Mustafa Akyol: Hit és hagyomány az iszlámban

Néhány héttel ezelőtt lehetőségem nyílt ellátogatni Szaúd-Arábiába. Muzulmánként először is el akartam zarándokolni Mekkába és meglátogatni a Kába követ. az iszlám legszentebb kegyhelyét. Ezt is tettem, felvettem a rituális ruhám, elmentem a szent mecsetbe, imádkoztam; részt vettem az összes szertartáson. És eközben, minden spiritualitás mellett észrevettem egy evilági apróságot is a Kábánál, ami különösen felkeltette az érdeklődésemet. Nem voltak elkülönítve egymástól a nemek. Magyarul, az asszonyok és a férfiak együtt imádkoztak. Együtt voltak a tawaf alatt is, amíg körbejárták Kábát. Együtt voltak az imádság alatt.

És ha most azon csodálkoznak, hogy mi ezen az érdekes, nézzék meg Szaúd-Arábia más részeit, mert az egy olyan ország, ahol a nemek szigorúan el vannak különítve egymástól. Más szóval, egyszerűen fel sem merül, hogy férfiként ugyanazon a légtérben tartózkodjunk, ahol az asszonyok. Nagyon furcsa volt, ahogy ezt észrevettem. Otthagytam a Kábát, hogy egyek valamit Mekka belvárosában. Megcéloztam a legközelebbi Burger King éttermet. Odamentem, és láttam, hogy külön részleg van a férfiak számára, ami gondosan el van választva a női részlegtől. És a férfi részlegben kellett rendelnem, fizetnem és étkeznem. Furcsa -- mondtam magamban -- a szent Kábánál el lehet keveredni a másik nem között, de a Burger Kingben nem.

Felettébb irónikus. Irónikus, és nagyon is beszédes, azt hiszem. Mert hogy a Kába és az azt körülvevő rituálék az iszlám korai időszakának emlékei, ezek Mohamed próféta korából valók. És ha akkoriban különös hangsúlyt fektettek volna az asszonyok és a férfiak elkülönítésére, akkor a Kába körüli szertartásokat eszerint írták volna elő. De hát ez éppenséggel nem volt gond akkoriban. Ezért alakultak így a szertartások. Azt hiszem, ezt csak megerősíti az, hogy a nők elszigetelése és ezzel a társadalom megosztása sem lelhető fel a Koránban, az iszlám igazi magjában -- az iszlám szent magjában, amelyben az összes muszlim hisz, velem együtt. És nem hiszem, hogy véletlen lenne, hogy ennek nyoma sincs az iszlám kezdeteinél. Mert a legtöbb tudós, aki az iszlám történetét tanulmányozta -- muszlimok és nyugatiak egyaránt -- úgy tudják, hogy az a gyakorlat, hogy az asszonyokat és a férfiakat térben elkülönítik egymástól, valójában később került az iszlámba, amikor a muszlimok átvettek néhány, már korábban is létező elemet a Közel-Kelet kultúrájából és hagyományaiból. A nők elkülönítése valójában bizánci és perzsa gyakorlat volt, és a muszlimok átvették és a vallásuk részévé tették.

És ez csupán egyetlen példa egy ennél jóval általánosabb jelenségre. Arra, amit manapság iszlám jognak, és különösen iszlám kultúrának hívunk -- és hát valójában sok iszlám kultúra van -- a szaúd-arábiai egészen más, mint Törökországé, ahonnan én jövök, Isztanbulból. De mindazonáltal, ha muszlim kultúráról beszélünk, annak van egy magja, az isteni üzenet, ami megteremtette a vallást, de erre sokminden rárakódott, sokféle hagyomány, értelmezés. Ezek a Közel-Kelet hagyományai voltak -- középkori hagyományok.

