Michael Shermer: Az önbecsapás mögötti minta

Amióta legutóbb itt voltam, 2006-ban, felfedeztük, hogy a globális klímaváltozás meglehetősen komoly dolognak tűnik. Ezt a témát eléggé részletesen tárgyaltuk a Skeptic folyóiratban Kutatunk, vizsgálunk mindenféle tudományos vagy kvázi-tudományos problémát. De úgy tűnik, nem kell ezek miatt aggódnunk, mert 2012-ben világvége lesz.

Egy másik friss információ: Emlékeznek rá, bemutattam Önöknek a Quadro Trackert-t (a Pozitív Molekulalokátort). Ez egy vízkereső eszközre hasonlít. Egy üreges műanyag darab forgó antennával. Ahogy járkálsz vele, rámutat dolgokra. Mint mikor marihuánát keresel a diákok szekrényeiben, valakire rámutat. Oh, bocsánat. (Nevetés) Ez a darab, amit kaptam, golflabdákat talál meg, főleg, ha golfpályán vagy, és elég bokor alatt megnézed. Szóval, a "Mit árthat egy ilyen buta dolog, mint ez" kategória alatt ezt az eszközt, az ADE 651-et eladták az iraki kormánynak darabonként 40.000 dollárért. Pont ilyen volt, mint ez, teljességgel haszontalan, atekintetben, hogy állítólag az "elektrosztatikus mágneses ionvonzás" elve szerint működött, amely a következőt jelenti: "áltudományos ostobaság" -- ez lenne a helyes kifejezés -- amelyben összefűzöl néhány jól hangzó szót, de magának az eszköznek semmi haszna nincs. Ilyen esetben, az átjáró pontoknál, amelyek átengednek embereket, mert a kis nyomozó eszköz azt mondta, rendben vannak, emberéletekbe kerülhet. Veszélyes tehát az áltudomány, a hit az ilyenfajta dolgokban.

Amiről ma szeretnék beszélni, az a hit. Hinni akarok, mint ahogyan Önök is. És tulajdonképpen, azt hiszem, azt állítom, hogy a hit a dolgok természetes rendje. Az az alapértelmezett választás. Egyszerűen hiszünk. Mindenféle dolgot elhiszünk. A hit természetes. A hitetlenség, a szkepticizmus, a tudomány nem természetesek. Sokkal nehezebbek. Kényelmetlen nem elhinni a dolgokat. Olyan, mint Fox Mulder az X-aktákban, ki akar hinni az UFÓ-kban? Hát, mi. Ennek az az oka, hogy az agyunkban működik egy ún. hit-gépezet. Lényegében mintakereső főemlősök vagyunk. Összefüggéseket keresünk: A kapcsolódik B-hez; B kapcsolódik C-hez. És néha A valóban kapcsolódik B-hez. Ezt hívják asszociatív tanulásnak.

Mintákat fedezünk fel, kapcsolatokat teremtünk, akár Pavlov kutyájáról van szó, amely a csengő hangját az étellel kötötte össze, és nyálazni kezdett, amikor a csengő hangját meghallotta, akár az egérről Skinner kísérletében, amelyben az egér összeköti a viselkedését a kapott jutalommal, és ezért újra meg újra megismétli azt. Tulajdonképpen, amit Skinner felfedezett, az, hogy ha beteszel egy galambot egy ilyen dobozba, és neki e két gomb közül az egyiket kell megnyomnia, megpróbálja kitalálni, mi a minta, ha cserébe jutalmat adsz neki ebbe a tálkába. Ha véletlenszerűen jutalmazod, úgy, hogy nincs benne mintázat, a galamb mégis kitalál valamilyen mintázatot. És bármit is csinált azelőtt, hogy megjutalmaztad őt, ismételni fogja azt a bizonyos mintát. Időnként kétszer megfordult az óra járásával ellentétes irányba, egyszer pedig azzal megegyező irányba, és a csőrével kétszer megkopogtatta a gombot. Ezt nevezik babonának. És ez, attól tartok, mindig jellemezni fog bennünket.

