Paul Zak: Bizalom, erkölcs -- és az oxytocin

Van bármi különleges az emberi lényekben? Van. Mi vagyunk az egyedüli lények, akik kifejlett morális érzékkel bírnak. Társadalmi lényekként rögeszménk a moralitás. Tudnunk kell, hogy mi motiválja az emberek cselekedeteit. Nekem személy szerint rögeszmém a moralitás. Minden ezzel a nővel, Mary Marastela nővérrel kezdődött, azt is mondhatjuk, hogy ő az anyám. Ministránsfiúként tömjén illatát szívtam be, és latin kifejezéseket magoltam, de arra is jutott időm, hogy elgondolkodjak azon, hogy vajon a nővér makulátlan erkölcsössége mindenkire érvényes-e. Láttam, hogy a vallásosak és a nem-vallásosak egyaránt megszállottan foglalkoznak a moralitás kérdéskörével. Azt gondoltam, lehet hogy van valami világi alapja a morális döntéseknek. Mégis, meg akartam haladni azt a megállapítást, hogy agyunk tesz morális lényekké. Tudni akarom, van-e a moralitásnak kémiai alapja. Tudni akarom, van-e az erkölcsösségért felelős molekula.

Tíz év kutatása után rá is találtam. Akarjátok látni? Hoztam magammal néhányat. Ez a kis fecskendő tartalmazza a morális molekulát. (Nevetés) Úgy nevezik, oxytocin. Az oxitocyn egy egyszerű és ősi molekula, mely csak az emlősökben található meg. A rágcsálók esetében arról ismeretes, hogy az anyák ennek köszönhetően gondoskodnak utódaikról, és némely élőlény esetében emiatt tolerálják az odútársakat. De emberek esetében eddig csak annyit tudtunk róla, hogy a nők számára a szülést és a szoptatást teszi lehetővé, és szex közben mindkét nem kibocsátja.

Ezért gondoltam, hogy az oxytocin lehet a moralitás molekulája. Megtettem, amit a legtöbben megteszünk -- kipróbáltam néhány munkatársamon. Egyikük azt mondta, "Paul, ez a világ legbutább ötlete. Hisz' ez csak egy női molekula!", mondta. Nem lehet ekkora jelentősége!" Azzal vágtam vissza, hogy "Nos, márpedig ilyet a férfiak agya is termel. Aminek biztos megvan a jó oka!" Ennek ellenére igaza volt, hülye ötlet. Ám bizonyíthatóan hülye ötlet volt. Más szóval arra gondoltam, hogy tervezhetnék egy kísérletet, hogy megvizsgáljuk, vajon az oxytocin morálissá teszi-e az embereket.

Kiderült, hogy ez nem is olyan egyszerű. Először is, az oxytocin egy szemérmes molekula. Az alapszintje 0-hoz közeli, anélkül, hogy serkentenénk a kibocsátását. Ha egyszer létrejön, tiszavirág élete 3 perces, szobahőmérsékleten rohamosan hanyatlik. Ez a kísérlet tehát az oxytocin erős hullámzását okozhatja, melynél gyorsan meg kell ragadni és hűvösen tartani. Azt hiszem, ez menni fog nekem. Namost, szerencsére oxytocin termelődik mind az agyban, mind a vérben, így hát meg tudtam csinálni ezt a kísérletet anélkül, hogy tanultam volna idegsebészetet. Azután meg kellett mérjem a moralitást.

A Moralitás nagy M-mel való felvállalása nagy feladat. Kisebbel kezdtem tehát. Egyetlen erényt tanulmányoztam: a megbízhatóságot. Hogy miért? A 2000-es évek elején kimutattam, hogy sikeresebbek azok az országok, melyekben a megbízható emberek aránya magasabb. Ezekben az országokban több gazdasági tranzakció történik, és nagyobb a jólét, ami mérsékli a szegénységet. A szegény országok tehát összességében alacsonyabb megbízhatóságúak. Ha tehát megérthetném a megbízhatóság kémiáját, képes lehetek csökkenteni a szegénységet!

