Nigel Marsh: Hogyan teremtsünk egyensúlyt a munka és a magánélet között?

Azt gondoltam, hogy azzal fogom kezdeni, hogy egy nagyon egyszerű dolgot kérek. Azt szeretném, hogy mindannyian pihenjetek meg egy kicsit, ti szánalmasan esendők, és vessetek számot nyomorult létetekkel. (Nevetés)

Ez volt az a tanács, amit Szent Benedek adott megszeppent követőinek az ötödik században. Ez az a tanács, amit én magam is elhatároztam, hogy követni fogok, amikor 40 éves lettem. Egészen addig az a tipikus, a munkahelyének élő fickó voltam -- Túl sokat ettem, túl sokat ittam, túl keményen dolgoztam, és elhanyagoltam a családot. Elhatároztam hát, hogy megpróbálom, jobbá teszem az életem. Egyebek között úgy döntöttem, megpróbálok elgondolkozni a munka-magánélet egyensúly nehéz kérdésén. Visszavonultam hát a munkából, és otthon töltöttem egy évet a feleségemmel és a négy kisgyerekkel. De az egyetlen dolog, amit a munka-magánélet egyensúlyról megtudtam ez alatt az év alatt, hogy egész könnyű megtalálni az egyensúlyt, ha nincs munkám. (Nevetés) Nem valami használható tudás, különösen ha fogytán a pénz.

Így hát visszamentem dolgozni, és azóta hét évet töltöttem el küszködve a munka-magánélet egyensúlyával, kutakodva és publikálva a témában. Négy olyan megfigyelést tettem, amit szeretnék ma megosztani Önökkel. Az első, hogy ha a társadalom valami haladást el akar érni az ügyben, akkor őszinte vitára van szükség, De az a baj, hogy olyan sokan beszélnek annyi hülyeséget a a munka-magánélet egyensúlyról. Az a rengeteg vita a rugalmas munkaidőről, a lompos péntekről, vagy az ifjú apát megillető szabadságról csak arra jó, hogy elfedjük a lényeget, vagyis, hogy bizonyos munkakörök, karriercélok lényegében összeférhetetlenek azzal, hogy valaki közben komolyan, napi szinten foglalkozzék a családjával. Na már most minden problémamegoldás első lépése annak a helyzetnek felismerése, amiben éppen vagyunk. Társadalmunk valósága, hogy vannak ezren és ezren olyanok, akik feltűnés nélkül élnek abban az ordítóan kétségbe ejtő helyzetben, hogy keményen dolgoznak hosszú órákon keresztül olyan munkakörben, amit utálnak, csak azért, hogy megvehessék azokat a cuccokat, amire semmi szükségük, hogy imponáljanak azoknak az embereknek, akiket nem szeretnek. (Nevetés) (Taps) Vitatom, hogy az, hogy péntekenként farmerban és polóban mehetek dolgozni valóban lényeges lenne ebből a szempontból.

(Nevetés)

A második észrevétel, amit tenni szeretnék, hogy szembesülnünk kell a ténnyel, hogy a kormányzat vagy a cégek nem fogják megoldani ezt a kérdést helyettünk. Fel kell hagyjunk azzal, hogy kívülről várjuk a megoldást; csak rajtunk, egyéneken múlik hogy magunkra vegyük az ellenőrzést és a felelősséget a fölött, hogy milyen életet akarunk élni. Ha nem tervezzük meg a saját életünket, akkor valaki más fogja megtervezni azt helyettünk, és lehet, hogy nem fog tetszeni nekünk az a beosztás. Különösen nagyon fontos -- remélem ez nem jelenik meg a világhálón, mert akkor lehet, hogy kirúgnak -- különösen nagyon fontos, hogy sosem bízzuk az életminőségünket a profitérdekelt cégekre. Itt nem csak a rossz cégekről beszélek -- a vérszívók, ahogyan én nevezem őket. (Nevetés) Az összes cégről beszélek. Mivel a profitérdekelt cégek lényegüknél fogva olyanok, hogy annyit akarnak kicsikarni tőlünk, amennyit csak tudnak. A természetükben van, a DNS-ükben, ez az, amit tesznek -- még a tisztességes, jószándékú cégek is. Egyrészt gyerekmegőrzőt berendezni a munkahelyen csodálatos és felvilágosult dolog. Másrészt egy rémálom; azt jelenti, hogy még több időt töltünk azon az átkozott munkahelyen. Nekünk magunknak kell felelősen megszabni és kikényszeríteni azokat a határokat, amihez ragaszkodunk az életünkben.

