Richard Preston az óriás fákról

Kalifornia északi partján esőerdők vannak, -- mérsékelt égövi esőerdők, -- ahol évente 2500 milliméternél is többet esik. Ez a tengerparti mamutfenyők birodalma. A fajuk neve Sequoia sempervirens. A Sequoia sempervirensek a Föld legmagasabb élőlényei. A faj magassága elérheti a 115 métert. Vagyis 38 emelet magas. Ezek a fák kimagaslanának Manhattan középső részéből. Senki se tudja milyen idősek a legöregebb tengerparti mamutfenyők, mert soha senki se fúrta meg őket, hogy az évgyűrűiket megszámlálja, és különben is, a legöregebb egyedek közepe üres. De úgy hiszik, hogy a legöregebb élő mamutfenyők, talán 2500 évesek lehetnek, -- ez hozzávetőlegesen a Parthenon kora, -- bár azt is gyanítják, hogy lehetnek olyan fák, amelyek ennél öregebbek.

Itt láthatják a tengerparti mamutfenyők területét. Itt pirosban. A faj legnagyobb példányai, a maguk nemében igazi csatahajók, csak Kalifornia északi partján élnek, ahol az esőzés igazán intenzív. A legutóbb történelmi időkben, a tengerparti mamutfenyőknek kb. a 96 százalékát kivágták, főleg abban az intenzív kiirtási, tarvágási sorozatban, amelyek a 1970 -es évektől az 1990 -as évek elejéig zajlottak. Még így is az ősi mamutfenyők esőerdőknek kb. a 4 százaléka érintetlen maradt, vad és már védett, -- teljesen védett, -- kis parkok láncolatában olyanok, mint a gyöngyszemek Kalifornia északi partja mentén, ideértve a Mamutfenyő Nemzeti Parkot is. De érdekes módon a mamutfenyő-esőerdők, a töredék, ami megmaradt nekünk, a mai napig gyengén feltártak maradtak. A mamutfenyő-esőerdőkben hihetetlenül nehéz mozogni, még ma is, olyan fa egyedeket fedeznek fel, amelyeket még sose láttak korábban, beleértve a 2006 nyarán Hyperiont, a Föld legmagasabb fáját.

Egy kis gondolatkísérletet fogok végezni. Arra kérem önöket, képzeljék el, a milyen valójában mamutfenyőt, mint egy élőlény. Chris, megkérhetnélek, hogy gyere fel ide ? Van egy mérőszalagom. A TED volt olyan rendes, hogy kölcsön adta. Chris, megfognád a mérőszalag végét ? Meg fogjuk mutatni, hogy milyen egy nagy mamutfenyő átmérője mellmagasságban. Sajnos, ez a szalag nem elég hosszú -- ez csak 7,6 méteres szalag. Chris, ki tudnád nyújtani a karod arra ? Ott vagyunk. OK. És kb. ennyi erre, kb. 9 méter, egy nagy mamutfenyő átmérője. Most engedjék el a képzeletüket fel a magasba. Képzeljék el ezt a fát, ahogy felemelkedik a mamutfenyő-térbe, 100 méter, 32 emelet, amint egy eleven élőlény kibontakozik a térben felfelé egy hosszú időszakon keresztül.

Úgy tűnik, hogy a mamutfenyő fajok egy másfajta időben léteznek: nem emberi időben, hanem olyanban, amit mamutfenyő-időnek hívhatunk. A mamutfenyő-idő méltóságteljesebben halad, mint az emberi idő. Számunkra, amikor egy mamutfenyőre tekintünk, mozdulatlannak és csendesnek tűnik, azonban a mamutfenyők folyamatosan mozgásban vannak, mozognak a térben felfelé, alakítják magukat, betöltik a mamutfenyő-teret a mamutfenyő-időben, évezredeken keresztül. Ültesd el ezt a kis magot, várj 2000 évet, és ezt kapod: az Elveszett Fejedelem. A Titánok Ligetében él az Északi Parton, és 1998-ban fedezték fel. Azonban, ha ránézünk egy mamutfenyő tövére, akkor nem látjuk az élőlényt. Olyan vagyunk, mint az egér, amikor az elefánt lábát nézi, az élőlény nagy része a fejünk fölött van, láthatatlan.

