Rendben. Mutatok néhány képet egy rendkívül szórakoztató cikkből, amit a "Journal of Ultrasound in Medicine" című szaklap közölt le. Szerintem ez a legszórakoztatóbb cikk, amit az említett szaklap valaha megjelentetett. A címe: "Megfigyelések a méhen belüli maszturbációról". (Nevetés) Rendben. Bal oldalt látni a kezet. A nagy nyílnál. Jobb oldalt pedig a péniszt. A kéz fölötte lebeg. És amit itt látunk, azt Israel Meisner radiológus így fogalmazta meg: "A kéz maszturbációs mozdulatokra emlékeztető módon ragadja meg a péniszt." Ne feledjék, hogy ez ultrahang. Tehát mozgóképnek kellett lennie.
Az orgazmus egy reflex az autonóm idegrendszerben. Az idegrendszernek ez a része foglalkozik mindazzal, amit nem irányítunk tudatosan. Ilyen például az emésztés, a szívverés, a szexuális izgatottság. Az orgazmus-reflexet pedig meglepően sok minden ki tudja váltani. Nemi szerv stimulálása. Tudjuk. Azonban Kinsey meginterjúvolt egy nőt, akinél orgazmust lehetett előidézni azáltal, hogy megsimogatták a szemöldökét. Azok, akiknek megsérült a gerincvelőjük, például kétoldali-, vagy négy végtag bénulása esetén, közvetlenül a sérülés fölött kialakul egy nagyon-nagyon érzékeny terület. Bárhol legyen is ez. A szakirodalom szerint térd-orgazmus is létezik.
De a legérdekesebb, amiről valaha hallottam, az egy beszámoló egy nőről, akinek minden alkalommal orgazmusa volt, ha fogat mosott. (Nevetés) Volt valami a fogmosás szenzoros-motorikus mozgásában, ami kiváltotta az orgazmust. Elment egy ideggyógyászhoz, aki le volt nyűgözve. Megnézték, hátha a fogkrémben van valami. De nem, minden márkánál előfordult. Fogpiszkálóval stimulálták a fogínyt, hátha az az oka. Nem. Az egész, tudják, maga a mozgás volt. Az az elképesztő, hogy azt hihetnénk, hogy ez a nő gondosan ápolta a fogsorát. (Nevetés) Ám a cikk szerint sajnos: "Úgy hitte, hogy démonok szállták meg, ezért a fogmosásról inkább áttért az öblögetésre." Milyen szomorú.
Miközben a könyvemen dolgoztam, meginterjúvoltam egy nőt, aki el tudott élvezni pusztán azáltal, hogy belegondolt. Részt vett egy tanulmányban a Rutgers Egyetemen. Ezt imádni fogják. Rutgers. Tehát, meginterjúvoltam Oaklandben, egy sushi-étteremben. Megkérdeztem: "Akár itt is meg tudnád csinálni?" Azt felelte: "Igen, de ha lehet, előbb inkább befejezném az ebédemet." (Nevetés) Utána azonban volt olyan kedves, és demonstrálta odakint, egy padon. Rendkívüli volt. Körülbelül egy percig tartott. Megkérdeztem: "Ugye, folyton ezt csinálod?" (Nevetés) Azt mondta: "Nem. Őszintén, mire hazaérek, eléggé elfáradok." (Nevetés) Azt mondta, hogy legutóbb Disneylandben csinálta.
Az orgazmus központja a gerincvelői ideg mentén van, az úgynevezett keresztcsonti ideggyökben. Ami itt van. És ha egy elektródával pontosan ezt a pontot stimuláljuk, azzal orgazmust váltunk ki. Tény, hogy gerincvelői reflexet lehet előidézni halott embereknél. Egy bizonyos fajta halott esetében, akinek van szívverése. Ez olyasvalaki, aki már agyhalott, hivatalosan halott, biztosan halott, de lélegeztetőgépen tartják, hogy oxigénnel lássák el a szerveit, melyeket átültetésre szánnak. Ha egy ilyen agyhalott embert a megfelelő ponton stimulálunk, akkor néha láthatunk valami érdekeset. Lazarus-reflexnek hívják. Megpróbálom bemutatni, amennyire élőként tudom. Ilyen. Egy ponton idézzük elő. A halott srác vagy lány pedig... ezt csinálja. Nagyon nyugtalanító a patológián dolgozók számára.
