Rob Harmon: Hogyan tarthatja a piac a vizet a patakban

Ez egy folyó. Ez egy patak. Ez egy folyó. Ez történik mindenütt országszerte. Több tízezernyi mérföldnyi kiszáradt patak van az Egyesült Államokban. Ezen a térképen, a színezett területeken vita van a vízről. Hasonló problémák vannak keleten is kialakulóban. Az okok minden államban különböznek, de leginkább a részletekben. 4000 mérföld kiszáradt patak van egyedül Montanában. Ezek normális esetben halaknak és egyéb élővilágnak adnak otthont. Ezek az ökoszisztéma vénái, és gyakran ezek a vénák üresek.

El szeretném mesélni Önöknek az egyik ilyen patak történetét mint az általános helyzet alaptörténetét. Ez a Prickly Pear Patak. Egy lakott területen folyik keresztül East Helenából a Helena tóba. Közeget nyújt olyan halak számára, mint például a gyilkos, barna és szivárványos pisztráng. Majdnem minden évben az elmúlt több mint száz évben, így nézett ki nyáron. Ennek mi lehet az oka? Az 1800-as évek végén kezdődött amikor emberek telepedtek Montanába és hasonló helyekre. Dióhéjban, volt egy csomó víz és alig néhány ember. De ahogy több ember érkezett és jelezte vízigényét, az emberek, akik először voltak ott, aggódni kezdtek, és 1865-ben, Montanában megszületett az első törvény a vízhasználatról. Lényegében az állt benne, hogy bárki a patak közelében használhatja a patakot. Furcsamód egyre több ember szeretett volna osztozkodni a patakon, és a népek akik legrégebben telepedtek le annyira aggódni kezdtek, hogy hozták az ügyvédeiket. Két precedens értékű perre került sor, 1870-ban és 1872-ben, mindkettő a Prickly Pear Patakkal kapcsolatban. És 1921-ben, a Montanai Legfelsőbb Bíróság azt a döntést hozta a Prickly Pearral kapcsolatban hogy az emberek akik először érkeztek elsőbbségi vízhasználati joggal rendelkezhettek. Ezen előjog a probléma kulcsa.

A probléma mindenhol a nyugati régióban manapság, a következő: Néhány patak vizére ötvenszer vagy akár százszor annyi követelés van mint amennyi vizet a patak szolgáltat. És a vízhasználati elsőbbséggel rendelkezők, amennyiben nem élnek a jogukkal, kockára teszik a joguk elvesztését, annak gazdasági értékével együtt. Tehát őket semmi nem ösztönzi a víz megóvására. Tehát nem csak arról van szó, hogy sok az ember, hanem maga a rendszer is elriaszt a takarékosságtól mert az ember elvesztheti a vízhasználati elsőbbségét, amennyiben nem él vele. Tehát évtizedek pereskedése után és már 140 év tapasztalattal még mindig itt tartunk. Ez egy sérült rendszer. Nincs ösztönző erő a takarékosságra, hiszen ha nem élsz a vízhasználati előjogoddal, akkor elvesztheted azt. Gondolom mindnyájan tudják, hogy ez jelentős összetűzésekhez vezetett mezőgazdasági és környezetvédő csoportok között.

Rendben. Most akkor kapcsoljunk magasabb fokozatra. Legtöbben örömmel hallják, hogy az előadás hátralevő része ingyenes. És biztos lesznek akik azt is örömmel hallják, hogy sörről is lesz szó. (Nevetés) Ami hasonlóan terjed országszerte, az az hogy a vállalatokat nyugtalanítja a vízlábnyomuk. Szeretnének biztonságban tudni egy elégséges vízkészletet, próbálnak hatékonyak lenni a vízhasználatukkal, és aggódnak hogy a vízhasználatuk hogyan befolyásolja a márkájukról kialakult képet. Ez egy nemzeti probléma, de elmesélek Önöknek egy másik montanai történetet, ami a sörről is szól. Gondolom nem tudják, hogy 5 korsó vízre van szükség egy korsó sör elészítéséhez. Ha még az öntözést is beleszámítjuk, akkor több mint száz korsó víz szükséges egy korsó sör elkészítéséhez.

