Átalakulás egy olaj nélküli világba

Kultúránk részeként sok történetet mesélünk a jövőnkről és arról, hogyan juthatunk el innen oda. Egyes történetek arról szólnak, hogy valaki majd csak elrendez nekünk mindent. Más történtek szerint most minden a szétesés határán van.

De most én egy másfajta történetek szeretnék itt elmondani. Mint minden történetnek, ennek is van kezdete. Munkám révén már régóta részt veszek oktatásban, ahol gyakorlati készségeket tanítunk az embereknek a fenntarthatósággal kapcsolatban, megtanítjuk az embereket, hogyan vállaljanak felelősséget az élelmük egy részének a megtermeléséért, hogyan építkezzenek helyi anyagok felhasználásával, hogyan generáljanak maguknak energiát, és így tovább.

Írországban éltem, Írországban építettem az első szalmabála házamat, és néhány vályogházat, és minden ilyesféle dolgokat. De éveken keresztül minden munkám arra a gondolatra összpontosult, hogy a fenntarthatóság alapjában azt jelenti, hogy vesszük a globalizált növekedési modellt, és enyhítjük az egyik oldalon bejövő dolgokat, és enyhítjük, ami a másik oldalon kimegy. Azután olyan szemléletmóddal kerültem kapcsolatba, ami ezt alapvetően megváltoztatta.

Ahhoz, hogy ezt megmutassam önöknek, hoztam valakit, amit fel fogok fedni, ami a modern kor egyik nagy csodája. És ez valami olyan bámulatos és olyan elképesztő, úgy gondolom, hogy talán amikor leveszem ezt a ruhát, akkor az ámulattól egy fenntartható lélegzetelállás helyénvaló lehet. Ha segítenének nekem ezzel, az fantasztikus lenne. (Nevetés) Ez egy liter kőolaj.

Ez a palack kőolaj geológiai korok százmillió évein keresztül desztillálódott, ősi napfény, annyi energiát tartalmaz, ami egyenlő ötheti kemény fizikai munkával, ami egyenlő azzal, mintha 35 erős ember összejönne, és neked dolgozna. Az anyagok káprázatos sokaságává alakíthatjuk, gyógyszer, modern ruhák, laptopok, és még különböző dolgok teljes skálája. Olyan enegiamegtérülést ad nekünk, ami történelmileg elképzelhetetlen. Arra a feltevésre alapoztuk a településeink tervezését, az üzleti modelljeinket, a közlekedési terveinket, még a gazdasági növekedés elméletét is, hogy ez örökké a rendelkezésünkre fog állni.

Azonban, ha egyet hátralépünk, és áttekintünk a történelmi szakaszon, amit kőolaj-korszaknak hívhatnánk, akkor ez egy rövid periódus a történelemben, ahol felfedeztük ezt a rendkívüli anyagot, és azután egy egész életmódot alapoztunk rá. De ahogy meglovagoltuk ennek az energiahegynek a tetejét, ezen a szakaszon, továbblépünk abból az korszakból, amikor a gazdasági sikerünk, a személyes rátermettségünk és jólétünk érzete közvetlenül ahhoz kapcsolódik, mennyit fogyasztunk ebből, arra az korszakba, amikor lényegében az olajtól való függésünk mértéke a sebezhetőségünk mértéke.

És egyre jobban világos, hogy nem hagyatkozhatunk majd arra a tényre, hogy ez rendelkezésünkre fog állni örökké. Minden négy hordó olaj helyet, amit elfogyasztunk. csak egyet fedezünk fel. És ez a rés tovább bővül. Továbbá ott van a tény, hogy csökken az energia mennyisége, amit kinyerünk a felfedezett olajból. Az 1930-as években 100 egységnyi energiát nyertünk minden kitermelésbe fektetett egységből. Teljesen előzmények nélküli, történelmi. Ez már kb. 11 -re csökken. És ezért hajszolnak új áttöréseket, új határokat az olajkitermelés területén, Albertában, vagy az óceánok fenekén.

