Mike Biddle: A műanyagot is újrahasznosíthatjuk!

Szemetes vagyok. És érdekesnek találhatják, hogy azért lettem szemetes, mert abszolút utálom a hulladékot. Remélem, a következő 10 percben, meg tudom változtatni azt, ahogyan a holmijukról gondolkodnak életük során. Szeretném a legelején kezdeni. Gondoljanak vissza, amikor még csak gyerekek voltak. Hogyan néztek a dolgokra az életükben? Talán ehhez hasonló gyermeki szabályokkal: Ez az én cuccom, ha én láttam meg elsőnek. Az egész kupac az én cuccom, ha építek valamit. Minél több cuccom van, annál jobb. És persze: ez a te cuccod, ha tönkrement.

(Nevetés)

Nos, mintegy 20 év után az újrafeldolgozó iparban, elég világossá vált számomra, hogy nem feltétlenül hagyjuk el ezeket a gyermeki szabályokat, ahogy felnövünk. És hadd mondjam el, miért látom ezt így! Mert minden egyes nap újrafeldolgozó üzemeinkben világszerte mintegy 500 tonnányi kidobott holmit kezelünk. Nos, 500 tonna naponta nagyon soknak hangzik, de ez csak egy apró cseppje a tartós fogyasztási cikkeknek, amiket minden évben szerte a világban eldobunk -- jóval kevesebb mint 1%. Sőt, az ENSZ becslése alapján évente 40 millió tonnányi elektronikai hulladékot dobunk ki a világban, minden egyes évben -- és ez az egyik leggyorsabban növekvő része a hulladékainknak. Ha hozzáadjuk az egyéb tartós fogyasztási cikkeket, mint pl. autókat és egyebeket, ez a szám több, mint megduplázódik. És természetesen, minél fejlettebb egy ország, annál nagyobbak ezek a hegyek.

Nos, amikor ezeket a hegyeket látják, a legtöbb ember úgy gondol rájuk mint szemétre. Mi, föld feletti bányákat látunk. És az ok, amiért bányákat látunk az, hogy sok értékes nyersanyag lett ezeknek a dolgoknak az elkészítéséhez felhasználva. Egyre fontosabbá válik az, hogy megoldjuk, hogyan lehet kinyerni ezeket a nyersanyagokat ezekből a rendkívül komplex hulladék folyamokból. Mert ahogy hallottuk egész héten a TED-en, a világ egyre kisebb hely lesz, egyre több emberrel, akik egyre több és több dolgot akarnak. És persze, játékokat és eszközöket akarnak majd, amit nagyon sokan magától értetődőnek veszünk.

És miből készülnek ezek a játékok és eszközök, amelyeket minden egyes nap használunk? Többnyire sokféle műanyagból és sokféle fémből. És a fémeket általában ércből nyerjük, amit bányászunk, egyre szélesedő és egyre mélyülő bányákban szerte a világon. És a műanyagot, olajból nyerjük, amihez egyre távolibb helyekre megyünk, és egyre mélyebb kutakat fúrunk a kitermeléshez. És ezek az eljárások jelentős gazdasági és környezeti hatással járnak, amit már kezdünk látni ma is.

A jó hír az, hogy elkezdtük az anyagok kinyerését az életciklusuk végén járó dolgainkból, és elkezdtük őket újrahasznosítani, különösen a világ azon régióiban, mint itt Európában, ahol vannak újrahasznosítási irányelvek, amelyek előírják, hogy ezek a dolgok felelős módon újrafelhasználásra kerüljenek. A legtöbb, amit kivonuk az elöregedett dolgainkból, ha eljut az újrahasznosítóba: a fémek. Hogy ezt szemléltessem -- és az acélt a fémek helyett általánosan használom, mert ez a legelterjedtebb fém -- ha a holmijaik eljutnak az újrahasznosítóba, valószínűleg a fémek több mint 90%-a lesz visszanyerve és újra felhasználva más célra. A műanyagok egy teljesen más történet: jóval kevesebb, mint 10%-uk lesz visszanyerve. Sőt, ez sokkal inkább 5%. Legnagyobb részüket elégetik, vagy eltemetik.

