Paul Nicklen: Jégbe fagyott csodaországok meséi

Az út, hogy sarkkutatóvá, a sarki régiók fotósává és szakértőjévé váljak, négyéves koromban kezdődött, amikor a családom Kanada déli részéről az északi Baffin Islandre költözött, fel Grönland mellé. Az inuitokkal együtt laktunk ott. A 200 fős pici inuit közösségben mi voltunk az egyik a három nem eszkimó családból. És ebben a közösségben nem volt televíziónk; nyilván nem volt számítógépünk és rádiónk sem. Még telefonunk sem volt. Minden időmet a szabadban töltöttem, az inuitokkal játszottam. A hó és a jég volt az én homokozóm, és az inuitok voltak a tanáraim. És itt váltam a sarki birodalom valódi megszállottjává. És tudtam, hogy egy nap fogok majd csinálni valamit, ami által megpróbálom a hírét terjeszteni és megvédeni.

Mindössze két percre szeretnék megosztani Önökkel néhány képet, melyek a munkám keresztmetszetét alkotják, Brandi Carlile "Have You Ever" című gyönyörű zenéjére. Nem tudom, hogy a National Geographic miért teszi lehetővé, hiszen korábban még soha nem tették, de megengedik, hogy megmutassak Önöknek néhány felvételt egy tudósításból, amit épp most fejeztem be, és még nem publikáltam. A National Geographic általában nem tesz ilyesmit. Ezért is vagyok nagyon izgatott, hogy megoszthatom ezt Önökkel.

És hogy mik ezek a képek -- látni fogják, ahogy elindul a diavetítő -- mindössze négy felvétel lesz -- de egy apró medvéről készültek, amely a Nagy Medve esőerdőben él. Tiszta fehér, de nem jegesmedve. Egy szellemmedve, vagy Kermode-baribál. Mindössze 200 példány maradt belőlük. Ritkábbak, mint a pandák.

Két hónapig ültem a folyónál anélkül, hogy láttam volna egyet is. Azt hittem, a karrieremnek befellegzett. Előterjesztettem ezt a bugyuta történetet a National Geographicnak. Mi a fenét gondoltam? Így hát volt két hónapom, hogy ott üljek és azon gondolkozzam, miféléket fogok csinálni a következő életemben, miután fényképész voltam, mert ki fognak rúgni. Mert a National Geographic egy magazin; egyfolytában emlékeztetnek arra, hogy ők képeket publikálnak, nem pedig kifogásokat.

(Nevetés)

Két hónapnyi üldögélés után -- egy nap, miközben azt gondoltam, hogy ennek az egésznek vége van, egy hihetetlenül nagy fehér hím jött le éppen mellettem, tőlem három lábnyira, lement és halat fogott, visszament az erdőbe és megette. És aztán az egész napomat a gyerekkori álmom töltötte ki, hogy bejárom az erdőt ezzel a medvével. Keresztülment ezen a réges-régi erdőn, felült e mellé a 400 éves kulturálisan módosított fa mellé és elaludt. És ekkor nekem is el kellett szunnyadnom, tőle három láb távolságra, csak úgy az erdőben, őt fényképezve.

Tehát nagyon izgatott vagyok, hogy megmutathatom Önöknek ezeket a képeket és a munkám keresztmetszetét, amit a sarki régiókban készítettem. Kérem, fogadják a képeket.

(Zene)

Brandi Carlile: ♫ Sétáltál-e valaha egyedül az erdőkben? ♫ ♫ Ahol minden olyannak tűnik, amilyennek ♫ ♫ Ahol te is az élet része vagy ♫ ♫ Valami jónak a része vagy ♫ ♫ Ha valaha is egyedül sétálsz az erdőkben ♫ ♫ Ooh, ooh, ooh, ooh ♫ ♫ Ha valaha is egyedül sétáltál az erdőben ♫ ♫ Felnéztél-e valaha is a csillagos égre? ♫ ♫ A hátadon fekve azt kérdezed, miért ♫ ♫ Mi a célja? ♫ ♫ Vajon ki vagyok én? ♫ ♫ Ha valaha is felnéztél a csillagos égre ♫ ♫ Ooh, ooh, ooh, ooh ♫ ♫ Aah, ah, aah ♫ ♫ Ah, oh, oh, ah, ah, oh, oh ♫ ♫ Felnéztél-e valaha is a csillagos égre? ♫ ♫ Sétáltál-e valaha kint a hóban? ♫ ♫ Ha folyton próbálsz visszajutni oda, ahol az előbb voltál ♫ ♫ Mindig arra jutsz ♫ ♫ Hogy nem tudod, merre menj ♫ ♫ Ha sétáltál kint valaha a hóban ♫ ♫ Ooh, ooh, ooh, ooh ♫ ♫ Aah, ah, aah, ah, aah ♫ ♫ Ah, ah, oh, ah, ah, oh, ah ♫ ♫ Oh, ah, ah, ah ♫ ♫ Ah, ah, oh, ah, ah, oh, oh ♫ ♫ Ha sétáltál volna kint valaha, tudnád ♫