Ezt a folyamatot "mintázatkeresésnek" hívom, amely az a hajlamunk, hogy értelmes mintázatokat találjunk, mind az értelmes, mind pedig az értelmetlen zavarban. Amikor ezt tesszük, kétféle hibát követünk el: A I. hibatípus vagy a hibás pozitív döntés az, hogy valódinak hisszük a mintát, amikor nem az. A második hibatípus, a hibás negatív döntés. A II. hibatípus során nem hisszük valódinak a mintázatot, amikor ez valóban az. Hadd végezzünk egy gondolatkísérletet. Ön most egy hárommmillió évvel ezelőtti emberszabású, Afrika síkságain sétál. A neve Lucy, rendben? És susogást hall a fűben. Vajon egy veszélyes ragadozó vagy csak a szél? A döntés, amit hoz, a legfontosabb lehet az életében. Ha azt gondolja, hogy a fűsusogás egy veszélyes ragadozó, és végül kiderül, hogy csak a szél volt, gondolkodásbeli hibát követett el, az I. hibatípust, hibás pozitív döntést hozott. De semmi baj. Továbbáll. Elővigyázatosabb. Éberebb. Másrészt, ha Ön azt gondolta, hogy a szél suhogtatja a füvet, és mégis az derül ki, hogy egy veszélyes ragadozó az, akkor Önből ebéd lesz, és Darwin-díjban részesülhet.. Kikerül a génállományból.

A probléma a következő: a mintázatkeresési hajlam akkor jelenik meg, amikor annak az ára, hogy az I. hibatípust kövessük el, alacsonyabb, mint a II. hibatípus elkövetése. Ez egyébként az egyetlen egyenlet az előadásban. Egy mintázatfelismerési problémáról beszélünk, vagyis: az első és a második hibatípus közötti különbség megállapítása nagyon problematikus, főleg másodperctöredéken múló, élet-halál helyzetekben. Ezért az alapértelmezett állapot az, hogy "higgy el minden valódi mintázatot". "Minden fűsusogás veszélyes ragadozót jelent, és nem csupán a szél okozza." És, azt hiszem, az evolúció során a természetes szelekció úgy alakította a "hit-gépezetünket", a mintázatkereső agyi folyamatainkat, hogy mindig értelmes mintázatokat találjunk, és ötvözzük ezeket azokkal a ragadozó vagy szándékkal rendelkező cselekvőkkel, amelyekre még visszatérek.

Például, mit látnak itt? Ez egy lófej, valóban. Lónak néz ki. Lónak kell lennie. Ez egy mintázat. De valóban ló? Vagy inkább egy békára hasonlít? Látják, a mintázatkereső berendezésünk, amely az elülső cinguláris kéregben van -- -- a mi kis jelzőkészülékünk ott -- könnyen becsapható, és ez a baj. Mit látnak itt, például? Igen, persze. Ez egy tehén. Amint felkészítem az agyat -- ezt kognitív előfeszítésnek hívják -- arra, hogy ezt lássák, ismét megjelenik a kép, a vonalminta segítsége nélkül is. És mit látnak itt? Egyesek dalmátkutyát látnak. Igen, ott van. És ott az előfeszítés, a körvonal. Tehát, amikor a körvonal nélkül megyek vissza, az agyunkban már megvan a modell így ismét látjuk. Mit látnak itt? A Szaturnusz bolygót. Igen, így van És ott? Kiáltsák, bármit is látnak. Ez jó hallgatóság, Chris. Mert ezen valóban semmi sincs. Illetve, állítólag nincs semmi.