Nagyon érdekelni kezdett, és többször írtam róla. Steve Sillett és Marie Antoine voltak a mamutfenyőerdők legelső felfedezői. Kiváló sportemberek, és emellett kiváló erdő-ökológus tudósok. Steve Sillett 19 éves főiskolai hallgató volt a Reed College -ban, amikor hallotta, hogy a mamutfenyőerdő lombkoronáját ún. mamutfenyő-sivatagnak tartják. Vagyis, akkoriban azt hitték, hogy semmi más nincs ott csak a mamutfenyő ágai. Egy barátjával belevágott egy mamutfenyő szabad-mászásába kötelek és felszerelések nélkül, hogy megnézzék, mi van ott fenn. Ennek az óriási mamutfenyő mellett felmászott egy kis fára, utána átugrott, és kézzel megragadott egy ágat, ás végül ott lógott, mint egy trapéz fogórúdján. Azután innen közvetlenül a kérgen mászott fel, amíg el nem érte a fa tetejét.

Barátja, egy Marwood Harris nevű fickó, követte. Egyikük se vette észre, hogy egy akkora darázsfészek, mint egy bowlinglabda, lóg le arról az ágról, amire Steve ugrott. Amikor Marwood ugrott, akkor ellepték a darazsak, és összeszurkálták az arcát és a szemét. Majdnem leesett. Halálba zuhant volna, mert 25 méterre voltak a földtől. De feljutottak a csúcsra, és amit találtak, és az nem a mamutfenyő-sivatag volt, hanem egy elveszett világ, -- egy fajta három-dimenziós labirintus a levegőben tele ismeretlen élettel. Én más témán dolgoztam, olyan fertőző betegségek felbukkanásán, amelyek a Föld természeti ökoszisztémáiból jönnek, egy fajok közti ugrást végeznek, és az emberekben kötnek ki.

Három erről írt könyv után, egy kicsit sok lett belőle. A feleségemmel imádjuk a gyerekeinket. Fákat kezdtünk mászni a kölykeinkkel, csak hogy valamit csináljunk velük, ún. famászó technikát használva, kötelekkel. Kötelekkel jutunk fel a fa koronájába. A gyerekek hitetlenül ügyesek a famászásban. Ez itt Oliver fiam. Úgy tűnik, hogy ők nem szenvednek abban tériszonyban, mint az emberi lények.

(Nevetés)

Ha egyedfejlődés megismétli a fajfejlődést, akkor a gyerekek valamivel közelebb vannak gyökereinkhez, a fán lakó főemlősökhöz. Mi emberek vagyunk ez egyedüli főemlősök tudomásom szerint, aki félnek a magasságtól. Minden más főemlős, ha megijed, akkor felszalad a fára, ahol biztonságban érzik magukat. A fán táboroztunk éjszakára, fa-csónakban. Ez a Laura lányom 15 évesen, amint kinéz a fa-csónakból. Mindenesetre, kötéllel be van kötve, hogy ne tudjon kiesni. Kinézünk a csónakból reggel, és hallgatjuk a madarakat, ami három-dimenzióban szól körülöttünk. Este repülő mókusok látogattak meg minket, akik láthatóan nem ismerték fel az embereket, mert még sosem látták őket a lombkoronában. Olyan fejlett technikában gyakoroltunk, mint az égjárást, ahol fáról fára mozgunk a levegőben, mint egy Pókember. Enyém lett az írás feladata.

Amikor Steve Sillett fent van egy nagy mamutfenyőn, akkor kilő egy nyilat, az maga után húz egy horgászdamilt, ami átmegy a fa egyik árára, azután felemelünk egy kötelet, amit a damillal húztunk fel a fára. 30 emeletet emelkedünk. Két ember mászik fel erre a fára, a Gayara, amiről úgy gondolják, hogy a legidősebb mamutfenyő. Ott vannak. Még csak a hetedét tették meg a fára felfelé vezető útnak. Érezhető a megpróbáltatás. Egy kis ember van ott jobbra lent a földön. Úgy érezzük, mintha egy a fafalon másznánk fel. De akkor belépünk a mamutfenyő lombkoronájába, és ez olyan, mintha egy felhőrétegen mennénk keresztül. Teljesen hirtelen szem elől vesztjük a földet, és szem elől vesztjük az eget is, és egy háromdimenziós labirintusban vagyunk a levegőben, tele földből kinövő páfrányok függő kertjeivel, amiket mindenféle kis élőlények népesítenek be.