De szkeptikus is vagyok. Nem akarom ezt kérdezgetni az emberektől, hogy "Megbízható vagy?" Ehelyett inkább a Jerry Maguire-féle kutatási megközelítést használom. Ha annyira erkölcsös vagy, mutasd a pénzt! Amit tehát a laboratóriumban csinálunk az az, hogy pénzzel embereket csalogatunk egybe. Hadd mutassam be, hogyan. Felveszünk néhány embert ehhez a kísérlethez. Fejenként 10$-t kapnak, ha eljönnek. Adunk nekik egy csomó utasítast, de soha nem hagyjuk őket cserben. Azután számítógép segítségével párba rendezzük őket. A pár egyik tagja kap egy üzenetet, "Felajánlod az itt megkeresett 10$-od egy részét, és eljuttatod a labor egy másik résztvevőjének?" A trükk az, hogy nem láthatod őket, nem beszélhetsz velük. Csak egyszer csinálod meg ezt. Az összeg, amit felajánlasz, a másik személy számláján megháromszorozódik. Ily módon jelentősen megnöveled az illető vagyonát. Üzenetet kapnak számítógépes úton, mely szerint XY ezt és ezt az összeget küldte. Meg akarja tartani az egész összeget, vagy visszautal belőle valamennyit?

Gondolkodjunk csak el egy kicsit ezen a kísérleten! Ezen a kemény támlájú széken fogtok ülni másfél órán keresztül! Néhány őrült tudós tűvel bökdösi majd a karod, és négy kémcsőnyi vérrel csapol le. Most pedig azt akarod, hogy ajánljam fel ezt a pénzt egy idegen számára? Így született meg a vámpír gazdaságtan. Hozz egy döntést és adj nekem vért.

A kísérleti közgazdászok valójában a világ minden táján tesztelték, úgy, hogy sokkal magasabb volt a tét, és egyöntetűen arra a megállapításra jutottak, hogy a lépés, melyet az első ember a második felé tett, a bizalomra épült, és a lépés, melyet a második az első fele tett meg, úgyszintén a bizalmon alapult. A közgazdászok mégis döbbenten kérdezték, hogy ugyan mi végre adná vissza a második személy a pénzt. Úgy gondolták, hogy a pénz mindig jól jön, miért ne tartaná meg az ember mindet?

Mi nem ezzel a hozzáállással találkoztunk. Azt tapasztaltuk, hogy első körben 90%-ban küldtek pénzt, a pénzben részesülőknek pedig 95%-a visszajuttatott valamennyit. De miért? Nos, az oxytocin-mérések során azt az eredményt kaptuk, hogy minél több pénzt kapott a második személy, annál több oxytocint termelt az agya, és minél több oxytocin van jelen, annál több pénzt juttatott vissza. A bizalomnak tehát van biológiája.

De várjunk csak! Mi nem stimmel ezzel a kísérlettel? Két dolog is van. Az egyik az, hogy a szervezetünkben soha semmi nem történik elszigetelten. További kilenc olyan molekulával is végeztünk méréseket, melyek kölcsönhatásban állnak az oxytocinnal, de azokkal nem történt semmi. A másik az, hogy még így is csak az oxytocin és a bizalom közötti közvetlen kapcsolatot vizsgáltam. Nem bizonyosodtam meg afelől, hogy a bizalmat az oxytocin okozta. Tudtam, hogy a kísérlethez az agyat kell megvizsgálnom, és közvetlenül kell manipulálnom az oxytocint. Mindent megtettem azért, hogy a saját agyamba oxytocint juttassak. Rájöttem, hogy orron keresztül be tudom lélegezni. Egy Zürichi kollégával 200 embernek adtunk vegyesen oxytocint vagy placebót, úgy végeztük el velük ugyanazt a pénzzel kapcsolatos bizalom-tesztet, és az derült ki, hogy akik oxytocint kaptak, azok nem csak nagyobb bizalommal viseltettek, hanem ezzel meg is kétszereződött azok száma, akik minden pénzüket egy idegennek adták -- anélkül, hogy megváltozott volna a közérzetük, vagy a tudatállapotuk.

