Paul Conneally: Digitális segítségnyújtás

A humanitárius segítségnyújtás modellje alig változott a 20. század eleje óta. Eredete mélyen az analóg korban gyökerezik, most pedig épp egy nagy átalakulás küszöbén állunk. A változás kiváltója az a nagy földrengés, mely Haitit sújtotta 2010. január 12-én. Haiti megváltoztatta a játékszabályokat. A földrengés lerombolta a fővárost, Port-au-Prince-t, 320.000 ember életét követelve, és hajléktalanná téve nagyjából 1,2 millió embert. A kormányzati intézmények teljesen megsemmisültek, az elnöki palotával együtt. Emlékszem, ahogy álltunk az Igazságügyi Minisztérium tetején Port-au-Prince belvárosában. Körülbelül két méter magas volt, és teljesen összelapult a földrengés erejétől.

Azok számára közülünk, akik a korai napokban a helyszínen tartózkodtunk, még a katasztrófákban legedzettebb veteránok számára is világossá vált, hogy Haiti valami más. Haiti valami olyasmi, amit azelőtt még soha nem láttunk. Ám Haiti még valamiben példa nélkülinek bizonyult. Haitin bepillantást nyerhettünk a jövőbe, abba, hogy hogyan válaszol a kataszrófákra egy hiperösszekapcsolt világ, ahol az emberek intelligens mobil eszközökkel rendelkeznek.

Ugyanis a város pusztulása közben Port-au-Prince-ben özönlöttek az SMS-ek. Az emberek segítségért kiáltottak, a támogatásunkért könyörögtek, információkért, felajánlásokért, a szeretteik megkereséséért. Ilyen helyzettel a hagyományos segélyszervezetek még soha nem szembesültek korábban. A földgolyó egyik legszegényebb országában voltunk, az emberek 80 százalékának mégis mobil eszközök voltak a keze ügyében, amire mi nem készültünk fel. Ezek az eszközök pedig átalakították a segítségnyújtás formáit.

Haitin kívül is különbözőképpen néztek ki a dolgok. Úgynevezett digitális önkéntesek tízezrei böngészték az internetet, SMS-ekből átalakított Twitter-üzeneteket dolgoztak fel, és illesztettek nyílt forráskódú térképekbe, majd különböző lényegi szempontok szerint rétegezték őket. A Crisis Mappers vagy az Open Street Map bárki számára elérhetővé tették az adatokat a világhálón. A média, a segélyszervezetek és maguk a közösségek is résztvevők és felhasználók lettek.

Haitira visszatérve. Az emberek egyre nagyobb számban az SMS felé fordultak. Az éhezők és a sérültek a fájdalmukat jelezték, azt, hogy segítségre van szükségük. Port-au-Prince utcáin mindenhol olyan vállalkozók bukkantak fel, akik mobilfeltöltő-állomásokat működtettek. Ők jobban értették nálunk az embernek azt az alapvető szükségletét, hogy kapcsolatban kell lennie.

Azelőtt még soha nem szembesültünk hasonló helyzettel. Ki akartuk próbáni és meg akartuk érteni, hogy miként tudnánk ezt a hihetetlen információforrást felhasználni. Hogy miként tudnánk hatékonyan bevetni a mobiltechnológia és az SMS-technológia hihetetlen lehetőségeit. Tárgyalni kezdtünk egy Voilà nevű helyi telekommunikációs szolgáltatóval, mely a Trilogy International egyik leányvállalata. Alapvetően három dologra volt szükségünk. Kommunikálni akartunk kétirányú kommunikációs folyamatban. Nem kinyilatkoztatni akartunk; oda is szerettünk volna figyelni másokra. Képesek akartunk lenni adott helyen lévő közösségek elérésére. Szükségtelen volt számunkra, hogy az egész országgal társaloghassunk ugyanabban az időben, viszont könnyen kezelhető rendszert akartunk.

Haiti romjaiból és ebből a pusztulásból született valami, amit TERA -nak neveztünk el. A Trilogy Vészjelző Alkalmazás, melyet azóta is hasznának a segítségnyújtás támogatására. Használták katasztrófákra való felkészüléskor közösségek segítésére. Használták időjárással összefüggő katasztrófák előrejelzésére. Alkalmazták figyelemfelkeltő kampányok során olyan közegészségügyi témákban, mint amilyen például a kolera megelőzése. Még olyan érzékeny témákban is hasznát vették, mint amilyen a nemi alapú erőszak tudatosítása.

De működik-e egyáltalán? Épp most tettük közzé a program értékelését, és a mindenki számára látható bizonyíték egészen figyelemreméltó. Az embereknek körülbelül a 74 százalékához jutottak el az információk. Azok közül, akik jelezték igényüket, 74 százalék meg is kapta az információkat. 96 százalékuk hasznosnak találta őket. 83 százalékuk tett is valamit, igazolva, hogy csakugyan aktiválta az embereket. 73 százalékuk pedig megosztotta értesüléseit másokkal.

A TERA-rendszert Haitiban fejlesztették helyi mérnökök közreműködésével. Ez egy felhasználóbarát technológia, amit nagyon hatékonyan alkalmaztak humanitárius célokra. A technológia megváltoztat. A fejlődő országokban polgárok és közösségek használják a technológiát, hogy pozitív változást érhessenek el a saját közösségeikben. Széles néprétegek erősödtek meg a megosztás közösségi ereje révén, és megkérdőjeleződtek a régi modellek, az ellenőrzés és az irányítás régi analóg modelljei.