Vannak epifita, vagyis fákon növő növények. Ezek áfonyabokrok. Sok féle moha, és mindenféle zuzmók borítják be a fát. Ha a fa tetejének a közelében vagy, akkor úgy érzed, hogy nem eshetsz le, -- valóban, nehéz mozogni. Utad közben ágakon kúszol keresztül, amelyek tele vannak olyan élőlényekkel, amelyek nem fordulnak elő a talaj közelében. Ez olyan, mint a korallzátonyokon búvárkodni, kivéve, hogy felfelé megyünk és nem lefelé. És akkor a fák gyakran egy platformszerű területben törnek ki a tetejükön. Maria egy ilyenen ül. Ezek az oldalágak öt-hatszáz évesek lehetnek. A mamutfenyők nagyon lassan nőnek a tetejükön. Van még egy sajátosság: áfonyás bozótok nőnek ki a mamutfenyők tetején, amit a szaknyelven áfonya afróknak hívnak, és leülhetsz mellé, és pihenés közben szedegetheted a bogyóit.

A mamutfenyő hatalmas felülettel terjeszkedik a térben felfele, mert előszeretettel megismétli magát. A mamutfenyő fraktál jellegű. Amint kinyújtja oldalágait, az oldalágból kisfák törnek ki, a mamutfenyő másolatai. Most itt látunk egy megismétlődést a Chornosnál, egyik legöregebb mamutfenyőnél. ez az ismétlődés egy hatalmas külső támív, ami magából a fából ered. Ez a külső támív valamivel a fa fele alatt van. Azután egy mamutfenyőerdőbe tör ki. Ez a sajátos póttörzs egy méter átmérőjű a tövénél, és 30 méter magasra nyúlik. Van olyan nagy, mint a legnagyobb fák bármelyike a Mississippitől keletre, és ez még csak egy kisebb jellemzője a Chronosnak.

Ez az Iluvatar nevű mamutfenyő koronaszerkezetének a háromdimenziós térképe, amit Steve Sillett, Marie Antoine és kollégáik készítettek, szemlélteti az elképzelést. Itt láthatjuk ennek a fának a törzsének a hierarchikus vázlatos fejlődését, ahogy az idő során hatszintű fraktállá alakult, ahogy törzsekből törzsek hajtanak ki, amikből törzsek hajtanak ki. Megkértem Steve-t, hogy egy emberi lénnyel érzékeltesse ezt. Jobbra ott egy ember. Integet nekünk. Meg akartam kérdezni Craig Ventert, hogy vajon lehetséges lenne egy olyan szintetikus kromoszómát beültetni egy emberbe, amivel meg tudnák ismételni magunkat, ha akarnánk. Ha képesek lennénk magunk megismétlésére, akkor kezünkön az ujjak hozzánk hasonló embereknek lennének, akiknek emberek lennének a kezükön, stb. Ha mamutfenyőhöz hasonló lenne a biológiai felépítésünk, akkor 6 szinten lennének ember a kezünkön, mint nekik, ez nagyon jópofa lenne, ha tudnánk valakinek integetni, is minden ismétlődésünk ezzel egyszerre integetne.