Ez egy Jennifer Whitson által elvégzett kísérlet az Austin Egyetemen, vállalati környezetben arról, hogy vajon a bizonytalanság és az ellenőrizhetetlenség érzései arra késztetik-e az embereket, hogy illuzórikus mintázatokat lássanak. Vagyis, majdnem mindenki a Szaturnusz bolygót látja. Azok a személyek, akiket olyan helyzetbe hoztak, hogy azt érezzék, nincs a kezükben az irányítás, hajlamosabbak belelátni valamit ebbe a képbe, ami ugye feltehetően mintázat nélküli. Más szavakkal, a mintázatok felfedezésére való hajlam egyenes arányban növekszik az ellenőrzés hiányának érzésével. A baseball-játékosok például hírhedten babonásak amikor ütnek, de akkor nem, amikor védenek. Mert a védők sikeresek az esetek 90-95 százalékában. A legjobb ütők tízből hét alkalommal tévednek. Tehát a babonáik, a mintázatalkotásra való hajlamuk az ellenőrzés hiányának érzéseivel párosulnak és így tovább.

Mit látnak ezen, ebben a mezőben? Lát valaki ott egy tárgyat? Valóban van itt valami, de zajos a kép. Amíg ezen gondolkodnak, ezt a kísérletet Susan Blackmore végezte el, egy angol pszichológus, aki megmutatta a kísérleti alanyoknak ezt a zajos képet, majd korrelációt állított fel az eredményeik és az ESP-teszten elért pontszámaik között, hogy mennyire hisznek a paranormális, természetfeletti jelenségekben, az angyalokban stb. Azt találta, hogy azok, akik magas pontszámot értek el az ESP skálán, hajlamosabbakk voltak nemcsak arra, hogy több mintát lássanak a zajos képeken, hanem hogy helytelen mintákat is lássanak. Itt van, amit a kísérleti személyeknek mutatnak. A hal 20, 50 százalékkal zajosabb, majd amit én mutattam Önöknek, 70 százalékkal.

Hasonló kísérletet végzett egy [svájci] pszichológus, akit Peter Bruggernek hívnak, és aki azt találta, hogy szignifikánsan több értelmes mintázat képződik a jobb agyféltekében, a bal látómezőn keresztül, mint a bal agyféltekében. Tehát, ha az ilyen képeket úgy mutatják a kísérleti alanyoknak, hogy a képek nem a bal, hanem a jobb agyféltekébe kerülnek feldolgozásra, akkor az alanyok hajlamosabbak mintázatok észlelésére, mint hogyha a bal agyféltekébe kerülnének ezek a képek. A jobb agyféltekünk lehet az a hely, ahol a mintázatalkotás folyamatának többsége történik. Tehát azt próbáljuk csinálni, hogy "behatolunk" az agyba, hogy lássuk, hol történik mindez.

Brugger és kollégája, Christine Mohr, L-DOPA-t adtak kísérleti alanyaiknak. Az L-DOPA olyan drog, mint ahogy tudják, amellyel a Parkinson-kórt kezelik, ez a dopaminszint csökkenésével áll összefüggésben. Az L-DOPA növeli a dopaminszintet. És a dopaminszint növelése következtében a kísérleti alanyok több mintázatot láttak, mint azok, akik nem kaptak dopamint. A dopamin tehát, úgy tűnik, az a drog amely összefüggésbe hozható a mintázatalkotással. Valójában a neuroleptikus szereket a pszichotikus viselkedés kezelésére használják, mint például a paranoia, az érzékcsalódás és a hallucinálás - ezek mind a mintázatalkotásra való túlzott hajlammal hozhatók kapcsolatba. Ezek helytelen mintázatok. Hibás pozitív döntések. Az első hibatípusba tartoznak. És ha olyan gyógyszert adnak a pácienseknek, amelyek dopamincsökkentők, akkor ezek elmúlnak. Vagyis, ha csökkented a dopamin mennyiséget, akkor a túlzott mintázatalkotási hajlamuk is csökken. Másrészt, az amfetaminok, mint például a kokain, dopaminnövelők. Ezek növelik a dopaminmennyiséget. Tehát valószínűbb ilyenkor, hogy euforikus állapotban érzed magad, kreativabb vagy, és több mintázatot találsz.

