Igen nagy meglepetés volt a számomra hogy olyan szervezetre találtam, amely számára fontos életem mindkét oldala. Szakmám szerint elméleti fizikus vagyok. A Világegyetem keletkezésével kapcsolatos elméleti modelleket dolgozok ki és ellenőrzöm is ezeket a modelleket. Az utóbbi öt évben "mellékállásban" is dolgozom: egy afrikai projektben vállalok szerepet. amiért elég sokat piszkálnak is Cambridge-ben mondván, hogy "Honnan van neked erre időd?" Szóval bámulatosnak tartom, hogy létezik egy szervezet amely értékeli életem mindkét oldalát.
Úgy gondoltam, mondok néhány szót magamról és arról, hogy mi vezetett engem erre a skizofrén életmódra. Dél-Afrikában születtem, ott ahol a szüleimet bebörtönözték amiért ellenálltak a fajgyűlölő rezsimnek. Kiszabadulásuk után Kenyába, majd később Tanzániába mentünk menekültként. Mindkét ország nagyon fiatal volt akkoriban telve a jövőbe vetett reménnyel.
Csodás gyerekkorunk volt. Bár nem volt pénzünk de a szabadban lehettünk egész nap. Fantasztikus barátaink voltak. Láttuk a világ csodáit a Kilimanjarót, a Szerengetit és az Oldivai-szurdokot. Ezután Londonba mentünk középiskolába. És azután -- hát erről nem sok mondandóm van. Meglehetősen unalmas volt. De 17 évesen önkéntes tanárként visszatértem Afrikába, Lesothoba, ami egy picurka ország, amelyet körülvett az akkoriban még apartheid rezsim vezette Dél-Afrika.
Nos, Lesothoban a férfiak 80 százaléka bányákban dolgozott a határ mentén brutális körülmények között. Bár, azt hiszem, meglehetősen idegesítő fehér ember lehettem a számukra ők mégis hihetetlen barátsággal és szeretettel fogadtak. De a gyerekek voltak az egészben a legjobbak. Elbűvölőek voltak: nagyon kíváncsiak és gyakran nagyon értelmesek. Most csak egy történetet mondok el, amely megérintett.
Amilyen gyakran csak tudtam kivittem a gyerekeket a szabadba hogy a száraz iskolai tanulmányokat összekössem a valós élettel. Nem voltak ehhez szokva. De mégis kivittem őket, és egy napon azt mondtam nekik: "Mondjátok meg, hogy körülbelül milyen magas ez az épület!" Arra számítottam, hogy majd vonalzóval és az ujjaik segítségével próbálják megmérni a magasságot. Volt ott egy kis srác, a korához képest igen kicsi. A falu egyik legszegényebb családjának a gyereke volt. Hát ő nem így mért. Elkezdett az útra firkálni krétával. "Mit csinálsz?" kérdeztem tőle mérgesen, "Megpróbálom megmérni az épület magasságát " - mondta. "Megmértem egy tégla magasságát" "Aztán megszámoltam hány tégla van az épületben. Most szorzom össze őket." Nos -- (Nevetés) -- erre nem számítottam.
És még sok hasonló történt velem. Máskor egy bányásszal találkoztam. Otthon töltötte a harmadik havi szabadságát. Mellette ültem, amikor egy napon ezt mondta: "Egy dolog volt, amit igazán szerettem az iskolában" "És tudod mi volt az? Shakespeare". És ott helyben elmondott néhány idézetet. Ez, és az ehhez hasonló tapasztalatok győztek meg arról hogy mérhetetlen számú tehetséges gyerek van Afrikában -- alkotói képességgel és értelemmel megáldott gyerekek -- lehetőségre kiéhezve. És ha Afrika egyenesbe jön majd egy nap, az miattuk lesz. És nem miattunk. Nos -- (Taps) -- ez az igazság.
Lesotho után beutaztam Afrikát majd visszatértem Angliába. -- nagyon szürke és nyomasztó, ha összehasonlítom. Cambridge-be mentem. És ott beleszerettem az elméleti fizikába. No, nem fogom ezt az egyenletet részleteiben bemutatni, de mondhatom, hogy az elméleti fizika igen lenyűgöző téma. Minden, amit tudunk a fizika törvényeiről összevonható egy sorban. Belátom, ez eléggé leegyszerűsített leírás. És 18 szabad paraméter van benne. Ezeket hozzá kell igazítanunk a mérési eredményekhez.
