Isten hozta Thaiföldön. Nos, amikor én fiatal voltam, úgy 40 évvel ezelőtt, az ország nagyon, nagyon szegény volt és rengeteg ember élt nyomorban. Elhatároztuk, hogy teszünk ez ellen valamit, de nem egy segélyprogrammal kezdtük, vagy egy szegénységet csökkentő programmal. Hanem egy családtervezési programmal, amit egy nagyon sikeres baba-mama egészségügyi program előzött meg. Alapvetően, senki nem fogadná el a családtervezést, amíg a gyerekek meghalnak. Az első lépés: érjük el a gyerekeket, érjük el az anyákat, és ezt kövessük családtervezéssel. A gyermekhalandóságon túl családtervezésre is szükség van. Hadd mondjam el, hogy miért volt erre szükség.
A hazámban ez volt a helyzet 1974-ben. Családonként 7 gyerek. Hatalmas, 3,3%-os növekedés. De nem volt jövő. Csökkentenünk kellett a népességnövekedést. Azt mondtuk, "Csináljuk!" A nők azt mondták, "Egyetértünk. Használjuk a tablettát, de orvosra van szükségünk, hogy felírja receptre." és nagyon kevés orvosunk volt. Nem fogadtuk el a nemet, mint választ, hanem kérdésnek tekintettük. Megkerestük a nővéreket és a bábákat, akik szintén nők voltak, és remek munkát végeztek, hogy elmagyarázzák a tabletta használatát. Ez nagyszerű volt, de csak az ország 20%-át értük így el.
Mit csináljunk a másik 80%-kal -- hagyjuk magukra őket és mondjuk azt: "Nincsenek orvosok?" Nem, elhatároztuk, hogy többet teszünk. Megkerestük az átlagembereket, akiket láttak. Sőt, azalatt a sárga tábla alatt -- bárcsak ne törölték volna le, mert Coca Cola volt ráírva. Sokkal nagyobbak voltunk akkoriban, mint a Coca Cola. És nem volt különbség, akiket ők választottak, azokat választottuk mi is. Jól ismerték őket a közösségben, tudták, hogy a vásárlónak mindig igaza van, nagyszerűek voltak, és ők maguk is gyakorolták a családtervezést. Ezért el tudták látni tablettákkal és óvszerekkel az egész országot, az ország minden faluját. Azokat az embereket kerestük meg, akiket a probléma gyökerének tartottak, hogy ők legyenek a megoldás. Ahol csak emberek voltak -- és itt csónakok láthatók, amikből a nők árulnak -- ez az úszó piac, banánt és rákot árulnak, és fogamzásgátlót is -- ahol emberek vannak, ott van fogamzásgátló is Thaiföldön.
Ezután elhatároztuk, miért ne használjuk a vallást, mert a Fülöp-szigeteken nagyon erős volt a katolikus egyház, és a thai emberek buddhisták. Megkerestük őket, hogy "Nézzék, tudnának segíteni?" Én vagyok a kék ruhás, nem a narancssárga, egy tál szentelt vizet tartok, hogy a szerzetes megáldja a tablettákat és óvszereket a család szentségéért. És ezt a képet szétküldtük az egész országban. És más szerzetesek a falvakban ugyanezt csinálták. És a nők azt mondták, "Nem csoda, hogy nincsenek mellékhatásai. Meg van áldva." Ez volt a benyomásuk.
Ezután megkerestük a tanárokat. Mindenkinek részt kell vennie abban, hogy megpróbáljuk előteremteni, akármi is legyen az, ami jobbá teszi az emberiséget. Tehát megkerestük a tanárokat. Több mint ¼ millió tanárt képeztünk ki családtervezésből egy új ABC-vel -- B mint baba, Ó mint óvszer, S mint spirál, V mint vazektómia. És volt egy társasjátékunk, ahol dobni kell egy dobókockával. Ha olyan mezőre érkezel, ami a családtervezés mellett szól, előre lépsz. Úgymint: "Anyuka beveszi a tablettát minden este. Nagyon jó, anyuka, lépj előre. Nagybácsi óvszert vesz. Jó nagybácsi. Lépj előre. Nagybácsi berúg, nem használ óvszert. Lépj hátra, kezdd újra." (Nevetés) Megintcsak, oktatás, szórakoztatás az osztályban. És a gyerekek is csinálták az iskolában. Tartottunk staféta versenyt óvszerrel. Volt óvszerfújó bajnokság gyerekeknek. És rövid időn belül, az óvszerre úgy tekintettek, mint egy lány legjobb barátjára. Thaiföldön a szegényeknek nem jut gyémánt. Az óvszer egy lány legjobb barátja.