A világon 98 nemzet termel olajat. De ezek közül 65 már túlhaladt a kitermési csúcson. Annak az idejét, amikor a világ átlagban túlhaladja a kitermelési csúcsot, szeretnék tudni az emberek, hogy mikor lesz. Az egyik lehetőség, hogy talán ez már megtörtént tavaly júliusban, amikor az olajárak úgy felmentek.

De vajon feltételezhetjük, hogy az az éleselméjűség és kreativitás és alkalmazkodó készség ami felvitt minket az energia-hegy tetejére az előző szakaszban, valahogy majd rejtélyesen elpárolog, amikor a kreatív leereszkedés módját kell megterveznünk a másik oldalon ? Nem. De a gondolkozást, amire szükségünk lesz, annak reális felmérésére kell alapoznunk, hogy hol vagyunk.

Emellett a klímaváltozás ügye a másik, ami alátámasztja az átalakulási megközelítést. Azonban azt veszem észre, amikor klímakutatókkal beszélek, hogy egyre ijedtebb a tekintetük, ahogy olyan adatok jönnek be, amelyek jóval előtte járnak annak, amit az IPPC mond. Az IPCC azt mondja, hogy az északi sarkvidék jégtakarójának feloszlására 2100-ra számíthatunk a legrosszabb eset forgatókönyve szerint. Azonban, ha a jelenlegi trendek folyatatódnak, akkor az egész eltűnhet öt - tíz éven belül. A sarkvidéki permafrostban megkötött szénnek, ha csak a három százaléka felszabadul, ahogy a világ felmelegedik, akkor az elnyomná mindazt a megtakarítás, amit ahhoz kellene megcsinálnunk, széndioxidban, hogy a következő 40 évben elkerüljük a klímaváltozás elszabadulását. Nincs más választásunk mint az azonnal alapos és sürgős széntelenítés.

De engem mindig nagyon érdekelt, milyenek lennének azok a történetek, amiket a lejtőn túljutott nemzedékek mesélnek majd rólunk, "A nemzedék, amelyik a hegy csúcsán élt, amelyik olyan nagyot bulizott, hogy elherdálta az örökséget." Az egyik, amit szeretek csinálni, hogy visszatekintek azokra a történetekre, amiket akkor meséltek, mielőtt még olcsó olajunk lett volna, mielőtt még fosszilis üzemanyagunk lett volna, és az emberek csak a saját izomerejükre vagy állati izomerőre számíthattak, vagy egy kis szélenergiára, vagy egy kis vízenergiára.

Voltak olyan történetek, mint a "Hétmérföldet lépő csizma": az óriás, akinek ilyen csizmája volt, ha felvette őket, akkor minden lépéssel 7 mérföldet tudott megtenni, ilyen utazás teljesen elképzelhetetlen olyan embereknek, akik rendelkeztek valamilyen energiával.

A Varázs Kásás Fazékhoz hasonló történetekben, ha van egy ilyen fazekad, és tudod a varázsszót, akkor ez a fazék annyi ételt csinál neked, amennyit csak akarsz, anélkül, hogy dolgoznod kellene, csak egy másik varázsszóra kell emlékezned, ami megállítja a kásafőzést. Különben az egész várost elárasztod meleg kásával.

Van történet a "Suszter és a Manók" -ról Az ember, aki a cipőket készíti, elmegy aludni, azután felkel, és minden cipője csodálatos módon elkészül. Ilyesmi elképzelhetetlen volt akkoriban.

Ma van hétmérföldet lépő csizmánk a Ryanair és az Easyjet képében. Van varázs kásás fazekunk A Walmart és a Tesco képében. És vannak manóink Kína alakjában. De nem értékeljük, hogy ezek milyen lenyűgözőek.

És milyen történeteket mesélünk magunknak arról, hogy mit látunk magunk előtt, merre tartunk. Szerintem négy ilyen. Az egyik elképzelés a szokásos ügymeneté, hogy a jövő olyan lesz mint a jelen, csak mindenből több lesz. De azok alapján, amit a múlt évben láttunk, úgy gondolom, hogy ez egyre jobban kérdéses. És a klímaváltozás tekintetében az ilyesmi nem is megvalósítható.