(Nevetés)

Megismételve a témát, menjünk közelebb az Iluvatarhoz. Megnézzük azt a sárga keretet. Ez a szemkápráztató rajz azt mutatja nekünk -- minden, amit ebben a rajzban látunk, az Iluvatar. Ezek évezredes szerkezetek, -- a fa olyan részei, amiket ezer évnél is idősebbnek gondolunk. Négy ember van ezen a hajtáson, -- egy, két, három, négy. Van még valami, amit szeretnénk önöknek megmutatni. Ez egy külső támív. A mamutfenyő visszanő önmagába, miközben a terjeszkedik a térben, és ez a külső támív egy kis törzsből kinövő oldalhajtás, ami visszamegy a főtörzsbe, és egyesül vele. A külső támívek, éppúgy mint egy katedrálisnál, segítenek megerősíteni a fa koronáját, és segítik a fát az időben tovább létezni. A tudósok mindenféle kísérleteket végeztek ezeken a fákon. Úgy bedrótozták őket, mint egy kutatóintézet a pácienseit.

Azt találták, hogy mamutfenyők nedvességet tudnak kivonni a levegőből, és a törzsükbe továbbítják, talán egészen le a gyökérzetükbe. Arra is képesek, hogy magába a fába bárhová gyökeret verjenek. Ha mamutfenyő egy része korhad, akkor a mamutfenyő gyökereket küld a saját testébe, és tápanyagokat von ki önmagából, miközben szétesik. Ha mamutfenyőhöz hasonló szervezetünk lenne, és a karunk üszkösödni kezdene, akkor egyszerűen, tudják, kivonnánk a tápanyagokat, kivonnánk a tápanyagokat és nedvességet belőle, amíg le nem esik. A talaj a lombkoronában egy méter mély is lehet, 60 - 90 méterrel a föld felett, és olyan élőlények vannak ebben a talajban, amelyeknek még idáig nincs nevük.

Ez egy névtelen evezőslábú faj. Az evezőslábúak rákfélék. Ezek evezőslábúak az óceánok fontos alkotórészei, és ők alkotják a legelésző bálnák táplálékának fő részét. Hogy mit csinálnak a mamutfenyőerdő lombkorona-talajában több száz lábbal az óceán felett, és hogyan kerültek oda, azt a legkevésbé sem tudjuk. Vannak érdekes elméletek, ha lenne rá időm, akkor elmesélném őket önöknek. De ha odamegyünk, és közelebbről megnézzük a fát, akkor mit látunk, növekvő komplexitást látunk. A Gayanak, amit a legöregebb mamutfenyőnek gondolnak, megnézzük a legtetejét. A Gaya kora 3000 és 5000 év között lehet, senki se tudja igazán, de a teteje letörött, és most visszakorhad.

Ez a kis japánkerthez hasonló alakzat 700 év alatt alakult ki ebben a komplexitásban, amit most éppen látunk. Amikor a fát nézzük, akkor egy nagyítóval az óriás fát láthatjuk. Sajnos valami nagyon szomorút kell bemutatnom az előadásom befejezéseként. A kanadai hemlokfenyőt gyakran emlegetik, mint a Keleti Part mamutfenyőjét. És most teszünk egy teljes kört. 1950-ben egy kis élőlény jelent meg a virginiai Richmondban, a hemlok gubacstetű. Egy fajok közti ugrással került át valamilyen más ázsiai élőlényről, ahol egy ázsiai hemlokfenyőn élt. Amikor az új gazdafajára került, a kanadai hemlokfenyőre, akkor megszabadult a ragadozóiról, és az új fa nem volt ellenálló vele szemben. A kanadai hemlokfenyő erdőket tartjuk valahogy a Mississippitől keletre fekvő ősi esőerdők utolsó maradványainak.

Nem is tudtam, hogy keleten is vannak esőerdők, de a Great Smoky Mountains Nemzeti Parkban 2500 mm eső is eshet évente. Az utolsó két-három nyáron ezek az invazív lények, ezek fák Ebola vírusai, végigsepertek a keleti ősi hemlokerdőkön, és teljesen elsöpörték. Múlt nyáron voltam arra hegyet mászni. Ez a Great Smoky Mountains Nemzeti Park, és a hemlokfenyők kihaltak, ameddig csak a szem ellát. Amit itt látunk, az nem csak a kanadai hemlokfenyők fajának a potenciális pusztulása, amiről azt mondható, hogy természeti eredetű kihalás az invázió élősködő miatt, de egy hihetetlenül összetett ökoszisztéma pusztulását is látjuk, amiben ezek a fák csak a közegét alkotják a fák koronájában levő az égi levegő-labirintusnak.