(Taps)

Paul Nicklen: Nagyon köszönöm. A műsornak nincs vége. Ketyeg az órám. Oké, most álljunk meg. Nagyon szépen köszönöm. Igazán.

Egyfolytában olyan hírekkel árasztanak el minket, hogy az óceán jege eltűnőben van, és hogy most a legalacsonyabb szintjén van. És valójában a tudósok eredetileg azt mondták, hogy az óceáni jég el fog tűnni a következő száz évben, aztán 50 évet mondtak. Most azt mondják, hogy a jég az Északi tengerben a nyár kitolódásával a következő 4-10 évben fog eltűnni. És hogy ez mit jelent? Egy idő után az ilyen hírek csak hírekké válnak. Átlátszóvá válnak. És én próbálok a munkámmal arcot adni ezeknek. Azt szeretném, ha az emberek megértenék és felfognák azt, hogy ha elveszítjük a jeget, akkor egy egész ökoszisztémát is elveszítünk. Ennek következtében elveszíthetjük a jegesmedvéket, kihalhatnak az elkövetkező 50-100 évben.

És számomra nincs jobb, szexibb, szebb, karizmatikusabb megafauna faj, amellyel kampányolhatnék. A jegesmedvék lenyűgöző vadászok. Ez egy olyan medve volt, amellyel egy jó darabig üldögéltem a parton. Nem volt körülöttünk jég, de egy gleccser a folyóhoz ért és egy fóka feljutott rá. És ez a medve odaúszott a fókához -- egy 360 kg-os szakállas fókához -- megragadta, visszaúszott vele, és megette. És aztán annyira tele lett, és olyan boldog volt és kikerekedett azzal, hogy megette ezt a fókát, hogy, ahogy megközelítettem -- kb. 20 lábnyira -- , hogy lefényképezzem, az egyetlen védelme az volt, hogy tovább ette a fókát. És ahogy evett, annyira tele lett -- talán 90 kg hús is lehetett a gyomrában -- hogy amit a szája egyik oldalán megrágott, a másik oldalán visszaöklendezte.

Amíg ezeknek a medvéknek egy ici-pici darab jegük van, túlélnek, de pont a jég az, ami eltűnőben van. Egyre több elpusztult medvét találunk az északi sarkvidéken. Amikor jegesmedvéket vizsgáltam biológusként 20 évvel ezelőtt, soha nem találtunk elpusztult medvéket. És az utóbbi négy-öt évben, mindenfelé elpusztult példányokat találunk. Látni őket a Beaufort-tengeren, ahogy a nyílt vízen lebegnek, mert a jég már elolvadt. Tavaly találtam néhányat Norvégiában. A jégen láttuk őket. Ezek a medvék már mutatták az eltűnő jég nyomásának jeleit.

Itt egy anya és a kétéves bocsa, mi egy hajón utaztunk száz mérföldnyire a parttól a semmi közepén, és ezen a nagy darab gleccserjégen utaztak, ami nagyszerű a számukra, mert ezen a helyen biztonságban vannak. Nem fognak hipotermia következtében elpusztulni. Szárazföldet fognak érni. De sajnos 95 százaléka az északi sarkvidéki gleccsereknek már most is visszahúzódóban van egészen addig a pontig, amikor eléri a szárazföldet és nem ad vissza több jeget az ökoszisztémának.

Ezek gyűrűsfókák, az Északi Sark "édességei". Ezek a kicsi, pufók kis gombócok, 70 kilónyi fókazsírhalmok, fő eledelei a jegesmedvéknek. És nem olyanok, mint a borjúfókák, amik itt is vannak. Ezek a gyűrűsfókák az egész életciklusukat a tengeri jéghez kötötten és kapcsolódva élik le. A jégben adnak életet a kicsinyeiknek, és jeges tőkehalat esznek, ami a jég alatt él. És íme egy kép a sérült jégről. Ez egy sokéves jégtömb 12 éves darabja. És amit a tudósok nem jósoltak meg, az, hogy ahogy ez a jég olvad, nagy üregekben felgyűlő fekete vizek formálódnak, befogják a nap energiáját, és ezzel felgyorsítják az olvadási folyamatot.