1975-ben szerveztük meg az első mikrohitel programunkat, és a nők, akik szervezték, azt mondták: "Csak olyan nőknek akarunk hitelezni, akik gyakorolják a családtervezést. Ha terhes vagy, foglalkozz a terhességeddel. Ha nem vagy terhes, kaphatsz tőlünk hitelt." És ezt ők működtették. És 35-36 évvel később, még mindig működik. A Falusi Fejlesztési Bank része. Nem egy igazi bank, hanem egy alap -- mikrohitel. És nem kellett hozzá egy nagy szervezet. Maguk a falubeliek működtették. És valószínűleg nem fognak itt thai férfit látni. Mindig nők, nők, nők, nők. Aztán úgy gondoltuk, hogy segítünk Amerikán, mert Amerika mindenkinek segít, ha akarja, ha nem. (Nevetés) Ez július 4-én volt. Elhatároztuk, hogy ingyen vazektómiát kínálunk minden férfinak, leginkább amerikai férfiaknak a sor elején, egészen a nagykövet rezidenciájáig a [érthetetlen] alatt. A hotel a rendelkezésünkre bocsátotta a báltermet. Nagyon találó. (Nevetés) És mivel ebédidő volt, azt mondták, "Rendben, adunk ebédet. Természetesen amerikai kólának kell lennie. Kapnak két márkát, Coca Cola és Pepsi. És az étel vagy hamburger vagy hotdog." Úgy gondoltam, hogy a hotdog szimbolikusabb. (Nevetés) És itt van egy akkori fiatalember, Willy Bohm, aki a USAID-nek dolgozott. Látszik, hogy megvolt a vazektómiája, mert a hotdogja félig elfogyott és nagyon boldog. Sok hír szólt erről Amerikában és fel is dühített néhány embert. Azt mondtam, "Ne aggódjanak, jöjjenek ide és megcsinálom mindenkinek."
És mi történt? Mindezek után 7 gyerekből 1,5 gyerek lett. A népességnövekedés 3,3%-ról 0,5%-ra csökkent. Hívhatják a Coca Cola módszernek, ha úgy tetszik. Teljesen ugyanaz. Nem tudom, hogy a Coca Cola utánzott minket, vagy mi a Coca Colát, de jóbarátok vagyunk. Ez az, amikor mindenki résztvevővé válik. Nem volt erős kormányunk. Nem volt sok orvosunk. De ez mindenki feladata, aki befolyásolni tudja a viselkedést.
Aztán megjelent az AIDS és megtámadta Thaiföldet, és abba kellett hagynunk sok jó dolgot, hogy az AIDS ellen küzdjünk. Sajnos a kormány a problémát tagadta, tagadta, tagadta. Így a munkánk nem volt hatásos. Azt gondoltam, "Ha nem fordulhatsz a kormányhoz, fordulj a hadsereghez." Megkerestem a hadsereget és kölcsönkértem 300 rádióadót. Több van nekik, mint a kormánynak, és több fegyverük van, mint a kormánynak. Megkértem őket, hogy segítsenek az AIDS elleni küzdelemben. Megmutattam nekik a statisztikákat. Azt mondták: "Jó, rendben. Használhatja az összes rádió- és TV adót." És így kerültünk az éterbe. Nem sokkal ezután új miniszterelnökünk lett. És azt mondta, "Mechai, csatlakozna?" Azért kért meg, mert nagyon kedvelte a feleségemet. Szóval azt mondtam, "Oké." A Nemzeti AIDS Bizottság elnöke lett és ötvenszeresére növelte a költségvetést.