Az oxytocin tehát a bizalom molekulája, de vajon az erkölcsösségé is egyben? Az oxytocin belégzéssel több tanulmányt is végeztünk. Bebizonyítottuk, hogy az oxytocin szervezetbe juttatása 80%-al növeli a bőkezűséget az egyoldalú pénzátutalások esetében. Bebizonyítottuk, hogy 50%-al növeli az adakozási kedvet. Azt is vizsgáltuk, hogy miképp emelhető az oxytocin nem gyógyszeresen, hanem egyéb módon. Például masszázzsal, tánccal vagy imával. Igen, anyámnak például az utóbbi jött be. Valahányszor növeljük az oxytocint, az illető hajlamos kinyitni a pénztárcáját, és egyszerűen megosztani a pénzét idegenekkel.

De miért teszik ezt? Milyen érzés az, amikor elönti az agyunkat az oxytocin? Ennek kinyomozásához végeztünk egy kísérletet, melynek során egy videófelvételt nézettünk meg, melyen egy apa szerepelt a gyógyíthatatlan négy éves agydaganatos kisfiával. Megkértük őket, hogy a videózást követően értékeljék az érzéseiket, valamint, hogy adjanak vért videózás előtt és után, hogy megmérjük az oxytocint. Az oxytocin-szint megváltozása előre vetítette az empátiás készségüket. Az empátia tehát az, ami másokkal való kapcsolatteremtésre sarkall. Az empátia érzése miatt segítünk másoknak. Az empátia tesz bennünket erkölcsössé.

Ez nem új dolog. Az egykor ismeretlen filozófus, Adam Smith 1759-ben írt egy könyvet, melynek címe "Az erkölcsi érzelmek elmélete". Könyvében Smith azzal érvvel, hogy nem egy felülről jövő ok miatt vagyunk morális lények, hanem alulról jövő okból. Úgy véli, hogy szociális lények vagyunk, ezért osztozunk mások érzéseiben. Ha tehát olyasvalamit csinálok, amivel megbántalak, akkor az nekem is fáj. Így hát próbálom ezt kerülni. Ha olyasvalamit teszek, amitől te boldog leszel, osztozhatok az örömödben. Így hát igyekszem ilyen dolgokat tenni. Na most 17 évvel később, ugyanez az Adam Smith írt egy kis könyvet, "A Nemzetek Gazdasága" címmel" -- mely a közgazdaságtan alapműve. De ő tulajdonképpen morálfilozófus volt, és igaza volt abban, hogy miért vagyunk morálisak. Én pedig rábukkantam az ezt előidéző molekulára. Világos, hogy értékes molekuláról van szó, hiszen árulkodik arról, hogy mi váltja ki és mi rekeszti be ezt a viselkedést. Kiváltképpen arra mutat rá, hogy miért létezik erkölcstelenség.

Az erkölcstelenség vizsgálatához tehát hadd kalauzoljak vissza benneteket az 1980-as évekbe. Épp egy benzinkútnál dolgozom a kaliforniai Santa Barbara külvárosában. Aki benzinkútnál ül naphosszat, sok erkölcsös és erkölcstelen dolognak szemtanúja, elhihetitek. Egyik vasárnap délután egy férfi sétál a pénztárhoz, kezében ez a gyönyörű ékszerdoboz. Kinyitja a dobozt, s látom, hogy egy gyöngynyaklánc van benne. Erre így szól: "Te, ezt találtam a férfi mosdóban. Szerinted mi legyen vele?" "Nem tudom, vidd el a talált tárgyak osztályára." "Márpedig ez nagy érték. Meg kéne találnunk a gazdáját." "Aha." - mondtam.