Van itt két fontos üzenet, mondhatnánk, két lecke a valóságból. Először is, a muszlimoknak -- az istenfélő, konzervatív, hívő muszlimoknak, akik hűek akarnak lenni a vallásukhoz -- nem kéne úgy ragaszkodniuk a kultúrájuk minden eleméhez, mintha az isteni elrendelés lenne. Talán néhány közülük egyszerűen rossz hagyomány, amit meg kell változtatni. Másrészről azoknak a nyugatiaknak, akik az iszlám kultúrát tekintve zavaró momentumokat találnak, nem kéne arra a következtetésre jutniuk, hogy ezt így rendeli el az iszlám. Lehetséges, hogy ez csak a közel-keleti kultúra, ami elkeveredett az iszlámmal.

Van az a szokás, amit úgy hívnak, hogy női körülmetélés. Az valami szörnyű, borzalmas. Az alapvetően egy műtét, amit azért végeznek el, hogy megfosszák a nőket a nemi élvezettől. És azok a nyugatiak, az európaiak és az amerikaik, akik nem hallottak róla korábban, amikor szembesültek vele az Észak-Afrikából kivándorolt muszlimok között, azt gondolták: "Milyen szörnyű egy vallás, ami ilyen dolgokat ír elő." Pedig valójában a női körülmetélésről tudható, hogy semmi köze az iszlámhoz, hanem olyan észak-afrikai szokás, ami korábbi az iszlámnál. Évezredek óta létezik ott. És nagyon beszédes, hogy csak néhány muszlim országban él ez a gyakorlat. Csak az észak-afrikai muszlim országokban, másutt nem. És Észak-Afrikában nem csak a muszlim közösségekben -- hanem animista, sőt néhány keresztény és egy zsidó törzsről is köztudott, hogy gyakorlat náluk a női körülmetélés. Így tehát valamiről, ami az iszlám vallás problémájának tűnik, kiderülhet, hogy csak egy hagyomány, amelyet a muszlimok átvettek.

Ugyanez mondható el a becsületbeli gyilkosságokról, ami visszatérő téma a nyugati sajtóban -- és ami persze szörnyű hagyomány. És hát tényleg létezik ez a hagyomány egyes muszlim közösségekben. De a Közel-Kelet néhány nem muszlim közösségében, ahogy néhány keresztény közösségben vagy keleti közösségben is találkozunk ezzel a gyakorlattal. Alig néhány hónapja volt egy tragikus példa Törökország örmény közösségében a becsületbeli gyilkosságra.

Ezek általános kulturális dolgok, de engem a politikai kultúra is nagyon érdekel, hogy vajon értékelik-e a szabadságot és a demokráciát, vagy éppenséggel egy autokrata politikai kultúra van jelen, amelyben az államtól elvárják, hogy rákényszerítsen dolgokat a polgárokra. És hát nem titok, hogy a Közel-Kelet számos iszlám mozgalma a tekintélyelvűség felé hajlik, és hogy néhány úgynevezett "iszlám rezsim", mint mondjuk Szaúd-Arábia vagy Irán, de a legrosszabb a tálib Afganisztánban, minden kétséget kizáróan autokrata.

Például Szaúd-Arábiában létezik egy intézmény, amit vallási rendőrségnek neveznek. És ez a vallási rendőrség minden állampolgárra rákényszeríti az elvárt iszlám életformát -- például a nőkre a fejük befedését -- az iszlám fejfedő, a hijab viselését. Ez nagyon autokrata dolog és én igen kritikusan szemlélem. De amikor láttam, hogy azon a földrajzi területen a nem muszlimok, vagy nem iszlám-gondolkodásúak is sokszor hasonlóképp viselkednek, akkor rájöttem, hogy ez a dolog lehet, hogy a régió egészének politikai kultúráján múlik, és nem csupán az iszlámon. Hagy mondjak erre egy példát: Törökországban, ahová én valósi vagyok ami egy különösen szekularizált köztársaság, egészen mostanáig létezett az általam csak szekularizációs rendőrségnek nevezett intézmény, ami megvédte az egyetemeket a fejkendős hallgatóktól. Más szóval, kényszerítette a hallgatókat, hogy hagyják fedetlenül a fejüket. Az a véleményem, hogy pont annyira zsarnoki dolog arra kényszeríteni az embereket, hogy ne fedjék be a fejüket, mint arra, hogy igen. Ezt az állampolgárnak magának kéne eldöntenie.