Nos, ha egy halott embernél kiválthatjuk a Lazarus-reflexet, akkor miért ne lehetne az orgazmus-reflexet is? Feltettem ezt a kérdést egy agyhalál-szakértőnek, Stephani Mann-nak, aki elkövette azt a hibát, hogy válaszolt a leveleimre. (Nevetés) Megkérdeztem: "Lehetséges-e orgazmust előidézni egy halottnál?" Azt írta: "Igen, ha a keresztcsonti ideget oxigénnel látjuk el. Lehetséges." Nyilván nem lenne olyan élvezetes az illetőnek. De attól még orgazmus lenne -- (Nevetés) mindenesetre. Tulajdonképpen javasoltam is -- van egy kutató az Alabamai Egyetemen, aki az orgazmust tanulmányozza. Azt mondtam: "El kéne végezned a kísérletet. Tudod, szerezhetsz holttesteket, ha az egyetemen dolgozol." Azt mondtam: "Meg kellene csinálnod." Mire ő: "Na, erre szerezd meg a felülvizsgáló bizottság jóváhagyását..."
Theodoor Van de Velde, a harmincas évek házassági kézikönyvének szerzője szerint körülbelül egy órával a szexuális együttlét után a nők lehelletében gyengén érezni a sperma illatát. Theodoor Van de Velde afféle sperma-ínyenc volt. (Nevetés) Tudják, ő írta az "Ideal Marriage" című könyvet. Nagyon hetero srác volt. De azt írta a könyvében, hogy meg lehet különböztetni egy fiatal ember spermáját, aminek friss, üde illata van, egy érettebb férfi spermájától, aminek az illata, idézem: "Feltűnően emlékeztet a spanyol gesztenyefa virágára. Olykor friss virágillata van, máskor viszont kifejezetten kellemetlen."
Rendben. 1999-ben Izraelben egy férfi elkezdett csuklani. Egy olyan esetről van szó, amikor sehogy sem akart elmúlni. Az illető mindent kipróbált, amit a barátai javasoltak. Úgy tűnt azonban, hogy semmi sem segít. Teltek a napok. Egyszer, a férfi, miközben még mindig csuklott, szeretkezett a feleségével. És lássanak csodát, elmúlt a csuklás. Elmesélte az orvosának, aki publikált erről egy esettanulmányt egy kanadai orvosi szaklapban a következő címmel: "Szexuális együttlét a makacs csuklás kezelésére." Imádom a cikket, mert azt javasolja benne, hogy a független csuklók próbáljanak maszturbálni. (Nevetés) Olyan, mintha egy egész demográfiai csoport lenne. Független csuklók. (Nevetés) Házasok. Egyedülállók. Független csuklók.
Az 1900-as évek elején rengeteg nőgyógyász feltételezte, hogy amikor egy nőnek orgazmusa van, az összehúzódások felszívják a spermát a méhnyakon keresztül, és meglehetősen gyorsan eljuttatják a petesejthez. Növelve ezáltal a fogamzás esélyét. Ez volt a felszívás elmélete. (Nevetés) Ha visszamegyünk Hippokratészig, az orvosok már akkor úgy hitték, hogy a nők orgazmusa nemcsak segíti a fogamzást, hanem szükséges is hozzá. Akkoriban az orvosok azt javasolták a férfiaknak, hogy feltétlenül elégítsék ki a feleségüket. Házassági kézikönyv-szerző és sperma-szimatoló Theodoor Van de Velde -- (Nevetés) írt erről is egy sort. Imádom a pasast. Rengeteg érdekes infót köszönhetek neki. Van egy sor a könyvében, ami feltehetőleg a Habsburg Monarchiából származik. Volt egy Mária Terézia nevű császárnő, aki sehogy sem tudott teherbe esni. És az udvari doktor azt mondta neki: "Úgy vélem, hogy a királyi felség szeméremajkát az együttlét előtt meg kell csiklandozni." (Nevetés) Nem tudom, biztos van valahol egy ilyen feljegyzés.