Nos, a legtöbb ember úgy gondolja, hogy azért, mert a műanyag eldobható anyag, ezért nagyon kis értékű. Valójában, a műanyag sokkal értékesebb, mint az acél. És több műanyagot termelünk és használunk a világban mennyiségileg minden évben, mint acélt. Akkor miért nincs ez a bőséges és értékes anyag újrafelhasználva közel annyira, mint a kevésbé értékes anyagok? Nos ez elsősorban azért van, mert a fémeket nagyon könnyű újrahasznosítani és elválasztani más anyagoktól, és a többi fémtől. Nagyon különböző a sűrűségük. Különböző elektromos és mágneses tulajdonságaik vannak. És még a színük is különböző. Így nagyon könnyű akár embereknek vagy gépeknek különválasztani ezeket a fémeket egymástól és más anyagoktól. A műanyagok sűrűsége átfedi egymást egy nagyon szűk tartományban. Azonos, vagy nagyon hasonló elektromos és mágneses tulajdonságaik vannak. És a műanyagok bármilyen színűek lehetnek, mint azt bizonyára jól tudják. Így a hagyományos elválasztási módszerek egyszerűen nem működnek a műanyagoknál.

Egy másik következménye annak, hogy a fémeket könnyedén újrahasznosítják emberek az, hogy egy csomó dolgunk a fejlett világból -- sajnos különösen az Egyesült Államokból, ahol nincs újrahasznosítási szabályozás, mint itt Európában -- a fejlődő országokban köt ki, olcsó újrahasznosításra. Emberek, akár mindössze napi egy dollárért, túrják át holmijainkat. Kivonják, amit tudnak; ami leginkább a fémek -- áramkörök és így tovább -- és otthagyják azt amit nem lehet újrafeldolgozni, ami, ismét, főleg a műanyagok. Vagy elégetik a műanyagot, hogy a fémekhez jussanak, égető házakban, mint amit itt látnak. És a fémeket kézzel vonják ki. Nos lehet, hogy gazdaságilag ez az olcsó megoldás, de biztosan nem az környezeti, vagy munkavédelmi szempontból. Ezt hívom környezetvédelmi arbitrázsnak. És ez nem igazságos, nem biztonságos, és nem fenntartható.

Bár a műanyagokból rengeteg van -- és egyébként azok a módszerek, nyilván nem vezetnek a műanyag újrahasznosításához -- azért az emberek megpróbálják kinyerni a műanyagokat. Ez csak egy példa. Ez egy fotó amit a háztetőkön állva készítettem a világ egyik legnagyobb nyomornegyedében Mumbaiban, Indiában. A tetőn tárolják a műanyagokat. Leviszik a tetőkről kis műhelyekbe, mint ezek, és az emberek igyekeznek szétválasztani a műanyagokat szín, alak, tapintás alapján, bármilyen technikával amit használni tudnak. És néha kénytelenek az úgynevezett "égetés és szaglás" technikára támaszkodni, amikor elégetik a műanyagot, és a füst szaga alapján próbálják meghatározni, hogy milyen típusú a műanyag. Egyik ilyen módszer sem vezet újrahasznosításhoz bármi jelentős módon. Egyébként pedig, kérem, ne próbálják ki ezt a módszert otthon!

Mit kezdjünk hát ezzel az űrkorszaki anyaggal, vagyis amit űrkorszaki anyagnak hívtunk, a műanyaggal? Én biztosan hiszem, hogy túl értékes, és túl gyakori ahhoz, hogy továbbra is csak elássuk, vagy elfüstöljük. Kb. 20 évvel ezelőtt, szó szerint bütykölni kezdtem a garázsomban, hogy kitaláljam, hogyan különíthetők el ezek a nagyon hasonló anyagok egymástól, és egy idő után bevontam ebbe sok barátomat is a bányászat világából, és a műanyagok világából, és elkezdtünk körülnézni a bányászlaboratóriumokban világszerte. Mert végül is amit teszünk, az föld feletti bányászat. És végül sikerült megfejtenünk a feladványt. Ez az utolsó akadálya az újrahasznosításnak. Ez az utolsó fontos anyag, ami jelentős mértékben fellelhető a Földön. És végre rájöttünk, hogyan kell csinálni. És a folyamat közben, elkezdtük újra feltalálni, hogyan gyártson műanyagot a műanyagipar.

A műanyaggyártás hagyományos módja olaj, vagy petrolkémiai alapú. Lebontjuk a molekulákat, majd speciális módokon újrakombináljuk őket, hogy azt a csodálatos műanyagot elkészítsük, amit nap mint nap élveznünk. Azt mondtuk, léteznie kell a műanyaggyártás fenntarthatóbb módjának. És nem csak környezetvédelmi szempontból fenntartható, hanem gazdasági szempontból is. Nos, a legjobb hely a kezdéshez a hulladékkezelés. Ez biztosan nem kerül annyiba, mint az olaj, és bőségesen rendelkezésre áll, ahogy remélem már látták a képeken. És mivel nem bontjuk le a műanyagot molekulákra, és nem egyesítjük újra őket, bányászati megközelítést használunk az anyag kitermeléséhez.

