Noreena Hertz: Hogyan használjuk a szakértőket - és mikor ne...

Hétfő reggel van. Washingtonban az Egyesült Államok elnöke az ovális irodában ül, és azon gondolkozik, hogy megtámadja-e az Al Qaedát Jemenben. A Downing Street 10-ben David Cameron próbálja eldönteni, hogy megszüntessen-e további állásokat a közszférában, hogy ezzel megakadályozzon egy újabb gazdasági visszaesést. Madridban Maria Gonzalez az ajtóban áll, és hallgatja, ahogy a gyermeke egyre csak sír és sír, és próbálja eldönteni, hogy hagyja-e sírni, míg el nem alszik, vagy vegye fel és ringassa. Én pedig a kórházban ülök az apám ágyánál, és azon töröm a fejem, hogy hagyjam-e, hogy megigya a másfél liter vizet, amire az orvosai azt mondták: "Ezt ma meg kell itatni vele" -- az apám egy hete sem ételt, sem italt nem vett magához -- azzal, hogy odaadom neki azt az üveg vizet akár meg is ölhetem.

Fontos döntésekkel szembesülünk, melyeknek súlyos hatásuk van egész életünkre. És nekünk megvannak a stratégiáink, hogyan kezeljük ezeket a döntéseket. Megbeszéljük a barátainkkal, az internetet böngésszük, könyveket bújunk. És mégis, még ma is, a Google, a TripAdvisor vagy az Amazon Reccomends korában, még mindig a szakértők azok, akikre leginkább hagyatkozunk – különösen akkor, ha nagy a tét és a döntésnek súlya van. Mert ebben az adatokkal elárasztott és hihetetlenül összetett világban úgy gondoljuk, hogy a szakértők azok, akik jobban kezelik az információt, mint mi – jobb következtetésekre jutnak, mint amire mi magunk tudnánk. És egy olyan korban, mely mostanság olykor félelmetes vagy zavaros, megnyugtató egy szinte atyáskodó szakértői tekintély, tisztán és világosan megmondják, mit lehet tenni és mit nem.

Azt hiszem, hogy ez egy nagy probléma. Egy olyan probléma, melynek veszélyes következményei lehetnek társadalmunkra, kultúránkra és az egyénekre is. Nem arról van szó, hogy a szakértők ne adnának sokat a világnak -- dehogynem. A probléma velünk van; a szakértők rabjaivá váltunk. Bizonyosságuk, magabiztosságuk, határozottságuk rabjai lettünk, és menetközben átengedtük a felelősséget; eszességünket és értelmünket a szakértők feltételezett bölcsességével helyettesítettük. Kiadtuk kezünkből a hatalmat, elcseréltük a bizonytalanság kellemetlen érzését a bizonyosság ábrándjáért, melyet a szakértők biztosítanak. Ez nem túlzás. Egy nemrég végzett kísérletben egy csoport felnőtt agyát vizsgálták MRI készülékkel, miközben szakértőket hallgattak. Nagyon érdekes eredményre jutottak. Amikor a szakértőket hallgatták, agyuk önálló döntéshozásért felelős területe kikapcsolt. A vonal szó szerint kisimult. És bármit is mondott a szakértő, hallgattak rá és megfogadták a tanácsát, akár igaz volt, akár nem.

A szakértők azonban igenis szoktak tévedni. Tudták, hogy a tanulmányok szerint az orvosok tízből négy esetben félrediagnosztizálnak? Tudták, hogyha egyedül készítik el az adóbevallásukat, statisztikailag nagyobb az esélyük, hogy jól készítsék el, mintha adótanácsadót bíznak meg vele? És persze itt van az a példa, amit mindannyian jól ismerünk: pénzügyi szakemberek akkorát tévedtek, hogy olyan mély recessziót élünk át, melyre az 1930-as évek óta nem volt példa. Egészségünk, vagyonunk, és kollektív biztonságunk érdekében elkerülhetetlen, hogy agyunk önálló döntéshozatalért felelős részeit bekapcsolva tartsuk. Ezt olyan közgazdászként mondom, aki az elmúlt években azt kutatta, mit gondolunk, kiben bízunk és miért. Emellett azonban -- és érzem én is itt az iróniát -- szakértőként, professzorként, olyasvalakiként, aki miniszterelnököknek, nagyvállalatok vezetőinek, nemzetközi szervezeteknek ad tanácsot, én olyan szakértő vagyok, aki hisz abban, hogy a szakértők szerepén változtatni kell, sokkal nyitottabbaknak kell lennünk... ... demokratikusabbnak, és nyitottabbnak, azokkal az emberekkel, akiknek nem tetszik az álláspontunk. Tehát, hogy segítsek megérteni, honnan erednek az érveim, hadd vigyem el Önöket az én világomba, a szakértők világába.