A falnak ütközés az az elképzelés, hogy minden valahogy olyan törékeny, hogy minden egyszer csak felbomolhat és összeomolhat. Ez nagyon népszerű történet egyes helyeken. A harmadik történet az az elképzelés, hogy a technika mindent megold, hogy a technikai átsegít ezen minket.

És ez az elképzelés, ami úgy gondolom, hogy igen gyakori a TED előadásain, az elképzelés, hogy feltaláljuk, miként tudunk kijutni a mély gazdasági és energia válságból, hogy a tudás alapú gazdaságra váltás valahogy ügyesen kikerülheti azokat az energia korlátokat, az elképzelés, hogy valamilyen mesés új energiaforrást fogunk felfedezni, ami azt jelenti, hogy félreseperhetjük az aggodalmunkat az energiabiztonságot illetően egyrészről, az elképzelés, hogy leléphetünk ügyesen egy teljesen megújuló világba.

De a világ nem egy Second Life, (Második Élet,) játék. Nem teremthetünk új földeket és új energia rendszer egy egérkattintással. És ahogy itt ülünk, szabad gondolatokat cserélünk egymással, még bányásszák az emberek a szenet, ami táplálja a szervereket, ásványokat termelnek ki, amiből mindenféle dolgokat csinálnak. A reggelit, amit eszünk, miközben leülünk átnézni a reggeli emailjeinket még nagy távolságról szállítják, rendszerint a helyi, tűrő képesebb élelmiszer rendszerek kárára, amelyek elláttak volna a múltban, amit olyan hatékonyan leértékeltünk és lebontottunk.

Bámulatosan találékonyak és kreatívak tudunk lenni. De egy nagyon valós korlátokkal és követelményekkel teli világban élünk. Az energia és a technika nem ugyanaz. Én az átalakulási válaszban veszek részt. Ez valójában arról szól, hogy az olajcsúcs és a klímaváltozás kihívásaival szembe nézünk, és olyan kreativitással és alkalmazkodó készséggel és képzelőerővel válaszolunk, amire szükség van. Ez valami olyan, ami hihetetlenül gyorsan terjed. Ez valami olyan, aminek több jellemzője van.

Vírusos. Úgy tűnik, hogy fű alatt terjed nagyon, nagyon gyorsan. Nyílt forráskódú. Ez valami olyan, amit minden résztvevője fejleszt és terjeszt, miközben dolgozik vele. Önszervező. Nincs egy nagy központi szervezet a terjesztésére; az emberek csak felkapnak egy ötletet, és foglakoznak vele, és megvalósítják, ott ahol vannak. Megoldás középpontú. Főleg azzal foglalkozik, hogy mit tudnak csinálni az ott, ahol vannak, és válaszolnak rá. Érzékeny a helyre és a méretre.

Az Átalakulás teljesen egyedi. Vannak átalakulási csoportok Chilében, átalakulási csoportok az USAban, átalakulási csoportok itt, és amit csinálnak, nagyon különbözően néz ki minden helyen, bármerre jársz. Sokat tanul a hibáiból. És történelmi érzést hordoz. Azt az érzést próbálja megteremteni, hogy ez egy történelmi lehetőség valami igazán rendkívülit megtenni. És ez egy igazán örömteli folyamat. Az emberek nagyon jól szórakoznak ennek során, ahogy más emberekkel újra összejönnek. Az egyik dolog, ami ezt alátámasztja, a tűrő készség, más néven a reziliencia gondolata.

És úgy gondolom, hogy a reziliencia vagy tűrő készség gondolata hasznosabb fogalom mint a fenntarthatóság fogalma. A reziliencia fogalma az ökológia tudományából származik. Valójában arról szól, hogy a rendszerek, települések, hogyan állnak ellen a külső csapásoknak. Ha a külső csapásoknak érik őket, akkor nem bomlanak fel, és nem esnek darabjaikra. Úgy gondolom, hogy ez hasznosabb fogalom mint a fenntarthatóság.