Szóval ez nem a végleges történet, ugyanakkor nagyon hatásos összefoglalása mindannak, amit ma tudunk a természet alaptörvényeiről. És, eltekintve néhány olyan bizonytalan ponttól, amiről már hallhattak ezen a fórumon -- mint például a sötét energia, vagy a sötét anyag -- ez az egyenlet leírja, vagy inkább úgy tűnik, hogy leírja a Világegyetemet és mindazt ami benne van.
De, egy nagy kérdés nyitva van: és ezt az általános iskolai matektanárom foglalta össze a legjobbanTanzániában. Ő csodálatos skót hölgy és a mai napig kapcsolatban vagyok vele. A nyolcvanas éveiben jár. Amikor elkezdtem magyarázni a munkám lényegét, az egészet félresöpörte és azt mondta: "Neil, csak egy kérdés van, ami igazán számít. Mi az AMI felrobbant ?" (Nevetés) "Mindenki az ősrobbanásról beszél. De mi az ami felrobbant?"
És igaza van. Ez az a kérdés, amit mindannyian kerülünk. Az elfogadott elmélet szerint a Világegyetem egyszer csak életre kelt telve különös energiával -- a tágulást előidéző energiával -- amely aztán egyszer csak felrobbant. De annak a rejtélye, hogy az univerzum miért jelent meg ebben a bizonyos állapotban továbbra is megoldatlan maradt. Nos, együtt dolgoztam egy darabig ezen az elméleten Stephen Hawkingal és másokkal. De aztán egy másik lehetőség feltárásába fogtam. És ez a lehetőség pedig, hogy a Nagy Bumm nem a kezdet volt. Lehet, hogy a Világegyetem már a Bumm előtt is létezett és a Bumm csupán egy felvillanás volt a már előzőleg-is-létezett Világegyetemben.
Igen, ez a lehetőség komolyan fölmerül a legújabb elméletekben az úgynevezett egyesített elméletekben, amelyek megkísérelik értelmezni azt a bizonyos 18 paramétert egységes keretben, amely magyarázatot ad mindegyikükre. Most csupán egy rövid animációt mutatok be ennek szemléltetésére. Ez minden amit át tudok adni Önöknek. Ezen elméletek szerint a térben léteznek további dimenziók is, azon a hármon túl, amit jól ismerünk. Minden pont ebben a teremben rendelkezik további dimenziókkal. És ezek között van egy eléggé különös dimenzió, ami egyben az egyik legelegánsabb is ebben az egyesített elméletben. Ez a különös dimenzió így mutatható be: mi egy három dimenziós térben élünk, amit a két lap egyike jelez, amit most csak úgy tudok szemléltetni, mint egy sík lapot, de ez a sík lap valójában három dimenziós.
Igen kicsi távolságra ettől a laptól, a Mi három dimenziós terünktől van egy másik, szintén 3 dimenziós tér egy réssel elválasztva. A távolság igen picuri, felnagyítottam, hogy jobban látható legyen. Ez a távolság valójában az atommag méretének töredéke. Most nem megyek bele annak tárgyalásába, hogy miért gondoljuk így de mindezek mögött matematikai bizonyítások állnak, melyek a fizika ismert törvényeit igyekeznek magyarázni. Azért érdekel engem mindez, mert ezek nyilvánvalóan fontos kérdések. Mi történik, ha ez a két különálló 3 dimenziós világ egyszer csak találkozik egymással? És, amikor és ahol találkoznak, úgy tűnik számunkra mint a Nagy Bumm. De ez némileg eltér a hagyományos felfogástól. A hagyományos Nagy Bumm felfogás egy pontból indul ki. Minden ebből a pontból ered, ami végtelenül sűrű pont. És itt aztán minden elmélet és egyenlet kudarcot vall. Nincs esélyünk ennek a megragadására.
