Nicholas Christakis: A társadalmi kapcsolathálók rejtett befolyása

Számomra ez a történet 15 évvel ezelőtt kezdődik, amikor a Chicago-i Egyetem hospice orvosa voltam. És olyan embereket és rokonaikat gondoztam, akik haldokoltak, Chicago déli részén. Megfigyeltem, hogy mi történik az emberekkel és családjukkal, egy halálos betegség folyamán. A laboromban az özvegy hatást tanulmányoztam, ami egy nagyon régi társadalomtudományi gondolat, mely 150 éves, és úgy ismerik, hogy a "megtört szív általi halál". Szóval, ha meghalok, a feleségem halálozási rizikója megduplázódhat, például, az első évben. Éppen egy konkrét beteghez indultam, aki demenciája következtében haldoklott. És a képen látható párral ellentétben, a lánya ápolta. A lány ki volt merülve az anyja ápolásától. És a lány férje, szintén betege volt a felesége kimerültségének. És egyik nap hazafelé vezettem, amikor a férj barátja fölhívott, azért keresett, mert depressziós volt amiatt, ami a barátjával történt. Szóval, egyszer csak jön ez a hívás, ettől a random pasastól, akinek egy olyan tapasztalata van, melyet emberek befolyásolnak, tőle némi társadalmi távolságra.

Két gyors felismerésre jutottam. Először is, az özvegy hatás nem korlátozódott férjekre és feleségekre. Másodszor, nem emberpárokra korlátozódott. És teljesen új módon kezdtem látni a világot, úgy, mint egymáshoz kapcsolódó párokat. Aztán realizáltam, hogy ezek a személyek, négyesekbe kapcsolódtak más, közeli emberpárokkal. Aztán, az a helyzet, hogy ezek az emberek egyéb kapcsolatokba ágyazódtak, házassági, testvéri, baráti és más jellegű kapcsolatokba. Ezek a kapcsolatrendszerek hatalmasak voltak, és mi mind beágyazva létezünk egymással, ezekben a kiterjedt kapcsolatokban. Tehát teljesen új módon kezdtem látni a világot, és ennek a megszállottja lettem. Mániámmá vált, hogy milyen módon illeszkedünk ezekbe a társas hálózatokba, és hogyan hatnak az életünkre. Szóval, a társas hálózatok, a szépség komplikált megnyilvánulásai, és olyan alaposan kidolgozottak, és ténylegesen mindenütt jelenlévők, hogy az embernek meg kell kérdeznie, mi a céljuk. Miért ágyazódunk társadalmi kapcsolathálókba? Hogyan jönnek létre? Hogyan működnek? És hogyan hatnak ránk?

Az első témám, ezzel kapcsolatban, nem a halál volt, hanem az elhízás. És hirtelen divatos lett az elhízásról beszélni, Együttműködő partneremmel, James Fowlerrel, azon morfondíroztunk, hogy az elhízás (társadalmilag) fertőző-e, terjedhet-e emberről emberre, mint a korábban tárgyalt négy ember esetében. Ezen a képen a korai eredményeink vannak. 2200 ember, a kétezres évben. Minden pötty egy ember. A pontok mérete az emberi testek méterével arányos. A nagyobb pöttyök, nagyobb emberek. Ráadásul, ha a test tömeg indexed (BMI) 30 felett van, vagyis klinikai értelemben elhízott vagy, akkor a pöttyöket sárgára színeztük. Ha ránéztek erre a képre, azonnal látjátok, hogy vannak itt klaszterek, melyek elhízott és nem elhízott emberekből állnak, a képen. De a vizuális komplexitás még midig túl nagy. Nem teljesen nyilvánvaló, hogy mi történik. Továbbá azonnal kérdések merülnek fel. Mennyi a klaszterek aránya? Több a klaszter, mint amit a vakszerencse indokolna? Milyen nagyok a klaszterek? Milyen messzire érnek el? De legfőképpen, mi okozza a klaszteresedést?

Némi matematikára van szükségünk, hogy a klaszterek méretét tanulmányozzuk. Ez itt azt mutatja, az Y tengelyen, hogy mennyivel nő az elhízás valószínűsége, ha az egyik társadalmi kapcsolatuk elhízott. Az X tengely mutatja az emberek közötti (társadalmi) távolságot. És a távoli bal oldalon egy lila vonal látható. Azt közli, hogy ha a barátaid kövérek, a kövérségre való esélyed 45%-kal magasabb. És a következő oszlop, a narancssárga vonal, azt mondja, hogy ha a barátaid barátai elhízottak, akkor a te elhízási rizikód 25%-kal magasabb. Majd a következő vonal azt mondja, hogy ha a barátod barátjának a barátja, akit te valószínűleg nem is ismersz, hájas, akkor a te elhízási rizikód 10%-kal magasabb. És csak amikor a te barátod barátjának a barátjának a barátja következik, csak ekkor szűnik meg az összefüggés, annak az embernek a testmérete és a te saját testméreted között.

