Monika Bulaj: Afganisztán rejtett fénye

Afganisztáni utazásaim sok, sok évvel ezelőtt kezdődtek hazám, Lengyelország keleti határán. Nagyanyám meséinek erdőiben sétáltam. Egy táj, ahol minden mező sírokat rejt, ahol emberek millióit deportálták vagy ölték meg a huszadik században.

A romboláson túl találtam meg a helyek lelkét. Találkoztam alázatos emberekkel. Meghallgattam az imádságukat és ettem a kenyerüket. Majd 20 évig jártam a Keletet -- Kelet-Európától Közép-Ázsiáig -- a Kaukázuson át, a Közel-Keletet, Észak-Afrikát, Oroszországot. És találkoztam még több alázatos emberrel. És megosztottam a kenyerüket és az imádságukat. Ezért mentem Afganisztánba.

Egy nap átkeltem a hídon az Oxus folyó felett. Egyedül voltam, gyalog. És az afgán katona annyira meglepődött tőlem, hogy elfelejtette lepecsételni az útlevelem. De adott nekem egy csésze teát. És megértettem, hogy az ő meglepődése volt az én védelmem.

Tehát gyalogoltam és utaztam, lóháton, jakháton, kocsival, autóstoppal, az iráni határtól egész fel a Wakhan Folyosó széléig. És ezen az úton meg tudtam találni a "noort", Afganisztán rejtett fényét. Egyetlen fegyverem a hordozható számítógépem és a Leica fényképezőgépem volt. Hallottam a Sufik imádságát -- alázatos muszlimok, akiket gyűlöl a Talibán. Egy rejtett folyó, kapcsolatban a miszticizmussal Gibraltártól Indiáig. A mecset ahol a tiszteletteljes idegent áldásokban és könnyekben fürösztik, és mint ajándékot üdvözlik.

Mit tudunk az országról és az emberekről akiket védeni színlelünk, a falvakról, ahol az egyetlen orvosság a fájdalom és az éhség ellen az ópium? Ezek ópium-függő emberek Kabul háztetőin 10 évvel a háború kezdete után. Ezek nomád kislányok, akik prostituáltjai lettek az afgán üzletembereknek.

Mit tudunk a nőkről 10 évvel a háború kezdete után? Ebbe a kínai gyártmányú nejlon zsákba öltözve, amit burkának neveznek. Egy nap láttam a legnagyobb afganisztáni iskolát, egy lányiskolát. 13.000 lány tanul itt földalatti szobákban, tele skorpiókkal. És a tanulás iránti szeretetük oly nagy volt, hogy sírtam.

Mit tudunk a halálos fenyegetésekről, amiket a Talibán szegezett azon emberek ajtójára, akik merészelik lányaikat iskolába küldeni, mint Balkhban? A terület nem biztonságos, tele van tálibokkal, és ők megtették.

A célom az, hogy hangot adjak a hangtalan embereknek, hogy megmutassam a rejtett fényt a nagy játszma függönye mögött, a média által semmibe vett kicsi világokat és a globális konfliktus prófétáit.

Köszönöm.

(Taps)