Ezen a képen észrevehetik, hogy a robbanás kiterjedt. Nem egy pont. Az anyag sűrűsége véges, és jó esély van arra, hogy találjunk egy ellentmondások nélküli egyenlet csoportot, amely ezt a teljes folyamatot leírja. Hogy röviden összefoglaljam: feltártuk ezt a lehetőséget. Bebizonyítottuk, hogy a megközelítésünk jól illeszkedik azokkal az adatokkal, amelyek birtokunkban vannak a galaxisok képződéséről és a mikrohullámú háttérsugárzás változásairól. Továbbá kísérleti módszer áll rendelkezésre, hogy ezt a lehetőséget jól elválasszuk attól a Nagy Bumm modelltől, amit korábban bemutattam. Ebben az új modellben a gravitációs hullámoknak van szerepe.
E szerint a forgatókönyv szerint, nem csupán a Nagy Bumm nem tekinthető a kezdetnek, ahogyan azt a képen is látják hanem mindez a folyamat újra és újra lejátszódik. Lehetséges tehát, hogy egy olyan Világegyetemben élünk amely végtelen. Időben és térben egyaránt. Voltak Nagy Bummok korábban is, és megtörténnek majd a jövőben ugyanúgy. Lehetséges hát, hogy egy végnélküli Világegyetemben élünk. Valójában ezeknek az elméleteknek a felállítása és ellenőrzése a legjobb módja annak, hogy örömet leljek és csodálattal tekintsek a Világegyetemre. A legjobb matematikai modelleket kell kidolgoznunk, ellentmondások nélkül. Ezután kemény vizsgálatnak vetjük alá e modelleket logika és mérések útján. Megpróbáljuk meggyőzni magunkat, komolyan megpróbáljuk, hogy ezek az elméletek tévesek. És ebben van a fejlődés: amikor bebizonyítjuk egy elméletről, hogy helytelen. És így, fokozatosan, reményeink szerint közelebb jutunk a világ megértéséhez.
Azonban szakmai fejlődésem során valami soha nem hagyott nyugodni. Mi lesz Afrikával? Mi lesz azokkal a srácokkal, akiket otthagytam? A fejlődés helyett - amiben mindannyian reménykedtünk a 60-as években - a dolgok csak rosszabbra fordultak. Afrika a szegénységbe, betegségekbe és háborúba süllyedt. Nagyon jól mutatja ezt a jelenséget a Worldmapper weboldala. Az ábrázolás úgy történik, hogy mindegyik országot feltüntetjük a térképen, de a méretük bizonyos szempontok alapján módosul.
Nos, íme a szokásos világtérkép. Mellesleg Afrika nagyon nagy méretű. A következő térkép Afrika GDP-jét mutatja a 60-as években, abban az időben, amikor a függetlenségi folyamatok zajlottak. Ez pedig a helyzet 1990-ben és 2002-ben, és íme a 2015-ös előrejelzés. Nagy változások zajlanak a világban de ezek nem segítenek Afrikának.
Mi van Afrika népességével? A népesség arányban van az ország területével, ugyanakkor Afrika vezeti a halálozási arányt olyan betegségek miatt, amelyek megelőzhetőek: például az alultápláltság, egyszerű fertőzések és születési komplikációk. Ott van ezen felül HIV / AIDS, és a háborúk során elpusztult emberek. Kongóban jelenleg 45 ezer ember hal meg havonta, olyan háborúk miatt, melyeket a kobalt, a gyémánt és egyéb dolgok miatt vívnak. És ez folytatódik.
Mit képes tenni Afrika önmagáért, hogy ezeket a problémákat kezelni tudja? Nos, íme az afrikai orvosok száma. Íme a felsőoktatásban résztvevő hallgatók száma. És itt van -- ami a leginkább megrázó a számomra -- az afrikai tudósok által közölt tudományos cikkek száma. Ez gyakorlatilag nem létezik. Mindezt nagyon tisztán feltárta a TED Afrika konferencia: minden eddigi segély teljes kudarcot vallott abban, hogy Afrikát a saját lábára állítsa.
A Dél-Afrikában történt 1994-es demokratikus átalakulás a szó szoros értelmében az álmok valóra válását jelentette sokunk számára. Szüleimet beválasztották az első országgyűlésbe Nelson és Winnie Mandela mellett. Ők egyedül voltak még házaspárok. 2001-ben kutatói szabadságra mentem és meglátogattam őket. Mialatt szorgalmasan dolgoztam az egymásba érő világok elméletén, hirtelen ráébredtem, hogy nagy hiány van bizonyos képességekben, különösen a matematikai, az ipari, az államigazgatási és az oktatási képességekben.