Mi okozza ezt a klaszteresedést? Legalább három lehetőség létezik. Az egyik lehetőség, hogy ahogy hízom, te is hízol, egyfajta öngerjesztő folyamat, emberről emberre terjedés. Másik lehetőség, ami nagyon nyilvánvaló, egyfajta homofilia, madarat tolláról embert barátjáról. Kötődést alakítok ki veled, mert hasonló a testméretünk. Végül a keveredés, ami összezavarja azt a képességünket, hogy kiderítsük, mi folyik itt. És itt nem arról van szó, hogy az én hízásom okozza a te hízásodat, nem is arról, hogy azért preferálom a veled való kötődést, mert hasonló a testméretünk, hanem inkább az lehet, hogy ugyan annak vagyunk kitéve, mint amilyen például egy életmód klub, melyben mindketten egyszerre fogyunk le.

És amikor ezeket az adatokat kutattuk, mindezekre bizonyítékot is találtunk, még az öngerjesztésre is. És azt találtuk, hogy ha a barátod elhízik, akkor 57%-kal nő az elhízási rizikód, ugyan abban az időszakban. Rengeteg mechanizmus létezhet a hatás mögött. Az egyik lehetőség, hogy a barátaid valami olyasmit mondanak neked, hogy tudod, felvesznek egy ragadós magatartásformát, mint, pl.: Menjünk, igyunk sört és együnk sütit, ami rettenetes kombináció, (Nevetés) de elfogadod a kombinációt, és pont úgy kezdesz el hízni, mint ők. Másik, kicsit finomabb lehetőség, hogy hízni kezdenek, és ez megváltoztatja az elfogadható testméretekről alkotott ideádat. És ekkor, ami emberről emberre terjed, az nem egy viselkedés, hanem egy norma. Egy gondolat az, ami terjed.

A főcím íróknak nagy napja volt, a tanulmányunkkal kapcsolatban. Azt hiszem, hogy a New York Times főcíme ez volt, "Hízol? Kend a hájas barátaidra." Számunkra nagyon érdekes volt, hogy az Európai főcím írók teljesen máshonnan nézték, és azt mondták: "Híznak a barátaid? Lehet, hogy te vagy a hibás?" (Nevetés) Úgy gondoltuk, ez egy nagyon érdekes megjegyzés volt, Amerikára, valahogy olyan önkiszolgáló jellegű, amolyan "nem az én felelősségem" jellegű fenomén.

Nagyon világos akarok lenni: nem gondoljuk, hogy a munkánk bármilyen előítéletet indokolna, ilyen vagy olyan testméretű emberekkel kapcsolatban. Ez volt a következő kérdésünk: Vizualizálhatnánk esetleg ezt a terjedést? Egyik személy súlygyarapodása valóban átterjedhet egy másik személyre, súlygyarapodás formájában? És ez elég komplikált volt, mert számításba kellett vennünk a tényt, hogy a társas struktúra, a kapcsolatok felépítése, időközben változik. Ráadásul, mivel a túlsúly nem egy-központú járvány, nincs nulladik páciens az elhízási járványban, akit meglelhetünk, mintha belőle terjedne ki az elhízás kórokozója. Több-központú járvány. Sokan híznak egyszerre. Most egy 30 másodperces videó animációt mutatok, melynek James-vel közös elkészítése, 5 évet vett el az életünkből. És újfent, minden pötty egy ember. Minden köztük lévő kötés, egy kapcsolat. Most animáljuk, napra lebontott lépésekben, a hálózat 30 évét.

A pontméretek egyre nagyobbak lesznek. Elhatalmasodik a sárga szín. Emberek születését és halálát látjátok majd, pontok jönnek és mennek. Kapcsolatok épülnek ki és szakadnak meg. Házasságok és válások, barátkozások és barátságok széthullása, sok komplexitás, rengeteg minden történik, pusztán ebben a 30 éves periódusban, mely magában foglalja az elhízási járványt. Végül klasztereket látnak majd, elhízott és nem elhízott egyénekből, a kapcsolathálókon belül. Amikor ezt szemléltem, megváltoztatta azt, ahogyan a dolgokat látom, mert ez a dolog, ez a hálózat, mely időben változik, memóriával rendelkezik, mozog, dolgok áramolnak benne, van benne valami állandóság, az emberek meghalhatnak, de ez a valami nem hal meg; továbbra is kitart. Van valamiféle rugalmasság benne, mely megengedi, hogy az idők folyamán kitartson.

