Minden második jelenlevő nő szív- és érrendszeri rendellenességgel fog küzdeni élete folyamán. Ez itt nők a legnagyobb gyilkosa. Szigorú titokban tartják nem tudom miért. Hogy egy kicsit személyesebbé tegyük beszélni fogunk Te és a szived kapcsolatáról, és minden nő saját szivéhez való viszonyáról és belemászunk a politikai aspektusokba. Mert ami személyes, mint tudjuk, az egyben politikai. És nem tesznek eleget ebben az ügyben. És ahogy láttuk a nőket legyőzni a mellrákot a mellrák kampányok segitségével, na ugyanezt kellene tennünk a szivvel.
1984 óta több nő hal meg az USA-ban mint férfi. Szóval azt hittük a szív-betegségekről, hogy az főleg a férfiak problémája. Ez sosem volt igy, de valahogy mindenki ezt hitte az 50-es, 60-as években és ezt láttuk minden tankönyvben. Én legalábbis ezt tanultam a képzésen. Ha nagyon szexisták akarunk lenni, ami nem helyes, de ha tényleg azok akarunk lenni, akkor ez tulajdonképpen egy női betegség. Szóval ez egy női betegség.
És az egyik dolog amit itt láthatsz hogy az férfi halandóságot mutató diagramm-vonal folyamatosan lefelé ivel. és látod nők vonalán, hogy 1984 óta a különbség folyamatosan nő. Egyre több, 2x, 3x, 4x több nő hal meg szív-betegségben mint férfi. És ez túl rövid időszak ahhoz, hogy az ismert rizikófatorok változtak volna. Szóval amit ez mond nekünk az nemzeti szinten az, hogy azok a diagnosztikai és kezelési stratégiák amik férfiaknak férfiak segitségével lettek kifejlesztve az utóbbi 50 évben -- és elég jól működik férfiakon, nemde ? -- az nem működik olyan jól nőknél. Szóval ez egy elég nagy ütés volt a 80-as években.
Szivelégtelenség több nőt öl meg minden korban mint a mellrák. És a mellrák kampány -- megint mondom, ez nem verseny. Megpróbálunk ugyanolyan jók lenni mint a mellrák kampány. Muszáj ugyanolyan jók legyünk mint a mellrák kampány, ahhoz hogy kezelni tudjuk ezt a problémát. Néha mikor az emberek ezt látják elakad a lélegzetük. Mindannyiunk el tud képzelni valakit, gyakran egy fiatal nőt aki mellrákban szenved. Ugyanekkor nehéz elképzelni egy fiatal nőt aki szívelégtelenséggel küzd. Megmondom miért. A szívelégtelenség embereket öl, gyakran igen hirtelen. Szóval amikor valakinek probléma lép fel a szivével, az az esetek felében hirtelen halál -- nincs lehetőség elköszönni, nincs lehetőség kemoterápiára járni, nincs lehetőség parókát választani.
A mellrák halálozási rátája 4%-ra esett vissza. 40 év munkájának eredménye, hogy a nők ezt elérték. Betty Ford, Nancy Reagan felállt és azt mondta: 'Én túléltem a mellrákot', és rendben volt beszélni róla. Aztán az orvosok a segítségükre siettek. Kutatásokat végeztünk. Hatékony terápiáink vannak. A nők tovább élnek mint valaha. Itt az ideje, hogy ugyanez megtörténjen a szív-problémákkal. De nem történik, pedig itt az ideje.
Hihetetlen hálával tartozunk ennek a két nőnek. Ahogy Barbara lefestette egyik kiváló filmjéban a 'Yentl'-ben, egy fiatal nőt játszott aki tanulni vágyott. És a Talmudot akarta tanulni. És hogyan érte ezt el? Férfinak kellett öltöznie. Férfinak kellett kinéznie. El kellett hitetnie az emberekkel, hogy ő férfi ahhoz, hogy meglegyenek ugyanazok a jogai mint a férfiaknak. Bernadine Healy, Dr. Healy, kardiológus volt. És ugyanekkor a 80-as években amikor láttuk, hogy egyre több és több és több nő hal meg szívelégtelenségben, írt egy vezércikket a New England Journal of Medicine c. lapban és azt mondta: 'Yentl szindróma'. A nők 2x, 3x, 4x többen hunynak el szívelégtelenségben mint férfiak. A halálozási ráta nem lefelé, felfelé ível. És ő azt kérdezte, feltételezte ez nem egy 'Yentl szindróma'?
