Shea Hembrey: Hogyan lettem 100 művész

Kortárs művész vagyok, egy kicsit váratlan háttérrel. A húszas éveimben jártam először múzeumban. Az isten háta mögött nőttem fel, egy földúton a vidéki Arkansas-ban, egy órányira a legközelebbi mozitól. És azt hiszem, ez nagyszerű hely egy cseperedő művész számára, mert bogaras, színes figurákkal nőttem fel, akik nagyon jól tudtak a kezükkel alkotni. És a gyerekkorom mezítlábasabb, mint ahogy azt valaha is el tudnám mondani, és intellektuálisabb, mint ahogy azt el tudják képzelni. Pl. én és a nővérem, amikor kicsik voltunk, versenyeztünk, hogy ki tudd több mókus agyat megenni. (Nevetés) Másfelől viszont rengeteget olvastunk otthon. És ha a TV be volt kapcsolva, akkor dokumentumfilmeket néztünk. Az apám a legtöbbet olvasó ember, akit ismerek. El tud olvasni egy-két regényt egy nap.

De amikor kicsi voltam, emlékszem, hogy egy légpuskával lőtte le a legyeket. És ami fantasztikus számomra -- ült a karosszékében, kiabált nekem, hogy hozzam a légpuskát, és odavittem. És az volt a fantasztikus számomra -- nos, nagyon kemény volt, puskával ölt meg egy legyet a házban -- de az volt a fantasztikus számomra, hogy tudta mennyire kell fölpumpálni a puskát. És le tudta lőni két szobán keresztül anélkül, hogy megsérült volna, amin ült, mert képes volt épp annyira pumpálni, hogy megölje a legyet, de ne sérüljön meg amin ült.

Szóval a művészetről kéne beszélnem. (Nevetés) Vagy itt leszünk egész nap a gyerekkori történeteimmel. Imádom a kortárs művészetet, de sokszor nagyon frusztrál a kortárs művészvilág, és a kortárs szcéna. Néhány évvel ezelőtt több hónapot töltöttem Európában, hogy lássam a főbb nemzetközi kiállításokat, hogy kitapintsam a pulzust, elvileg mi történik a művészet világában. És megütött a felismerés, miután olyan sokon voltam, egyiken a másik után, hogy mi volt az, amire vágytam. És több dologra vágytam, amiket nem kaptam meg, vagy nem kaptam belőle eleget. De a két legfőbb dolog: az egyik, hogy több munkára vágytam, ami egy szélesebb közönséghez szólt, ami hozzáférhető volt. A második dolog, amire vágytam, az a lenyűgöző kézművesség és technika.

Szóval elkezdtem gondolkodni és sorolni, hogy szerintem mi alkotna egy tökéletes biennálét. Elhatároztam, hogy elkezdem a saját biennálémat. Én fogom szervezni, igazgatni, és elindítani a világban. Szóval gondoltam, rendben, fel kell állítanom valamilyen szempontot a válogatásra. Az összes szempont közül kettő volt a legfontosabb. Az elsőt a Nagyi Tesztnek hívom. Ez azt jelenti, ahogy képzeletben elmagyarázok egy művet a nagymamámnak öt perc alatt. Ha nem tudom elmagyarázni öt perc alatt, akkor túl korlátolt vagy elvont, és még nincs eléggé kidolgozva. Még dolgozni kell rajta, amíg folyékonyan beszél. A második szabály csoport -- utálom azt mondani, hogy "szabály", mert ez művészet -- a szempontom háromrétű, fej, szív és kéz. A jó művészetben kell legyen fej: érdekes intellektuális ötletek és koncepciók. Kell legyen szív, azaz szenvedély, szív és lélek. És kell legyen kéz, azaz mívesség.

Elkezdtem gondolkodni, hogy hogy fogom összehozni ezt a biennálét, hogy fogom körbeutazni a világot, hogy megtaláljam ezeket a művészeket. És egy nap rájöttem, hogy van egy egyszerűbb megoldás. Én fogom megcsinálni az egészet. (Nevetés) Szóval így is tettem. Egy biennálénak szüksége van művészekre. Egy nemzetközi biennálét indítok, szükségem lesz művészekre a világ minden tájáról. Azt csináltam, hogy kitaláltam 100 művészt a világ minden tájáról. Kitaláltam az önéletrajzukat, a szenvedélyeiket, a stílusukat, és elkezdtem megalkotni a műveiket.