És ekkor úgy kezdtem a társas kapcsolathálókat látni, mint az élőlényeket, mint olyan élő dolgokat, melyeket egyfajta mikroszkóp alá helyezhetünk, és tanulmányozhatjuk, analizálhatjuk, megérthetjük. Többféle technikát alkalmazunk, amikor ezt tesszük. És mindenféle más fenomént is elkezdtünk tanulmányozni. Megnéztük a dohányzást, az ivási viselkedést, a választási viselkedést, a válást, mely terjedhet, és az altruizmust. Végül érdeklődni kezdtünk az emóciók iránt. Amikor érzelmeink vannak, kimutatjuk őket. Miért mutatjuk ki az érzéseinket? Úgy értem, hogy annak persze van előnye, ha megtapasztaljuk az érzéseinket, belül, tudjátok, mint a haragot vagy a boldogságot, de mi nem csak tapasztaljuk, hanem ki is mutatjuk őket. De nem csak hogy kimutatjuk, hanem mások képesek leolvasni. És nem csak leolvassák, de másolják is. Érzelmi ragály terjed az emberi populációkban. És az érzelmeknek ez a funkciója, azt sugallja, minden más egyéb cél tetejében, hogy egy fajta primitív kommunikációs formát képviselnek. És az a helyzet, hogy ha tényleg érteni akarjuk az emberi érzelmeket, így kell róluk gondolkodnunk.

Ahhoz szoktunk, hogy az érzelmekről, ilyen szimpla módon, csak rövid ideig gondolkodjunk. Tehát, például, előadtam nemrég New York Cityben, és azt mondtam: "Ismerik, milyen, amikor a metrón vannak, és egy másik ember, a metró szemközti oldaláról, Önökre mosolyog, és Önök ösztönösen visszamosolyognak." És rám néztem, és azt mondták: "Mi ilyet nem teszünk NYC-ben." (Nevetés) És erre azt mondtam: "Minden más szegletében a Világnak, ez normális emberi viselkedés." Nagyon ösztönös út létezik érzelmeink gyors átadására, egymás között. Még ennél is szélesebb lehet az érzelmi fertőzőképesség, pl. a haragnak hangsúlyos kifejezésformái lehetnek, mint amilyenek a lázadások. A kérdés, amit fel akartunk tenni: "Az érzelmek tartósabban is terjedhetnek a felkeléseknél, az idő dimenziójában, és sok emberre hathatnak, nem csak az egymásra mosolygó két emberre a metrókocsiban?" Lehet, hogy valahol a mélyben folyton van egy csendes felkelés, mely folyton mozgat minket. Talán léteznek olyan erőteljes érzelmi folyamatok, melyek végigsöpörnek a társadalmi hálókon. Lehet, hogy az érzelmeknek kollektív létformájuk is van, nem csak egyéni létük.

És ez az egyik első kép, melyet a jelenség tanulmányozására hoztunk létre. Újra egy társas kapcsolatrendszer, de most az emberek akkor sárgák, ha boldogok, kékek, ha szomorúak, és zöldek a kettő között. Ha megnézitek, azonnal láthatjátok a boldog és boldogtalan emberek klasztereit, melyek szintén három kapcsolati fokig terjednek. És ráérezhettek, hogy a boldogtalan emberek, más strukturális helyet foglalnak el a hálózatban. Tehát van ennek a kapcsolathálónak közepe és széle, és a boldogtalan emberek, úgy tűnik, a széleken helyezkednek el (marginalizálódtak). Hogy más metaforát is alkalmazzak, ha úgy képzelitek el a társadalmi kapcsolathálókat, mint az emberiség egyfajta hatalmas szövetét, én kötődöm hozzád, te ő hozzá, a végtelenségig, akkor ez a szövet olyan, mint egy régimódi amerikai steppelt takaró, melyen foltok vannak, boldog és boldogtalan foltok. És az, hogy boldog leszel-e vagy sem, részben azon múlik, hogy egy boldog folton létezel-e.

