Matt Ridley: az ötletek szexuális életéről

Amikor a 70-es években itt, Oxfordban voltam hallgató, a jövő elég sivárnak látszott. A populációs robbanást nem lehetett megállítani. A globális éhínség elkerülhetetlen volt. A vegyszerek okozta rák népbetegséggé fajult volna, az életünk rövidülését okozva. Savaseső fenyegette az erdőket. A sivatag mérföldekkel terjeszkedett minden évben. Az olaj kifogyóban volt. Végül a nukleáris tél végzett volna velünk. Egyik sem történt meg. (Nevetés) Megdöbbentő, de ha megnézzük mi történt valójában az én életem során, az egy főre jutó jövedelem, a bolygólakó átlagos jövedelme, reálértéken, inflációval korrigálva, megháromszorozódott. Az élethossz 30 százalékkal nőtt. A gyermekhalandóság kétharmadával csökkent. Az egy főre jutó élelemtermelés harmadával nőtt. És mindeközben a populáció megduplázódott.

Hogy vittük ezt végbe? Jó vagy nem jó, de hogy történhetett? Hogy válhattunk az egyetlen fajjá, amelyik egyre jobban él, miközben egyre népesebb lesz? Az ábrán a kör mérete a populáció mérete. A magasság pedig az egy főre jutó GDP. Úgy vélem, a kérdés megválaszolásához meg kell értenünk hogyan adják össze az emberek a tudásukat, hogy az ötleteik kombinálódjanak és rekombinálódjanak, találkozzanak, és, igen, szaporodjanak. Más szavakkal, hogy az ötleteknek szexuális élete van.

Szeretném, ha elképzelnék, hogy jutottunk el ettől az eszköztől emeddig. Mindkettő valódi eszköz. Az első egy acheuli marokkő, félmillió éves, a Homo Erectus munkája. A másik, mint látják, egy számítógépes egér. Gyanúsan egyforma méretűek és formájúak. Próbáltam kifundálni, melyik a nagyobb, csaknem lehetetlen. Ennek oka, hogy mindkettő az emberi marokhoz lett tervezve. Mindkettő technológia, így végülis a hasonlóságuk érthető. Csak arról van szó, hogy mindekettő megmarkolásra van kialakítva. A különbségek inkább érdekesek. Mivel a bal oldali változatlan tervek alapján készült körülbelül egymillió éven keresztül, másfélmillió évvel ezelőttől félmillió évvel ezelőttig. A Homo Erectus egyformán készítette 30 000 generáción át. Persze volt bizonyos változás, de az lassabb volt, mint a csontvázak változása. Nem volt fejlődés, nem volt újítás. Ez egy rendkívüli jelenség, de így volt. A jobboldali tárgy öt éven belül biztosan elavul. Van még egy különbség. A bal oldali egyetlen anyagból készült. Ez itt, a jobb oldalon, különféle anyagok kavalkádja, szilikontól a fémeken át a műanyagig, és így tovább. De ezentúl különböző ötletek kavalkádja is: a műanyag egy ötlet, a lézer egy ötlet, a tranzisztorok is ötlet. Mindezek együttese alkotja ezt a technológiát.

Ez a kombináció, ez a felhalmozott technológia az, ami engem érdekel. Mert szerintem ez a titka annak, ami a világban történik. A testünk is ötletek felhalmozódása, a bőr egy ötlet, az agysejtek, a májsejtek. Ezek együtt vannak jelen. Hogy csinál az evolúció halmozódó, kombinálódó dolgokat? Szexuális reprodukcióval. Az aszexuális fajokban ha két egyedben történik két különböző mutáció, a zöld és a piros, az egyik valamivel jobb, mint a másik. Az egyik kihal, a másik fennmarad. A szexuális fajokban viszont, az egyed örökölheti mindkét mutációt, különböző felmenőktől. Tehát a szexnek köszönhetően az egyedek hozzájuthatnak a faj összes genetikai újításához. Az nem korlátozódik egy leszármazási ágra.

Mi az a folyamat, ami hasonló módon működik a kultúrális evolúcióban, mint a szex a biológiában? Úgy gondolom, a válasz a csere. Az a szokás, hogy tárgyakat csereberélünk. Ez egy sajátos emberi vonás. Semmilyen állat nem csinál ilyet. Laborban kialakíthatunk némi cserehajlandóságot állatokban. És a kölcsönösség elve is létezik néhány fajnál. De egy tárgy másikra cserélése nem fordul elő. Adam Smith mondta: "Senki sem látott még kutyát más kutyával méltányosan csontot cserélni." (Nevetés) Létezik kultúra csere nélkül. Az afféle aszexuális kultúra. Csimpánzok, gyilkos bálnák, efféle teremtmények kultúrával rendelkeznek. Tanítják egymást a tradícióikra, és továbbadják azokat az utódaiknak. Itt például csimpánzok tanítják egymást, hogy kell magokat feltörni kővel. A különbség az, hogy ezek a kultúrák nem terjeszkednek, nem növekednek, nem halmozódnak fel és nem kombinálnak. Ennek oka pedig az, hogy nincs szex, nem létezik az ötletek cseréje. Különböző csimpánzcsoportok kultúrája különböző. Nem cserélik ki az ötleteiket.