Vannak persze kivételek, csodás, civilizációt előmozdító kivételek. De kutatásaim azt mutatták, hogy a szakértők általában szekértáborokat alkotnak, és ezekben a táborokban kialakul egy uralkodó nézet, mely gyakran elhallgattatja az ellenvéleményt, a szakértők úgy táncolnak, ahogy az uralkodó nézet fütyül, gyakran bálványozzák saját vezetőiket. Alan Greenspan nyilatkozatait, miszerint a gazdasági növekedés egyre csak folytatódik majd, társai közül senki sem vonta kétségbe, egészen a válságig, ugye. Látják, megtudjuk, hogy a szakértők helyét és irányultságát koruk társadalmi és kulturális normái határozzák meg -- legyen szó orvosokról a viktoriánus Angliában, akik a nőket elmegyógyintézetbe küldték, szexuális vágyuk kifejezése miatt, vagy a pszichiáterek az Egyesült Államokban, akik egészen 1973-ig a homoszexualitást elmebajnak tartották.

Mindez pedig azt jelenti, hogy a paradigmákat nagyon nehéz megváltoztatni, a komplexitást és az apró részleteket pedig figyelmen kívül hagyják. A pénz beszél, mert már mindannyian láttunk példát arra, hogy gyógyszercégek olyan gyógyszerészeti kutatásokat támogatnak, melyek lazán kihagyják a legkomolyabb mellékhatásokat. Vagy élelmiszeripari cégek kutatásaikban újonnan piacra dobott termékeik jótékony egészségügyi hatásait erőteljesen felnagyítják. A tanulmány szerint az élelmiszeripari cégek jellemzően hétszer annyira túloznak, mint a független tanulmányok.

És arra is ügyelnünk kell, hogy természetesen a szakértők is hibáznak. Minden egyes nap hibáznak - gondatlanságból. Az "Archives of Surgery" [amerikai eü.i szaklap] egy friss tanulmányában olyan sebészekről számolt be, akik egészséges petefészkeket távolítottak el, az agy egészséges felén operáltak, vagy a kezelést nem a megfelelő kézen, könyéken, szemen, lábon végezték el. Van, hogy gondolkodási hiba miatt tévednek. Egy gyakori gondolkodási hiba, melyet például a radiológusok elkövetnek, hogy amikor ránéznek a CT-re -- túlságosan is befolyásolja őket - bármi legyen is az - amit a beteget hozzájuk utaló orvos mondott, hogy gyanúja szerint mi a páciens problémája. Vagyis ha egy radiológus egy olyan beteg röntgenképét nézi, akinek a gyanú szerint tüdőgyulladása van, akkor az történik, hogy... ha már látják a bizonyítékot a röntgenképen a tüdőgyulladásra, akkor szó szerint nem nézik tovább, és nem veszik észre a 8 centire a páciens tüdeje alatt elhelyezkedő tumort.

Most egy kicsit a szakértők világába néztünk bele. Természetesen mondhatnék még többet is, de remélem világosan érzik most már, miért kell abbahagynunk a hajbókolást, miért kell lázadnunk, és miért kell bekapcsolnunk az önálló döntéshozatali képességeinket. De hogyan tudjuk ezt megtenni? Az idő rövidsége miatt csak három stratégiára koncentrálnék. Először is, késznek és hajlandónak kell lennünk, hogy átvegyük a szakértők szerepét, és ne gondoljunk rájuk többé úgy, mint modern apostolokra. Ez nem azt jelenti, hogy doktoráljunk minden tudományágból, gondolom megkönnyebbülve hallják. Viszont állhatatosnak kell lennünk elkerülhetetlenül bosszús reakciójukkal szemben, amikor, például azt akarjuk, hogy magyarázzanak meg nekünk dolgokat, olyan nyelven, amit valóban meg tudunk érteni. Amikor volt egy műtétem, miért mondta azt az orvosom: Hertz kisasszony, óvakodjon a hyperpyrexiától, amikor azt is mondhatta volna, hogy figyeljek oda a magas lázra? Látják, készen lenni kiállni a szakértők ellen arról szól, hogy hajlandóak vagyunk belesni a grafikonjaik, egyenleteik, előrejelzéseik, jövendöléseik mögé, és fel vagyunk fegyverezve erre alkalmas kérdésekkel - mint például: Milyen feltételezések támasztják ezt alá? Mi a bizonyítéka annak, amin ez alapszik? Mire irányul a vizsgálata? És mi hiányzik belőle?

Nemrég tudódott ki, hogy a gyógyszereket tesztelő szakértők, mielőtt a hatóanyagok piacra kerülnének, jellemző módon ezeket a gyógyszereket először hím állatokon, majd férfiakon tesztelik. Úgy tűnik, elkerülte a figyelmüket az a tény, hogy a világ népességének több, mint a fele nő. A nők a rövidebbet húzták az egészségügyben, mert kiderül, hogy sok ilyen gyógyszer közel sem olyan hatásos nőkön, mint amilyen hatásos férfiakon; és a hatékony gyógyszerek "annyira jól beválnak", hogy szabályosan károsak a nők számára. Lázadónak lenni annyit tesz: észrevenni, hogy a szakértők feltételezései és módszereik könnyen tévesek lehetnek.