(Nevetés)

(Taps)

Úgy éreztem, ez az a projekt, amivel az egész életemet el tudnám tölteni. Elhatároztam, hogy ez egy igazi biennálé lesz. Két évet fogok stúdiómunkával tölteni. És két év alatt létrehozom. És sikerült. Szóval mesélek ezekről a srácokról. Elég nagy a szórás. Nagyon érdekelnek a technikák, szóval imádtam ezt, hogy játszhattam sok különböző technikával. Például, a realista festmények ettől, ami a régi mesterek stílusában készült, a nagyon realisztikus csendéletig terjednek, mint ez a festmény, amit egyetlen szőrrel festettem. A másik végén van performansz és rövidfilmek, beltéri installációk, mint ez a beltéri installáció, és ez, és kültéri installációk, mint ez és ez. Meg kell említenem, hogy ezeket tényleg mind elkészítettem. Ez nem Photoshoppolt. Tényleg a folyóban vagyok azokkal a halakkal.

Hadd mutassak be néhány fiktív művészt. Ez Nell Remmel. Nellt érdeklik a földművelési technikák, és a munkája ezeken a folyamatokon alapul. Ennek a címe "Felfordult világ" -- az érdekelte, hogy az eget használja a terméketlen föld megtisztítására. És hatalmas tükrökkel -- (Taps) Hatalmas tükröket ás be a földbe. Ez 7 méter hosszú. Az tetszett a munkájában, hogy amikor körbesétáltam, és lenéztem az égre, lenéztem, hogy az eget nézzem, új módon bontakozott ki. Ebben az alkotásban valószínűleg az a legjobb, hogy alkonyatkor és pirkadatkor, amikor leereszkedik a félhomály és a föld sötét, azért még mindig jelen van a fenti fénylő világosság. És ott állsz és minden más sötét, de van ez az átjáró, amibe szeretnél beugrani. A mű remek volt. Ez a szüleim földje Arkansas-ban. És imádok gödröket ásni. Szóval ez nagyon szórakoztató volt, mert két napig puha földet ástam.

A következő művész Kay Overstry, a pillanatnyi létezés és a mulandóság érdekli. A legújabb projektje az "Időjárás, amit csináltam". És időjárást csinál a saját teste léptékével. Ez a munka a "Dér". Azt csinálta, hogy kiment egy hideg, száraz éjszakán, és oda-vissza lélegzett a füvön, hogy hagyjon -- hogy a létezése nyomát hagyja, az élete nyomát. (Taps) Ez tehát 15 méter és 12 centiméter dér, amit hátrahagyott. A nap felkel, és elolvad. És ezt anyukám játszotta.

A következő művész, egy japán csoport, japán művészek kollektívája -- (Nevetés) Tokióban. Ki akartak fejleszteni egy új, alternatív művészeti közeget. És szükségük volt támogatásra, úgyhogy kitaláltak néhány érdekes pénzgyűjtő projektet. Az egyik a kaparós mesterművek. (Nevetés) Azt csinálják -- mindegyik művész egy 22x17 centis kártyán, amit 10 dollárért árulnak, eredeti műveket rajzolnak. És veszel egyet, és talán egy igazi művet kapsz, talán nem. Ebből teljes őrület lett Japánban, mert mindenki egy mesterművet akar. És amik a leginkább keresettek, azok amiket éppen csak megkapartak. Mindegyik mű valamilyen módon a szerencséről vagy sorsról vagy véletlenről beszél. Az első két portré lottó nyertesekről, évekkel a nyereményük előtt és után.

Ennek a címe "A rövidebbet húzni". (Nevetés) Ezt azért imádom, mert van egy kis unokatestvérem otthon, aki úgy mutatott be -- ami szerintem egy szuper bemutatás -- egy barátjának, hogy: "Ez az unokatestvérem Shea. Nagyon jól rajzol botokat." (Nevetés) Ami az egyik legnagyobb bók.