Miért növeli a csere az életszínvonalat? A választ David Ricardo találta meg 1817-ben. A magyarázatának ez egy kőkoros változata, bár ő eredetileg országokkal mondta. Ádám négy óra alatt készít egy dárdát, három alatt egy marokkövet. Óznak egy óra a dárda, és két óra a marokkő. Tehát Óz mindenben jobb, mint Ádám. Semmi szüksége Ádámra. Meg tudja csinálni a marokkövet és dárdát magának. Ám, ha belegondolnak, ha Óz csinálna két dárdát, Ádám pedig két marokkövet, és cserélnének, mindketten megspórolnak egy órát. Minél inkább csinálják, annál inkább igaz lesz ez. Mivel Ádám egyre ügyesebb lesz a marokkőkészítésben, míg Óz fejlődik dárdagyártásban. A kereskedés haszna egyre csak nő. Ebben áll a csere egyik szépsége, hogy előrelendíti a további specializációt, ami aztán tovább lendíti a cserét, és így tovább. Ádám és Óz megspóroltak egy órát. Ez a jólét! A szükségletek kilégítése során időt takaríthatunk meg.

Nézzük meg, hogy mennyi időt kell dolgozni, hogy egyetlen órányi fényt tudjunk teremteni az esti olvasáshoz. Ha a semmiből akarjuk csinálni, mondjuk elhagyjuk a civilizációt. Találunk egy birkát. Leöljük. Kivágjuk a zsírját. Kiolvasztjuk, gyertyát készítünk belőle, stb. Mennyi idő ez? Elég hosszú. És mennyi ideig kell dolgozni egy óra világosságért mai angol átlagjövedelem mellett? A válasz: nagyjából fél másodpercet. 1950-ben nyolc másodperc munkára lett volna szükség, átlagbérrel számolva, ennyi lámpafényhez. Ez tehát hét és fél másodpercnyi jólét, ennyit fejlődtünk 1950 óta. Ezt a hét és fél másodpercet másra fordíthatjuk. Vagy kaphatunk érte valami mást. 1880-ban 15 percnyi munka lett volna, ennyi fény előállítása átlagjövedelem mellett. 1800-ban hat órát kellett volna dolgozni, hogy vehess egy gyertyát, ami egy óráig ég. Más szóval, az átlagembernek átlagos jövedelemmel nem futotta gyertyára 1800-ban.

Vegyük elő ismét ezt az ábrát a marokkővel és az egérrel, és kérdezzük meg: "Ki készítette kinek?" A marokkövet valaki magának készítette. Önellátás volt. Ezt ma szegénységnek hívjuk. A jobboldali tárgyat nekem csinálták mások. Hányan? Tizen? Százan? Ezren? Tudják, valószínűleg milliók. Mert bele kell számolni azt, aki a kávét termesztette amiből ital készült a fúrótornyon dolgozóknak, akik az olajat állították elő a műanyaghoz, és így tovább. Ők mind nekem dolgoztak, hogy legyártsák az egeremet. Így működik a társadalom. Ez az emberfaj hatalmas vívmánya.

Régen, aki gazdag volt, szó szerint embereket dolgoztatott. Így lettek gazdagok: emberek dolgoztak nekik. 14. Lajosnak nagyon sokan dolgoztak. Ilyen vicces ruhákat készítettek neki. (Nevetés) Vicces frizurákat, meg mindenfélét. 498 ember készítette a vacsoráját minden este. Csakhogy egy mai túristának, aki a Versailles-i kastélyban megnézi 14. Lajos képeit, szintén 498-an dolgoznak a vacsoráján. Bisztrókban, kávéházakban és éttermekben, és boltokban szerte Párizsban. És ha bármikor kedved támad, egy órán belül kiváló étellel szolgálhatnak, ami valószínűleg jobb minőségű, mint Lajos király valaha evett. Ezt értük el azzal, hogy egymásnak dolgozunk. Mert kihasználjuk a specializációt és cserét, hogy javítsuk egymás életszínvonalát.