Nemrégiben láttam Robin Williams-et beszélni arról, hogy úgy gondolja, sokkal mulatságosabb volt, amikor kokaint fogyasztott, amikor drogproblémai voltak, mint most. Tehát lehetséges, hogy a dopamintöbblet többletkreativitással jár együtt. A dopamin, azt hiszem megváltoztatja a azt az arányt, ahogyan a bizonytalan dolgokra reagálunk. Vagyis azt, hogy mennyire vagyunk pontosak a mintázatok felfedezésében. Ha túl alacsony, akkor valószínűbb, hogy több II. hibatípust követünk el. Figyelmen kívül hagyjuk a valódi mintázatokat. Nem akarunk túl szkeptikusak lenni. Ha túlságosan szkeptikusak vagyunk, akkor nagyon érdekes jó ötleteket mulasztunk el. Ha egyensúly van, kreatívak vagyunk, és mégsem dőlünk be túl gyakran az ostobaságoknak. Ha túl magas, talán mindenhol mintázatokat látunk. Minden alkalommal, amikor valaki ránk néz, azt gondoljuk, az emberek bámulnak. Azt hisszük, az emberek rólunk beszélnek. És ha ezt túlzásba visszük, akkor egyszerűen ezt őrültségnek nevezik. Talán különbséget tehetünk a következő két Nobel-díjas között: Richard Feynman és John Nash. Az egyik mindössze a megfelelő számú mintázatot látja ahhoz, hogy Nobel-díjat kapjon. A másikuk is látja ezeket, de talán túl sok mintát is lát. És ezt szkizofréniának nevezzük.

Tehát a bizonytalanra történő reagálás mértéke mintázatdetektori probléma elé állít bennünket. És természetesen Önök mindannyian pontosan tudják, hogy mi ez, persze. És milyen mintázatot látnak itt? Ismét az elülső cinguláris kérgüket teszem próbára ahogy arra késztetem Önöket, hogy szembeállítsanak mintázatokat. Természetesen tudják, hogy ezek Via Uno cipők. Szandálok. Meglehetősen szexi lábak, meg kell hogy mondjam. Talán kissé Photoshop segítségével retusáltak. És természetesen a kétértelmű ábrák, amelyekben mintha az előtér és a háttér váltakozna. Úgy látszik, amin sokat gondolkodunk, befolyásolja azt, hogy mit vagyunk hajlamosak látni. Itt egy lámpát látnak, biztos vagyok benne. A fények miatt. Természetesen, a környezetvédelmi mozgalomnak köszönhetően mindannyian érzékenyek vagyunk a tengeri emlősök helyzetére. Amit látnak ezen a bizonyos kétértelmű ábrán, természetesen delfinek, helyes. Egy delfint látnak itt. És ott is egy delfin. És ott is egy delfin. Egy delfinfarok van ott.

(Nevetés)

Ha egymásnak ellentmondó adatokat mutatok be, ismét, akkor az elülső cinguláris kérgük hiperaktívvá válik. Ha a kép alsó felét nézik, minden rendben. Ha a felsőt, akkor ellentmondó adatokat kapnak. És aztán meg kell forgatni a képet ahhoz, hogy lássák, ez csalás. A lehetetlen láda illúzió. Könnyű becsapni az agyat két dimenzióban. Most azt mondják, "Ugyan már, Shermer, ezt bárki meg tudja csinálni, egy általános pszichológiai írásban." Itt a néhai, nagyszerű Jerry Andrus lehetetlen láda illúziója 3D-ben amelyben Jerry a lehetetlen láda belsejében áll. És nagylelkűen megosztotta ezt velünk és felnyitotta a szemünket. Természetesen, a kameraszög az oka az egésznek. A fényképész ott áll. És úgy tűnik, mintha ez a tábla eltakarná ezt, ez meg emezt, és így tovább. de még akkor is, amikor visszatérünk az eredeti képhez, az illúzió nagyon erős, mert az agyunk akképp programozott, hogy megtaláljuk azokat a bizonyos fajta mintázatokat.

Ez a kép viszonylag új, amely félrevezet bennünket az egymásnak ellentmondó mintázatok miatt, amelyeket a két szög összehasonlításából kapunk. Tulajdonképpen ugyanaz a kép van egymás mellett. Azt csináljuk, hogy hibásan hasonlítjuk össze azt a szöget ezzel, ahelyett. Így az agyunk becsapódik. Még egyszer mondom, a mintázatkereső berendezésünk csapódik be.