A képesség a modellek készítésére és tesztelésére elengedhetetlenné vált nem csupán minden egyes tudományágban, de általában véve a modern társadalmakban. És, ahol hiányzik a matematika, ott nincs esély a modern korba való belépésre. Így eszembe ötlött egy gondolat. Nagyon egyszerű volt. A gondolat így szólt: állítsuk fel a Matematikai Tudományok Afrikai Intézetét, az AIMS-t. És toborozzunk hallgatókat szerte Afrikából, hozzuk össze őket a világ minden pontjáról érkező előadókkal és adjunk nekik egy fantasztikusan jó képzést.
Mint afféle cambridgei-i professzornak, sok kapcsolatom volt és legnagyobb meglepetésemre ők mindannyian teljes mértékben támogattak. Azt mondták "Menj és csináld meg!" "Eljövünk és órákat adunk." Azonnal tudtam, hogy nagyszerű érzés lesz kiemelkedő hallgatókat hozni azokból az országokból, ahol a fiataloknak semmilyen lehetőségük sincs és összehozni őket a világ legjobb tanáraival, akikről tudtam, hogy eljönnek majd pusztán azért, mert érdekli őket Afrika. Összehozni őket és nézni, ahogyan a tehetségek szikrát szórnak. Így aztán megvásároltunk egy elhagyott szállodát Cape Townhoz közel. A szálloda az 1920-as években épült Art Deco stílusban, 80 szobával. A terület nyomorúságos hely volt, ezért az egészet megkaptuk 100 ezer dollárért. Csodás épület. Elhatároztuk, hogy felújítjuk és elhíreszteljük, hogy itt építjük fel Afrika legjobb matematikai intézetét ebben a hotelben.
Igen, az új Dél-Afrika nagyon izgalmas ország. Ha még nem jártak ott, menjenek el. Tényleg nagyon izgalmas ami ott történik. Így aztán toboroztunk egy csodás csapatot, akik nagyon motiváltak voltak a munkában. Ezzel egy időben egy jó dolog jelent meg: az internet. Bár az internet igen drága Afrikában mégis mindenfelé internet kávézókat látni, és a fiatal tehetséges afrikaiak nagyon szeretnének a világ közösségének része lenni azért hogy sikeresek legyenek. Telve vannak ambícióval. Ők akarnak lenni a következő Einstein.
Így, amikor híre ment, hogy az AIMS megnyitja kapuit a hír gyorsan szállt e-mailen és az internetes oldalunkon keresztül. Nagyon sok jelentkezőnk volt. Úgy terveztük az AIMS-t, hogy éjjel-nappal működő intézmény legyen. Csodálatos érzés volt felépíteni egy egyetemet a legelejéről. Gondolják csak meg, mire is szolgál az egyetem? Nagyon izgalmas kérdés. Úgy terveztük meg, hogy interaktív oktatási élményt nyújtson. Nem krétával a táblán babrálva. A problémamegoldásra, a csoportmunkára alapozunk úgy, hogy minden hallgató a képességei legjavát nyújtsa és ne csupán a tanulmányi eredményre hajtson.
Mindenki együtt él ebben a hotelben, tanárok és hallgatók és nem lepődik meg senki egy alkalmilag tartott előadáson éjjel egykor. A hallgatók sokszor éjjel 2-ig 3-ig ébren vannak a számítógépszobákban és reggel nyolckor már talpon vannak. Előadások, problémamegoldás és minden más. Egészen különleges hely. Nagyon hangsúlyozzuk azokat a területeket, amelyeknek fontos szerepe van Afrika fejlődésében mert az ezeken a területeken dolgozó tudósoknak versenyelőnyük lesz a jövőben. Tudományos közleményeket fognak írni, meghívják őket konferenciákra. Sikeresek lesznek és eredményes szakmai út áll előttük.
És az AIMS jól teljesített. Íme a múlt évben júniusban végzettek névsora és azt is láthatják, hogy jelenleg mivel foglalkoznak. Az is látható, hogy hol tartózkodnak jelenleg. És azt is hogy hová mentek. Ők mindannyian végzett hallgatóink. Mindannyian master és PhD képzésre mentek igen elismert helyekre. Az AIMS-ben a képzés ára egyötöde annak amibe egy hasonló képzés Európában vagy az USA-ban kerül. Még fontosabb, hogy a pán-afrikai hallgatói testület a kontinens erejének, büszkeségének és elkötelezettségének forrása Afrika számára. Ezen az ábrán színekkel jelöltük, amint az AIMS országról országra fejlődik.
