Marian Bantjes: Tervezetten bonyolult személyes szépség

Egy verssel indítanék. "Ó, hőn szeretett fogász: Gumiujjaiddal a számban... hangod oly lágy és tompa... Vesd le maszkod, kedves fogász... vedd le a maszkodat."

(Nevetés)

Előadásomban meglehetősen megdolgoztatom majd a jobb féltekéteket. Rengeteg képet láttok majd, és nem mindig arról, amit éppen mondok. Osszátok meg agyatokat, engedjétek, hogy a képek keresztül áramoljanak a jobb féltekén, és engem pedig hallgassatok a bal féltekétekkel. Egyike vagyok azoknak az embereknek, akiknek a története transzformatív. Hat évvel ezelőtt, miután 20 évet töltöttem a grafikai tervezés és a tipográfia területén, megváltoztattam a munkamódszeremet és azt, ahogyan a legtöbb grafikai tervező dolgozik, hogy a munkához fűződő viszonyomat megváltoztassam, azzal a szerény céllal, hogy olyasmiből éljek meg, amit szeretek. De valami nagyon furcsa dolog történt. Bizarrul népszerű lettem. A jelenlegi munkáim annyira megragadták az embereket, és ez annyira meglepett engem, hogy még ma is gyakran azon agyalok, hogy mi az ördög folyik itt. Lassan ráébredek, hogy a tevékenységem vonzó volta azzal van kapcsolatban, hogy miért is csinálom.

Manapság grafikus művésznek hívom magam. Ahol grafikai tervezőként korábban a stratégiát követtem, ott a munkám ma a szívemet követi, és az érdeklődésemet, az egom vezetésével, hogy olyan munkák kerüljenek ki a kezeim alól, melyek jók nekem és a kliensnek is. És ez eretnekségnek számít a design világában. Az egonak nem szabad részt venni a grafikai tervezésben. De számomra, kivétel nélkül, minél inkább sajátomnak tekintem a munkámat, minél személyesebben kezelem, annál inkább sikeres, ellenállhatatlan, érdekes és a lelket tápláló lesz. Így hát némiképpen a fő áramlatokon kívül létezem, ami a design gondolkodást illeti. Ahol mások mérhető eredményeket keresnek, én ott inkább éteri minőségeket fürkészek: mint pl. Boldoggá tesz az a valami? Érzem a rácsodálkozást? Kíváncsiságot vált ki?

Ez mellesleg egy tudományos diagram. Nincs időm elmagyarázni, de a DNS-sel és az RNS-sel kapcsolatos. Meglehetősen fantáziadús a vizuális megközelítésem. A következő dolgok érdekelnek, amikor dolgozom: a vizuális struktúra, a meglepetés, és bármi, ami megfejtést igényel. Ezért különösképpen vonzanak a rendszerek és mintázatok. Adok pár példát arra, hogy hogyan is működik az agyam.

Ezt a munkát a The Guardian-nak készítettem, az Egyesült Királyságban. Van egy G2 nevű magazinjuk. És ez a kép a 2007-es puzzle különkiadásukhoz készült. Jó kis fejtörő. Azzal kezdtem, hogy kis csempe szerű egységeket hoztam létre. És ezeket a kis csempe egységeket úgy terveztem meg, hogy betű alakok részeit tartalmazzák, saját formáikon belül, vagyis hogy önmagukban hordozzák a betűk részleteit, oly módon, hogy ezek után össze tudjam kapcsolni őket, hogy betűket és szavakat alkothassak, az elvont mintázaton belül. Majd ezek után, képes voltam ide-oda forgatni és kombinálni őket, a legkülönbözőbb módokon, hogy szokványos vagy éppen absztrakt formákat hozzak létre. Íme újra a szó puzzle. És ott van körülötte az elvont körítés. És mint látható, rendkívül nehezen olvasható. De csak annyit kell tennem, hogy kitöltöm a betűformák területeit, és ezzel kiemelhetem ezeket a szavakat a háttérmintából. De ez talán egy kicsit túl nyilvánvaló. Úgyhogy talán adhatnék némi színt a háttérhez, és magukhoz a szavakhoz is. És így együtt dolgozva a művészeti vezetővel, képes vagyok elérni azt a megfelelő pontot, hogy már rejtélyes a közönségnek, képesek érzékelni, hogy van ott valami, amit el kellene olvasniuk, és még éppen el lehet elolvasni.