Minden minisztériumnak részt kellett vennie az AIDS oktatásban. Mindenkinek. A nyilvánosság, az intézmények, vallásos intézmények, iskolák -- mindenki részt vett. És itt, minden újságírónak tanulnia kellett a HIV-ről. És minden csatornának adtunk fél perc extra reklámidőt, hogy több pénzt keressenek. Ezért örültek neki. Aztán AIDS oktatás minden iskolában, kezdve az egyetemekkel. Itt gimnazista diákok tanítanak gimnazista diákokat. És a legjobb tanárok a lányok voltak, nem a fiúk. És nagyszerűek voltak. És ezeket a lányokat, akik a biztonságos szexről és HIV-ről oktattak Teréz Anyáknak hívták. Aztán lejjebb mentünk még egy lépéssel. Ezek általános iskolások -- harmadik, negyedikesek -- akik meglátogattak minden házat a faluban, minden házat egész Thaiföldön, és AIDS felvilágosítást és óvszereket adtak minden háztartásnak, ezek a fiatal gyerekek. És egy szülő sem ellenezte, mert életeket akartunk menteni, és ez életmentő volt. Azt mondtuk, "Mindenkinek részt kell vennie."
És a vállalatok is rájöttek, hogy beteg alkalmazottak nem dolgoznak, és halott vásárlók nem vásárolnak. Szóval mind oktattak. És van egy Óvszer Kapitányunk, egy MBA-vel a Harvardról, aki iskolákat és bárokat látogat. És imádják. Szükség van egy szimbólumra. Minden országban, minden programnak szüksége van egy szimbólumra, és valószínűleg ez a legjobb dolog, amit csinált az MBA-jével. (Nevetés) És óvszereket osztogattunk mindenhol az utcákon -- mindenhol, mindenhol. Taxikban is kaphatsz óvszert. A dugóban is, a rendőrök óvszert osztogatnak -- a mi "gumibot" programunk. (Nevetés) El tudják képzelni, ahogy rendőrök New Yorkban óvszert osztogatnak? Én el tudom képzelni. És nagyon élveznék. Most is látom, ahogy mindenhol állnak. Képzeljék el, hogy óvszer van náluk, és mindenkinek osztogatják. Aztán egy új változás, hajgumik, ruházat, óvszer a mobilodnak az esős időben.
És ezeket az óvszereket vezettük be. Az egyik a "Tömegvédő Fegyver" Megtaláltuk. Tudják, valaki itt tömegpusztító fegyvereket keresett, de mi megtaláltuk a tömegvédő fegyvert -- az óvszert. Ez azt mondja, az amerikai zászlóval, "Ne menj el otthonról nélküle." Van nálam néhány, amit kiosztok az előadás után. De vigyázzanak, ezek thai méretűek, legyenek óvatosak. (Nevetés) Láthatják, hogy az óvszerek sok mindenre képesek. Nézzék meg ezt. Ebből Al Gore-nak és az id. Bushnak is adtam. Állítsd meg a globális felmelegedést, használj óvszert. Ez az a kép, amit említettem -- A tömegvédő fegyver. És hadd mentsen meg a következő Olimpia életeket. Miért csak futkossunk körbe-körbe? (Nevetés) És végül, Thaiföldon mi buddhisták vagyunk, nincs istenünk, inkább azt mondjuk, "A gumiban bízunk." (Nevetés) Láthatják, mindent a vállalkozásunk szolgálatába állítottunk, hogy jobbá tegyük az emberek életét. Óvszereket tettünk minden szállodai és iskolai hűtőbe, mert az alkohol gyengíti az ítélőképességet.
És mi történt ezután? Ennyi idő elteltével mindenki bekapcsolódott. Az ENSZ szerint az új HIV fertőzések száma 90%-kal csökkent. És a Világbank szerint 7,7 millió életet mentettünk meg. Enélkül mára nem sok thai ember maradt volna. Ebből látszik, hogy hogyan lehet cselekedni. A támogatás 90%-a Thaiföldről jött. Volt politikai elkötelezettség, némi anyagi elkötelezettség, és mindenki beszállt a küzdelembe. Szóval ne hagyjuk csak a szakemberekre, orvosokra és nővérekre. Mindenkinek segítenie kell.
Aztán elhatároztuk, hogy segítünk a szegényeken, most hogy az AIDS-et nagyjából megoldottuk, ezúttal nemcsak a kormánnyal, hanem az üzleti szférával együttműködésben. Mert a szegény emberek olyan üzletemberek, akiknek hiányzik a képzettségük és nem kapnak hitelt. Ezeket biztosította az üzleti közösség. Mezítlábas vállalkozókat akarunk belőlük csinálni, kis üzletembereket. Az egyetlen kiút a szegénységből az üzleti vállalkozás. Szóval ezt tettük. A pénz a vállalattól megy a faluba, faültetésen keresztül. Ez nem egy ingyen ajándék. Elültetik a fákat, és a pénz átkerül a mikrohitel alapjukba, amit a Falusi Fejlesztési Banknak hívunk. Mindenki részt vesz, és úgy érzik, hogy övék a bank, mert ők hozták be a pénzt.
