Nina Tandon: A laboratóriumban tenyésztett testi szövetek gondozása

Jó reggelt mindenkinek.

A sejteknek nevezett nagyon csodálatos kis apró-picuri lényekkel dolgozom. Engedjétek meg, hogy elmeséljem, hogyan állítjuk elő a sejteket a laborban. A laborban, ahol dolgozom, a sejteket kiszakítjuk az eredeti környezetükből. Csészékbe helyezzük őket, melyeket néha petri csészéknek nevezünk. Etetjük őket - csakis sterilen - táptalajba helyezzük, ami olyan, mint a táplálékuk, és inkubátorban növesztjük őket.

Miért csinálom ezt? Egy tálcán vizsgáljuk a sejteket, melynek csak a felszínén helyezkednek el. A laboromban igazából arra törekszünk, hogy szöveteket építsünk belőlük. Mit is jelent ez? Nos, egy valódi szív előállítását jelenti, hogy úgy mondjam, vagy egy darab csont növesztését, melyet utána be lehet illeszteni a testbe. Ezen felül fel lehet használni őket kór-modellekhez. E célra a hagyományos sejtkultúra technikák önmagukban nem igazán elegendőek. A sejteknek mondhatni, honvágyuk van; a csésze nem igazán az ő otthonuk. Ezért ügyesnek kell lennünk, hogy minél természethűbben másoljuk le az eredeti környezetüket ahhoz, hogy sikeresen szaporíthassuk őket. Mi a természet laborban való utánzását "biomimetikus paradigmának" nevezzük.

Vegyük példaként a szívet, mely kutatásaim legjavának tárgya. Mitől egyedi a szív? Nos, attól, hogy ver, ritmikusan, fáradhatatlanul, hűségesen. Ezt úgy másoljuk a laborban, hogy a sejtkultúrát elektródákkal szereljük fel. Az elektródák mini-pacemakerekhez hasonlóan működnek, és összehúzódásra kényszerítik a sejteket a laborban. Mi egyebet tudunk a szívről? A szív sejtjei igen mohók. A természet a szívet nagyon nagyon sűrű vérellátással táplálja. A laborban mikroszkopikus méretű csatorna mintázattal látjuk el a bioanyagokat, melyeken a sejteket növesztjük. Ez teszi lehetővé számunkra azt, hogy a sejtkultúra közvetítőjét, a sejt élelmét, az állványokon keresztül áramoltassuk oda, ahol a sejteket tenyésztjük, valahogy úgy, ahogyan az a szív kapilláris ágyától várható.

Ez tehát az első lecke: az élet nagyon kevéssel is sokra képes. Vegyük az elektronikus stimuláció példáját. Lássuk, mennyire erőteljes akár egyetlen ilyen lényegi összetevő. Baloldalon egy aprócska dobogó szívszövetet látunk, melyet patkánysejtekből állítottam elő a laborban. Körülbelül egy mini méretű mályvacukor nagyságú. Körülbelül egy hét elteltével ver a szív szövet [a jobb oldalon látható mozgásban]. A bal-felső sarokban látható [a statikus szív szövet]. Ha nem vehető ki teljesen, az sem baj. Már az is nagy szó, hogy ezek a sejtek egyáltalán vernek. Ami igazán csodálatos az az, hogy a sejtek, amennyiben elektromosan ingereljük őket, például pacemakerrel, sokkal jobban vernek.

Ez vezet a második számú felismeréshez: minden [testi] munkát a sejtek végeznek. A szövettervezők bizonyos értelemben identitáskrízisben vannak, mert a strukturális mérnökök hidakat és nagy dolgokat, a számítógépes mérnökök számítógépeket építenek, mi viszont a sejteket működtető technológiák kifejlesztésén dolgozunk. Mit jelent ez számunkra? Csináljunk végig valami nagyon egyszerűt. Ne feledjük el, hogy a sejtek fogalma nem elvont. Ne feledjük el, hogy a sejtek nagyon is valódi módon tartják fenn az életünket. Az "Az vagy, amit megszel" mottó hangozhatna úgy is, hogy "Az vagy, amit a sejtjeid fogyasztanak." A bélflóránk esetében ezeknek a sejteknek nem is kell emberinek lenniük. Azt is érdemes ugyanakkor megjegyeznünk, hogy a sejtek az élettapasztalatainkat is közvetítik. Minden egyes hang, látvány, tapintás, íz és szag mögött egy sor megfeleltethető sejt áll, melyek fogadják az információt és azt értelmezik is számunkra. Óhatatlanul válaszért esedezik a kérdés: terjesszük-e ki a környezeti gondoskodásunkat a saját szervezetünk ökoszisztémájára is?

További eszmecserére kérlek fel benneteket, és egyúttal sok szerencsét szeretnék kívánni. Egyetlen nem-rákos sejtetek se váljon veszélyeztetett fajjá.

Köszönöm

Taps