A harmadik észrevétel, hogy észnél kell legyünk annak a megválasztásában, hogy milyen időintervallumra vonatkozzék az egyensúly. Mielőtt visszamentem volna dolgozni az otthon töltött évem után, leültem és papírra vetettem részletesen, lépésről lépésre az ideális napi időbeosztást, amit elterveztem. Ez valahogy így nézett ki: Felkelés kipihenten egy jó éjszakai alvás után. Egy kis szex. Kutyasétáltatás. Reggeli az asszonnyal és a gyerekekkel. Egy kis szex megint. (Nevetés) Munkába menet elviszem a gyerekeket iskolába. Három óra munka. Valami sport az egyik barátommal ebédidőben. Újabb három óra munka. Kocsmázás a haverokkal kora este. Hazamenetel vacsorázni az asszonnyal és a gyerekekkel. Fél óra meditáció. Egy kis szex. Kutyasétáltatás. Egy kis szex megint. Lefekvés. (Taps) Mit gondolnak, milyen sűrűn van ilyen napom? (Nevetés) Realistának kell lenni. Ezt nem lehet egy napba belesüríteni. Meg kell nyújtanunk az időkeretet, ami az életünk beosztásának alapjául szolgál, de úgy kell megnyújtanunk, hogy ne essünk közben abba a csapdába, hogy mindent akkorra halasztunk, amikor nyugdíjba megyünk, amikor a gyerekek már kirepültek, amikor az asszony otthagyott, amikor az egészség már tönkrement, amikor nincs már társam és már elfásultam. (Nevetés) Túl rövid egy nap, az az idő, mire nyugdíjba megyek, meg túl hosszú. Meg kell találni az arany középutat.

A negyedik észrevétel; Az egyensúlyt kiegyenlített módon kell megközelítenünk. Az elmúlt évben meglátogatott egy barátom -- nem bánja, hogy elmondom ezt a történetet -- eljött ez az asszony hozzánk tavaly és azt mondta: "Nigel, elolvastam a könyved. És rájöttem, hogy az életem teljesen kibillent az egyensúlyából. Teljesen eluralkodott benne a munka. 10 órát dolgozom naponta, két óra a bejárás. Az összes kapcsolatom tönkrement. Nincs semmi az életemben ami a munkámon kívül. Elhatároztam hát, hogy összeszedem magam és rendberakom a dolgokat. Beiratkoztam hát tornára. " (Nevetés) Ez nem gúnyolódás, de ha valaki egy jó karban lévő 10 órát dolgozó aktakukac, az attól még nem lesz kiegyensúlyozottabb, legfeljebb fittebb. (Nevetés) Bármennyire is kellemes a fizikai aktivitás az életnek vannak más oldalai is. Van az intellektuális oldal, az érzelmi oldal és a spirituális oldal. És ahhoz, hogy kiegyensúlyozottak legyünk, úgy gondolom, tekintettel kell lennünk mindegyik területre, nem elég megcsinálnunk 50 felülést.

Ez elég riasztó lehet. Mert az emberek azt mondják, "kíméletlen vagy, haver, arra sincs időm, hogy törődjem magammal, te meg azt akarod, hogy menjek templomba és hívjam fel anyámat." Megértem. Teljesen megértem, hogy ez elkeserítő. De egy váratlan esemény, ami néhány éve történt egy új kilátást adott. A feleségem, aki valahol itt van most a hallgatóság között, felhívott telefonon a munkahelyemen, és azt mondta: "Nigel, te kell, hogy menjél ma a kicsiért, Harry-ért az iskolába." Mert neki valami programja volt a másik három gyerekkel valahol aznap este. Így azután egy órával hamarabb jöttem el a munkából a szokásosnál, és felcsíptem Harryt az iskola kapujában. Elsétáltunk a közeli parkba, hintáztunk egyet, játszottunk néhány ostoba játékot, azután felmentünk a dombra az önkiszolgáló étterembe, megettünk közösen egy pizzát uzsonnára, azután lesétáltunk szépen hazáig, megfürdettem, ráadtam a batman-es pizsamáját. Azután elolvastam neki egy fejezetet Roald Dahl "James és az óriásbarack" című könyvéből. Azután ágyba tettem, betakartam, megpusziltam az arcát és azt mondtam: "jó éjszakát, haver", és kimentem a szobájából. Ahogy mentem kifelé, azt mondta: "Apa!" "Tessék"-- válaszoltam. Folytatta: "Apa, ez volt életem leges-legszebb napja!" Semmi különlegeset nem tettem, Nem vittem el a vidámparkba, nem vettem neki játékgépet.

Szerintem az a dolog lémyege, hogy az apróságok számítanak. Kiegyensúlyozottabbnak lenni nem jelenti az életünk felforgatását fenekestül. Egy icipici befektetéssel a megfelelő helyen gyökeresen megváltoztatható kapcsolataink minősége és életminőségünk is. Sőt, azt hiszem, maga a társadalom is megváltoztatható. Mert ha elegen vagyunk, megváltoztathatjuk, hogy mit ért a társadalom sikeren, elszakadva attól az idióta módon leegyszerűsített elképzeléstől, hogy az nyer, akinek a legtöbb pénze van, amikor meghal, valami átgondoltabb és kiegyensúlyozottabb definícióra, hogy milyen lehet egy tartalmas élet. És azt gondolom, hogy ez olyan gondolat, amit érdemes terjeszteni.

(Taps)