Peter Norvig: A 100.000 fős osztály

Mindegyikünk tanuló és tanár is egyszerre. Ez én vagyok, amint megihlet az első tanárom, az anyukám, és ez is én vagyok, amint a mesterséges intelligenciáról tartok bevezető előadást 200 diáknak a Stanford Egyetemen.

A diákok és én is élveztük az órát, de feltűnt, hogy mialatt az óra témája fejlett és modern, az oktatás technológiája nem. Valójában ugyanazt a technológiát használom, mint amit ebben a XIV. századi osztályteremben használtak. Vegyék észre a tankönyvet, a professzort az emelvényen és az alvó srácot a hátsó sorban. (Nevetés) Pont, mint manapság.

Tehát a kollégám, Sebastian Thrun és én, azt gondoltuk, hogy kell lennie egy jobb megoldásnak. Elhatároztuk, hogy létrehozunk egy online tanfolyamot, ami minőségében ugyanolyan lesz, vagy jobb, mint a stanfordi órák, de mindenki számára elérhető lesz ingyen, az egész világon.

Július 29-én hirdettük meg a tanfolyamot és két héten belül 50.000 ember iratkozott be. Ez a szám 160.000-re növekedett, összesen 209 országból. Le voltunk nyűgözve a hallgatóság számától és egy kicsit megijedtünk, mivel még nem fejeztük be az előkészületeket a tanfolyamra. (Nevetés)

Tehát dolgoznunk kellett. Megvizsgáltuk mások miket csináltak már, mit tudunk másolni és min tudunk változtatni. Benjamin Bloom megmutatta, hogy az egyéni tanulás a leghatékonyabb, tehát ezt próbáltuk követni, mint az anyukám amikor velem tanult, még ha tudtuk is, hogy egy az ezerhez lesz az arány. Itt egy fej feletti kamera felveszi, ahogy beszélek és rajzolok egy darab papírra.

Egy diák azt mondta: "Olyan ez az óra, mintha egy bárban ülnénk egy nagyon okos baráttal, aki elmagyaráz valamit, amit még nem fogtál fel, de hamarosan meg fogod érteni." Pontosan ezt akartuk elérni.

A Khan Academy-ből ma már látjuk, hogy a 10 perces videók sokkal jobban beválnak, mintha megpróbálnánk felvenni egy egész órás előadást és kitenni a kisformátumú képernyőkre. Elhatároztuk, hogy még rövidebbre készítjük őket és még interaktívabbá. Jellemzően két percesek a videóink, néha rövidebbek, de sosem hosszabbak hat percnél. Eztuán szünetet tartunk, hogy kérdést tegyünk fel, hogy az egyéni oktatás érzetét keltsük. Itt éppen elmagyarázom, hogyan használja a számítógép az angol nyelvtant, hogy mondatokat elemezzen. Itt pedig egy szünet, és a diáknak gondolkodnia kell, megérti miről van szó, és bejelölni jó a megoldást, mielőtt folytatja.

A diákok akkor tanulnak a legjobban, ha aktívan résztvesznek az órákon. Szerettük volna őket lekötni, hogy megküzdjenek a kétértelműséggel, hogy saját maguk jöjjenek rá a legfontosabb ötletekre. A leginkább elkerülendő kérdés például: "Itt van egy képlet, mondja meg az Y értékét, ha X egyenlő kettővel!" Mi inkább a nyitott kérdéseket kedveljük.

Egy diák azt írta: "Most már mindenütt Bayes hálókat és a játékelmélet példáit látom, akármerre nézek." Szeretem az ilyen visszajelzéseket. Ezért választottuk ezt a pályát. Nem azt akarjuk, hogy a diákok bemagolják a képleteket; hanem szerettük volna megváltoztatni a világnézetüket. És sikerült. Illetve azt kell mondanom, hogy a diákoknak sikerült.

Egy picit irónikus, hogy a hagyományos oktatást akartuk megváltoztatni, és mialatt erre törekedtünk, azt értük el, hogy a mi online óráink sokkal jobban hasonlítanak a hagyományos felsőoktatási órákra, mint más online órák. Legtöbb online tanóra bármikor elérhető, bármikor megnézhetjük őket. De ha bármikor megnézhetjük őket, akkor holnap is megnézhetjük őket, és ha ezt holnap is megtehetjük, nos, akkor lehet, hogy soha nem kezdünk hozzá. (Nevetés)

Tehát újra bevezettük azt a szokást, hogy határidőket szabunk. (Nevetés) Bármikor megnézhetjük a videókat hétközben, de a hétvégére be kell fejezni a házi feladatot. Ez motiválja a diákokat, hogy haladjanak és azt is jelenti, hogy mindenki ugyanazon dolgozik, ugyanakkor, tehát, ha egy online fórumra belépünk, meg tudunk szerezni egy választ pár percen belül egy társunktól. Most mutatok Önöknek néhány fórumot, legtöbbet maguk a diákok alapították.

Daphne Kollertől és Andrew Ng-től megtanultuk, az osztályterem "tükrözésének" az elgondolását. A diákok maguk megnézték a videót, aztán összejöttek, hogy megbeszéljék. Eric Mazurtól a kortárs oktatásról tanultunk. Ezek a kortársak, a legjobb oktatók lehetnek, mivel ők azok, akik még emlékeznek, milyen amikor nem értünk valamit. Sebastiannal mi már ezt némileg elfelejtettük. Természetesen nem tudunk beszélgetést tartani az osztályban több tízezer diákkal, tehát bátorítottuk és figyelemmel kísértük ezeket az online fórumokat.

És végül, a Teach For America-tól megtanultam, hogy a kurzus alapvetően nem az információról szól. Sokkal fontosabb a motiváció és az eltökéltség. Létfontosságú volt, hogy a diákok lássák, hogy keményen dolgozunk értük és mindannyian támogatják egymást.

A kurzus 10 hétig tartott, és a végén már a 160.000 diák fele megnézett legalább egy videót, minden héten. Több mint 20.000 diák megcsinált minden házit, 50-100 óra időbefektetéssel. Ezt a bizonyítványt kapták a teljesítésről.

Tehát mit is tanultunk? Nos, néhány régi és új ötletet kipróbáltunk és ötvöztük őket, de még van sok kipróbálni való elképzelés. Sebastian egy másik csoportot tanít most. Én egyet ősszel fogok. A Stanford Courseranak, Udacity-nak, MITx-nek és másoknak még több kurzusa is lesz. Nagyon izgalmas időszak ez,

de nekem a legizgalmasabb rész belőle az adatok, amiket összegyűjtünk. Több ezer interakciót gyűjtünk minden diáktól minden csoportban, több milliárd interakciót. Most elkezdhetjük őket kielemezni, tanulunk belőlük, kísérletezünk velük és ez után fog majd valós fordulat érkezni. Az eredményeket majd a lenyűgöző diákok új generációjából fogják látni. (Taps)