Itt láthatjátok a felsorolás mögött. Az ország színe akkor válik sárgára, ha jelentkezést kaptunk onnan narancsra vált, ha elfogadtuk a jelentkezést, és zöld lesz ha a hallgató lediplomázott. Itt tartunk a végzett hallgatók számát tekintve 2004-ben. Az a célunk, hogy az egész kontinens zöld színnel jelölhessük. itt van 2005 ... 2006 ... 2007 ... 2008 (Taps) Jó úton haladunk, hogy elérjük a kitűzött célunkat.
Néhány hallgatóval filmet készítettünk mielőtt az AIMS-be jöttek. Csak egyet mutatok be nektek. Tendai Mugwagwa: A nevem Tendai Mugwagwa. Bechalor fokozatom van oktatásból. Az AIMS hallgatója leszek. Úgy tudom, hogy a képzés igen átfogó lesz. A képzés a fizikától egészen az orvostudományig terjed főként az epidemiológia és a matematikai modellezés területén. Neil Turok: Tendai tehát megérkezett az AIMS-re és nagyon jól teljesített. Most átadom neki a szót.
TM: A nevem Tendai Mugwagwa és az AIMS hallgatója voltam 2003-2004-ben. Az AIMS után mester fokozatot szereztem alkalmazott matematikából a Cape Town-i egyetemen, Dél-Afrikában. Ezután Hollandiába jöttem, ahol jelenleg a PhD-men dolgozom elméleti immunológiából.
Professor: Tendai nagyon függetlenül dolgozik. Jól kommunikál a kórház immunológusaival mindent összevetve Tendai nagyon jó PhD munkatársam Dél-Afrikából. Örülök, hogy itt van közöttünk.
NT: Egy másik elsőéves hallgató az AIMS egyetemen Shehu. Őt látjuk ezen a képen a legkedvesebb középiskolai tanárával. Itt egyetemre megy Észak-Nigériában. Az AIMS után, Shehu nagy energiájú fizikával akart foglalkozni ezért Cambridge-be jött. Most fejezi be a PhD-jét és olyasvalakivel készült film róla, akit Önök mind ismernek.
Shehu: És ebből képesek leszünk, remélhetőleg, jobb előrejelzéseket készíteni, majd összehasonlítjuk ezeket a grafikonnal, és ezt követően újabb előrejelzéseket készítünk.
Stephen Hawking: Ez nagyon jó.
NT: Itt vannak az AIMS mostani hallgatói. 53-an vannak 20 különböző országból, köztük 20 nő. És most, vissza a TED-hez. Nos, tartottunk egy bulit. Ez Afrika -- nagyon jó bulikat tartunk Afrikában. A múlt hónapban egy meglepetés bulit rendeztek nekem. Itt van valaki, akit már korábban is láttak. (Taps) Felhívom a figyelmet néhány különleges emberre itt a képen. Szóval éppen tartott a buli. Ahogy látják teljesen kitakarnak ezen a képen. Ő itt Ezra. Darfurból jött. Fizikus és valahogyan mindig mosolyog annak ellenére, ami a hazájában történik. Fizikusként akar dolgozni, és nagyon jól halad. Ő itt Lydia. Ő a legelső nő aki matematikából kapott diplomát a Közép-afrikai Köztársaságban. Ő most az AIMS-re jár. (Taps)
Ezek után térjünk rá a TED kívánságunkra. Nos, igazán ez nem is az én TED-kívánságom, ez a mi közös kívánságunk. Két részből áll a kívánság. Ez egyik egy álom, a másik egy terv. A mi TED álmunk az, hogy a következő Einstein Afrikából jöjjön. (Taps) A teremtő zsenialitás magasságaira törekedve, emberek ezreinek akarunk motivációt, bátorítást és elszántságot adni, hogy elérjék azokat a magas szintű képességeket, melyek Afrika megsegítéséhez kellenek. Köztük nem csupán csillogóan tehetséges tudósok lesznek majd -- amiben biztos vagyok az AIMS-ben szerzett tapasztalatok alapján -- de ők lesznek a jövő afrikai Gatesei, Brin-jei és Page-ei.