(Nevetés)

Úgyhogy, ez az érzelmekkel folyó munka, melyek annyira alapvetőek, arra engedtek következtetni, hogy talán a társadalmi kapcsolathálók alap indítékai, a génjeinkben kódoltak. Mert a társadalmi kapcsolathálók, bármikor készülnek róluk térképek, mindig így néznek ki, íme a (lehetséges) hálózat képe, de soha nem néznek ki így. Miért néznek ki így? Miért nem hozunk létre olyan társadalmi kapcsolathálókat, melyek úgy néznek ki, mint a szokványos kristály rácsok? Az emberi kapcsolatrendszerek meglepő mintázatai, az, hogy mindenütt jelen vannak, és nyilvánvalóan célszerűek, mindez bizonyítja: úgy alakultunk ki, hogy eleve legyenek társadalmi kapcsolathálóink, és hogy úgy fejlődtünk ki, hogy a hálózatok speciális struktúráját hozzuk létre.

Ismerjétek fel... de hogy ez érthető legyen, elébb bele kell mennünk a hálózati struktúrákba, egy kicsit. Figyelemre méltó, hogy minden személy, ebben a kapcsolathálóban, pont ugyan olyan strukturális helyet foglal el, mint minden más személy. De nem ez a helyzet a valódi hálózatokkal. Például íme egy valódi diák kapcsolatháló egy elit északkeleti egyetemen. Most kiemelek néhány pöttyöt, és a pöttyökre pillantva, vessétek össze a B csomópontot, a bal felső sarokban, a D csomóponttal, a jobb szélen, B-ből négy barát ágazik el. D-hez hat barát kapcsolódik. Tehát ezeknek az egyéneknek különböző számú barátjuk van, ez annyira nyilvánvaló, mind tudjuk. De bizonyos egyéb aspektusok, a társadalmi kapcsolatrendszerekben, nem annyira nyilvánvalóak.

Vessétek össze a B csomópontot, balra felül, az A-val, balra, lent. Na most ezeknek az embereknek, mindkettőnek, négy barátja van, de A barátai mind ismerik egymást, míg B barátai nem. Vagyis A egyik barátjának a barátja, A barátja is, míg B egyik barátjának a barátja, B-nek nem barátja, távol van a hálóban. Ez hálózati tranzitivitásként ismert. És végül, vessétek össze a C és a D csomópontokat. C-nek és D-nek, mindkettejüknek, 6 barátja van. Ha beszélgetnétek velük, és azt mondanátok: "Milyen a társadalmi életetek?" azt mondanák, hogy "Hat barátom van, ez jellemzi a társas tapasztalataimat." De most, madártávlatból, erre a kapcsolathálóra pillantva, belátjuk, hogy teljesen más társas világokban foglalnak helyet, és fejleszthetem is bennetek ezt az intuíciót, ha azt kérdezem, hogy "Ki lennél inkább?", ha egy halálos bacilus terjedne a kapcsolatrendszerben? Inkább C vagy D lennél? Inkább D lennél, a kapcsolatháló szélén. És most: Ki lennél inkább, ha egy jó kis zaftos pletyka terjedne, nem rólad, a hálózatban? Ebben az esetben inkább C lennél.

Tehát a különböző strukturális elhelyezkedések, különböző következményeket hordoznak az életedben. És az a helyzet, hogy amikor némi kísérletezést folytattunk ezzel kapcsolatban, azt találtuk, hogy 46%-ban befolyásolja, a barátok számát, a genetika. És ez nem meglepő. Tudjuk, hogy vannak, akik félénknek születnek, mások pedig társaság kedvelők. De találtunk nem annyira egyértelmű dolgokat is. Példának okáért, 47%-ban hatnak, arra, hogy a barátaid ismeri-e egymást, a génjeid. Hogy a barátaid ismerik-e egymást, annak nem csak az ő génjeikhez van köze, hanem a tiedhez is. Azt gondoljuk, ennek az oka, hogy egyes emberek szeretik a barátaikat bemutatni egymásnak, mindenki tudja, hogy ki kicsoda, mások elkülönítik őket, és barátaikat nem mutatják be egymásnak. Így hát, vannak emberek, akik szorosan összekötik az őket körülvevő hálózatokat, ilyen módon a kapcsolatok sűrű hálóját hozva létre, melybe kényelmesen beágyazódnak. És végül még azt is találtuk, hogy 30%-ban, az, hogy valaki a kapcsolatrendszer közepén vagy szélén helyezkedik el, szintén genetikailag meghatározott. Vagyis az, hogy a szélen vagy középen helyezkedsz el, részben örökletes.