Érdeklődöm a szokatlan alapanyagok iránt, illetve érdekel, hogy a szokványos anyagokat, hogyan lehet szokatlan módokon feldolgozni. Rá kell jönnöd, hogy milyen módon hozhatod ki egy anyag jellemzőiből a legtöbbet, és hogyan hajlítsd őket a szándékod szerint. Végül is az a célom, hogy valami váratlant alkossak. Ebből a célból dolgoztam cukorral, Stefan Sagmeisternek, aki háromszoros TED előadó. És ez a projekt, lényegében a konyhaasztalomon kezdődött. Egész életemben gabonapelyhet reggeliztem. Ugyan ennyi időt töltöttem azzal, hogy cukrot öntöttem az asztalra, és csak úgy játékosan rajzolgattam bele az ujjaimmal. És végül ezt a technikát alkalmaztam, hogy műalkotást hozzak létre. Majd újfent használtam, hogy Stefan könyvébe hat művet készítsek. "Életem eddig megtanult dolgai." És ezek a képen vázlatok nélkül alakultak ki, szabad kézzel, a cukor egy fehér felületre került, aztán megdolgoztam, hogy kialakuljanak belőle ezek a betűk és minták. Nem olyan régen készítettem néhány kifinomult barokk sormintát, nem annyira kifinomult tésztából. Ez egy fejezet számára készült, egy könyvbe. A fejezet a megbecsülésről szól. Kicsit meglepő, de egy bizonyos módon, arra a makaróni művészetre utal, melyet a gyerekek a szüleiknek készítenek, vagy az iskolában, és a szüleiknek adják, ami már önmagában a megbecsülés egyik formája. Ezt csinálhatod az alufóliával. Ok, ez az, amire én képes vagyok az alufóliával.

(Nevetés)

Nagyon érdekelnek a csodák, melyek a tervezés során az érdeklődés kiváltói. Ha azt mondom: rácsodálkozom, akkor egyben megkérdőjelezek, kérdezek. Amikor csodálkozom, egyben ámulok is. Most egy olyan könyvön dolgozom, mely a szó mindkét értelmét feszegeti, miközben saját elveimet és vizsgálódásaimat elemzem, szinte páva szerű pompával. A világ tele van csodákkal. De a grafikai tervezés világából, többségéből legalábbis, hiányzik. Ezért saját írásaimat alkalmazom, egy könyv teszteléséhez, melyben szó és kép, csábítóan fonódnak össze. Azt hiszem az egyik dolog, amit a vallások eltaláltak, az a képi csoda ábrázolás alkalmazása volt, hogy átadják egyházaik üzenetét. Az a véleményem, hogy a művészet és információ ilyetén házassága, sajnálatosan kevéssé használatos a felnőtt irodalomban. Zavarba ejt, hogy miért nem alkalmazzák gyakrabban a vizuális gazdagságot, az intellektuális gazdagság fokozására. Amikor ilyen látványban van részünk, gyermek irodalomra asszociálunk. Létezik egy ilyen előítélet, mely szerint az ornamentális grafika, elvonja a figyelmünket a komoly tartalomtól. De őszintén remélem, hogy lehetőségem nyílik a téves percepció megváltoztatására. Ez a könyv rengeteg időt igényel. De majdnem készen vagyok.

Valamiért úgy éreztem, jó ötlet, ha teszek ide egy kis szünetet az előadásom során. Ez lenne az... hogy adjak nektek és magamnak egy kis időt, hogy utolérjük magunkat.

(Nevetés)

Ilyen Valentin napi kártyákat is készítek. 2005 óta meglehetősen nagy mennyiségben küldözgetek ilyeneket. Ezek a 2005, 2006-os Valentin napi képeslapjaim. Azzal kezdtem, eredetileg, hogy egy ilyen képet küldtem el, minden embernek. De 2007-ben az a hihetetlen ötletem támadt, hogy kézzel rajzolok egyedi Valentin napi kártyákat, a levelező listám minden egyes tagjának. 150 emberre redukáltam a listát. És minden embernek rajzoltam egy saját egyedi Valentin napi ábrát, és ráírtam a nevüket, majd megszámoztam, aláírtam, és elküldtem. Ha hiszitek, ha nem, mindezt idő spórolásnak szántam, mert annak az évnek az elején nagyon elfoglalt voltam, és nem tudtam, hogy mikor lesz időm egy Valentin kártya megtervezésére és kinyomtatására. Gondoltam darabonként meg tudom csinálni, utazás közben. Nem így alakult. Hosszú történet, de időben készen lettek mind, és nagyon jól fogadták őket. Majdnem 100%-os válasz arányt értem el. (Nevetés) És akik nem válaszoltak, soha többé nem kapnak tőlem semmi ilyesmit.

(Nevetés)

Tavaly, inkább egy szavakba öntött koncepcióval rukkoltam elő, az az ötletem támadt, hogy egyfajta rejtélyes szerelmes levelet küldök az embereknek, ami olyan, mint egy levelesládában fellelt levél töredék. Valami olyasmit akartam, ami nincs név szerint nekik címezve, nincs általam aláírva, ami csodálkozást vált ki, hogy mi a csoda lehet ez. És szándékosan négy olyan oldalt írtam, melyek lényegében összefüggéstelenek. Négy különböző verzió jött létre. És oly módon írtam a sorokat, hogy a mondat közepén kezdődtek, és egy másik mondat közepén értek véget. És egyrészt univerzálisak, kerültem a konkrét neveket és helyeket, ugyanakkor mégis nagyon személyes hangvételűek. Azt akartam, hogy az embereknek az legyen az érzése, hogy valami olyasmit kaptak, ami akár egy szerelmes levél is lehetett volna, mely nekik szól. Most beleolvasok az egyikbe.

