiában, hogy a 10 legfejlettebb ország egyike legyünk, ami a technológiát illeti. Gondolja sikerülni fog?" Bill Gates, ahogy a közönséget bámulta azt válaszolta, "Ha nem tudják az ország forrásainak a felét hasznosítani, esélyük sincsen, hogy a felső 10 közelébe is jussanak." Itt is van Arábiai Bill.

(Nevetés)

Miként is festene néhány a jellemző kihívások közül? Azt mondom a napirend élén áll a szexuális célú emberkereskedelem. Csak két dolgot mondok erről. A rabszolgaság, a rabszolgákkal való kereskedés csúcsán az 1780-as években: körülbelül 80.000 rabszolgát szállítottak Afrikából az Újvilágba. A mai modern rabszolgaság: az amerikai Külügyminisztérium sztatisztikái szerint körülbelül 800.000-en -- tízszerese az előzőnek -- esnek áldozatául a határokon átnyúló emberkereskedelemnek. És ez a szám nem veszi figyelembe azokat, akikkel határokon belül kereskednek, ami jelentős részt képez. És ha megfigyelünk egy másik tényezőt, másik különbséget, akkoriban egy rabszolga értéke körülbelül 40.000 dollár volt mai pénzben számolva. Manapság egy lányt már néhány száz dollárért is megvehetünk, ami azt jelenti, könnyebben eldobható. Tudják, azért van haladás is olyan helyeken, mint Kambodzsa és Tajföld. Nem kell olyan világra számítanunk ahol a lányokat vásárolják, eladják vagy megölik.

A napirend második pontja az anyák elhalálozása. Tudják, a szülés a világnak ezen a részén csodálatos esemény. Nigerben, minden hetedik nő számíthat rá, hogy belehal a szülésbe. Világszerte másfél percenként hal bele egy nő a szülésbe. Tudják, nem mintha nem lenne rá technológiai megoldás, de ezek ellen a nők ellen három dolog szól: szegények, vidékiek és nők. Tudják, minden nőre aki belehalt a szülésbe, 20 olyan nő jut, aki túléli, de sérülést szenved. A legpusztítóbb sérülés pedig a szülés utáni sipoly. Ez egy elakadt szülés közben történő szakadás, amitől a nő képtelen lesz a vizeletvisszatartásra.

Hadd meséljek Önöknek Mahabubáról. Etiópiában él és 13 évesen akarata ellenére férjhez adták. Állapotos lett és a bokrokba menekült, hogy megszülje a babáját, de tudják, még nagyon éretlen volt a teste, és elakadt szülése lett. A baba meghalt, neki pedig sipolya lett, ami annyit jelent, hogy nem tudta visszatartani a vizeletét, nem tudta kontrollálni a salakait. Egyszóval bűzlött. A falubéliek azt hitték elátkozta valaki és nem tudták mit csináljanak vele. Végül egy faluszéli kunyhóba tették. Letépték az ajtót, hogy a hiénák elkaphassák az éjszaka. Azon az éjjelen volt egy bot a kunyhóban, azzal üldözte el magától a hiénákat. A következő reggelen, tudta, ha el tudja érni a közeli falut, ahol volt egy külföldi misszionárius, ott megmentik. Mert idegkárosodása is volt, az egész -- majd 50 kilométeres -- utat kúszva tette meg, egészen addig a küszöbig, félholtan. A külföldi misszionárius ajtót nyitott, pontosan tudta mi történt, elvitte egy közeli sipoly kórházba Addisz-Abebában ahol meggyógyították egy 350 dolláros műtéttel. Az ottani orvosok és nővérek észrevették, hogy nemcsak túlélő volt, hanem nagyon okos is, és nővért csináltak belőle. Így most, Mahabuba életeket ment. Női életek százait, ezreit. A megoldás részévé vált, nem problémává. Kiszállt az ördögi körből és egy értékteremtő körbe lépett.

Beszéltem a kihívások némelyikéről, most hadd szóljak néhány megoldásról. Vannak előrelátható megoldások. Céloztam rájuk: oktatás és gazdasági lehetőség. Természetesen, mikor egy lányt kitaníttatunk később fog megházasodni, általában később születnek gyermekei, kevesebb gyereke lesz és azokat a gyerekeket felvilágosultabb módon taníttatja. Ez gazdasági lehetőséggel, átalakító hatású is lehet.

Hadd meséljek Önöknek Saimáról. Egy kis Lahore közeli faluban él Pakisztánban. Akkor nyomorúságos élete volt. Minden egyes nap megverte a férje, aki munkanélküli volt. Szerencsejátékos típus volt -- ami miatt nem lehett foglalkoztatni -- és Saimán töltötte ki a csalódottságát. Amikor megszületett Saima második lánya, az anyósa azt mondta a férjének "Azt hiszem jobb lesz, ha szerzel egy második feleséget. Saima nem fog neked fiút szülni." Ekkor szülte meg második lányát. Akkoriban volt a faluban egy mikrokölcsönző csoport, aki kölcsönadott Saimának 65 dollárt. Saima fogta a pénzt és elindított egy hímzéssel foglalkozó vállalkozást. Az árusoknak tetszettek a hímzései; jól fogytak, ezért mind többet és többet kértek. Amikor már nem tudott eleget készíteni, falubéli asszonyokat vett fel. Hamarosan 30 falubéli nő dolgozott hímzéssel foglalkozó cégében. Aztán, amikor át kellett szállítania a hímzett árut a faluból a piacra, szüksége volt valakire, aki elintézné a szállítást, szóval felvette a férjét. Így most együtt csinálják. A férje foglalkozik a szállítással és terjesztéssel, Saima pedig a gyártással és beszerzéssel. Van már egy harmadik lányuk is és a lányaikat mind oktatásra taníttatják, mert Saima tudja mi igazán fontos.

