Natalie Jeremijenko: A környezettudatosság változásának művészete

Régen magával ragadott az az elcsépelt és sablonos elképzelés, hogy az új technológiák lehetőséget adnak társadalmi átalakulásra, ami akkoriban motivált engem, és bizony, ez a téveszme még mindig hajt. Frissíteni akartam, hogy mit csináltam azóta -- de a főcímdal még mindig ugyanaz -- és be akartam mutatni a laboromat és a jelenlegi munkámat, amit úgy hívnak, hogy Környezeti Egészségklinika, és a New York-i Egyetemen működik. És hogy mi is ez -- ez egy csavar az egészségen. Mert amivel valójában próbálkozom, az annak az újradefiniálása, hogy mi számít egészségnek. Ez a klinika olyan, mint bármely más egyetemi klinika, csak ide az emberek környezeti egészségproblémákkal jönnek, és olyan recepteket kapnak, melyekkel növelhetik a környezetük egészségét, nem pedig orvosi problémákkal jönnek ide, amikre gyógyszerre szóló recepteket kapnak.

Ez egy nem hivatalos idézet a hippokratészi esküből, mely így szól: "A lélek nagyobbik része a testen kívül található, és a belső kezeléséhez szükséges a külső kezelése." Ez pedig arra utal, ahová én is ki szeretnék lyukadni, hogy lehetőségünk van újradefiniálni, mi is az az egészség. Mert az a képzet, hogy az egészség egy belső dolog, amely atomizált, egyedi és gyógyszerészeti, az nagy részben tévedés. Ennek a tanulmánynak a segítségével szeretném az egészséget más nézőpontba helyezni, ami egy új tanulmány Philip Landrigantől, aki elment a legtöbb manhattani és New York-környéki gyerekorvoshoz, és lejegyezte, hogy mivel töltötték a rendelési időt. Az idejük 80-90 százalékát öt dolog töltötte ki. Az első az asztma volt, a második a fejlődésbeli késések, a harmadik pedig négyszázszoros növekedést mutatott ritka gyermekkori rákos megbetegedésekben az utóbbi nyolc - tíz - tizenöt évben. A negyedik és az ötödik helyen a gyermekkori elhízás és cukorbetegséggel kapcsolatos problémák álltak. Szóval ez mind -- mi a közös mindegyikben? Hogy függnek a környezettől, méghozzá radikálisan, így van. Ez nem a baktériumokat jelenti, melyeknek a leküzdésére orvosokat képeztek ki; ez az egészség másfajta definíciója, melynek van egy nagy előnye, ugyanis ez külső és megosztott, ezért lehetőségünk van tenni valamit, nem úgy, mint a belső, genetikailag meghatározott, egyéni betegségek ellen.

A klinikára látogató embereket nem pácienseknek hívjuk, hanem "türelmetleneknek", ugyanis ők túl türelmetlenek ahhoz, hogy olyan jogszabályi változtatásokra várjanak, melyek a helyi és környezeti egészségügyi problémákat célozzák meg. Én az egyetemen fogadom őket, de van néhány területi irodám is, amiket különböző helyeken nyitottam, és amelyek betekintést nyújtanak néhány környezeti kihívásba, melyekkel szembesülünk. Ez a belga területi irodánknál van, ahol egy körforgalomnál találkoztunk, pontosan azért, mert a körforgalom szimbolizálja azt az egyenlő társadalmi mozgalmat, amely sok társadalmi változást eredményez, ellentétben a felülről történő ellenőrzéssel, amilyenek a közlekedési lámpás kereszteződésekben vannak. Ebben az esetben természetesen a körforgalom mikrodöntések helyben hozott sorozata, ahol az embereket nem irányítják. Ennek ellenére nagyobb forgalmat bonyolít le, kevesebb a baleset, és egy érdekes modell a társadalmi mozgalomra.

Néhány dolog, amit az ellenőrző protokoll fejlesztett ki: ez az ebihal-bürokrata protokoll, azaz a dolgok figyelemmel kísérése. Ezek olyan ebihalak, melyeket azon helyi bürokraták után neveztek el, akiknek a döntései befolyásolják a víz minőségét. Szóval akinek a vízminőséggel kapcsolatban vannak aggodalmai, az felnevel egy ebihal-bürokratát olyan vízmintában, amiben érdekeltek. Mi adunk nekik néhány dolgot ehhez, hogy társként maguknál tarthassák az állatot, mialatt blogolnak és emaileznek. Ez egy ebihal-sétáltató, hogy este megsétáltathasd az ebihalad. És az az érdekes dolog történik -- természetesen azért használunk ebihalakat, mert nekik sokkal rendkívülibb a biológiai érzékelésük, mint nekünk, számos nagyságrenddel érzékenyebb, mint a mi érzékeink, hogy észleljék és biológiailag jelentős úton válaszoljanak azokra az ipari szennyeződésekre, melyeket endokrinrombolóknak vagy hormonemulátoroknak hívunk.