Ez a művész Gus Weinmueller, aki egy nagyon nagy projekten dolgozik, "Művészet a népeknek". És ezen belül van egy kisebb projekt, a "Rezidens művész". Azt csinálja -- (Nevetés) eltölt egy hetet egy családdal. Megjelenik a teraszon vagy a küszöbön a fogkeféjével és a pizsamájával, készen arra, hogy velük töltse a hetet. És csak azt felhasználva, amit talál, készít magának egy kis stúdió kunyhót, ahol dolgozik. És ezalatt a hét alatt beszélget a családdal arról, hogy szerintük mi a jó művészet. Sokat beszélget a családdal. És végigmegy minden tárgyukon, és alapanyagokat talál a munkához. És alkot egy művet, ami válaszol arra, hogy szerintük mi a jó művészet. Ennek a családnak ezt a csendéletet készítette. És minden amit csinál valahogy a fészkekről és a helyekről szól, és a személyi tulajdonról.

A következő projekt alkotója Joachim Parisvega, és őt az érdekli -- Hisz abban, hogy a művészet mindenhol ott van, vár -- és csak egy kis lökés kell, hogy megtörténjen. És úgy adja meg ezt a lökést, hogy kihasználja a természet erejét, mint egy sorozatban, ahol az esővel festett. Ennek a projektnek a címe "Szerelmi fészkek". Vad madarakat vett rá, hogy elkészítsék az alkotásait. Kitette az anyagokat olyan helyekre, ahol a madarak összegyűjtötték, és elkészítették neki ezeket a fészkeket. Ennek a címe "Hajkorona fészek". Ennek a címe "Válogatás album fészek". (Nevetés) És ennek a címe a "Szeretkező fészek". (Nevetés)

A következő Sylvia Slater. Sylviat a művészeti képzés érdekli. Ő egy nagyon komoly svájci művész. (Nevetés) És a barátaira és a családjára gondolt, akik kaotikus helyeken dolgoznak fejlődő országokban, és azt gondolta, mit tudok csinálni, ami értékes számukra, ha valami baj történik, és meg kell vesztegetniük a határőröket vagy egy fegyveres banditát. Ezért megalkotta ezeket a zsebben hordható műveket, amik portrék a viselőjükről. És ezt magaddal viheted, és ha minden rosszra fordult, fizetni tudsz vele, és megveheted az életed. Szóval ez az életet érő váltságdíj, egy öntözéssel foglalkozó non-profit igazgatójának készült. Ha minden jól megy, soha sem kell használnod, és egy családi ereklye, amit továbbadsz. És úgy készíti őket, hogy szét lehessen törni fizetségekre, vagy lehetnek ilyenek, ezek levelek, amik lehetnek fizetségek. Tehát ezek értékesek. Nemesfémekkel és drágakövekkel készülnek. Ezt szét kellett törni. Le kellett törnie egy darabot, hogy kijusson Egyiptomból nemrég.

Ez egy alkotópáros, Michael Abernathy és Bud Holland. És őket a kultúrateremtés érdekli, csak is a hagyomány. Azt csinálják, hogy beköltöznek egy helyre, és megpróbálnak megalapozni egy hagyományt egy kis földrajzi területen. Ez kelet Tennessee, és úgy döntöttek, hogy szükségünk van egy pozitív hagyományra a halál körül. Szóval kitalálták a Hulla bált. És a Hulla bál -- a Hulla bál az, amikor egy mérföldkő évforduló vagy születésnap alkalmával összehívod a családot és barátokat, és táncolsz a síron, ahová el fognak temetni. (Nevetés) És nagyon sok figyelmet kaptunk, amikor ezt csináltuk. Rábeszéltem a családomat, és nem tudták, hogy mit csinálok. Azt mondtam: "Öltözzetek temetésre. Megyünk dolgozni." Szóval odamentünk a sírhoz, és ezt csináltuk, ami vicces volt -- mindaz a figyelem, ami ránk irányult. Szóval táncolsz a sírodon. És miután táncoltál, mindenki koccint és elmondja, milyen nagyszerű vagy. Tulajdonképpen van egy temetésed, amin részt vehetsz. Ezek a szüleim.

Ez Jason Birdsong alkotása. Az érdekli, hogy hogyan látunk állatként, mennyire érdekel minket a mimikri és az álcázás. Végignézünk egy sötét sikátoron, vagy egy ösvényen a dzsungelben, próbálunk meglátni egy arcot vagy lényt. Természettől fogva így látunk. És ezzel az ötlettel játszik. Ez a mű: ezek nem levelek. Ezek lepke példányok, amelyeknek természetes álcájuk van. Szóval párosítja ezeket. Ez egy másik kupac levél. Ezek mind igazi lepke példányok. És párosítja ezeket festményekkel. Mint ez a festmény egy kígyóról egy dobozban. Szóval kinyitod a dobozt, és azt gondolod: "Ó, egy kígyó van benne." De valójában egy festmény. Szóval érdekes párbeszédeket folytat a realizmusról és a mimikriről, és a vágyunkról, hogy becsapjon egy remek álca.

