Sebastian Deterding: Mit árul el a dizájn rólunk?

A mai napon a közszellem meggyőzéséről fogunk beszélni. Mi erkölcsös, és mi nem, az emberek viselkedésének megváltoztatására tett kísérleteink során, a technológia és dizájn segítségével?

Nem tudom mit várnak, de amikor én ezen a problémán elgondolkodtam, korán felismertem, hogy nem tudok válaszokat adni Önöknek. Nem tudom elmondani, hogy mi erkölcsös, és mi nem, mert egy többelvű társadalomban élünk. Az én értékrendem nagyban különbözhet az Önökétől. Ez azt jelenti, hogy amit én erkölcsösnek vagy erkölcstelennek ítélek meg, nem biztos, hogy egyezik az Önök megítélésével.

Azt is észrevettem, hogy egy dolgot tudok adni Önöknek, azt, amit ez a pasas, mögöttem, adott a világnak, Szókratész. És ez nem más, mint kérdések. Amit én tudok, és szeretnék csinálni Önökkel, hogy felteszek, mint a címben is, egy sor kérdést, hogy saját maguk találjanak rá választ, rétegenként előrehaladva, mint a hagymahámozásnál, egyre mélyebbre ásva abban a kérdésben, hogy mit tartanak erkölcsös és erkölcstelen meggyőzésnek. Ezt néhány példán keresztül szeretném levezetni, olyan technológikon keresztül, ahol játékelemeket használnak, hogy másokat rávegyenek arra, hogy megtegyenek bizonyos dolgokat.

Tehát itt az első nagyon egyszerű, kézenfekvő kérdés, amit szeretnék feltenni Önöknek: Mik a szándékaink, ha tervezünk valamit? Nyilvánvaló, hogy nem csak a szándék a lényeg. Erre itt van egy alkalmazás példája. Van néhány olyan ökoműszerfal manapság, amiket beépítenek az autóba, és arra ösztönöznek minket, hogy benzintakarékosan vezessünk. Ez itt a Nissan MyLeaf, ami összehasonlítja a vezetési stílusunkat más emberek vezetési stílusával, így tudunk versenyezni, hogy ki vezet a leggazdaságosabban. Kiderült, hogy az ilyen dolgok nagyon hatékonyak, annyira, hogy már arra motiválják az embereket, hogy elkezdjenek nem biztonságos vezetési szokásokat felvenni -- például, hogy figyelmen kívül hagyják a piros lámpát. Mivel ha megállnak, akkor majd újra el kell indulniuk, és az elég sok üzemagyagot fogyaszt, ugyebár. Tehát annak ellenére, hogy ez egy nagyon jó szándékú alkalmazás, nyilvánvalóan vannak kellemetlen hatásai is.

Itt van még egy példa az egyik ilyen a mellékhatásra. A Commendable, egy olyan oldal a neten, ahol a szülők virtuális pecséteket tudnak adni a gyerekeiknek, ha a gyerekek olyanokat tesznek, amiket a szülők elvárnak tőlük, pl. bekötik a cipőfűzőjüket. Elsőre ez nagyon jól hangzik, jóindulatúnak, jó szándékúnak. Azonban kiderült, ha megvizsgáljuk az emberek gondolkodásának azt a részét, ami a következményekkel foglalkozik, a közösség elfogadásával, vagy az ilyen típusú közösségek elfogadási jeleivel, ez nem feltétlenül hasznos, a hosszú távú pszichológiai egészségünkre nézve. Jobb, ha a tanulással foglalkozunk. Jobb, ha magunkkal foglalkozunk, mint azzal, hogy mások szemében milyenek vagyunk. Tehát az ilyen fajta motiválási eszközöknek, amiket magukban alkalmazunk, hosszú távon mellékhatási vannak, minden alkalommal amikor olyan technológiát használunk, ami a közösség elismerését vagy társadalmi helyzetünket használja, -- mert ezt elfogadjuk jónak, normálisnak és törődünk vele -- lehetséges, hogy hátrányos hatása lesz hosszú távon a pszichológiai egészségünkre, és saját magunkra, mint egy egész kultúrára.

Itt egy második nagyon egyértelmű kérdés: Mik a következményei tetteinknek? Azok a hatások amiket az eszközeink nyújtanak, -- mint a kevesebb benzin, valamint az éppen aktuális eszköz használatából adódó hatás, aminek segítségével elvégezzük a dolgokat -- nyilvános elismerés.

Ez minden -- szándék, hatás? Nos, van néhány technológia, ami mindkettőt ötvözi. Hosszú és rövid távú hatásokkal és jó szándékkal, mint Fred Stutzman Freedom nevű alkalmazása, amelynek annyi a lényege, hogy sokszor ki sem látszunk a telefonhívásokból és felkérésekből, és ezzel az alkalmazással megszakíthatjuk az internetkapcsolatot a számítógépünkön, hogy legyen időnk némi munka elvégzésére. Azt hiszem legtöbbünk egyetért, hogy ha valami jó szándékú, vannak jó következményei is. Michael Foucault szavaival: "Az én technológiája." A technológia az, amit képessé teszi az egyént, hogy meghatározza a saját életútját, hogy kialakítsa magát.