Létezik olyan, hogy állatok egymásért dolgoznak. A hangyák a klasszikus példa, a dolgozók a királynőért és a királynő a dolgozókért. De van egy nagy különbség, hogy ez csak kolónián belül működik. Az egyes kolóniák nem dolgoznak össze. Mégpedig azért nem, mert ez a munkamegosztás reproduktív célzatú. Azaz, a szaporodás terén specializálódnak. A királynőé a főszerep. A mi fajunk nem szereti az effélét. Ha valamit, a szaporodást szeretjük magunk csinálni. (Nevetés) Még Angliában sem szeretnénk a szaporodást a királynőre hagyni.

(Taps)

Tehát hogy alakult ki ez a szokás? Mióta tart mindez? Mit is jelent? Azt hiszem a legősibb formája a nemi munkamegosztás volt. Erre nincs bizonyítékom. Csak úgy néz ki, mintha az első ilyen az lett volna, hogy nők és férfiak osztoztak a munkán. A mai vadászó-gyűjtögető társadalmakban munkamegosztás van az élelemszerzésben a férfiak vadásznak, a nők gyűjtögetnek. Ez nem mindig ilyen egyértelmű, de felismerhető a különbség a férfi és a női szerepek között. A szépsége ennek a megoldásnak, hogy mindkét fél számára előnyös. A nők tudják, pl a Hadzák esetében, akik gyökereket ásnak ki, hogy megosszák a férfiakkal, tudják, hogy azzal biztosíthatják a fehérjeigényüket ha valamivel több gyökeret szednek össze, és azt húsra cserélik. És nem kell a fárasztó vadászatban részt venniük, varacskosdisznót hajszolva. A férfiak pedig tudják, hogy nem kell ásással tölteni az időt, hogy gyökeret szerezzenek. Csak elég nagy varacskosdisznót kell elejteniük, hogy adhassanak belőle. Tehát a nemi munkamegosztással mindkét fél javítja a másik életminőségét.

Mikor történt ez? Nem tudjuk, de meglehet, hogy a neandervölgyiek még nem csinálták. Ők együttműködő faj voltak. Intelligens faj voltak. Az átlagos agyméretük a végén már nagyobb volt, mint a miénk, akik ma itt ülünk. Képzelőerejük volt. Eltemették a halottakat. Valószínűleg volt nyelvük, mivel azt tudjuk, hogy a FOXP2 génjük megegyezett a miénkkel, amint azt Oxfordban felfedezték. Úgy tűnik, volt beszédkészségük. Brilliáns emberek voltak. Nem akarom leszólni a neandervölgyieket. De arra nem mutat semmi, hogy nemi munkamegosztás lett volna. Nincs nyoma a nők gyűjtögető életvitelének. Úgy néz ki, hogy a nők együtt vadásztak a férfiakkal. És arra sincs bizonyíték, hogy más csoportokkal csereberéltek volna. Mivel a tárgyak, amiket lelőhelyeken találtak, az eszközeik, mindig helyi anyagokból készültek. Például a Kaukázusban van egy lelőhely, ahol neandervölgyi eszközöket találtak. Mindegyik helyi kovakőből készült. Ugyanabban a völgyben találtak modern emberi maradványokat szintén körülbelül 30 000 éveseket. És azok egy része szintén helyi kovakő, de a többi -- de sok viszont messziről jött obszidián. Ahogy az emberek elkezdték a tárgyakat ilyen távolságra elvinni, ez azt jelentette, hogy a törzsek csereberélnek egymással.

A kereskedelem tízszer régebbi, mint a földművelés. Ezt gyakran elfelejtjük. Azt hisszük, hogy a kereskedelem modern dolog. A törzsek közötti csere már százezer éve zajlik. A legkorábbi bizonyíték Afrikában bukkant fel 80-120 ezer évvel ezelőtt. Obszidián, jáspis és egyéb ásványok nagy távolságokat tettek meg Etiópiában. Továbbá kagylók, amint egy Oxfordi csapat feltárta, 200 kilométernyire a Földközi tengertől, Algériában. Ez a bizonyíték arra, hogy a törzsek csereberéltek. Ez pedig specializációhoz vezet.

Honnan tudni, hogy a tárgyak utazása kereskedelem, és nem migráció? Nézzük a modern vadászó-gyűjtögetőket, például Ausztráliában. A Mount Isa környékén követ fejtettek marokkő gyártásához, ez a kőbánya a Kalkadoon törzs tulajdona. A marokköveket elcserélték a szomszédaikkal például rájatüskékre. Ennek eredményeként az láthatjuk, hogy a marokkövek Ausztráliaszerte megtalálhatók. Tehát a tárgyak vándorlásának oka a kereskeledelem, nem a népvándorlás.