De azzal, hogy este megsétáltatod az ebihalad -- itt van néhány fotó erről -- a szomszédaid valószínűleg megkérdezik: "Te meg mit csinálsz?" És ekkor be kell mutatnod az ebihalad, és hogy kiről nevezted el. El kell magyaráznod, mit csinálsz, és hogy az ebihal fejlődési szakaszai nyilván nagyon könnyen megfigyelhetőek, és ők is ugyanazokat a T3-hormonokat használják, mint mi. Így mikor a szomszédod legközelebb meglát, megkérdezi: "Hogy van az ebihalad?" És megnézhetik az ebihalad egy közösségi oldalon, mert a Környezeti Egészségklinikának van egy közösségi hálózata, de nem csak a "türelmetleneknek", az embereknek, hanem az állatoknak is, közösségi oldal embereknek és nem embereknek. És természetesen ezek az endokrinrombolók olyan dolgok, melyek részt vesznek a mellrákjárványban, az elhízottsági járványban, a lányoknál átlagosan két és fél évvel korábban kezdődő pubertásban, és más hasonló dolgokban. A csúcspont az, amikor ha sikeresen felnevelted az ebihalad, megfigyelted a viselkedésbeli és fejlődésbeli eseményeket, akkor elmész és bemutatod az ebihalad annak, akiről elnevezted, és megbeszélitek a bizonyítékokat, amiket láttál.

Egy másik protokoll -- ezeken csak gyorsan átmegyek, hogy lássátok, miken dolgozunk itt -- vizeletminta helyett én egy egérmintát fogok kérni tőled. Van itt olyan szerencsés, aki lakott már együtt egérrel -- élettársi kapcsolat egerekkel? Nagyon szerencsés. Az egerek természetesen a legjobb modell organizmusok. A környezeti egészségnek még jobb modelljei, nem csak mert ugyanolyan emlősbiológiájuk van, de az étrendjük is nagyrészt ugyanaz, mint a tiéd. A környezeti stresszorok is ugyanazok, az azbeszt- és ólomszintek, bármi, aminek ki vagy téve. Földrajzilag pedig korlátozottabbak nálad, mivel nem tudjuk, hogy érintkeztél-e tartósan megmaradó szerves szennyeződéssel az otthonodban, a munkahelyeden vagy gyermekkorodban. Az egerek nagyon jól ábrázolják ezt. Természetesen egy jó egérfogó építésével kell kezdenünk. Ez egy közülük.

A környezeti stresszorokkal való megküzdés trükkös dolog. Van itt valaki, aki szed antidepresszánst? (Nevetés) Manhattanben nagyon sok ember szed. És kipróbáltuk, hogy az egér is adagolna-e magának SSRI gyógyszereket. Ez itt Prozac, ez Zoloft, ez egy fekete gumicukor, ez pedig izomlazító, a "türelmetlen" pedig ezek közül mindet szedte. Szerintetek ettek-e az egerek ezekből az antidepresszánsokból? Mi a -- (Közönség: Persze. Igen.) Honnan tudtad? Tényleg ettek. Ez vodkaoldat és ginoldat. A fickó szerette a sima vizet és az izomlazítót is. Tehát hol van az export? Vodka, gin -- (Közönség: [nem kivehető]) Igen. Igen. Jól ismered az egereket. Így van, igen. Ugyanannyi vodkát ittak, mint amennyi sima vizet, ami elég érdekes. Aztán persze bejut magába a csapdába. Van benne egy régi mobiltelefon -- jó felhasználása a régi telefonoknak --, ami tárcsázza a klinikát, aztán mi megyünk és kivesszük az egeret. Veszünk vérmintát, és vér-és szőrelemzést végzünk az egéren.