A montanai sörfőzdék már nagyon sokat tettek hogy visszaszorítsák a vízhasználatukat, de még mindig több millió gallont használnak el. Nyilván, hiszen magában a sörben is nagyrészt víz van. Tehát mit tehetnek a vízlábnyomuk maradékával aminek súlyos hatása lehet az ökoszisztémára? Ezen ökoszisztémák nagyon fontosak a montanai sörfőzdék és vevői számára. Végül is szoros összefüggés van a víz és a horgászat között. És néhányak számára szoros az összefüggés a horgászat és a sörfogyasztás között. (Nevetés) Tehát a montanai sörfőzdék és az ő vásárlóik aggódnak, és keresik annak a módját, hogyan lehetne megoldani ezen problémát.

Tehát mit lehet tenni ezen fennmaradó vízlábnyom ügyében? Emlékezzenek Prickly Pear esetére. Eddig az üzleti vízhasználat mennyiségét kizárólag mérni és csökkenteni próbálták, és az általunk javasolt következő lépés a rendszerbe való visszaforgatás lenne. Mint Prickly Pear esetében. Ez egy sérült rendszer. Elrettent a megtakarítástól, mert ha nem használod az elsőbbségi vízhasználati jogodat, akkor elveszted azt. Mi úgy döntöttük hogy kapcsolatot teremtünk ezen két világ között: a vállalatok világa a vízlábnyomukkal és a földművesek világa az elsőbbségi vízhasználati jogukkal ezen patakokon. Néhány államban, ezen elsőbbségi jogokkal rendelkezők a patakban hagyhatják a vizüket és jogilag védhetik mások elől miközben megőrzik az előjogukat. Végül is, ez az ő juguk, és ha úgy akarnak élni a jogukkal, hogy segítik vele a halak szaporodását a patakokban akkor megtehetik. De semmi sem készteti őket erre.

Ezért helyi vízhasználói érdekképviselettel közösen kitaláltuk, hogy hogyan lehetne őket ösztönözni. Fizetjük őket, hogy bennhagyják a vizet a patakban. Ezt láthatjuk ezen a képen Ez az egyén azt a döntést hozta, hogy lezárja a zsilipet, és ezzel a patakban hagyja a vizet. Nem veszti el a vízhasználati jogát, csak arra használja a jogot, vagy legalábbis egy részét, hogy a patakra és ne a föld öntözésére fordítsa. Mivel vízhasználati előjoga van, megvédheti a patak vizét más felhasználóktól. Oké? Azért fizetik hogy hagyja a vizét a rendszerben.

Ez a férfi azt méri hogy ezzel mennyi vizet tartott a patakban. Ekkor a mért vízmennyiséget ezergallonos egységekre bontjuk. Minden ilyen egységet ellátunk egy sorozatszámmal és egy tanúsítvánnyal, és ekkor a sörfőzdék és a hasonló társaságok megvehetik ezen tanúsítványokat ilyenformán forgatnak vissza vizet ezen leromlott ökoszisztémákba. A sörfőzdék fizetnek azért hogy a víz visszakerüljön a patakba. Ez egy egyszerű, olcsó és mérhető módja annak, hogy visszakerüljön a víz ezen leromlott ökoszisztémákba, biztosítva a földművesek számára a gazdasági döntés lehetőségét, és azon vállalatok számára, amelyek aggódnak a vízlábnyomuk miatt egy egyszerű módszert a probléma kezelésére.

140 év konfliktust, és 100 évi szárazságot követően a helyzet amelyet a pereskedés és a szabályozás nem oldott meg, létrehoztunk egy piacalapú megoldást, mely ösztönöz az adásvételre, egy megoldást amely nem igényel pereskedést. Ez arról szól, hogy adunk azoknak akiket foglalkoztat a vízlábnyomuk egy valódi esélyt arra, hogy oda juttassák a vizet, ahol szükség van rá, ezen lepusztult ökoszisztémákba mindeközben a földművelők számára felajánlunk egy értelmes gazdasági lehetőséget a vízhasználatukról.

Ezen tranzakcióknak köszönhetően a felek szövetségesekké és nem ellenségekké válnak. Összekötik és nem szétválasztják az embereket. Gazdasági támogatást nyújtanak vidéki közösségeknek. És ami a legfontosabb: Működik. Visszatereltünk több mint négymilliárd gallon vizet a leromlott ökoszisztémákba. Összekötöttük a vízhasználati előjogokkal rendelkezőket montanai sörfőzdékkel oregoni hotelokkal és teakereskedőkkel és high-tech cégekkel amelyek hihetetlenül sok vizet használnak el Délnyugaton. Felépítjük ezen kapcsolatokat, és ezzel képesek vagyunk ebből ezt létrehozni.

Köszönöm szépen.

(Taps)