És mielőtt valaki hitelt kapna, szakképzettséget kell szereznie. Hisszük, ha segíteni akarunk a szegényeken, azokon, akik nyomorban élnek, a hitelnek emberi jognak kell lennie. A hitelnek emberi jognak kell lennie. Máshogy soha nem fognak kijutni a szegénységből. És mielőtt hitelt kapsz, tanulnod kell. Ezt mezítlábas MBA-nek hívjuk, megtanítja az embereket hogyan kell vállalkozni, hogy amikor kölcsönt vesznek fel, sikeres legyen az üzletük. Itt van nehány vállalkozás: gomba, rák, zöldségek, fák, gyümölcsök, és ez nagyon érdekes -- Nike jégkrém és Nike süti. Ezt a falut a Nike támogatja. Azt mondták, "Nem kell cipőket és ruhákat gyártaniuk. Legyenek ezek jobbak, mert ezeket megengedhetjük magunknak." És ott van a selyem, thai selyem. Most már skótkockás selymet is gyártunk, amint látják balra, hogy eladjuk skót származású embereknek. Ha valaki ezt látja a TV-ben, hívjon fel. Ez Thaiföld válasza a Starbucksra -- "Kávé és Óvszer" A Starbucks ébren tart, mi ébren és életben tartunk. Ez a különbség. El tudják képzelni, hogy minden Starbucksban vehetnek óvszert is? Meg tudják rendelni az óvszerüket a cappuccinójukkal.
És most, végül, az oktatásban, meg akarjuk változtatni az iskolák kihasználatlanságát, egy életre szóló tanulmányi központtá tenni őket mindenki számára. Ezt Iskolaközpontú Integrált Vidékfejlesztésnek hívjuk. És ez egy központ, egy fókuszpont, a gazdasági és társadalmi fejlődéshez. Alakítsuk át az iskolát, hogy a közösség érdekeit szolgálja. És itt egy bambusz épület. Mindegyik bambuszból van. Ez egy geodéziai kupola bambuszból. Biztos vagyok benne, hogy Buckminster Fuller nagyon büszke lenne, ha látná a bambusz geodéziai kupolát. És zöldségeket ültetünk az iskola területén, tehát ők termesztik a saját zöldségeiket.
És végül, mélyen hiszek benne, ha azt akarjuk, hogy az MFC-k létrejöjjenek -- a Milleniumi Fejlesztési Célok -- hozzá kell tennünk a családtervezést. Persze, először a gyermekhalandóság, aztán a családtervezés. Mindenkinek szüksége van a családtervezési szolgáltatásra. Nincs kihasználva. Tehát megtaláltuk a tömegvédő fegyvert. És arra kérjük a következő Olimpiát, hogy vegyen részt az életek megmentésében. És végül, ez a szervezetünk. És ezek a thai tulipánjaink.
You can share this video by copying this HTML to your clipboard and pasting into your blog or web page. This video will play with subtitles.
You either have JavaScript turned off or have an old version of the Adobe Flash Player. To view this rating widget you
need to get the latest Flash player.
If your browser allows only "trusted sites" to execute Javascript, you should add the "googleapis.com" domain to your whitelist to allow our Flash detection to work properly.
Got an idea, question, or debate inspired by this talk? Start a TED Conversation.
A TEDxChange-en a thaiföldi "Óvszer Úr", Mechai Viravaidya végigvezet bennünket hazája bátor tervén, hogy növelje az életszínvonalát, kezdve az 1970-es évekkel. Az első lépés: a népesség szabályozása. És mindez sok őszinte, vicces -- és nagyon hatásos -- beszédet jelent az óvszerekről.
Since 1974, Mechai Viravaidya has been creating and running innovative family planning and poverty reduction programs throughout Southeast Asia. Full bio »
Translated into Hungarian by Anna Patai
Reviewed by Robert Toth Dr
Comments? Please email the translators above.
10:04 Posted: Jul 2010
Views 1,346,873 | Comments 516
19:14 Posted: Apr 2010
Views 559,505 | Comments 243
Just follow the guidelines outlined under our Creative Commons license.
This comment will be attributed to . Not ? Sign Out.