Valahogy így akarok rámutatni a nagy előnyére annak, hogy ezzel a külső módszerrel vázoljuk az egészséget. De van néhány receptre felírt termékünk is. Ez nagyban különbözik az orvosi modelltől. Akármit teszel annak érdekében, hogy növeld a víz vagy a levegő minőségét, vagy hogy megértsd, vagy megváltoztasd, ennek a hasznát mindenki élvezi, akivel megosztod a vizet vagy a levegőt. És ez a felhalmozódó hatás, a kollektív cselekvés hatása olyasmi, amit előnyünkre tudunk felhasználni. Meg szeretnék mutatni egy ilyen receptre felírt terméket, aminek a neve Parkolni Tilos. Ezzel a vízminőséget lehet javítani. Sok "türelmetlen" aggódik a víz és a levegő minősége miatt. Azt csináljuk, hogy veszünk egy tűzcsapot, egy "parkolni tilos" helyet, ami mellett tűzcsap áll, és felírjuk az aszfalt eltávolítását, ezzel alkotván egy megtervezett mikrotájat, egy vízszűrési lehetőséget.

Mert mindazt bizonyára sokan tudjátok, a New York, New Jersey kikötő legnagyobb szennyezési problémái már nem a pontforrások, már nem a nagy szennyezők, már nem a General Electric, hanem a hatalmas úthálózat, [azok] az áthatolhatatlan felületek, melyek összegyűjtik a fékbetéteitekből származó kadmium idegmérgeket vagy az olajos szénhidrogén-szennyeződéseket, és minden egyes vihar és az elavult infrastruktúra egyenesen a torkolatba mossa őket. Ebből nem sok jó származik. Ezek apró lehetőségek a szennyeződések feltartóztatására, mielőtt azok az öbölbe kerülnek, és ezeket a "türelmetlenek" hozzák létre különböző háztömböknél igen érdekes módokon. Csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy hozzávetőlegesen két-három tűzcsap van minden háztömb körül. Azzal, hogy ilyen megtervezett mikrotájakat hozunk létre szűrés céljából, nem akadályozzuk meg azt, hogy vészhelyzet esetén parkolóként használják őket, egy tűzoltóautó természetesen bármikor odaparkolhat. Kilapítanak néhány növényt. Nem nagy ügy, majd visszanőnek. De ha megcsinálnánk ezt minden egyes -- minden tűzcsapnál, újradefiniálhatnánk a vészhelyzet fogalmát. Az idő azon 99%-ában, amikor nem parkol ott tűzoltóautó, a szennyeződéseket szűri. Ugyancsak növeli a szén-dioxid-lekötést, elkülönítve ezzel a levegőben lévő szennyeződések egy részét. Csoportosítva pedig, ezek a kis területek ki tudnák szűrni az úthálózati szennyeződés egészét, ami most a torkolatba folyik, egészen 180 mm esőig, vagy hatalmas viharokig.

Ezek csak kis tettek, melyek összesítve mégis jelentős hatással lehetnek a helyi környezeti egészség fejlesztésére. Ez pedig egy kissé ambiciózusabb. Az éghajlati válság felfedett számunkra egy másodlagos, sokkal ravaszabb és sokkal elterjedtebb válságot, a működés válságát, ami arról szól, hogy mit tegyünk. Valahogy az, hogy helyi salátát vásárolunk, kicseréljük a villanykörtét, betartjuk a sebességkorlátozást, rendszeresen cseréljük a gumiabroncsokat, nem tűnik elegendőnek az éghajlati válsággal szemben. Ez egy érdekes példa, ami történt -- emlékeznek ezekre: atombunkerek. Mi is az atombunker a klímaválság tükrében? Ez polgári mozgósítás volt. Templomok, iskolák, kórházak, magánszemélyek -- mindenki épített egy ilyet mindössze hónapok leforgása alatt. És ezek még mindig a polgári reakció ikonjai egy közös, bizonytalan, mindenkit érintő fenyegetéssel szemben.

Az éghajlati válság bunkere szerintem így néz ki, vagy így, ami egy átfogó városi mezőgazdasági létesítmény, melyet a New York-i Egyetemen lévő laboromban fogunk megépíteni. Ennek a működése nagyon egyszerű elven alapszik, miszerint elvesszük -- a manhattani szén-dioxid-termelés 80-90%-a épületekből származik -- elvesszük, csakúgy, mint egy kereskedelmi üvegház, elvezetjük a szén-dioxidot az épületből -- szén-dioxidban gazdag levegő -- átvezetjük a városi mezőgazdasági létesítményen, majd kivezetjük az oxigénben gazdag levegőt. Nem tudsz sok mindent építeni egy tetőre, mert nem arra vannak kitalálva. Ezért lábakon áll, így a súly főként a falakon és az oszlopokon oszlik el. Közösségi munkával építjük, szabadon elérhető anyagokból. Ez egy 1:4 arányú prototípus, mely Spanyolországban működött. És valahogy így fog kinézni, drukkoljunk, ha az NYU elfogadja.