Masters és Johnson: az ötvenes években járunk. Masters és Johnson szkeptikusan álltak hozzá a felszíváshoz. Ami elég viccesen hangzik. Nem vették be. Ezért aztán úgy döntöttek, hogy a végére járnak a dolognak. Behívtak néhány nőt a laborba. Úgy emlékszem, ötöt. Pesszáriumokat adtak nekik, melyek mesterséges spermát tartalmaztak. És a mesterséges spermában volt egy anyag, ami kimutatható a röntgenen. Az ötvenes években járunk. A nők a röntgengép előtt ültek, és maszturbáltak. Masters és Johnson pedig azt leste, hogy fölszívják-e a spermát. De nem találtak semmi erre utaló jelet. Most biztos azon tűnődnek, hogy lehet mesterséges spermát készíteni. (Nevetés) Van erre egy válaszom. Valójában kettő is. Használhatunk lisztet és vizet, vagy kukoricalisztet és vizet. Tulajdonképpen három receptet is találtam a szakirodalomban. (Nevetés) A kedvencem, amelyikben azt írják -- tudják, fel szokták sorolni a hozzávalókat, majd egy normális receptben az áll: "Adag: két tucat sütemény." Itt azt írták: "Adag: egy ejakuláció."
Van egy másik módszer is a nemzőképesség növelésére. Ez a férfiakat érinti. Az egy vagy több hétnél tovább raktározott sperma rendellenességeket kezd produkálni, és veszít a hatékonyságából, nehezebben termékenyíti meg a petesejtet. Roy Levin, brit szexológus szerint ez lehet az oka annak, hogy a férfiak olyan lelkes és gyakori maszturbálókká fejlődtek az evolúció során. Azt mondta: "Ha rendszeresen onanizálunk, friss spermát termel a szervezetünk." Ami szerintem egy érdekes ötlet vagy elmélet. Most már van egy evolúciós kifogásuk az uraknak.
Jól van. Az állatvilágban azonban van bizonyíték a felszívásra. Például a disznók esetében. Dániában, a Disznótenyésztők Nemzeti Bizottsága kiderítette, hogy ha szexuálisan stimulálják a kocát mesterséges megtermékenyítés közben, hat százalékkal növekszik az ellési ráta, ami az utódok számát jelenti. Úgyhogy kidolgoztak egy tervet. Ez az öt pontos stimulációs terv. Plakátokat tettek ki az istálló falaira a tenyésztőknek, még DVD-t is csináltak. Kaptam is belőle egy példányt. (Nevetés) Ez a nagy leleplezés pillanata. Ugyanis mutatok belőle egy részletet.
Na jó, rendben. Itt is vagyunk, indulunk, lallalá, a munkába. Nagyon ártatlanul kezdődik. Most azt csinálja a kezeivel, amit a kan az orrával szokott, kezek hiányában. Rendben. (Nevetés) Ez lenne az. A kan udvarlási rítusa eléggé sajátos. (Nevetés) Ezzel a kan súlyát helyettesíti. (Nevetés) Tudniuk kell, hogy a disznók csiklója a vagina belsejében található. Úgyhogy ezzel talán izgatja a kocát. És már megy is. (Nevetés) Íme a végeredmény. (Taps) Imádom ezt a filmet. Van egy rész a filmben, valahol az elején, amikor a kamera ráközelít a tenyésztő jeggyűrűjére, mintha azt mondanák: "Minden rendben, ez csak a munkája. Tényleg a nőket szereti."
Rendben. Amíg Dániában voltam, a vendéglátóm Anne Marie volt, akitől megkérdeztem: "Miért nem stimulálják a disznók csiklóját? Ezt miért nem csináltatják a tenyésztőkkel? Nincs belefoglalva az öt lépésbe." Erre azt mondta -- fel kell olvasnom a válaszát, mert imádom. Azt mondta: "Arra sem volt könnyű rávenni őket, hogy egyáltalán hozzáérjenek a vulvához. Úgyhogy a csiklót már inkább elő sem hoztuk." (Nevetés) Szégyenlős, de ambíciózus tenyésztők azonban vásárolhatnak -- ez igaz -- egy koca-vibrátort, ami a sperma-adagolón lóg, és rezeg. Mivel, mint már említettem, a csikló a vagina belsejében található. Úgyhogy, tudják, sokkal izgatóbb, mint amilyennek tűnik. Azt is mondtam neki: "Ami a kocákat illeti, biztos neked is feltűnt, hogy a koca nem igazán tűnik lelkesnek." Azt felelte: "Ezt nem tudhatod." Ugyanis az állatoknál nem ül ki az arcra a fájdalom vagy az élvezet, mint az embereknél. A disznók ebben inkább a kutyákra hasonlítanak. Az arc felső részét használják. A fülek rendkívül kifejezőek. Úgyhogy nem tudhatjuk, mi zajlik le a disznóban.