Az arcokat egyszerű felismerni, mert van egy kiegészítő arcfelismerő szoftverünk a halántéklebenyünkben. Itt van néhány arc a szikla oldalán. De nem is vagyok biztos abban, hogy valóban ott vannak - ez a Photoshop munkája is lehet. De akárhogy is van, a lényeg ugyanaz. Melyik tűnik e képek közül furcsának? Gondolkodás nélkül, melyik tűnik furcsának? A bal oldali. Rendben. Megforgatom úgy, hogy a jobb oldalra kerüljön. És igazuk van. Ezt a viszonylag híres illúziót -- Margaret Thatcherrel csinálták meg először. Mindig helyettesítik a politikusokat. Vajon miért történik ez? Tudjuk pontosan, hogy hol történik, a haléntéklebenyben, a jobb oldalon, valahol itt a fülünk fölött. Egy kis struktúrában, amelynek fusiform gyrus a neve. Kétfajta sejt teszi ezt, amelyek közül az egyik az arcot globálisan, a másik pedig a specifikus arconásokat rögzíti, ez utóbbiak nagy, gyorsan kisülő sejtek, elsőként az arc általános vonásait vizsgálják meg. Így egyből felismerik Obamát. Majd észreveszik, hogy valami kicsit fura a szem és a száj körül. Főként, amikor ezek meg vannak fordulva. Itt az általános arcfelismerő szoftverünk lép működésbe.

Visszatérve a gondolatkísérletünkhöz, amelyben Ön egy emberszabású, aki az afrikai síkságon sétál. Csak a szél vagy egy veszélyes ragadozó? Mi a különbség a kettő között? Hát, a szél nem élőlény, a veszélyes ragadozó pedig szándékkal rendelkező cselekvő lény. Ezt a folyamatot okozókeresésnek hívom. Ez az a hajlam, hogy megtöltsük a mintázatokat jelentéssel, illetve szándékoltságot és okozót tételezzünk fel mögöttük, sokszor láthatatlan lényeket, akik onnan "felülről" igazgatnak. Ez az elképzelés egy TED-előadó kollégától származik, Dan Dennett-től, aki a szándékolt viselkedésről beszélt itt.

Valami hasonlóról van itt szó, amely, kiterjesztve, azt gondolom, többféle dolgot megmagyarázhat, lelkeket, kísérteteket, szellemeket, démonokat, angyalokat, földönkívülieket, intelligens tervezést, kormányösszeesküvést és mindenféle láthatatlan cselekvőt, amely hatalommal és szándékkal rendelkezik, és amelyről azt hisszük, hogy kísérti a világot vagy hatalmában tartja az életünket. Úgy gondolom, ez az alapja az animizmusnak, illetve a több- és egyistenhitűségnek. Ez az a hit, hogy a földönkívüliek valahogyan fejlettebbek, mint mi, erkölcsösebbek, mint mi, és a történet róluk mindig úgy szól, hogy majd jönnek, és megmentenek minket onnan fentről. Az intelligens tervezőt mindig szuperintelligens, erkölcsös lényként ábrázolják, aki lejön, hogy megtervezze az életet. Még annak a gondolatnak is, hogy a kormány megmenthet minket. Nincs köze ahhoz, ahogyan a jövőt látjuk. Hanem ez, azt hiszem, egyfajta ún. "okozókeresés", valakinek a kivetítése "odafentre", aki hatalmas és erős, és aki megment minket.