(Nevetés)

A következő művész Hazel Clausen. Hazel Clausen antropológus, aki kivett egy év szabadságot, és elhatározta: "Tudod mit? Sokat tanulnék a kultúráról, ha alkotnék egy nem létező kultúrát a semmiből." Szóval ezt tette. Kitalált egy svájci népet, az Uvulitákat, akiknek nagyon jellegzetes, jódlizós énekeik vannak, amire az uvulát használják. És utalnak arra is, hogy az uvula -- Azt mondják, minden hanyatlik a tiltott gyümölcs miatt. És ez a kultúrájuk szimbóluma. Ez egy dokumentumfilmből van, a címe "Szexuális szokások és népesség korlátozás az uvuliták között". Ez egy tipikus angora hímzés náluk. Ez az egyik alapítójuk, Gert Schaeffer. (Nevetés) Ő igazából a nénikém, Irene. Nagyon vicces volt, hogy egy hamis személy csinált hamis dolgokat. És ez mindig megnevettet, mert tudom, hogy ez francia angora, és antik német szalagok, és gyapjú, amit egy nebraskai malomban vettem és tíz évig hurcoltam magammal, és antik kínai szoknyák.

A következő egy művészi kollektíva, a Silver Doberman-ok. A mottójuk, hogy a pragmatizmust terjesszék egyszerre mindig csak egy embernek. (Nevetés) És nagyon érdekli őket, hogy mennyire túlvédettek vagyunk. Ez az egyik megjegyzésük arról, hogy mennyire babusgatottak vagyunk. Azt csinálták, hogy figyelmeztetéseket tettek minden szögre ezen a dróton. (Nevetés) (Taps) Ennek az címe, hogy "Ló érzék kerítés".

A következő művész K. M. Yoon, egy nagyon izgalmas dél-koreai művész. És ő újraértelmez egy konfuciánus művészi tradíciót, a tanuló köveket. A következő Maynard Sipes. Imádom Maynard Sipes-t, de a saját kis világában él, és nagyon paranoiás a drágám. A következő Roy Penig, egy nagyon érdekes művész Kentuckyból, és a legaranyosabb pasi. Egyszer elcserélt egy alkotást egy darab állami sajtra, mert az a személy annyira akarta.

A következő egy ausztrál művész, Janeen Jackson, és ez egy projektjéből van, a címe "Mit csinál egy műtárgy, amikor senki sem látja?" (Nevetés) A következő egy litván jós, Jurgi Petrauskas. A következő Ginger Cheshire. Ez az egyik rövidfilmjéből van, "Az utolsó ember" a címe. És ez az unokatestvérem és a nővérem kutyája, Gabby. A következő Sam Sandytől származik. Ő egy ausztrál bennszülött törzsi vén, és művész is. Ez egy nagy utazó szobor projektből van, amin dolgozik.

Ez Estelle Willoughsby. Színekkel gyógyít. És ő az egyik legtermékenyebb a száz művész közül, pedig 90 éves lesz jövőre. (Nevetés) Ez Z. Zhou alkotása, őt a sztázis érdekli. A következő Hilda Singh, egy "Közösségi öltözet" c. projekten dolgozik.

A következő Vera Sokolova. És meg kell mondjam, Vera megijeszt egy kicsit. Nem lehet egyenesen a szemébe nézni, mert egy kicsit ijesztő. És jó, hogy nem létezik; dühös lenne, hogy ezt mondtam. (Nevetés) Szentpéterváron szemész, és az optikával játszik. A következő Thomas Swifton alkotása. Egy rövidfilmből van, a címe "Ropi kalandjai". (Nevetés) És ez Cicily Bennett, és egy rövidfilm sorozatból származik.

És ezután még van 77 másik művész. És azzal a 77 művésszel együtt, akiket nem látnak, ez a biennálém. Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm. (Taps) Köszönöm. Köszönöm. (Taps)