És máris merülünk a Beaufort-tengerbe. A látótáv 600 láb (~183 m); biztonsági kötélen vagyunk; a jég mindenfelé mozog. Bárcsak fél órát azzal tölthetnék, hogy elmesélem Önöknek, hogyan haltunk meg majdnem ennél a merülésnél. De ami lényeges ennél a képnél, az az, hogy van egy többéves jégdarab, az a nagy darab jég fent a sarokban. Abban az egyetlen darab jégben, mikroorganizmusok 300 fajtája található. És tavasszal, amikor a nap visszatér a jéghez, ez alatt a jég alatt nőnek a fitoplantkonok, aztán nagyobb kiterjedésű hínárok lesznek belőlük, és aztán az állati planktonok is ebből táplálkoznak. Tehát, a jég valójában nem más, mint egy kert. Olyan, mint a talaj a kertben. Egy megfordított kert. Ennek a jégnek a elvesztése olyan, mint elveszíteni a talajt a kertben.

Itt vagyok én, az irodámban. Remélem, Önök most értékelik a sajátjukat. Ez a jég alatt van egy óra elteltével. Nem érzem az ajkaimat; az arcom átfagyott; nem érzem a kezemet; nem érzem a lábamat. És feljövök, és semmi mást nem akarok csinálni, csak kijutni a vízből. Egy óra ilyen körülmények között annyira szélsőséges, hogy amikor lemerülök, majdnem minden alkalommal belehányok a szabályozómba, mert a testem nem tud megbírkózni a fejemet érő hideg jelentette stresszel. És most már nagyon boldog vagyok, hogy a merülésnek vége. Át kell adnom a fényképezőgépemet az asszisztensemnek, felnézek rá és aztán "Woo. Woo. Woo."-zom egyet. Ami annyit jelent, "Vedd át a gépemet!" Ő meg azt hiszi, azt mondom "Fényképezz le!" Szóval volt egy kis kommunikációs nehézségünk. (Nevetés) De megérte.

Fogok ma még képet mutatni a belugákról és a grönlandi bálnákról, valamint a narválokról, jegesmedvékről és leopárdfókákról, de pont ez a kép többet jelent nekem, mint bármelyik másik, amit valaha készítettem. Ezen a jégrésen keresztül merültem, pont azon, amit az előbb láttak, és felnéztem a tengerből a jég alsó részére, és kába voltam; azt hittem, elszédültem. Nagyon ideges lettem -- se kötél, se biztonsági zsinór, az egész világ mozgásban volt körülöttem -- és azt gondoltam: "Bajban vagyok." De ami valójában történt, az, hogy ez az egész alsó rész tele volt bolharákok és evezőslábú rákok milliárdjaival, amelyek körbe-körbe mozogtak és a jég alsó részéből táplálkoztak, életet adtak és végigélték az egész életciklusukat. Ez az északi sarkvidék egész táplálékláncának az alapja, pont itt. És amikor ebben alacsony a produktivitás, a jégben, az evezőslábú rákok produktivitása is lecsökken.

Ez a grönlandi bálna. Feltehetőleg, a tudomány azt állítja, hogy a földön most ez lehet a legrégebbóta élő állatfaj. Pont itt, ez a bálna több, mint 250 éves lehet. Ez a bálna az ipari forradalom kezdetén születhetett. Túlélhetett 150 évnyi bálnavadászatot. És most a legnagyobb veszedelme a jég eltűnése északon, amiatt, amilyen életet élünk délen.

A narváloknak, ezeknak a fenséges narváloknak, a nyolc láb hosszú elefántcsont agyarukkal, nem kellene itt lenniük; hanem inkább kint a nyílt vízen. De felküzdik magukat ezekhez a icipici jégrésekhez, ahol lélegezhetnek, levegőt vehetnek, mert pont az alatt a jég alatt nyüzsögnek a tőkehalak. És a tőkehalak azért vannak ott, mert bolharákokkal és evezőslábú rákokkal táplálkoznak.