Amikor a szupermarketjeinkben csak két vagy három napra való élelem van egy adott időben, a fenntarthatóság gyakran hajlamos olyanokra összpontosítani, mint a hűtőszekrények energiahatékonysága és a fejes saláta csomagolóanyaga. A reziliencia vagy tűrő készség szempontjából igazából azt kérdezzük, hogyan hagytuk magunkat ilyen sebezhető helyzetbe kerülni. A reziliencia mélyebb értelmű: a teendőinket modulonként felépítéséről szól, hullámtörők építéséről a minket támogató elemi dolgok szervezésébe.

Ez a fotó a Bristol és Vidékének Bolgárkertészeinek Szövetségét ábrázolja 1897-ben. Ebben az időben Bristol városát, ami ide egész közel van, kereskedelmi bolgárkertészetek szegélyezték, amelyek a város által fogyasztott élelmiszer jelentős részét megtermelték, és sok embernek is munkahelyet biztosítottak. Ez egy fokú reziliencia volt, amint látják, abban az időben, amire csak irigységgel tudunk visszanézni.

Tehát, hogyan működik az átalakulási elgondolás ? Kiindulásként van csapat emberetek, akiket izgat az elgondolás. Felszednek néhány eszköz, amit mi fejlesztettünk. Tudatosság növelő programot indítanak, és megfigyelik, ez hogyan működhet a városban. Filmeket vetítenek, beszélgetéseket szerveznek, stb. Ez egy játékos és kreatív folyamat. És informatív. Azután munkacsoportokat kezdenek alakítani ennek különböző szempontjainak megvizsgálására, és amiből azután rengeteg projekt létrejön, amiket utána maga az átalakulási projekt kezdi el támogatni és lehetővé tenni.

Ez abból munkából indult ki, amelyikben Írországban vettem részt, ahol tanítottam, és azóta is terjed. Most már több mint 200 formális átalakulási projekt van. És több ezer másik, amiről azt mondjuk, hogy töprengő szakaszban vannak. Töprengenek, hogy tovább lépjenek - e. Valójában sokan közülük hatalmas anyagot megcsináltak. De mit is csinálnak valójában ? Tudják, ez egy szép gondolat, de mit csinálnak valójában a gyakorlatban ?

Nos, úgy gondolom, igazán fontos leszögeznünk, hogy ez nem olyan, amit önmagában lehetne csak úgy csinálni. Szükségünk van a nemzetközi szabályzásra Koppenhágában és máshonnan is. Szükségünk van a nemzeti válaszokra. Szükségünk van az önkormányzatok válaszaira. De mindezek sokkal könnyebben fognak menni, ha olyan közösségünk van, amely eleven és ötletekben gazdag, és a mozgalomból kiindulva, a megválaszthatatlan döntéseket választhatóvá teszi, a következő 5 10 év során

Az ebből kiinduló dolgok között vannak a helyi élelmiszer projektek, mint a közösség támogatású mezőgazdasági minták, a városi élelmiszertermelés, helyi élelmiszer katalógusok létrehozása, stb. Sok helyen most kezdik elindítani a saját energia társaságukat, közösségi tulajdonú energia társaságokat, ahol a közösség pénzt fektethet be önmagába azért, hogy helyben kezdjék el a szükséges megújuló energia struktúránkat felállítani. Sok helyen együtt működünk a helyi iskolákkal. A Forest of Deanben fekvő Newentben nagy fóliasátrat építettek az iskolának. A gyerekek megtanulják, hogyan termeljenek élelmet. Támogatják az újrahasznosítást, az olyan dolgokat, mint a megosztott kert, ahol összehozzák azokat az embereket, akiknek nincs kertjük, akik szeretnének élelmet termelni azokkal, akik már nem használják a kertjüket. Hasznos fákat telepítünk városi közterületeken. Elkezdtünk játszani az az alternatív pénzek gondolatával is.

Itt van a sussexi Lewes, ahol mostanában indították el Lewes font pénznemet, amit csak a városban költhetsz el, mint egy módszer arra, hogy elindítsák pénznek a helyi gazdaságbeli forgását. Elviheted bárhova, nem ér semmit. De a városban ilyen gazdasági körforgásokat nagyon hatékonyan megindít.