Amit még meg akarok mutatni -- ez tulajdonképpen egy alkotóeleme annak, amit mostanában kezdtünk tesztelni -- ez egy napkémény --, jelenleg 17 darab van belőle New Yorkban -- amely passzívan húzza fel a levegőt. Értitek, hogy működik a napkémény. A meleg levegő felszáll. Egy épület oldalára felrakunk egy darab fekete műanyagot, ez felmelegszik, és meg is van a passzív légáramlás. Mi azt csináljuk, hogy ennek a tetejére még teszünk egy sztenderd HVAC szűrőt. Ez tulajdonképpen eltávolítja a korom 95 százalékát; ez az az anyag, ami az ózonnal együtt a globális felmelegedés feléért felelős, mert megváltoztatja, leülepszik a hóra, megváltoztatja a fényvisszaverődést, megváltoztatja az atmoszféra átviteli képességeit. A korom az a mocsok, ami egyébként lerakódik a szép rózsaszín tüdőtökben, meg ami ezzel kapcsolatos. Nem egy jó dolog, és ez a tökéletlen égés eredménye, nem magáé az égésé. Ha átvezetjük a napkéményünkön, ennek olyan 95 százalékát távolítjuk el. Aztán kicseréljük az egyetemistákkal, és újra kiengedjük a kormot. Ezekből ceruzákat csinálunk, melyeknek hossza méri a szennyeződést, amit a levegőből kiszűrtünk. Itt van egy, ami most is fent van. Itt vannak, akik felrakták őket, és akik lelkes ceruzahasználók.

Oké, most már csak két további felületet szeretnék megmutatni, mert szerintem az egyik legnagyobb kihívásunk a természetes rendszerekkel való kapcsolatunk újragondolása, nem csak ennek a kicsavarodott egészségmodellnek a segítségével, hanem az állatokéval, akikkel együtt lakunk. Nem vagyunk egyedül; az állatok is beköltöznek. Sőt, a városi migráció leírja a korábban vadként számon tartott állatok városközpontokba való költözését. Tudjátok, prérifarkas a Central Parkban, bálna a Gowanus-csatornában, jávorszarvas Westchester Countyban. Ez az egész fejlett világban előfordul, valószínűleg a természetes élőhely szűkülése miatt, de azért is, mert a városaink egy kicsit élhetőbbek lettek, mint korábban. És minden zöld terület, amit létrehozunk, meghívás az állatok számára, hogy éljenek velünk. De arra nem volt megfelelő elképzelés, hogy hogyan tudnánk mindezt jól vagy érdekesen tenni. Szeretnék megmutatni néhány technológiai felületet, amiket OOZ becenév alatt fejlesztettünk ki -- ez a zoo [állatkert] visszafelé és ketrecek nélkül -- melyekkel megpróbáljuk újraformálni ezt a kapcsolatot. Ez kommunikációs technológia madaraknak. Így néz ki. Amikor egy madár rászáll, lejátszik egy hangfájlt. Ez a Whitney Múzeumban található, ahol hat volt belőlük, és mindegyik különböző volt, különböző hangfájlokkal. Ilyesmik voltak rajtuk.

(Fütyörészés)

Hangfelvétel: Itt van, mit kell tenned. Menj le és vásárolj néhány müzliszeletet, amiket madáreleségnek tartasz, majd hozd ide és szórd szét. Jó ember.

Natalie Jeremijenko: Oké. (Nevetés) Szóval számos ilyen volt ott. A madarak át tudtak ugrálni egyikről a másikra. Ezek csak átlagos városi galambok voltak. És egy korai teszt, mely azt kutatta, hogy melyik szöveg vált ki leginkább közreműködést a lent sétáló emberekből -- kevésen múlt, de végül ez volt az a szöveg, mely leginkább működött rajtunk.

Hangfelvétel: tikk, tikk, tikk. Ez annak a genetikai mutációnak a hangja, mely során a madárinfluenza halálos emberi influenzává alakul. Tudod, mi lassítja le? Madarak egészséges alpopulációi, és általánosan növekvő biodiverzitás. Neked is érdeked, hogy én egészséges, boldog és jóllakott legyek. Így hát igazán megoszthatnád táplálkozási forrásaidat ahelyett, hogy monopolizálod őket. Azaz oszd meg az ebéded velem.