És itt van amiről a történet szól: Mert a nők nem úgy néznek ki mint a férfiak, a szívelégtelenség esetében sem azok a tüneteik mint aminek a megértésével az utóbbi 50 évet töltöttük és amire nagyon jó diagnózisokat kaptunk és kiváló kezeléseket. És mert a nők mások, nem ismerik fel ha baj van a szivükkel. És egyszerűen eltávoznak. Nem kezelik őket, nem veszik észre őket, nem élvezik a modern gyógyszerek jótékony hatását.
Doctor Healy ezek után az első női igazgatója lett a Nemzeti Egészségügyi Intézetnek. És ez a világ vezető vállalkozása az orvosbiológiai kutatások terén. Sok kutatásomat támogatja. Sok kutatást támogat szerte az országban. Elég nagy jelentőséggel bír, hogy itt igazgató lett. És sok vita kereszttüzében elindította a Női Egészség Kezdeményezést. És minden itt ülő nő hasznát láthatta ennek. Innen tudunk a hormonpótló terápiákról. Ők beszéltek nekünk a csontritkulásról. Innen jött az infó a mellrákról, vastagbélrákról. És mégis, a hatalmas tudásanyag ellenére sok ember mondta neki, hogy ne tegye, túl sok pénzbe kerül. Vagy ha le akarom fordítani akkor 'a nők nem érik meg'. Ő azt mondta erre: "Nem. Sajnálom. A Nők igenis megérik.'
A Női Egészség Kezdeményezés egy kis része a Nemzeti Szív, Tüdő és Vér Intézetbe ment, ami a Nemzeti Egészségügyi Intézet kardiológiai részlege. És feladatul kaptuk a NISE tanulmányt -- a NISE a Női Ischaemiás Szindróma Értékelés rövidítése -- és én ezt a tanulmányt felügyeltem az elmúlt 15 évben. Ez a tanulmány konkrétan azt kérdezi: mi történik a nőkkel? Miért van az, hogy több nő hal meg artéria szűkület okozta szívrohamban? Szóval a NISE keretében 15 évvel ezelőtt azzal kezdtük, hogy: 'Nos, jé, van egy pár kulcsfontosságú megfigyelés és valószínűleg ennek kellene utánajárnunk.' És a kollégáink Washingtonban nemrég hozták nyilvánosságra, hogy ahhoz képest ahogy a férfiak kapnak szívrohamot és meghalnak, ahoz képest a nők -- és megint mondom, ez naponta milliónyi emberrel történik meg -- a nők, ebben a zsíros plakkban -- és ez itt a női koszorúér, ezen keresztül áramlik a vér a szívizomba -- a nőké szétroncsolódik, a férfiaké szétrobban. Észrevehettek némi hasonlatosságot ebben a fiziológiában.
Először felvázolok egy tipikus férfi szívrohamot. Hollywood-i szívroham. Uhhhh. Szörnyű mellkasi fájdalom. az EKG azonnal kijelzi, így az orvosok ezt a rendellenes EKG görbét látják. Az artéria közepén van egy nagy rög. És ezek mennek fel a katéterezésre hogy megszabaduljanak attól a rögtől. Ilyen egy férfi szívrohama. Néhány nőnél is előfordul ilyen, de rengeteg nőnek ilyes fajta szívrohama van, ahol szétroncsolódik, a csomó nem tömíti el teljesen a járatot, a tünetek enyhék, az EKG görbe más -- ez a női modell. Mit gondoltok mi történik ezekkel a lányokkal? Az orvosok gyakran nem ismerik fel a tüneteket, és hazaküldik őket. Nem vagyok biztos benne mi volt. Lehet hogy gáz.
Szóval ezen indultunk tovább és azt mondtuk: 'Tudod, most már megvannak az eszközeink ahhoz, hogy belenézzünk az emberekbe ezekkel a speciális IVUS-nak (intravaszkuláris ultrahang) nevezett katéterekkel.' És azt mondtuk, 'Feltételezésünk szerint az a zsíros plakk a nőkben valószínűleg más és máshogy rakódik le mint a a férfiakban.' És mert az tudvalevő hogyan híznak el a nők és a férfiak. Ha megnézzük hogyan híznak el az emberek, mit látunk, hol kövérednek a férfiak? Pont itt, középen. Hol kerekednek ki a nők? Mindenhol. Cellulitisz itt és itt. Azt mondtuk: 'Nézd, úgy tűnik a nők elég jók abban, hogy elkenjék a dolgokat, finoman szétterítve őket. A férfiaknak csak le kell rakni egy helyre.' Szóval azt mondtuk, 'Nézzük meg ezt közelebbről.'