Lényegesen alacsonyabb beruházási költsége van az üzemi berendezéseinknek. Hatalmas mennyiségű energiát takarítunk meg. Nem tudom, hány másik projekt a bolygón képes most megtakarítani az energia 80-90%-át a hagyományos előállítási módhoz képest. És ahelyett, hogy lepottyantunk több száz millió dollárt hogy felépítsünk egy vegyipari üzemet, ami csak egy fajta műanyagot gyárt egész életén át, a mi üzemünk bármilyen műanyagot képes előállítani, amit csak betáplálunk. És amit készítünk, az leválthatja a petrolkémiai módon készült műanyagokat. Ügyfeleink hatamlas CO2 megtakarítást érhetnek el. Termékeik bezárhatják a kört. És fenntarthatóbb termékeket készíthetnek.

A hátralévő rövid időben, szeretném egy kicsit bemutatni, hogyan tesszük ezt. Fém újrafeldolgozókkal kezdődik, amik apróra darálják az anyagunkat. Kiválogatják a fémeket, és hátrahagyják az úgynevezett dárálási maradékot -- ez a hulladékuk -- ami anyagok komplex keveréke, de elsősorban műanyagokból áll. Kivesszük a nem műanyag anyagokat, mint például a bennmaradt fémek, szőnyegek, hab, gumi, fa, üveg, papír, és amit akarnak. Alkalmanként egy döglött állatot is, sajnos. És itt megy be a folyamatunk első részébe, ami leginkább olyan, mint a hagyományos újrahasznosítás. Átszitáljuk az anyagot, mágneseket használunk, levegőbefúvással válogatunk. Úgy néz ki, mint a Willy Wonka gyár ezen a ponton.

Ennek a folyamatnak a végén egy vegyes műanyag kompozitot kapunk: sok különböző típusú műanyagot, és sok különböző minőségű műanyagot. Ez megy be a folyamatunk kifinomultabb részébe, és megkezdődik az igazán kemény munka, a többlépcsős szétválasztási folyamat. Ledaráljuk a műanyagot, körülbelül akkora darabokra, mint a kisujjuk körme. Egy nagy mértékben automatizált folyamatot használunk, hogy szétválogassuk a műanyagokat, nemcsak típus, hanem minőség szerint is. És annak a folyamatnak a végén, apró műanyagpelyhek jönnek ki: egy típusú, egy minőségű. Ezután optikai válogatást használunk, ami színek szerint válogatja ezt az anyagot. Összekeverjük 25 tonnás keverő silókban. Átnyomjuk azt az anyagot extrudereken, ahol megolvasztjuk, átnyomjuk apró préslyukakon, hogy spagettiszerű műanyag szálakat kapjunk. Majd felaprítjuk ezeket a szálakat úgynevezett pelletekbe. És ez válik a műanyagipar valutájává. Ez ugyanaz az anyag, mint amit olajból kapnának. És ezt ma, a régi dolgaikból állítjuk elő, és egyenesen belekerül az új dolgaikba.

(Taps)

Tehát most, ahelyett, hogy a holmijuk egy fejlődő ország szemétdombján végezné, vagy szó szerint elfüstölne, megtalálhatják a régi holmijukat az asztalukon új termékekben, az irodájukban, vagy az otthonukban működés közben. És ez csak néhány példa azokból a cégekből, akik vásárolnak a műanyagunkból, hogy helyettesítsék a szűz műanyagot, az új termékeikben.

Szóval remélem, hogy megváltoztattam azt, ahogyan legalább néhány holmira tekintenek az életükben. Az öteleteinket a természettől vettük. A természet nagyon keveset pazarol, gyakorlatilag mindent újrahasznosít. Remélem többé nem tekintenek magukra mint fogyasztókra -- ezt a címkét mindig is utáltam egész életemben --, és úgy gondolnak magukra, mint akik a természeti kincsek egyik formáját használják, mielőtt azok átalakulnak egy másik formába, későbbi felhasználásra. És végül remélem, egyetértenek velem abban, hogy átírjuk azt az utolsó gyermeki szabályt egy kicsit: "Ha tönkrement, akkor az én cuccom."

Köszönöm az idejüket!

(Taps)