És ez, azt hiszem, az alapja az összesküvés-elméleteknek is. Valaki áll a dolgok mögött és mozgatja a szálakat, ez lehet akár az Illuminati vagy a Bilderberg csoporthoz tartozó. De van egy mintázatkereső probléma, nem? Egyes mintázatok valódiak, mások pedig nem. Kennedy összesküvés vagy egy magányos gyilkos áldozata lett? Ha a helyszínre megyünk -- vannak ott emberek bármelyik napon -- mint ahogyan én is odamentem, itt -- akik mutatják, hol álltak a különböző lövészek. A kedvencem, amikor azt mondják, a csatornanyílásban állt. Kiugrott az utolsó pillanatban, és lőtt. De természetesen, Lincoln összeesküvés áldozata lett. Tehát nem hagyhatjuk egységesen figyelmen kívül az összes ilyen mintázatot. Mert, valljuk be, egyes mintázatok valódiak. Egyes összeesküvések valóban léteztek. Talán ez sok mindent megmagyaráz.

9/11-nek szintén van összeesküvés-elmélete. Összeesküvés. Készítettünk egy egész lapszámot erről. 19 Al Kaida tag kitervelte, hogy repülőgépeket épületeknek irányít, és ez összeesküvés. De azok, akik "tudják" a 9/11 mögötti "igazságot", nem ezt gondolják. Ők azt hiszik, a Bush-kormányzat belső munkája volt. De hát ez egy egészen más történet. De tudják, hogy honnan tudjuk, hogy 9/11-et nem a Bush-kormány rendezte meg? Mert működött.

(Nevetés)

(Taps)

Tehát született dualisták vagyunk. Az okozókeresés folyamata abból a tényből származik, hogy szeretjük az ilyen filmeket. Mert lényegében elképzelhetjük a folytatást. Tudjuk, hogy a halántéklebeny ingerlésével előidézhető a testen kívüliség élménye, halálközeli élmény, és ez elérhető pusztán azáltal, hogy egy elektródát helyezünk a halántéklebenyre. Vagy előidézhető eszméletvesztéssel miközben egy centrifugában forgatnak. Hipoxia vagy oxigénhiányos állapot következik be. És az agy a testen kívüliség állapotát érzékeli. Használhatják -- mint ahogyan én is tettem -- Michael Persinger ún. "isten sisakját", amely elektromágneses hullámokkal bombázza a halántéklebenyt. És ez a testen kívüliség élményét idézi elő.

Egy kis videóklippel fejezem be az előadásom, amely összefoglalja, amiről beszéltem. Csak egy és fél perc az egész. A hallottakat a várakozás hatalma és a hit hatalma fogalmaiba foglalja össze. Elindíthatják.

Mesélő: Ezt a helyet választották a meghallgatások megrendezésére egy ajakbalzsam reklámnak.

Nő: Reméljük, ennek egy részletét felhasználhatjuk egy országos reklámban is, igen. Néhány ajakbalzsamat tesztelünk, amik ott vannak. És itt vannak a modellek, akik segítenek nekünk, Roger és Matt. Van egy saját ajakbalzsamunk, és van egy másik, híres márkájú balzsam. Gondot okozna megcsókolni a modelljeinket, hogy leteszteljük a balzsamokat?

Lány: Nem.

Nő: Nem lenne gond? (Lány: Nem.) Nő: Tehát benne van.

Lány: Benne vagyok. (Nő: Oké.)

Ez tehát egy bekötött szemmel végzett teszt. Arra kérem, menjen előre, és takarja be a szemét. Oké, lát valamit? (Lány: Nem.) Húzza rá a szemére, hogy lefele se lásson. (Lány: Oké.)

Nő: Most semmit sem lát, igaz?

Lány: Igen. (Nő: Oké.)

Amit figyelni fogok a teszt alatt az, hogy a balzsam mennyire védi az ajkait, a textúráját, és hogy esetleg meg tudja-e állapítani az ízét vagy sem.

Lány: Oké. (Nő: Végzett már csóktesztet valaha?)

Lány: Nem.

Nő: Lépjen ide. Oké, most csücsörítsen. Erősen csücsörítsen, és hajoljon enyhén előre, oké.

(Zene)

(Nevetés)

(Nevetés)

Oké. És, Jennifer, milyen érzés volt?

Jennifer: Jó.

(Nevetés)

Lány: Ó, Istenem.

(Nevetés)

Michael Shermer: Nagyon köszönöm. Köszönöm. Köszönöm.