Megpróbáltuk tehát kitalálni, hogy mit csináljunk vele, mikor csörgött a telefon. Egy férfi nagyon izgatott hangon azt mondta, "Az előbb ott jártam a benzinkúton, vettem a feleségemnek egy ékszert, és most nincs meg." "Gyöngyös nyaklánc? - kérdezem. "Igen."- feleli. "Jól van, egy pasas pont megtalálta." "De jó, megmentettétek az életem. Megadom a telefonszámom. Mondd meg a pasasnak, hogy várjon fél órát. Jövök, és adok neki 200 dollár jutalmat." Nagyszerű. Szólok a pasinak. "Nézd, nyugi, kapsz egy zsíros összeget. Az élet szép." Erre azt mondja: "Az nekem nem fog menni. Állásinterjúm van negyed óra múlva a Galenánál, és szükségem van erre a melóra, nem szalaszthatom el." Ismét azt kérdezte, "Szerinted mit csináljunk?" Én még suliba járok. Fogalmam sincs. Azt mondtam, "elteszem neked." Erre ő: "Tudod, nagyon rendes voltál, felezzük el a jutalomösszeget! Én odaadom az ékszert, te ideadsz nekem 100 dollárt, és amikor a pasi jön..."

Látjátok, becsaptak. Klasszikus átrázás volt, amit galamb átverésnek is hívnak, ebben az esetben én voltam a galamb. Sok olyan csalás van, ami nem úgy működik, hogy a csaló közvetlenül kelt bizalmat az áldozatában, hanem azt játssza el, hogy megbízik az áldozatban. Most már tudjuk, hogy ilyenkor mi történik. Az áldozat agyában oxytocin keletkezik, máris veszed elő a pénztárcádat, hogy odaadd a pénzt.

Kik tehát azok, akik manipulálják az oxytocin-rendszerünk? Ezreket vizsgálva azt tapasztaltuk, hogy a lakosság öt százaléka nem reagál az oxytocin stimulálásra. Ha megbízol bennük, akkor sem termel oxytocint az agyuk. Ha pénzt találnak az asztalon, mindet megtartják. A laborban szakkifejezést vezettünk be az ilyen emberekre. Gazembernek nevezzük az ilyeneket. (Nevetés) Az ilyenekkel nem szívesen mész sörözni. Sok, pszichopatákra jellemző tulajdonságuk van.

Más úton-módon is gátolható a rendszer. Például nem megfelelő gondozással. Vizsgáltunk szexuálisan bántalmazott nőket, ezeknek fele nem reagál az oxytocin stimulálásra. Elegendő gondoskodásra van szükség ahhoz, hogy a rendszer megfelelően fejlődjön ki. A magas fokú stressz is gátolja az oxytocint. Mindannyian tudhatjuk, hogy nagy nyomás alatt nem adjuk a legjobb formánkat.

Másik helyzet, amikor korlátozódik az oxytocin, és ez érdekes - a tesztoszteronnal együtt. Mi tehát a kísérletek folyamán a tesztoszteront vizsgáltuk férfiakban. A pénz megosztása helyett önzőek lettek. Érdekes módon, a magasabb tesztoszteron-szintű férfiak hajlamosabbak arra, hogy a saját pénzüket arra használják, hogy a mások önzését büntessék. (Nevetés) Gondolkodjunk el ezen. Van tehát biológiailag yin és yang töltetű erkölcs. Van oxytocinunk, mely összeköttetésbe hoz bennünket, érezzük azt, amit mások éreznek. Van tesztoszteronünk is. A férfiak tesztoszteron-szintje tízszerese a nőkének, a férfiak tehát gyakrabban büntetnek. A tesztoszteronunk azt diktálja hogy büntessük meg az erkölcstelenül viselkedőket. Nincs szükségünk Istenre vagy kormányra, aki megmondja, mit csináljunk. Minden bennünk van.

Megkérdezheted: ezek a gyönyörű laboratóriumi kísérletek a valós életben is érvényesek? Hát, igen, emiatt én is aggódtam. Kivonultam tehát a laborból, hogy megnézzem, érvényes-e mindez a hétköznapokban. Tavaly nyáron esküvőn voltam Dél-Angliában. 200-an voltak meghívva ebbe a gyönyörű Viktória-korabeli kastélyba. Nem ismertem egy árva lelket sem. Egy bérelt Vauxhallal mentem. Centrifugát és száraz jeget vittem magammal, tűket és csöveket. Vért vettem a menyasszonytól és a vőlegénytől, a vendégektől, a családtagoktól és a barátoktól közvetlenül az eskütétel előtt és után.