A sárga dolog a zsír plakk, és az A jelű kép a férfiaké. És látod, ez ilyen egyenetlen. Sörhas a koronális artériában. A B jelű kép a nőké, nagyon sima. Ő csak lerakta szépen egyenletesen. (Nevetés) És ha megcsináltad azt az angiogrammot, ami a piros itt, láthatod a férfi szívelégtelenséget. Szóval 50 évnyi angiogram-gyártás után könnyedén felismerjük a férfi-típusú szívelégtelenséget. Kicsit nehéz meglátni azt a női-típusú elégtelenséget. Ez volt a felfedezés. De mik ennek a következményei? Nos, akkor még egyszer: mikor a nők kapják meg ezt an angiogrammot senki sem látja, hogy itt probléma van.
Szóval most egy közvetett vizsgálatokon dolgozunk -- még egyszer, ezek itt mind közvetlen vizsgálatok. Ideális esetben ezt mind közvetve szeretnéd csinálni. És még egyszer mondom, 50 év indirect stressz-teszt után, elég jól fel tudjuk ismerni a férfi-típusú szívproblémákat stressz-tesztekkel. Ez itt egy kardiális mágneses rezonanciás kép. Ezt a Cedars-Sinai Szívközpontban készítjük a Női Szívközpontban. Egy kutatáshoz választottuk ki ezt a képet. Ez még nincs a közkórházakban, de reméljük el tudjuk juttatni hozzájuk. És jelenleg egy 5 éves vizsgálat felénél járunk.
Ez volt az egyetlen módja annak, hogy a szív belső felépítését megfigyeljük. És ha figyelmesen megnézed, láthatod ezt a fekete ömlenyt itt. Ez a mikrovaszkuláris elzáródás. A tüneteket, ezt a női-modellt ma mikrovaszkuláris koszorúér diszfunkciónak vagy elzáródásnak hívják. A másik ok ami miatt szeretjük az MRI -t az az, hogy nincs sugárzás. A CT-zéssel, röntgennel vagy talliummal kapcsolatban még a legkisebb radioaktiv sugárzás használatakor is mindig felmerül a kérdés: 'biztos hogy szükségünk van erre a tesztre?', merthogy a nőknél a mellek mindig útban vannak, amikor a szívet akarjuk megnézni. Szóval nagyon lelkesedünk ezért a Mágneses Rezonanciás dologért. Még nem tudod megrendelni, de ez az aktív érdeklődés azon köre ahol a nőket vizsgálva előnyökkel jár majd nőknek és férfiaknak egyaránt.
Mik a további következményei annak, amikor a női-mintájú szív-problémákat nem ismerik fel? Ez a kép egy cikkből van amit tavaly nyáron az Európai Szív Magazinban publikáltam. És ez csak egy kép, hogy kábé mutassa, hogy az általunk ismert és alkalmazott jól működő kezelések ellenére miért hal meg több nő szívelégtelenségben. És mikor egy nőnek férfi-típusú problémái vannak -- vagyis úgy néz ki mint Barbara a filmben -- akkor foglalkoznak vele. És mikor a női-típusú tüneteid vannak és nőnek látszol, mint Barbara itt a férjével, akkor nem foglalkoznak vele. Ezek a mi életmentő kezeléseink. És az a kis piros kör jelzi a halálozási arányokat. Szóval ezek a következmények. És az a női modell ez az ami miatt úgy gondoljuk, hogy a Yentl szindróma valójában megmagyarázza a különbségek nagy részét.
A nőkkel foglalkozó tanulmányok nagyszerű hírekkel szolgálnak a szív problémák terén. És az egyik élvonalbeli terület ami most nagyon izgat minket az az őssejt-terápia. Azt kérded mi a fiziológiai különbség férfiak és nők közt? Miért van férfi és nő? Mert a nők új életet hoznak a világra. Erről szólnak az őssejtek. Szóval azt feltételeztük, hogy a női őssejtek jobbak lehetnek a károsodás felismerésében, megjavítják a sérült sejteket vagy akár új szerveket képeznek. Ez az egyik dolog amit az őssejt-terápiával próbálunk elérni. Ezek itt női és férfi őssejtek. És ha sérül egy szerved, ha szívrohamod volt és szeretnénk gyógyítani a sérült részeket, inkább akarnád azokat az erős, teli őssejteket, nemde? Vagy inkább őket preferálnád? Mintha éppen ebédszüneten lennének.