A másik dolgot, amivel foglakoznak, energiacsökkentési akciótervnek hívjuk. Ez alapjában egy B terv fejlesztése a városnak. A legtöbb önkormányzatunk, amikor leülnek tervezni a közösség következő öt, 10, 15, 20 évét, akkor abból feltételből indulnak ki, hogy több energia, több kocsi, több épület, több állás, több növekedés lesz. Mi lesz akkor, ha nem ez a helyzet ? És hogyan tudjuk úgy támogatni azt, Amik a bekövetkezése sokkal valószínű lehet hogy mindenki meg tudjon élni. Ahogy egy barátom mondta: "Az élet olyan dolgok sorozata, amire még nem egészen vagyunk felkészülve" És ugyanezt tapasztaltam az átalakulással három évvel ezelőtt kezdve, csak egy elképzelés, ami olyasmivé lett, ami vírusosan végig sepert a világon. Nagyon érdekeljük a kormány. Ed Milibandt, ennek az országnak az energia miniszterét meghívtuk a mostani konferenciánkra, mint kiemelt hallgatót. El is jött -- (Nevetés) (Taps) és azóta az egész eszmét erőteljesen támogatja.

Már két önkormányzat van ebben az országban, amelyek átalakuló önkormányzatnak nyilvánították magukat, Leicestershire és Somerset. És Stroudban lényegében az ottani átalakuló csoport írta az önkormányzat élelmiszer tervét. És a tanács vezetője az mondta: "Ha nem lenne nekünk az Átalakuló Stroud, akkor nekünk kellene feltalálnunk az összes közösségi infrastruktúrát az elejétől." Látjuk, ahogy ez terjed, látjuk nemzeti központok feltűnését.

Skóciában a skót kormányzat klímaváltozási alapítványa megalapította az Átalakuló Skóciát, mint ennek a terjesztését támogató nemzeti szervezetet. És mindenfele máshol is ezt látjuk. De az átalakulás kulcsa nem az a gondolat, hogy nekünk most mindent meg kell változtatunk, hanem a dolgok már elkerülhetetlenül változnak, és nekünk az a dolgunk, hogy kreatívan dolgozzunk ezzel, és ehhez helyes kérdéseket tegyünk fel.

Azt hiszem, a végén még szeretnék visszatérni a történetek gondolatához. Mert úgy gondolom, a történetek itt életbevágóak. És a történetek, amiket mesélünk magunknak, Nagyon hiányoznak az olyan történetek, hogyan tudunk kreatívan továbblépni. Az átalakulás egyik kulcstényezője, hogy kihúzzuk az emberekből a történeteket arról, hogy mit csinálnak. Történetek egy közösségről, amelyik megcsinálta a saját 21 fontos bankjegyét, például, az iskola, amelyik a gépkocsiparkolóját konyhakertté alakította, a közösség, amelyik megalapította a saját energiatársaságát. És nekem mostanában az történet tetszett, hogy Obamáék felásták a Fehér Ház déli pázsitját egy zöldséges kert létrehozásához. Mert utoljára ilyen akkor történt, amikor Eleanor Roosevelt csinálta ezt, és 20 millió zöldséges kert létrehozásához vezetett szerte az Egyesült Államokban.

Így az a kérdés, amivel távozni szeretnék, minden olyan dolgot, amire az önök közösségének szüksége van a boldoguláshoz, hogyan lehetséges úgy megcsinálni, hogy drasztikusan csökkentse a széndioxid-kibocsátását, és eközben fejleszti a rezilienciáját ?

Személy szerint rendkívül hálás vagyok, hogy átélhettem az olcsó olaj korszakát. Elképesztően szerencsés voltam, mi elképesztően szerencsések voltunk. De legyen hálásak azért, amit adott nekünk, és lépjünk tovább erről a pontról. Mert, ha ragaszkodunk hozzá, és továbbra is feltételezzük, hogy támogathatja a lehetőségeinket, akkor olyan jövő jelenik meg előttünk, amelyik igazán kezelhetetlen. És az, hogy szeretve elhagyjuk mindent, amit az olaj tett értünk, és amit az olaj korszaka tett értünk, el tudjuk kezdeni egy olyan világ teremtését, amelyik reziliensebb, táplálóbb, és amelyikben fittebbek leszünk, képzettebbek, és jobban összetartunk. Nagyon köszönöm. (Taps)