(Nevetés)

Kitaláljátok? Az esküvő oxytocin-kibocsátással jár, de egy nagyon különleges formában. Ki az esküvő fénypontja? A menyasszony. Neki volt a legmagasabb oxytocin-szintje. ki az, aki a menyasszonyt követően a legjobban élvezi az esküvőt? Hát, az anyja, persze. Az anyjának volt a második legmagasabb értéke. Ezt követte a vőlegény apja majd maga a vőlegény. Azután jöttek a családtagok és a barátok, akik úgy gyűltek a menyasszony köré, mint a bolygók a Nap köré. Szerintem ebből az derül ki, hogy azért alakult ki tehát ez a szertartás, hogy kapcsolódjunk az új párhoz, kapcsolódjunk hozzájuk érzelmileg. Miért? Mert szükségünk van arra, hogy sikeresek legyenek a szaporodásban, a fajfenntartásban.

Azért is aggódtam, hogy a kis pénzértékkel kapcsolatos kísérletem nem igazán tükrözte azt, hogy valójában milyen gyakran bízzuk az életünket idegenekre. A tériszonyom ellenére nemrégiben összeszíjaztam magam egy másik emberi lénnyel, és kiugrottam egy repülőgépből 12000 láb magasból. Vettem magamtól vért előtte és utána, és óriásit ugrott az oxytocin-szintem. Nagyon sokféleképpen tudunk kapcsolódni az emberekhez. Például a szociális média útján. Mostanában sokan Tweet-elnek. Megvizsgáltuk a szociális média szerepét és arra jöttünk rá, hogy a szociális média használata egy erős, két számjegyű oxytocin-érték növelést okozott.

Nemrégiben dolgoztam ezen a kísérleten a Kóreai Rádió számára. Azt akarták, hogy a riportereik és a producerjeik vegyenek részt. Az egyiküknek, aki úgy 22 év körüli volt, 150%-os oxytocin növekedése volt. Úgy értem, hogy meghökkentő, mert senki másnál nem fordult ez elő. Ő a magánéletben használta a szociális médiát. Amikor a beszámolómat írtam a kóreaiaknak, azt mondtam, "Nézzétek, én nem tudom, ez a srác mit művelt," arra tippeltem, hogy az anyjával vagy a barátnőjével volt interakcióban. A kóreaiak megnézték. A barátnőjének a Facebook-oldalán volt fenn. Helyben vagyunk. Ez a kapcsolódás. Ezer meg ezer módja van annak, hogy kapcsolódjunk, és úgy tűnik, hogy ez egyetemes.

Két héttel ezelőtt érkeztem meg Pápua-Új Guineából, ahol elmentem a felvidékre -- ahol önfenntartó farmer közösségek élnek elszigetelt törzsekben, csakúgy, mint tették évezredeken át. 800 nyelvet különböztethetünk meg a felvidéken. A világ legprimitívebb népe. Ők is bocsátanak ki oxytocint, nagyon is!

Az oxytocin köt össze másokkal. Az oxytocinnak köszönhető, hogy együttérzünk másokkal. És olyan egyszerű elérni azt, hogy valakinek az agya oxytocint bocsásson ki. Én tudom, hogy kell csinálni, valójában a legegyszerűbb módja számomra a legkedvesebb. Megmutatom! Gyere ide! Ölelj meg. (Nevetés) Helyben vagyunk.

(Taps)

Az ölelgetési hajlamom miatt ragadt rám a Dr. Love becenév. Boldogan osztok szeretetet a világon bárhol, ez nagyszerű dolog, itt van Dr. Love receptje számodra: napi nyolc ölelés. Rájöttünk, hogy akiknek magasabb az oxytocin-szintje, azok boldogabbak. Boldogabbak, mert mindenfajta kapcsolatuk jobban működik. Dr. Love napi nyolc ölelést ír elő. Napi nyolc ölelés -- és boldogabb leszel, és a világ is szebb hely lesz. Persze ha nem szeretsz másokat megérinteni, bármikor befecskendezhetem ezt is az orrodba.

(Nevetés)

Köszönöm.

(Taps)