Jólvan, a kedvenc részem. Amikor a halálos ágyamon leszek, egy történetre jobban fogok emlékezni, mint bármelyik másikra. Még ha a szellemmedvés pillanat csodálatos is volt, nem hiszem, hogy lesz valaha olyan tapasztalatom, amilyen ezekkel a leopárdfókákkal volt. A leopárdfókáknak, Shackleton ideje óta elég rossz a hírnevük. Ott van az a ferde mosoly a pofájukon, a sötét, fenyegető tekintetük, és a foltok a testükön. Meglehetősen történelem előttiek és egy kicsit félelmetesek is. És tragikus módon 2004-ben egy tudóst lehúztak, megfulladt, és egy leopárdfóka fogyasztotta el. És az emberek azt mondták: "Tudtuk, hogy rosszindulatúak. Tudtuk, hogy azok." És az emberek eszerint szeretik formálni a véleményüket. És ekkor lett egy sztori ötletem: el akarok menni az Antarktiszra, bele a leopárdfókákkal teli vízbe, és becsületesen eljárni velük szemben -- megtudni, hogy ezek az állatok rosszindulatúak, vagy félreértik őket. Hát, ez az a történet. Ó, és kiderült az is, hogy történetesen táncoló talpakat is esznek.

(Nevetés)

Fajként, emberként, szeretjük azt mondani, hogy a pingvinek nagyon aranyosak, ezért, ha a leopárdfókák megeszik őket, a leopárdfókák csúnyák és gonoszak. Ez nem így működik. A pingvin nem tud róla, hogy aranyos. És a leopárdfóka sem tudja, hogy a fajtája nagy és szörnyűséges. Ez csak a kibontakozó tápláléklánc. Meg aztán nagyok is. Ezek nem azok a kicsi borjúfókák. 12 láb (~3,7 m) hosszúak és ezer fontot (~450 kg) nyomnak. És érdekes módon aggresszívak is. Rakj 12 turistát egy Zodiacba, amely ezeken a jeges vizeken úszik, és a leopárdfóka feljön, és kiharapja a pontont. A csónak elkezd süllyedni, a turisták visszasietnek a hajóra, aztán hazamennek, és elmesélik, hogyan támadták meg őket. De mindaz, amit a leopárdfóka tett -- annyi, hogy ráharapott egy lufira. Egyszerűen meglát egy nagy lufit az óceánban -- nincsenek kezei -- egy kicsit rá fog harapni, a csónak kidurran, és már mennek is.

(Nevetés)

Így öt nappal a Drake átjárón való átkelés után -- hát nem gyönyörű? Öt nappal a Drake átjárón való átkelés után végre elértünk az Antarktiszra. A svéd segédemmel és vezetőmmel vagyok. A neve Goran Ehlme, Svédországból -- Goran. És rengeteg tapasztalata van a leopárdfókákkal. Én meg még sosem láttam. Aztán jövünk a kis Zodiac csónakunkban a kis öbölbe, és ott van ez a szörnyűséges leopárdfóka. És még mondja is, hogy "Ez egy bitang nagy fóka, ja." (Nevetés) És ez a fóka megragadja a pingvint a fejénél, és oda-vissza rángatja. És ezzel ki akarja fordítani azt a pingvint, hogy le tudja enni a húst a csontjairól, hogy aztán menjen és fogjon egy másikat.

És hát ez a leopárdfóka megfogott egy másik pingvint, lejött a Zodiac csónak alá, hogy elkezdje ütögetni a csónak törzsét. Mi meg próbálunk nem beleesni a vízbe. Aztán leülünk, mire Goran azt mondta nekem, "Ez egy jó fóka, ja. Itt az ideje, hogy bemenj a vízbe." (Nevetés) Aztán ránéztem Goranra, és azt mondtam neki "Felejtsd el." De azt hiszem, talán egy másik szót használtam, ami B-vel kezdődik. De igaza volt. Letolt, és azt mondta "Ezért vagyunk itt. És ezt a hülye sztorit akartad a National Geographicnek. És most le kell szállítanod. Nem publikálhatsz kifogásokat."

Úgy kiszáradt a szám -- talán nem annyira, mint most -- nagyon, de nagyon kiszáradt. És a lábaim is remegtek. Nem is éreztem őket. Felvettem a békatalpaimat. Alig tudtam kinyitni a számat. Bevettem a pipát a számba, és a Zodiac oldaláról befordultam a vízbe. És ez volt az első dolog, amit tett. A fóka sebesen odajött hozzám, elnyelte az egész fényképezőgépemet -- a fogai itt fent és lent voltak -- de Goran, mielőtt bementem volna a vízbe, egy elképesztő tanácsot adott. Azt mondta "Ha megijedsz, csak hunyd le a szemed, ja, és el fog menni."