A technológia transzformációs erejére példa Kibera. Kibera Afrika legnagyobb nyomornegyedeinek egyike, Nairobinak, Kenya fővárosának a peremkerületében. Az ott élők száma ismeretlen, egyesek szerint 250.000 és 1,2 millió között lehet. Ha ma megérkeznél Nairobiba és fognál egy túristatérképet, Kibera egy buja, zöld nemzeti parkként szerepelne emberlakta telepek nélkül.

A Kiberában élő fiatalok közösségében egyszerű mobil eszközökkel, GPS készülékek és SMS-ezésre alkalmas mobiltelefonok segítségével rakják fel magukat a szó szoros értelmében a térképre. Összevetik a felhasználóktól érkező adatokat, és a láthatatlant láthatóvá teszik. A Josh-hoz és Steve-hez hasonló emberek folyamatosan halmozzák egymásra az információkat. A valós idejű adatokat Twitteren és SMS-en keresztül a térképre küldik, bárki számára hozzáférhetővé téve őket. Értesülhetsz a legújabb spontán szerveződő zenei akcióról, a legutóbbi biztonsági incidensről. Megtalálhatod a vallásgyakorlásra alkalmas helyszíneket, az egészségügyi központokat. Átélheted ennek a nyüzsgő, lélegző közösségnek a dinamizmusát. Saját hírmegosztó hálózatuk is van a YouTube-on, jelenleg 36.000 nézővel.

Megmutatják, mit tehetünk a mobil, digitális eszközeink segítségével. Megmutatják, hogy a technológia varázslata a láthatatlant láthatóvá teheti. És hangot adnak saját maguknak. Elmondják a saját történetüket, megkerülve a hivatalos verziókat.

De világszerte hasonló történeteket látunk. Például Mongóliában, ahol az emberek 30 százaléka nomád, SMS alapú információs rendszereket használnak a migráció és az időjárás mintázatainak nyomonkövetésére. Az SMS-t még arra is használják, hogy a pásztorok összejöveteleit egymástól távol lévő résztvevők között tartsák meg. És ha az emberek ismeretlen, városi, épített környezetbe költöznek, akkor a szociális munkások már felkészülten várhatják őket az SMS-tudásra alapozva. Nigériában nyílt forráskódú SMS-eszközöket használnak a Vöröskereszt szociális munkásai arra, hogy a helyi közösségtől információkat gyűjtsenek, kísérletet téve a malária terjedésének jobb megértésére és mérséklésére. Kollégám, Jason Peat, ennek a programnak a vezetője mondta, hogy mindez tízszer gyorsabb és tízszer olcsóbb, mint a hagyományos eljárások.

Ez nem csak hatalmat ad a közösségek kezébe, hanem, ami még fontosabb, hogy az információ abban közösségben marad, ahol szükség van rá a hosszútávú egészségügyi szabályozás alakításához. Bolygónkon hétmilliárd ember él, ötmilliárdan mobiltelefon előfizetéssel. 2015-re hárommilliárd okostelefon lesz a világon. Az ENSZ Szélessávú Bizottsága nemrég célokat jelölt ki, hogy segítse kiterjeszteni a szélessávú elérést a fejlődő világ 50 százalékára, szemben a mai 20 százalékkal. Száguldunk egy hiperösszekapcsolt világ felé, ahol mindegyik kultúra és minden társadalmi réteg tagja hozzáfér az intelligens és gyors mobileszközökhöz.

Az emberek megértik, Kairótól Oaklandig, hogy új módjai vannak a találkozásnak, új módjai vannak a mozgósításnak, új módjai vannak a befolyásolásnak. Olyan változás közeleg, melyet követnie kell a humanitárius szervezeteknek és a humanitárius modelleknek. Az emberek kollektív hangját az új technológiák segítségével sokkal jobban kell integrálni a szervezeti stratégiákba és cselekvési tervekbe, nem pedig csak újrahasznosítani adománygyűjtés vagy marketing céljából. Nyitottnak kell lennünk például a nagy adatbázisokra, a piacvezetők tudására, akik értik, mit jelent hatékonyan felhasználni és kezelni a nagy adatbázisokat.

Megfontolásra érdemes ötlet például egy pillantást vetni az informatikai osztályunkra. A hardveres szolgáltatók általában a hátsó szobában vagy az alagsorban vannak, de fel kell emelni őket a szoftverfejlesztőkhöz. Szervezeteinkben olyan emberekre van szükség, akik tudják, hogy milyen nagy adatbázisokkal dolgozni. A technológiára mint szervezeti alapelvre van szükségünk. A tárgyalókba technológiai stratégák kellenek, akik képesek feltenni és megválaszolni a kérdést: "Mihez kezdene az Amazon vagy a Google ezekkel az adatokkal?", és képesek ezt a segítségnyújtás szolgálatába állítani.

A lehetőségek, amiket az új digitális technológiák nyújtanak segíthetik a segélyszervezeteket nemcsak biztosítani az emberek információhoz való jogának érvényesülését vagy a kommunikációhoz való joguk érvényre juttatását, hanem azt hiszem, hogy a jövőben a segélyszervezeteknek számolniuk kell az emberek azon jogával, hogy hozzáférhessenek létfontosságú kommunikációs technológiákhoz. Így biztosíthatják, hogy meghallják a hangjukat, hogy igazi résztvevők lehessenek, hogy igazi hatalommal rendelkezzenek a humanitárius világban. Mindig megfoghatatlan elképzelésnek tűnt a katasztrófákban érintett emberek teljes résztvételének a biztosítása a segítségnyújtás erőfeszítései során. Most megvannak az eszközeink. Most megvannak a lehetőségeink. Nincs több okunk a késlekedésre. Hiszem, hogy a humanitárius világot analógból digitálissá kell tennünk.

Nagyon szépen köszönöm!

(Taps)