Másodszorra, meg kell alkotnunk a teret annak, amit én 'irányított véleményeltérésnek' hívok. Ha paradigmát akarunk váltani, ha előretörést akarunk elérni, ha le akarjuk dönteni a mítoszokat, akkor olyan környezetet kell teremtenünk, amelyben a szakértők ötleteinek harcolniuk kell, ahol vitába küldünk új, eltérő, furcsa, eretnek nézeteket, bátran, annak a tudatában, hogy fejlődés jön létre, nem pusztán ötletek megalkotásából, hanem elpusztításukból is, és abból a tudásból is, hogy ilyen környezetben, széthúzó, furcsa, eretnek nézetek közepette, minden kutatás szerint: okosabbá tesszük magunkat. A szakértőkkel való vitára bátorítani lázadó gondolat, mert saját ösztöneinkkel megy szembe, melyek azt súgják, hogy olyan véleményekkel vegyük körbe magunkat, melyekről már hisszük, hogy igazak, vagy igaznak akarjuk hinni őket. Ezért beszélek arról, hogy tevékenyen kell kezelni az ellenvéleményt.

A Google vezére, Eric Schmidt ennek az elgondolásnak gyakorlati megvalósítója. Üzleti megbeszéléseken, azt a személyt keresi, aki keresztbe font karokkal, kissé zavartnak tűnik... és bevonja őket a beszélgetésbe, igyekszik kitalálni, hogy tényleg más véleményen vannak-e, azaz véleménykülönbség van-e a teremben. A eltérő vélemény kezelése arról szól, hogy felismerjük az egyet-nem-értés, a disszonancia és a nézeteltérés értékét. Ennél is tovább kell mennünk. Alapvetően új meghatározást kell adnunk arra, hogy kik is a szakértők. A hagyományos elgondolás szerint szakértők azok az emberek, akiknek van felsőfokú végzettségük, cifra címük, diplomájuk, sikerkönyveik, és magas-beosztású személyek. De képzeljék csak el, mi lenne, ha kidobnánk a szakértelem ilyetén felfogását, mely szerint ez valami elit szerveződésben való tagságot jelent. Ehelyett azt az elgondolást karolnánk fel, ami a demokratikus szakértelmet hirdeti -- ahol a szakértelem nem csak sebészek és vezérigazgatók előjoga, hanem bolti eladó-lányoké is - igen!

A Best Buy, a szórakoztató-elektronikai cég, minden dolgozóját bevonja, takarítókat, eladókat, irodai dolgozókat, nem csak a piaci mozgásokat megsaccoló csapatot, hogy fogadjanak, igen, fogadjanak, hogy egy termék szépen fogy majd karácsony előtt, vagy sem, vagy hogy a vásárlók új ötleteit figyelembe vegye-e a cég, vagy hogy egy projekt megvalósul-e időben. Azzal, hogy hasznosították és felkarolták a cégen belüli szakértelmet, a Best Buy képes volt felfedezni például, hogy az egyik boltjuk, amit Kínában akartak nyitni, egy nagy, óriási bolt, nem nyílik majd meg időben. Amikor megkérték ugyanis a dolgozókat, mindenkit, hogy tegyék meg tétjeiket: vajon időben megnyílik-e az üzlet vagy sem, egy csoport a pénzügyi osztályról mindent arra tett fel, hogy ez nem történik meg. Kiderült, hogy tudtak arról, amiről senki más a cégen belül, hogy volt egy technológiai baki, amiről sem a piaci igényfelmérő szakértők, sem a kínai helyszíni szakértők nem tudtak.

Azok a stratégiák, amelyekről ma este beszéltem, vállaljuk a véleménykülönbséget, vonjuk kérdőre a szakértőket, demokratizáljuk a szakértelmet, lázadó stratégiák, ezek a stratégiák azok, amelyekről úgy vélem, hogy mindannyiunkat remekül szolgálhatnak, amikor próbálunk elbánni ezen nehéz, zavaros, összetett idők elvárásaival. Mert ha bekapcsolva hagyjuk agyunk saját független döntéshozó részét, ha kérdőre vonjuk a szakértőket, ha kételkedünk, ha nem fogadjuk el a tekintélyt, ha lázadó magatartást veszünk fel, de ugyanakkor "zöld-ágra-vergődünk" a kis részletekkel, a bizonytalansággal és a kétellyel, és ha megengedjük a szakértőknek is, hogy használják a megfelelő kifejezésmódokat, sokkal jobban felkészítjük magunkat a 21. század kihívásaira. Most, sokkal inkább, mint bármikor, nem a vakon való követésnek van itt az ideje, nem a vakon elfogadásnak, nem a vakhitnek. Itt az ideje, hogy nyitott szemmel nézzünk szembe a világgal, igen, használjuk a szakértőket, hogy segítsenek nekünk rájönni dolgokra, nem akarom magam teljesen megfosztani a munkától, de legyünk tisztában korlátaikkal, és persze saját korlátainkkal is.

Köszönöm.

(taps)