Teljesen szívtépő látvány. Csak még annyit, -- alig tudom megfogalmazni, -- az olyan téma, amivel a nemzeti hír-média egyáltalán nem foglalkozott, és ez az Észak-Amerika az egyik legfontosabb ökoszisztémájának pusztulása. Mit mondanak nekünk a mamutfenyők önmagunkról ? Nos, azt hiszem, tudnak nekünk mondani valamit az emberi időről. Az emberi idő vibráló, átmeneti jellege, és az emberi élet rövidsége, -- szeretni kell. De különbözünk a fáktól, és arról is tanítanak nekünk valamit magunkról, amiben különbözőek vagyunk Emberi lények vagyunk, és képesek vagyunk valamit szeretni, képesek vagyunk valamire rácsodálkozni, van bennünk valami határtalan kíváncsiság, fáradhatatlan érdeklődés, ami a főemlősökre jellemző, azt hiszem.

És legalábbis engem személy szerint a fák megtanítottak a gyerekeimnek egy egészen újfajta szeretetére. Az erdők lombkoronájának a felfedezése velük az egyik csodálatosabb dolog volt, amit földi létezésem során megtapasztaltam. És azt hiszem, az egyik legnagyobb boldogság az a tudat a gyerekeimmel, hogy be tudtam őket mutatni az emberek annak a nagyon kis körének, akik elég szerencsések, vagy elég bolondok, hogy még fára másznak. Nagyon köszönöm.

(Taps)

Chris Anderson: Azt hiszem az előző TED, azt hiszem, Nathan Myhrvold beszélt róla nekem, hogy azt gondolják, mivel ezek a fák közel 2000 évesek, vagy idősebbek, és soknak olyan ökoszisztémája van, olyan fajokkal, amelyek sehol sem található meg a földön kivéve azt az egy fát. Igaz ez ?

Richard Preston: Igen, ez igaz. Említettem a Hyperiont, a világ legmagasabb fáját. Tagja voltam a mászó csapatnak, amelyik először megmászta, 2006 -ban. Amíg másztunk a Hyperionra, Marie Antoine észrevett egy ismeretlen aranybarna hangyát a kb. félúton a törzsön. A hangyák nem fordulnak elő a mamutfenyőkön, elég különös módon, és szerettük volna tudni, vajon ez a hangya, ez a hangyafaj, csak helyi jellegű ezen a fán, vagy esetleg ebben a ligetben. A következő mászásokon már soha többet nem találták meg ezt a hangyát, és így soha egyetlen egy mintát se gyűjtöttek. Nem tudjuk, hogy mi az, csak azt, hogy ott van.

CA: Bizonyára már gondolkodtál rajta, tudod, ha rajtunk kívül valamilyen más faj is szerepelne a hírekben, amelyek számítanak a Földön, tudod, a történetek Irakról és a háborúról és a politikusokról és sztárpletykákról. Most ennek a tragikus fegyverkezési versenynek egy teljesen más történetét mesélted el nekünk, és talán egy egész ökoszisztéma örökre elveszett. A csoda lenyűgöző érzését kaptam tőled, és azt az érzést, milyen törékeny ez az egész.

RP: Törékeny, és tudod, azt gondolom, hogy a felbukkanó emberi betegségek, -- azok az emberi fajba beköltöző paraziták. De ezek csak egy nagyon kis szelet a sokkal nagyobb problémából, amit a fajok inváziója jelent világ szerte, az össze ökoszisztémában és tudja, maga a Föld --

CA: Részben ezt mi okozzuk, nem szándékosan.

RP: Az emberek okozzák. Az emberek mozgása okozza. A Föld bioszféráját egy palotaként képzelhetjük el, és ebben a palotában a kontinensek a szobák, és a szigetek a kis szobák. De a legutóbbi időkben a palota ajtajai tárva-nyitva csapkodnak, és a falak leomlanak.

CA: Richard Preston, nagyon köszönjük, úgy gondolom.

RP: Köszönöm.