(Nevetés)

Hát, ez minden, amivel azon a ponton valamit is kezdeni tudtam. De aztán csak elkezdtem ellőni a képeket. Így a fóka ezt a fenyegető parádét csak egy pár percig csinálta, aztán a elképesztő dolog történt -- teljesen megnyugodott. Elment, fogott egy pingvint. Megállt úgy 10 lábnyira (~ 3 m) tőlem, és ott ült ezzel a pingvinnel, a pingvin csapkodott, és aztán elengedte. A pingvin felém úszik, elmenekül. A fóka fog egy másikat. Ezt csinálja újra és újra. Aztán rájöttem, hogy megpróbál pingvinnel etetni. Mi másért eresztené rám ezeket a pingvineket? És miután megpróbálta ezt négyszer-ötször, odaúszott mellém, kedvetlen arckifejezéssel. Nem akarok túlságosan antropomorfizálni, de esküszöm, azzal nézett rám, hogy "Ez a haszontalan ragadozó éhen fog halni az óceánomban."

(Nevetés)

Felismerve, hogy nem tudok úszó pingvint fogni, fogott néhány másik pingvint, és lassan odahozta őket felém, így meglökve, aztán elengedte őket. Ez sem működött. Annyira nevettem, annyira elérzékenyülve, hogy a maszkomat elárasztották a könnyek, ahogy a víz alatt sírtam, csak mert annyira elképesztő volt. Szóval ez nem működött. Így aztán fogott egy másik pingvint, és azzal a balett-szerű, szexis műsorral próbálkozott, hogy így lecsúszott a jéghegyről. És odahozta és felajánlotta őket nekem. Ez ment négy napon keresztül. Nemcsak néhány alkalommal történt meg. Aztán amikor rájött, hogy nem tudok élő egyedeket elfogni, halott pingvineket hozott nekem. (Nevetés) Most már négy vagy öt pingvin lebegett a fejem körül, és csak ott ülök fényképezve. És gyakran megállt, és ezzel a lemondó arckifejezéssel nézett rám, hogy "Ez most komoly?" Mert nem hitte el, hogy nem tudom megenni ezt a pingvint. Mert az ő világában vagy párosodsz vagy eszel -- és nem párosodtam.

(Nevetés)

És aztán ez nem volt elég; elkezdett pingvineket dobálni a fejemre. Megpróbálta lenyomni őket a torkomon. Erőlködött körülöttem. Megpróbálta lenyomni őket a gépem torkán is, ami minden fényképész álma. Aztán elege lett, és buborékokat fújt az arcomba. Azt hiszem, tudatni akarta velem, hogy éhen fogok halni. De mégsem hagyta abba. Nem hagyta abba, hogy megpróbáljon pingvinekkel etetni.

És az utolsó ezzel a nősténnyel töltött napon, amikor azt hittem, túl messzire mentem, aggódni kezdtem, mert odajött hozzám, a hátára fordult, és kiadta ezt a mély, légkalapácsszerű torokhangot, ezt a gokgokgokgok-ot. És azt hittem, meg fog harapni. Hogy tudatni akarja velem, hogy túlságosan is elege van belőlem. De valójában az történt, hogy egy másik fóka mögém lopakodott, és ezt a fenyegetésnek szánta. Elkergette azt a nagy fókát, ment és elfogta pingvinjét, és odahozta nekem.

(Nevetés)

Nem ez volt az egyetlen fóka, akivel egy vízben voltam. 30 másik leopárdfókával voltam egy vízben, és egy alkalommal sem volt velük ijesztő találkozóm. A legfigyelemreméltóbb állatok, amelyekkel valaha dolgoztam, és olyanok, mint a jegesmedvék. És pont mint a jegesmedvék, ezek az állatok is függnek a jeges környezettől. Elérzékenyültem. Elnézést.

Ez egy történet, amely mélyen a szívemben él, és büszke vagyok, hogy megoszthatom Önökkel. Nagyon a szívemen viselem. És ha bárki el akarna jönni velem az Antarktiszra vagy az Északi-sarkra, elviszem Önöket, mehetünk. Most kell megragadnunk a történetet. Nagyon köszönöm.

(Taps)

Köszönöm.

(Taps)

Köszönöm.

(Taps)

Köszönöm. Nagyon köszönöm.

(Taps)

Köszönöm.

(Taps)