Mi történik, ha egy embercsoportot elvágunk a kereskedéstől, a lehetőségtől, hogy csereberéljenek és specializálódjanak? A válasz pedig az, hogy ez nemcsak lassítja a fejlődést, hanem vissza is fordítja azt. Tasmania az egyik példa. A tenger szintje emelkedett, és Tasmania szigetté változott 10 000 évvel ezelőtt. Az ott élő emberek nem csak hogy lassúbb fejlődést éltek meg, mint a szárazföldiek, hanem regressziót szenvedtek el. Felhagytak a kőeszközök, halászati eszközök és ruhák készítésével, mert a nagyjából négyezres populáció egyszerűen nem volt elég, hogy fennmaradjon a specializációnak az a szintje amit a korábbi technológia megkövetelt. Mintha ezt a közönséget itt kitennénk egy lakatlan szigetre. A zsebükben levő dolgok közül hányat tudnánk előállítani 10 000 év múlva? Nem ez történt Tierra del Fuego-ban. Hasonló sziget, hasonló lakosokkal. Az ok az, hogy Tierra del Fuego-t egy sokkal keskenyebb szoros választja el Dél-Amerikától, és a kereskedelem fennmaradhatott a szoroson át a 10 000 év alatt. A tasmania-iak elszigeteltek voltak.

Vegyük ismét ezt az ábrát, és most ne azt kérdezzük, hogy ki és kinek csinálta, hanem, hogy ki tudta, hogy kell elkészíteni. A marokkő esetén a készítő tudta, hogy kell elkészíteni. Ki tudja hogy kell elkészíteni egy egeret? Senki. Szó szerint senki. Senki a világon nem tudja, hogy kell egy számítógépes egeret csinálni. Ezt teljesen komolyan mondom. Az egeret készítő cég elnöke nem tudja. Ő azt tudja, hogy kell működtetni a céget. A futószalag mellett dolgozó munkás nem tudja, mivel nem tudja, hogy kell olajkutat fúrni, hogy műanyagot készíthessen, és így tovább. Mindenki tud egy kis részletet, de senki nem tudja az egészet.

Ezzel persze egy híres esszére utalok, Leonard Reed közgazdász írta 1950-ben, címe "Én, a ceruza". Ebben arról ír, hogyan készül a ceruza, és hogy még azt sem tudja senki sem, hogyan kell ceruzát csinálni, mivel aki összerakja, nem tudja, hogy bányásszák a grafitot, és egyikük sem tudja hogy kell fát vágni, és a többi. Amit ez a társadalom megvalósított, cserén és szakosodáson keresztül, az az, hogy képesek lettünk olyasmiket csinálni, amiket nem is értünk. Ez nem olyan, mint a nyelv. A nyelv alkalmas olyan ötletek továbbítására, amiket értünk. De a technológia olyasmire is alkalmassá tesz, ami túlmutat a képességeinken.

Túlnőttünk az emberi elme korlátain, mégpedig rendkívüli mértékben. Egyébként ez az egyik oka, amiért egyáltalán nem érdekelnek az IQ-val kapcsolatos viták. Hogy egyes csoportoknak magasabb-e az IQ-ja, mint másoknak. Ez teljesen mindegy. Ami fontos a társadalom számára, az az, hogy milyen gördülékenyen kommunikáljuk az ötleteinket, és milyen gördülékenyen kooperálunk. Nem az, hogy milyen okosak az egyes emberek. Létrehoztunk egy afféle kollektív agyat. Mi csak csomópontok vagyunk a hálózatban. Neuronjai vagyunk ennek az agynak. Az ötletek kereszteződése, az ötletek találkozása és egymásra találása, ez okozza a technológiai fejlődést, lépésről lépésre, akármi is történik. És persze a jövőben, ahogy előre jutunk, szörnyű dolgokat is meg fogunk élni. Háborúk lesznek, gazdasági válságok, természeti katasztrófák. Borzalmas dolgok fognak történni ebben a században, nem kétlem. De azt sem kétlem, hogy kapcsolódási pontok növekedésével az ötletek számára megnyílik a lehetőség a találkozásra és egyesülésre, ahogy még soha. Nem kétlem, hogy a technológia fejlődni fog, és ezzel az életminőség is javul majd. Ahogy a "felhőn" át, a közösségi szellem mozgósításával, alulról felfele építkező új világunkban, ahol nem csak az elit, de mindenki képes ötletekkel előállni, és azok találkoznak és egyesülnek, az innováció egészen biztosan felgyorsul.

Köszönöm.

(Taps)