A főemlősök azonban elsősorban a szájukat használják. Íme a medvemakákó arca ejakuláció közben. (Nevetés) Érdekes módon, ugyanezt a nőstényeknél is megfigyelték. De csak akkor, ha egy másik nősténnyel párzottak.
Az ötvenes években Masters és Johnson úgy döntött, teljesen kivizsgálják az emberi szexuális reakciós ciklust. A vágytól az orgazmusig, férfiaknál és nőknél egyaránt. Mindent, ami az emberi testben történik. A nők esetében elég sok minden belül történik. Ám ez nem tántorította el őket. Kifejlesztettek egy mesterséges közösülő-gépet. Ez lényegében egy pénisz-kamera egy motoron. Van a fallosz, egy áttetsző akril-fallosz kamerával és fényforrással, egy motorhoz rögzítve, ami valahogy így csinál. És a nő ezzel a géppel közösül. Így csinálták. Igazán lenyűgöző. Sajnos azonban a szerkezetet szétszerelték. Ez megőrjít. Nem mintha ki akartam volna próbálni. Látni szerettem volna.
Egy szép napon Alfred Kinsey úgy döntött, kiszámítja a kilövellt ondó által megtett átlagos távolságot. Nem unalomból csinálta. Doktor Kinsey úgy hallotta -- akkoriban, mivel ez a negyvenes évek, volt egy elmélet, miszerint a sebesség, amivel az ondó rálövell a méhnyakra, fontos tényező a nemzőképesség szempontjából. Kinsey úgy gondolta, hogy ez hülyeség, úgyhogy kipróbálta. 300 férfit hívott be a laborjába, egy mérőszalaggal és egy filmfelvevővel fölszerelkezve. (Nevetés) És kiderült, hogy a férfiak négyharmadánál éppen csak kilöttyent a dolog. Szó sem volt nagy erejű kilövellésről. Ám a rekorder majdnem két és fél méterre landolt. Ami lenyűgöző. (Nevetés) (Taps) Pontosan. (Nevetés) Sajnos nem tudjuk, ki volt az, a nevét nem említik.
A kísérletről a következőket írta Kinsey a könyvébe: "Leterítettünk két lepedőt a perzsa szőnyegekre, hogy megóvjuk őket." (Nevetés) Ez a második kedvenc mondatom Alfred Kinsey munkásságából. Az első számú kedvencem: "A párzó patkányok elé szórt sajtmorzsák elterelik a nőstény figyelmét, de a hímét nem."
You can share this video by copying this HTML to your clipboard and pasting into your blog or web page. This video will play with subtitles.
You either have JavaScript turned off or have an old version of the Adobe Flash Player. To view this rating widget you
need to get the latest Flash player.
If your browser allows only "trusted sites" to execute Javascript, you should add the "googleapis.com" domain to your whitelist to allow our Flash detection to work properly.
Got an idea, question, or debate inspired by this talk? Start a TED Conversation.
Mary Roach, a "Bonk" szerzője néhány kevésbé ismert tudományos kutatást ismertet -- némelyik több száz éves --, és tíz meglepő következtetést von le a szexuális kielégülésről, a bizarrtól a nevetségesig. (Az előadás csak felnőtteknek ajánlott! )
Death, the afterlife, and now sex -- Mary Roach tackles the most pondered and least understood conundrums that have baffled humans for centuries. (She's funny, too.) Full bio »
Translated into Hungarian by Zeta Mansart
Reviewed by Zalán Bodó
Comments? Please email the translators above.
23:27 Posted: Sep 2006
Views 2,734,845 | Comments 394
07:45 Posted: Mar 2009
Views 1,097,512 | Comments 239
15:56 Posted: Jul 2008
Views 1,330,388 | Comments 143
Just follow the guidelines outlined under our Creative Commons license.
This comment will be attributed to . Not ? Sign Out.