A probléma az, ahogy Foucault rámutatott, hogy minden technológiának magának van egy másik, domináló oldala. Ahogy megfigyelhetjük a mai modern liberális demokráciákban a társadalom, az állam nemcsak azt engedi meg, hogy meghatározzuk és kialakítsuk magunkat, hanem elvárásai is vannak felénk. Elvárja, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból, hogy ügyeljünk magunkra, hogy folyamatosan irányítsuk tetteinket, mert ez az egyetlen módja, ahogy működhet egy liberális társadalom. Ezek a technológiák arra ösztönöznek minket, hogy maradjunk abban a játékban, amit a társadalom kigondolt nekünk. Azt akarják, hogy minél jobban beilleszkedjünk. Azt akarják, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból, hogy beilleszkedjünk.

Nem mondom, hogy ez mindenképpen rossz dolog, csak azt gondolom, hogy ez a példa rámutat az általános észrevételre, és nem számít, hogy milyen technikai eszközt vagy dizájnt nézünk, még ha jó szándékúnak és jó hatásúnak is véljük -- mint a Stutzman Freedomját -- bizonyos értékek szükségszerűen beágyazódnak. Megkérdőjelezhetjük ezeket az értékeket. Feltehetjük a kérdést: Ez jó dolog, hogy mindegyikünk folyamatosan kontrollálja magát, hogy jobban a társadalomba illeszkedjen?

Vagy, hogy egy másik példát említsek, mi a helyzet azzal a meggyőző technológiával, ami arra készteti a muszlim nőket, hogy fejkendőket viseljenek? Ez jó vagy rossz technológia a szándékait és hatását tekintve? Nos, alapvetően a saját értékrendünktől függ, hogy milyen ítéleteket hozunk.

Tehát ez egy harmadik kérdés: Milyen értékrendet használunk az ítélet meghozásához? Ha már az értékeknél tartunk, amikor a közszellem meggyőzéséről beszélgetek online, vagy személyesen, sokszor furcsa elfogultságokba ütközök. Az elfogultságok miatt kérdezzük, hogy ez "még" etikus? "Még" elfogadható? Olyanokat kérdezünk, hogy ez az Oxfam adományozói oldal -- ahol a rendszeres havi adomány a beállított alapértelmezés, és így az embereket talán anélkül, hogy akarnák, bátorítjuk vagy rávesszük arra, hogy rendszeres adományt adjanak az egyszeri helyett -- ez még mindig megengedhető? Ez még mindig etikus? A sötétben tapogatózunk.

Valójában a kérdés, hogy "ez még mindig etikus?", csak egy lehetséges megközelítése az etikának. Mert ha az etika kezdetét nézzük a nyugati kultúrában, nagyon különböző elképzelésekkel találkozunk arról, hogy mi lehet még az etika. Arisztotelész szerint az etika nem arról szól, hogy ez még mindig jó, vagy már rossz? Hanem arról, hogyan éljük az életet helyesen. Az "arete" szóban foglalta mindezt össze, amit mi a latinból "erénynek" fordítunk, de igazából kiválóságot jelent. Azt jelenti, hogy legyünk méltóak a saját lehetőségeinkhez, emberként.

Ez egyfajta elgondolás, amit Paul Richard Buchanan pontosan összefoglalt egy új esszéjében. Azt mondja, "A termékek élénk viták eredményei arról, hogyan is kellene élnünk az életünket". A terveink nem lehetnek erkölcsösek vagy erkölcstelenek, bár használnak erkölcsös és erkölcstelen meggyőzési formákat. Morális tartalommal bírnak, azzal az elgondolással és törekvéssel, hogy jó életet nyújtsanak nekünk.

Ha a megtervezett környezetünket nézzük ilyen tekintetben, azt kérdezve, hogy "Milyen annak a jó életnek a képe, amit a termékeink és a dizájnunk által nyerünk?", ilyenkor gyakran megborzongunk, mert olyan keveset várunk egymástól, és látszólag milyen keveset várunk az életünktől, és milyen keveset várunk a "jó élettől."

Tehát ez a negyedik és utolsó kérdés amit fel szeretnék tenni: A jó élet képét magában hordozzák az eszközeink? Ha a dizájnról beszélek, bizonyára észrevették, hogy már most is kibővítettem az értekezésemet. Mert nemcsak meggyőző technológiáról van szó, hanem mindenféle ember alkotta dologról, ami a világon található.