Néhány kutatócsoportunk bebizonyította, hogy a női őssejtek -- ez az állatokra igaz és egyre inkább kimutatjuk az emberekben is -- hogy ha egy női őssejtet, még ha férfi testbe ültetünk is, jobban szerepel mint a férfi őssejt férfi testbe ültetve. Az egyik amit mondani szoktunk erről a nők fiziológiája dologról -- mert akármennyit is beszélünk a nőkről és a szív problémákról, a nők átlagosan tovább élnek mint a férfiak -- az az, hogy ha megfejtjük és megértjük a női test titkait az hasznára lesz férfiaknak és nőknek egyaránt. Szóval ez semmiképp nem egy nulla összegű játék.
Ok, szóval itt kezdtük el. És látod, a vonalak keresztezték egymást 1984-ben, és egyre több és több nő halt meg szív- és érrendszeri problémákban. Mi történt az elmúlt 15 évben munkánk eredményeképp? Meghajlítjuk a görbét. Meghajlítjuk a görbét. Szóval csakúgy mint a mellrák-történetben, kutatások, figyelemfelkeltő kampányok folynak, és működik, csak el kellett indítani. És szerinted boldogok vagyunk? Még mindig két- vagy háromszor több nő hal meg mint férfi.
Én azt feltételezném, hogy mivel a nők úgy általában tovább élnek, így valószínűleg jobban szerepelnének, ha kezelnénk őket. Szóval itt vagyunk most, de hosszú út áll még előttünk. 15 éve dolgozunk ezen. És amint mondtam, a férfi-típusú szívbetegségeken 50 éve dolgozunk. 35 évnyi lemaradásban vagyunk. És szeretnénk azt hinni, hogy ez nem fog 35 évbe telni. És valószínűleg nem is fog. De nem állhatunk meg most. Túl sok élet forog kockán.
Mit kell tehát tennünk? Remélem most már sokkal közelebbi viszonyban állsz a szíveddel. A nők meghallották a hívást a mellrákra és eljöttek a figyelemfelkeltő kampányokra. A nők mostmár szépen eljárnak mammográfiára. És a nők adományokat gyűjtenek. A nők részt vesznek a dologban. Pénzt fektettek abba amiről beszélnek és érdekképviseleti szervezetekbe tömörültek és kampányokhoz csatlakoztak. Ez az amit most a szívügyi problémákkal tennünk kell.
És ez itt már politika. A nők egészsége a szövetségi finanszírozás szempontjából néha népszerű, néha nem annyira. Szóval hullámhegyek és hullámvölgyek vannak. Szóval kérlek titeket csatlakozzatok a Vörös Ruha Kampányhoz ebben az adománygyűjtésben. A mellrák, mint mondottuk, számos nő életét követeli, de a szív-problémák sokkal több életet vesznek el. Szóval ha ugyanolyan jók tudunk lenni mint a mellrák esetében és új lökést adunk a nőknek, sok életet menthetünk meg.
You can share this video by copying this HTML to your clipboard and pasting into your blog or web page. This video will play with subtitles.
You either have JavaScript turned off or have an old version of the Adobe Flash Player. To view this rating widget you
need to get the latest Flash player.
If your browser allows only "trusted sites" to execute Javascript, you should add the "googleapis.com" domain to your whitelist to allow our Flash detection to work properly.
Got an idea, question, or debate inspired by this talk? Start a TED Conversation.
Meglepő de igaz: napjainkban több nő hal meg szivelégtelenségben mint férfi, mégis a szív-és érrendszeri kutatások a férfiakra fókuszálnak leginkább. Dr. C. Noel Bairey Merz megosztja velünk mit tudunk és mit nem a nők szivéről, valamint hogy mi a lényegi különbség a nők és férfiak szivrohamának tünetei közt (és miért van az, hogy olyan sokszor nem veszik észre).
C. Noel Bairey Merz is director of the Women's Heart Center at the Cedars-Sinai Heart Institute, where she is a professor of medicine. Full bio »
Translated into Hungarian by rita jónyer
Reviewed by Laszlo Kereszturi
Comments? Please email the translators above.
21:08 Posted: Jan 2011
Views 391,611 | Comments 141
16:23 Posted: Nov 2011
Views 520,159 | Comments 184
08:43 Posted: Feb 2011
Views 232,779 | Comments 70
Just follow the guidelines outlined under our Creative Commons license.
This comment will be attributed to . Not ? Sign Out.