Amikor ezt én megláttam, azt mondtam: "Lehetséges, hogy egyszerűen tekintélyelvű a térség kultúrája, és egyes muszlimokat ez befolyásolt." De ez a világi gondolkodású embereket is befolyásolta. Lehetséges, hogy ez politikai kultúra kérdése, és el kell gondolkoznunk arról, hogy hogyan lehet a politikai kultúrát megváltoztatni. Ezek olyan kérdések, amiken már töprengtem néhány éve, amikor elkezdtem könyvet írni. Azt mondtam: "Rendben, megpróbálom kideríteni, hogyan lett mára az iszlám azzá, ami, milyen utat járt be, és milyet lehetett volna." A könyv címe: "Iszlám, szélsőségek nélkül -- a szabadság muszlim lehetősége" És, ahogyan azt az alcím is sugallja, az iszlám hagyományokat és az iszlám szellemiség történetét az egyéni szabadság szempontjából vizsgáltam, és megpróbáltam megtalálni az erősségeit az egyéni szabadság szempontjából.

És vannak ilyen erősségek az iszlám hagyományban. Az iszlám egyistenhívő vallásként úgy határozta meg az embert, mint aki felelős önmagáért, megalkotta az egyén fogalmát a Közel-Keleten és megvédte azt a kommuna-elvűségtől, a törzsi kollektivizmustól. Ebből sokféle következtetés levonható. De ezek mellett számos problémát is látok az iszlám hagyományban. De van egy érdekes dolog: ezek közül a problémák közül a legtöbbről kiderül, hogy később merült fel, nem magából a Koránból, az iszlám hitbéli magjából származik, hanem szintén a hagyományokból és a mentalitásból, vagy a Korán középkori értelmezéséből. Például a Korán nem engedi meg a megkövezést. Nem bünteti a hitehagyást. Nem bünteti az olyan személyes dolgokat, mint például az alkoholfogyasztás. Ezek a dolgok teszik ki az iszlám törvényeket, az iszlám törvények problémás részét, ezek később fejlődtek ki, az iszlám későbbi értelmezéseként. Ami azt jelenti, hogy a muszlimok ma nyugadtan tekinthetik úgy, és mondhatják, "Igen, ez itt a vallásunk magja, amit meg kell őriznünk. Ez a mi hitünk és mi hűek leszünk hozzá." De felülbírálhatjuk a korábbi értelmezést, mert az az éretelmezés a középkor szellemének, az akkori időknek megfelelően történt. Ma más világban élünk másfajta értékekkel, más politikai rendszerben. Az újraértelmezés teljesen lehetséges és megvalósítható.

Ha én lennék az egyetlen, aki így gondolkozik, akkor bajban lennénk. De szó sincs erről. Valójában a 19. századtól van egy teljesen revizionista, reformista -- vagy hívhatjuk bárminek -- hagyomány, egy vonulat az iszlám gondolkodásban. Ez a 19. majd a 20. század értelmiségieiból, államférfiaiból állt, akik alapvetően Európára figyeltek, és látták, hogy sok elismerésre méltó dolog van Eutópában, mint például a tudomány és a technológia. De nem csupán ezek, hanem a demokrácia, a parlamentalizmus, a népképviselet eszméje, a polgári egyenlőség eszméje. Ezek a 19. századi muszlim gondolkodók és államférfiak Európát figyelték, látták ezeket a dolgokat. Azt kérdezték maguktól: "Ez miért nincs így nálunk? " És visszatekintettek az iszlám hagyományokra, és látták, hogy vannak benne problémás dolgok, de ezek nem tartoznak a vallás lényegéhez, és talán újraértelmezhetők, és a Korán újraolvasható a modern világban.