Ezzel eljutottunk az utolsó elemhez, ami az oktatás. Larry Summers, amikor a Világbank vezető közgazdásza volt, azt mondta egyszer: "Jóllehet, hogy a legjobban megtérülő befektetés a fejlődő világban a lányok oktatása." Hadd meséljek Önöknek Beatrice Biiráról. Beatrice Ugandában élt, a kongói határ közelében, és csakúgy mint Daj Mandzsu, nem járt iskolába. Pontosabban, sosem volt iskolában, egy percet, egy napot sem. A szülei, megint, azt mondták "Miért is kéne pénzt költenünk rá? Élete nagyrészét úgyis vízhordással fogja tölteni." Történetesen, akkoriban volt Connecticutban egy csoport, az úgynevezett Nechantik Templomközösség Csoportja Connecticutban. Ez a csoport adományozott egy szervezetnek Arkansas államból, a Heifer Internationalnak. A Heifer küldött két kecskét Afrikába. Az egyik Beatrice szüleinél kötött ki, és annak a kecskének ikrei születtek. Az ikrek elkezdtek tejelni. A tejet eladták készpénzért, az elkezdett gyűlni, és az egyik szülő hamarosan így szólt, "Tudod, van elég pénzünk, küldjük Beatrice-t iskolába." Ígyhát kilencévesen Beatrice elkezdte az első osztályt -- hiszen egy percet sem volt előtte iskolában -- a hatévesekkel. Nem számított, annyira boldog volt, hogy iskolába járt. Az osztály élére szárnyalt, és az osztály élén is maradt az általános iskolai, gimnáziumi és középiskolai évein át, amikor is ragyogóan teljesített a nemzeti vizsgákon, így ő lett a falujában az első személy, valaha, aki az Egyesült Államokba utazhatott ösztöndíjjal. Két éve végzett a Connecticut Főiskolán. A diplomaosztó napján azt mondta "Én vagyok a világ legszerencsésebb lánya, egy kecske miatt." (Nevetés) És az a kecske 120 dollárba került.

Látják micsoda átváltoztató hatással bírhat sok kicsi segítség? Mégis szeretném Önöket emlékeztetni a valóságra. Nézzék: amerikai segély. Segíteni nem könnyű. Voltak könyvek, melyek kritizálták az amerikai segélyeket. Ott van Bill Easterly könyve, ott van a "Halott segély" c. könyv. Tudják, a kritika jogos; a dolog nem könnyű. Tudják, az emberek arról beszélnek hogyan hiúsul meg a vízkút projektek fele egy év alatt. Amikor Zimbabwéban jártam, a törzsfőnökkel látogattunk egy helyet -- középiskolára akart pénzt gyűjteni -- és néhány méternyire egy építmény volt, rákérdeztem "Az micsoda?" Motyogott valamit. Kiderült, egy sikertelen öntöző projekt volt. Még néhány méterrel odébb egy meghiúsult csirkefarm volt. Egy évben kimúlt az összes csirke és senki nem akarta oda berakni a csirkéket. Ez mind igaz, de mi hisszük azt, hogy nem borítjuk ki a gyereket a fürdővízzel, hanem tökéletesítünk. Az ember tanul a hibáiból és folyton javul.

Azt is gondoljuk, hogy az egyének képesek változásokat hozni, és kell hogy ezt tegyék, mert mi egyének együttesen mind segíthetünk egy mozgalom megteremtésében. És nők és férfiak közös mozgalmára van szükség a társadalmi változáshoz, olyan változáshoz, ami nevén nevezi ezt a hatalmas erkölcsi kihívást. Szóval most rákérdezek miért is jó ez Önöknek? Bizonyára ez Önöknek is kérdés. Miért kéne érdekelje ez Önöket? Búcsúzóul mondok két dolgot. Az egyik, hogy kutatások bizonyítják, hogy amint összes anyagi szükségletünk kielégítésre talált -- ami igaz többségünkre, mindannyiunkra itt a teremben -- a kutatások azt mutatják, hogy nagyon kevés olyan dolog van az életben, ami képes a boldogságunk szintjét megemelni. Ezek egyike egy önmagunknál magasztosabb célhoz hozzájárulni.

A másik dolog. Ez egy kis anekdóta búcsúzóul. Ez pedig egy darfuri segélymunkás története. Volt hát egy asszony, aki Darfurban dolgozott, és olyan dolgokat látott, amiket emberi lény nem szabadna lásson. Amíg ott volt, erős volt és rendíthetetlen. Sosem omlott össze. Aztán visszatért az Egyesült Államokba a karácsonyi szünetre. A nagymamája kertjében volt, mikor meglátott valamit, amitől kitörtek belőle a könnyek. Amit látott egy madáretető volt. Akkor döbbent rá, hogy megadatott neki az az óriási szerencse, hogy olyan országban szülessen, ahol a biztonságot egyértelműnek vesszük, ahol nemcsak magunknak adunk ételt, ruhát és hajlékot, de gondoskodunk a vadon élő madarakról, hogy ne haljanak éhen a télen. Rádöbbent, hogy ehhez az óriási szerencséhez óriási felelősség is jár. Így, akárcsak ő, Önök, én, mi mindannyian megütöttük az élet főnyereményét. Így a kérdés az: hogyan teszünk eleget ennek a felelősségnek?

Itt van hát egy cél. Csatlakozzanak a mozgalomhoz! Legyenek boldogabbak és segítsenek megmenteni a világot!

Nagyon szépen köszönöm.

(Nagy taps)