Lehet, hogy ismerik a nagy kommunikáció kutatót, Paul Watzlawicket, aki a '60-as évek közepén úgy érvelt, hogy nem tudunk nem kommunikálni. De még ha a némaság mellett is döntünk, a némaságot választottuk. Úgy beszélünk meg valamit, hogy közben némák maradunk. Ugyanígy, ha nem tudunk nem beszélni, nem tudunk nem rábeszélni sem. Akármit csinálunk, vagy bármitől tartózkodunk, akármit alkotunk az már egy konstrukció, ami a világ számára meggyőző erejű. Próbál hatással lenni az emberekre. Kialakít egy meghatározott képet a jó életről, és elénk teszi azt.

Ezt állítja Peter-Paul Verbeek, a holland filozófus, a technológiáról. Nem számít, hogy a tervezőnek volt-e ilyen szándéka, vagy sem, de mi, emberek, megalkotjuk erkölcsi ítéleteinket. Pár dolgot megnehezítünk, párat megkönnyítünk véghezvinni. Megszervezzük az emberek létezését. Felállítunk egy képet arról, hogy mi jó és mi rossz, normális vagy szokatlan, és ezt közzé is tesszük mindennel, amit a világon alkotunk.

Még az olyan ártalmatlan dolgok, mint az iskolai székek, is meggyőző technológiának számítanak. Mert megmutatják és megvalósítják a jó élet bizonyos képeit -- a jó életet ahol a tanítás, tanulás és figyelem, egy ember tanításáról és a többi figyelméről szól, ahol a tanulás az ülés közben megtörténik, ahol magunktól tanulunk, ahol nem kell megváltoztatnunk ezeket a szabályokat, mert a padok a talajba vannak rögzítve.

Vagy még az olyan ártalmatlan dolog is, mint egy dizájn szék, mint ez itt, Arne Jacobsontól, -- szintén meggyőző technológia. Mert ez is a jó élet képét közvetíti. Egy jó életét -- olyan életet, amihez a dizájner hozzájárul azzal, hogy azt mondja, "A jó életben a termékeket olyan fenntartható vagy nem fenntartható módon készítik, mint ezt a széket. A munkásokat olyan rosszul vagy jól kezelik, mint ezt a széket gyártó munkásokat kezelnék." A jó élet az olyan élet, ahol a dizájn fontos, mert valaki nyilvánvalóan rászánta az időt és pénzt, az ilyen fajta jól megtervezett székekre, ahol a hagyomány fontos, mert ez egy klasszikus, és valaki foglalkozott vele, és ha valahol feltűnő fogyasztás van, ahol ez normális és elfogadott, hogy hatalmas mennyiségű pénzt költsenek ilyen székekre, hogy más emberek tudtára adják a társadalmi helyzetüket.

Ezek azok a rétegek, ezek azok a kérdések, amiket végig akartam venni ma Önökkel -- a kérdés, hogy mi a szándékunk, mit fogunk képviselni, ha tervezünk valamit? Milyen tervezett vagy nem tervezett hatásai vannak? Milyen értékek alapján ítéljük meg azokat? Milyen erényeket és törekvéseket fejezünk ki ezzel igazából? Hogyan használható ez nemcsak a meggyőző technológiában, de mindenben amit tervezünk?

Itt megállunk? Nem hiszem. Úgy gondolom, mindezek egy dologból táplálkoznak, mindennek a magjából -- és ez nem más, mint maga az élet. Ha a kérdés, hogy mi a jó élet hatással van mindenre, amit tervezünk, miért állnánk meg a tervezésnél, és miért nem kérdezzük meg magunktól, hogyan fogjuk ezeket hasznosítani az életünkben? "Miért kellene, hogy a lámpa vagy a ház legyen a művészetünk célpontja, és ne az a saját életünk?" ahogy Michel Foucault mondta.

Hadd említsem Buster Benson gyakorlati példáját. Ő Buster, ahogy épp összerak egy kondigépet az új startup cége, a Habit Labs, irodájában, akikkel szeretnének kifejleszteni új alkalmazásokat, mint a Health Month webes szolgáltatás. Miért épít ilyen dolgokat? Itt van egy sor alaptétel, amit a Habit Labs, Buster startup cége, megalkotott arra, hogyan dolgozzanak később közösen, mint csapat, mialatt ezeket az alkalmazásokat fejlesztik -- egy sor morális alapelvet állítottak fel maguknak a közös munkára -- és egy közülük így szól: "Foglalkozunk saját egészségünkkel, és kezeljük a saját fásultságunkat."

Végül is, hogyan tehetjük fel a kérdést, és hogyan találhatjuk meg a választ arra, hogy milyen a jó élet képe, amit közvetítünk és alkotunk a saját dizjánunk által, olyan kérdések nélkül, hogy milyen a jó élet képe, amit mi magunk akarunk élni?

Köszönöm szépen.

(Taps)