Ezt az irányzatot általában iszlám modernizmusnak hívják, az értelmiség és államférfiak terjesztették, de nem csupán mint szellemi mozgalmat, hanem politikai programot is. És ezért volt az, hogy a 19. században az oszmán birodalom, amely akkoriban magában foglalta a teljes Közel-Keletet igen fontos reformokat hajtott végre, olyan reformokat, mint például a jogegyenlőség megadása a keresztény és a zsidó vallásúaknak, az alkotmány elfogadása, a parlamentalizmus elfogadása, a vallásszabadság eszméjének kiterjesztése. Ettől vált az oszmán birodalom az utolsó évtizedeiben a demokrácia előképévé, alkotmányos monarchiává. A szabadság nagyon jelentős politikai értéket képviselt abban az időben.

Hasonló történt az arab világban, amit a nagy arab történész, Albert Hourani úgy határozott meg, mint a liberális időszak. Van egy könyve: "Az arab gondolat a liberalizmus időszakában". És úgy határozza meg a liberális időszakot, mint a 19. századot, és a 20. század korai éveit. Igen figyelemre méltó, hogy ez volt az uralkodó irányzat a 20. század elején az iszlám gondolkodók, politikusok, teológusok körében. De a 20. század későbbi éveiben furcsa módon más mintát követnek, mert ekkor egy igen éles hanyatlás látható az iszlám modernista vonalában. Az történik ehelyett, hogy az iszlám autokrata, harsány, nyugat-ellenes ideológiává fejlődik, és olyan társadalmat akar formálni, ami valami utópisztikus vízión alapul.

Így hát az iszlamizmus a problémás ideológia, ami valóban rengeteg gondot okozott a 20. század iszlám világában. Sőt, az iszlamizmus szélsőséges formái elvezettek az iszlám terrorizmushoz -- ami valójában ellentétes az Iszlámmal de nyilván egyesek, a szélsőségesek, nem így gondolják. Van itt egy furcsa kérdés: Ha az iszlám modernizmus ennyire népszerű volt az 19. és a 20. század első éveiben, akkor miért vált az iszlamizmus annyira népszerűvé a későbbiekben a 20. században? Azt hiszem, ezt a kérdést alaposan meg kell vitatni. Én magam is belementem ebbe a kérdésbe a könyvemben. És valójában nem kell ehhez különösebb tudomány, hogy ezt megértsük. Elegendő csak ránézni a 20. század történelmére, és látnivaló, hogy sok minden nagyon megváltozott. Megváltozott a környezet.

A 19. században, amikor a muszlimok példaképként tekintettek Európára, függetlenek voltak és sokkal magabiztosabbak. A 20. század elején az oszmán birodalom bukásával a Közel-Kelet gyarmatbirodalommá vált. És mi történik a gyarmati sorba kerültekkel? Antikolonistává válnak. Így Európa már nem pusztán egy követendő példa, hanem ellenség, ami ellen harcolni kell, amivel szembe kell szegülni. Van tehát egy nagyon éles hanyatlása a liberalizmusnak a muzulmán világban, és amit látunk, az inkább egy védekező, hajthatatlan, reakciós erőfeszítés, ami elvezetett az arab szocializmushoz, az arab nacionalizmushoz és végülis az iszlamista ideológiához. És amikor a gyarmati korszak véget ért, ami a helyébe lépett, azok általában a világi diktátorok voltak, az ilyenek azonosították magukat az országgal, de nem hozták el a demokráciát az országnak, hanem megalapozták saját diktatúrájukat. És a Nyugat, vagy legalábbis némely nyugati hatalmak, különösen az Egyesült Államok, elkövette szerintem azt a hibát, hogy támogatta ezeket a világi diktátorokat, azt gondolván, hogy ez felel meg az ő érdekeinek. De az a valóság, hogy a diktátorok azzal, hogy elnyomták a demokráciát az országukban és elnyomták az iszlám csoportokat az iszlámistákat csak még hangosabbá tették.