Amint mondtam, van azonban egy tervünk is. És a tervünk elég egyszerű. Az AIMS modell már bizonyított. Amire szükségünk van az az, hogy megismételjük ugyanezt. 15 AIMS központot akarunk létrehozni a következő öt évben szerte Afrikában. Mindegyiknek lesz egy pán-afrikai hallgatói testülete, de a tudomány különböző területeire szakosodik majd. Arra akarjuk használni a tudományt, hogy túllépjünk a nemzeti és kultúrális gátakon úgy, ahogyan az az AIMS-ben is történik. További tárgyakat veszünk fel. Felvesszük a vállalkozói ismereteket és a politikai készségeket.
A kiterjesztett AIMS egy egységes pán-afrikai intézménnyé válik majd és az itt végzettek egy erős hálózatot építenek ki olyanokból akik együtt dolgoznak majd a békéért és a haladásért szerte a kontinensen. A múlt évben több helyszínt is meglátogattunk Afrikában azért, hogy lehetséges helyet találjunk az új AIMS központok számára. Íme a kiválasztott helyszínek. Mindegyik ilyen központnak erős helyi csapata van, mindegyik szép és érdekes helyszín, olyan helyek, melyeket a nemzetközi oktatók boldogan keresnek majd fel. A velünk együtt gondolkodó munkatársak nagyon várják a továbbiakat. Mindenki akar egy AIMS központot a saját hazájában.
A múlt novemberben, az összes afrikai tudományos és technológiai miniszter konferenciáján, melyet Mombasában tartottak, felhívás hangzott el az AIMS tervek végrehajtására. Van tehát politikai támogatottságunk szerte a kontinensen. Nem lesz könnyű. Minden helyszínen nagy kihívásokkal fogunk szembenézni. A helyi tudósoknak vezető szerepet kell vállalniuk ebben a folyamatban és meg kell győzni a kormányokat, hogy mellénk álljanak. A feltételek nagyon nehezek, de nem engedhetjük meg magunknak, hogy kompromisszumokat kössünk azokban az elvekben,
melyek az AIMS mozgatói. Ezeket az elveket így foglalhatjuk össze: az intézeteknek lényegretörőnek, innovatívnak költség-hatékonynak és magas színvonalúnak kell lenniük. Miért? Mert azt akarjuk, hogy Afrika gazdag legyen. Könnyű észben tartani a szükséges szabályokat. Végül, befejezésképpen, hadd mondjam azt, hogy Afrikát csak a fiatal és tehetséges emberek képesek jobb jövő felé vezetni. Az alkotó energiákat felszabadítva és ápolva leszünk képesek lépésenként alakítani Afrika jövőjét. Idővel ők fognak hozzájárulni Afrika és a tudomány fejlődéséhez olyan módokon, amiket csak elképzelni vagyunk képesek. Köszönöm. (Taps)
You can share this video by copying this HTML to your clipboard and pasting into your blog or web page. This video will play with subtitles.
You either have JavaScript turned off or have an old version of the Adobe Flash Player. To view this rating widget you
need to get the latest Flash player.
If your browser allows only "trusted sites" to execute Javascript, you should add the "googleapis.com" domain to your whitelist to allow our Flash detection to work properly.
Got an idea, question, or debate inspired by this talk? Start a TED Conversation, or join one of these:
A 2008 as TED díjátadáson Neil Turok fizikus megoszja velünk gondolatait azokról a fiatal afrikai fiatalokról, akik lehetőségre vágynak. E vágyakra építve és kreatív enegiáikat felszabadítva meg tudjuk változtatni Afrika jövőjét.
Neil Turok is working on a model of the universe that explains the big bang -- while, closer to home, he's founded a network of math and science academies across Africa. Full bio »
Translated into Hungarian by Zoltan Bencz
Reviewed by Meg McHutchison
Comments? Please email the translators above.
17:31 Posted: Aug 2007
Views 507,968 | Comments 136
27:52 Posted: Oct 2006
Views 328,874 | Comments 106
25:35 Posted: Mar 2008
Views 895,628 | Comments 116
Just follow the guidelines outlined under our Creative Commons license.
This comment will be attributed to . Not ? Sign Out.