(Nevetés)

NJ: Működött, és ez igaz. Az utolsó projekt, amit meg szeretnék mutatni, az egy új felület halak számára, amely épp most jelent meg -- hivatalosan jövő héten jelenik meg -- egy csodálatos megbízással az Építészeti Ligától. Talán nem tudtad, hogy kommunikálnod kell a halakkal, de most már van egy eszköz erre. A következőképpen néz ki: a vízben bóják lebegnek, és egy-egy méterrel nyúlnak a víz alá, illetve fölé. Ha aláúszik egy hal, felgyullad egy lámpa. Így néz ki. Itt pedig van egy másik funkció. A felső lámpa -- elnézést, ha tengeribeteggé teszlek titeket -- a felső lámpa igazából a vízminőséget jelzi, mely piros, ha az oxigéntartalom alacsony, és kék/zöld, ha az oxigéntartalom magas. És sms-t is lehet küldeni a halaknak. Lent vannak névjegykártyák, melyeken elérhetőségek vannak. És vissza is írnak. Amikor a bója megkapja az sms-ed, kétszer felvillan, hogy tudassa veled, megkaptuk az üzeneted. De a legnépszerűbb az volt, hogy egy sor ilyen bóját raktunk a Bronx folyóba is, ahol egy hód lakik -- bármilyen őrült is -- az első, aki idejött és hódvárat épített New Yorkban az elmúlt 250 évben. Üzenetek egy hódtól. Feliratkozhatsz az üzeneteire. Beszélgethetsz vele.

Szeretek arra gondolni, hogy ez egy olyan felület, mely megváltoztatja azt, ahogy a természetes rendszerekkel kapcsolatba lépünk, pontosabban megváltoztatja, hogy kinek van információja, hol, ki tudja megérteni ezt az információt, és mit tehetsz ezzel kapcsolatban. Ebben az esetben ahelyett, hogy a halaknak rágógumit, chipset, vagy bármit, ami a zsebedben van dobálnál -- Van egy víztömeg Izlandon, amellyel foglalkozom, ami a város közepén van, és a legnagyobb szennyezési probléma nem az úthálózatból származik, hanem a fehér kenyér az, amivel az emberek a halakat és a madarakat etetik. Ehelyett mi kifejlesztettünk egy rudacskát, amivel lehet a halakat etetni. Nagyon finomak. Ez ilyen fajok közti dolog, finom az embereknek és az állatoknak is. De van bennük egy kelátképző anyag is. Nagyon táplálóak, nem úgy, mint a chips. Így minden alkalommal, mikor szeretnénk az állatokkal kapcsolatba lépni, ami legalább annyira jelen van mindenütt, mint az "Az állatok etetése tilos" táblák - És minden New York-i parkban van belőlük legalább három. Vagy a Yellowstone Nemzeti Park, ahol több "Az állatok etetése tilos" tábla van, mint ahány állat, amit meg szeretnél etetni. De ebben a cselekvésben, ebben a kölcsönhatásban, azzal, hogy átírjuk őket, és olyan lehetőséggé alakítjuk át, mellyel megfelelő tápértékű ételt nyújtunk, ami kiegészíti a természetes forrásokat, melyeket mi magunk használtunk el, és így segítjük a halpopulációt kelátképző anyag hozzáadásával, amely csakúgy, mint bármely orvosi kelátképző, leköti a biológiailag felhalmozódott nehézfémeket és PCB-ket, amik az ezen a területen élő halakban vannak, akik ezáltal ártalmatlan sóként szabadulnak meg tőlük, ahol ez összekötődik egy reagenssel, így gyakorlatilag nem lesz többé biológiailag elérhető.

De azt akartam mondani, hogy ez az interakció, és az interakció átírása kollektív cselekvéssé, kollektív kármentesítő cselekvéssé, nagyon különbözik attól a hozzáállástól, melyet a Hudson folyón használnak, ahol úgy kotorjuk ki a PCB-ket -- 30 évnyi jogalkotási és jogi küzdelem után, a General Electric fizeti a kotrást a világ legnagyobb Superfund helyszínén -- kikotorjuk, és valószínűleg elszállítják Pennsylvaniába, vagy a legközelebbi harmadik világbeli országba, ahol továbbra is mérgező iszap marad. Az áthelyezés nem megfelelő mód a környezeti problémák kezelésére. És általánosságban ez az a minta, amely szerint működtünk.

De ha élünk azzal a lehetőséggel, amit az új technológiák, az új interaktív technológiák nyújtanak, hogy újraírjuk a kapcsolatainkat, hogy leírjuk őket, nem csak mint elszigetelt, egyedülálló interakciókat, de mint kollektív, csoportosított tetteket, melyek együtt eredményt hozhatnak, akkor elkezdhetünk megcélozni néhány fontos környezeti kihívást.

Köszönöm.

(Taps)