Mi ennek az értelme? Hogyan segít ez minket a megértésben? Hogyan segít ez minket abban, hogy megértsük némely mai problémánkat? Az érvem az, hogy kapcsolathálóink értékesek. Egyfajta társadalmi tőkét jelentenek. Új tulajdonságok jelennek meg, - mivel társadalmi kapcsolatrendszerekbe illeszkedünk - a rendszerekben lévő tulajdonságok miatt, a kapcsolatrendszerek struktúrájában, nem csak a bennük foglalt egyedekben. Gondoljatok erre a két tárgyra. Mindkettő szénből áll, ugyanakkor az egyikben a szénatomok olyan módon rendeződnek, a bal oldalon, hogy a végeredmény a grafit lesz, ami puha és sötét. De ha ugyan ezeket a szénatomokat más módon kapcsolod össze, akkor gyémántot kapsz, ami áttetsző és kemény. És ezek a tulajdonságok, a puhaság, keménység, sötétség, és átlátszóság, nem a szén atomokban lakoznak. A (tulajdonságok a) szén atomok közötti összefüggésekben rejteznek, vagy legalábbis a szén atomok közötti kapcsolódások miatt jönnek létre. Ugyan így, az emberek közötti kapcsolatok mintázata, az emberi csoportokat különböző jellegzetességekkel ruházza fel. Ezek az emberek közötti kapcsolatok okozzák a szinergiát. Tehát nem csak az befolyásol minket, hogy mi történik ezekkel az emberekkel, fogynak vagy híznak, gazdagodnak vagy szegényednek, boldogok lesznek vagy nem lesznek boldogok. Hanem a minket körülvevő kötelékek felépítése is (befolyásol minket).

Azon múlik a világban szerzett tapasztalatunk, hogy milyen a strukturális felépítése azoknak a hálózatoknak, melyekben élünk, illetve (élményünk) azokon a dolgokon múlik, melyek hullámzanak és áramlanak a hálózaton belül. Szerintem arról van szó, hogy az emberi lények egybegyűlnek, és egy szuper organizmust hoznak létre. Na már most, a szuper organizmus, az egyének olyan gyűjteménye, mely viselkedésformákban és jelenségekben nyilvánul meg, melyek nem redukálhatók az egyén vizsgálatára, és a közösségre utalva, a kollektív jelenségeit vizsgálva, mint például egy méhraj, mely új fészket talál, vagy egy madár raj, mely elkerül egy ragadozót, vagy egy madár raj, mely a közös tudásra alapozva, navigál, és megleli a pöttöm szigetet a Csendes Óceán kellős közepén, vagy egy farkas falka, mely képes egy sokkal nagyobb zsákmány elejtésére. A szuper organizmusoknak olyan tulajdonságaik vannak, melyek nem érthetőek meg pusztán az egyén tanulmányozásával. Véleményem szerint, a társadalmi kapcsolathálók megértése, hogy milyen módon alakulnak ki és működnek, nem csak az egészség és érzelmek megértésében segíthetnek nekünk, de sok más jelenség (esetében), mint amilyen a bűnözés és a háború, gazdasági jelenségek, mint pl. a bankok fizetőképtelensége, tömeges pénzfelvételek esetén, vagy a piacok összeomlása, vagy az innovációk befogadása, és a termék elfogadás terjedése.

Akkor most ezt nézzétek meg. Én úgy gondolom, azért alakítunk társas kapcsolatrendszereket, mert a társas élet előnyei túlsúlyban vannak a hátrányokhoz képest. Ha mindig erőszakos lennék veled, vagy félre informálnálak, vagy elszomorítanálak, vagy halálos vírusokkal fertőznélek meg, elvágnád a hozzám kapcsolt kötelékeidet, és a kapcsolatrendszer szétesne. Ezért a jó és értékes dolgok terjesztése szükséges ahhoz, hogy fönntartsuk és tápláljuk a társadalmi kapcsolatrendszereket. Hasonlóképpen, a közösségi kapcsolathálók szükségesek, hogy jó és értékes dolgokat lehessen terjeszteni, mint amilyen a szeretet és a kedvesség, a boldogság és az altruizmus, illetve a gondolatok. Komolyan úgy gondolom, hogy ha fölfognánk, hogy milyen értékesek a társas hálózatok, akkor sokkal több időt szánnánk ezek táplálására és fönntartására, mert a társas kapcsolatrendszerek alapvetően kapcsolódnak a jósághoz, és szerintem, amire a világnak most szüksége van, az több kapcsolat.

Köszönöm.

(Taps) [Translated and subtitled by/Fordította és feliratozta: Regina Saphier]