Így a 20. században az az ördögi kör alakult ki az arab világban, hogy épp azokban az országokban, ahol a népet elnyomják -- ideértve az iszlám hívőket is -- ők reagálnak reakciós módon. Volt mégis egy ország ami képes volt kimenekülni vagy kimaradni ebből az ördögi körből. Ez az ország, Törökország, ahonnan én jöttem. Törökország sosem volt gyarmat, így független maradt az oszmán birodalom szétesése után. Ez az egyik dolog, amit nem szabad elfelejteni. Így nem vett részt az olyan gyarmatosítás-ellenes felhajtásban, ami a térség számos országában jelen van. Másodszor, és ez még fontosabb, Törökország hamarabb lett demokrácia, mint bármely más olyan állam, amiről beszélünk. 1950-ben megvolt Törökországban az első szabad és tiszta választás, ami lezárt egy önkényeskedő világi rendszert, és amivel Törökország léte elkezdődött. És látták a vallásos muszlimok Törökországban, hogy a politikai rendszer válsztások útján megváltoztatható. És rájöttek, hogy a demokrácia valami olyan, ami összeegyeztethető az iszlámmal, összeegyeztethatő az értékeikkel, és így a demokrácia támogatóivá váltak. Ez olyan tapasztalat, amit mostanáig a Közel-Kelet nem minden országa szerzett meg.

Másodszor, az elmúlt két évtizedben -- hála a globalizációnak és a piacgazdaságnak, a középosztály felemelkedésének, megtapasztaltuk Törökországban azt, amit én úgy nevezek, hogy az iszlám modernizmus újjászületése. Itt vannak most a városiasodott középosztálybeli vallásos muszlimok, akik, szintén megszemlélik a hagyományaikat és azt látják, hogy van egy kis probléma velük. És megértik, hogy változtatni kell, megvitatni és megreformálni. És Európára tekintve látják a követendő példát. Látnak egy példát, amiből legalábbis ösztönzést meríthetnek. És ezért van az, hogy az EU-s folyamatot, Törökország EU-csatlakozásáért tett erőfeszítését, a Törökországban élő vallásos muszlimok is támogatják, míg néhány világi nemzet ellene volt. Valóban, az eljárást elhomályosítja kissé, hogy nem minden európai üdvözli azt -- de ez más kérdés. Törökországban a csatlakozás mellett állni az elmúlt évtizedben szinte iszlám üggyé vált, és támogatják a csatlakozást az iszlám liberálisok és természtesen a világi liberálisok is.

És ennek köszönhetően Törökország képes volt olyan ésszerű elérendő célt kitűzni, amiben az iszlám és az iszlám legtöbb vallási értelmezése részesévé válik a demokratikus játszmának, és még hozzá is járul az ország demokratikus és gazdasági fejlődéséhez. És ez épp mostanra vált követendő példává némely iszlám mozgalom számára, vagy néhány országnak az arab viágban.

Bizonyára látták az Arab Tavaszt, ami Tunéziában és Egyiptomban kezdődött. És arabok tömegei lázadtak fel diktátoraik ellen. Demokráciát követeltek, szabadságot követeltek. És kiderült róluk, hogy nem iszlámista szörnyetegek, ahogy a diktátorok mindig lefestették őket a rendszerük fenntartása érdekében. Azt mondták: " szabadságot akarunk, demokráciát akarunk. Hívő muszlimok vagyunk, de szabad emberként akarunk élni egy szabad társadalomban." Ez persze hosszú út lesz. A demokráciát nem lehet egy nap alatt kivívni, az egy folyamat. De ez ígéretes időszak a muszlim világban.

És én hiszek abban, hogy az iszlám modernizmus ami a 19. században kezdődött, és ami a 20. században visszaesett a muszlim világ politikai nehézségei miatt, mára újjászületőben van. És azt hiszem, hogy ebből a kivezető üzenet az iszlám lesz a Nyugat kételyei dacára, aminek önmagában megvan a képessége, hogy létrehozza a saját útját a demokrácia felé, a liberializmus felé, a szabadság felé. Csak engedni kell, hogy működjön.

Nagyon köszönöm.

(Taps)