"Sosem voltál biztos benne, de ez a kis fura szokásod, melynek oly nagyon tudatában vagy, hihetetlenül kedves dolog. Fogadd el, hogy ez a te kis tulajdonságod, egy mosolyoddal illan tova, és mi, akik észrevesszük, lelki szemeinkkel boldogan csípjük nyakon. A veled töltött idő olyan, mint kis madarakat kergetni és fogságba ejteni, csak a karmolások és madár szar nélkül." (Nevetés) "Azt akarom mondani, hogy a gondolataid és szavaid csapongnak és szökellnek, időnként nyugtalanítóan megfoghatatlanok, de amikor az ember megragadja és megvizsgálja őket, ó, igazi csoda... igazi elragadó jutalom. Az ember nem múlatja veled az időt, hanem gyűjti... azzal a reménnyel gyűjti, hogy megőrizheti, és egyben elengedheti. Lehetetlen? Nem gondolom. Tudom, mindez zavarba ejtő. Szinte biztos vagyok, hogy elpirulsz. De el kell mondanom, mert néha hallom az önmagadban való kételkedés hangjait, és annyira gyötrő arra gondolni, hogy esetleg nem tudod... hogy milyen csodálatos, inspiráló és elragadó vagy, és tényleg, őszintén, a legteljesebb mértékben..."

(Nevetés)

(Taps)

Hamarosan megint eljön a Valentin nap. És most éppen ezek érkeznek meg a világ különböző pontjain található postaládákba. Ebben az éven, azt kell hogy mondjam, igazán briliáns ötletem támadt, lézerrel vágattam ki a Valentin napi lapokat, használt Karácsonyi lapokból. Megkértem a barátaimat, hogy küldjék el a használt Karácsonyi lapjaikat. És 500 ilyen Valentin napi papír csipkét vágattam ki belőlük. Mind teljesen más. Szenzációsak! Erről nem is tudok mást mondani. Igazán jól sikerültek.

Rengeteg időt töltök a munkámmal. Mostanában pl. azon gondolkodtam, hogy mivel érdemes foglalkozni. Mi az, amivel érdemes az időmet, és az életemet ilyen módon eltölteni? Az üzleti világban dolgozva, ez olyan kérdés, amivel sokszor meg kell küzdenem. És igen, néha befolyásol a pénz. De végül is, nem tekintek rá fő célként. Nekem az számít, hogy milyen embereknek és emberekkel dolgozom, és milyen körülmények között, és számít a közönség, akiket el tudok érni. Akár azt is kérdezhetem: Kinek? És mit mond? És mit tesz?

Elárulom, nagyon nehéz egy olyan valakinek, mint én, ezen a konferencián színpadra lépni, ezekkel a hihetetlenül briliáns elmékkel, akik ezeket az igazán összetett, világot és életeket megváltoztató gondolatokat és technológiákat kitalálják. Nagyon gyakori, hogy a tervezők, és a vizuális művészek, úgy érzik, nem adnak hozzá eleget a világunkhoz. Még ennél is rosszabbat, pl. hogy csak a szemétdombokat gyarapítjuk. Itt állok, és csodás képeket mutogatok nektek, és az esztétikáról beszélek. De hiszem, hogy az igazán fantáziadús vizuális munka, nagyon fontos a társadalom számára.

Éppen úgy, ahogy a könyvek, mindenféle magazinok, és beszélgetések, vagy éppen a filmek inspirálóak, éppen így, amikor vizuális munkákkal szórom tele a tömeg médiát, olyan munkákkal, amik érdekesek, szokatlanok, provokatívak, olyan munkákkal, amik talán felkeltik az elme érdeklődését, melyekkel talán magokat hintek el a tömegek fantáziájában. És sosem tudhatod, hogy ki tesz valamit magáévá ebből, és alakítja át valami mássá. Mert az inspiráció, társadalom szerte megtermékenyítő. Mert egy alkotásom, talán egy színműírót, egy regényírót, vagy éppen egy tudóst is inspirálhat, és az ő inspirációjuk mag lehet, mely egy orvost, egy emberbarátot, vagy egy bébiszittert inspirálhat. És ez nem olyan valami, amit számszerűsíthetsz, vagy lekövethetsz, vagy megmérhetsz. És társadalmunkban hajalmosak vagyunk alulértékelni az olyan dolgokat, melyeket nem vagyunk képesek megmérni.

De hiszem, hogy egy jól működő, gazdag társadalomnak, szüksége van ezekre a minden irányból és minden szakterületről érkező magokra, hogy mozgásban tartsa az inspiráció és a képzelet szerkezeteit, hogy az energiák áramoljanak, a "kerekek" forogjanak, és a társadalmak gyarapodjanak. Szóval, ezért teszem, amit teszek, ezért áldozok erre olyan sok időt és energiát, és ezért dolgozom a kereskedelmi, nyilvános szférában, ahelyett, hogy az elszigetelt, magán szektorban dolgoznék, a képzőművészetek területén. Mert azt szeretném, hogy ha minél több ember látná és észre is venné a munkámat, és az magába szippantaná, és magával vinne belőle valamit. És tényleg úgy érzem, hogy érdemes az értékes és limitált időmet, ezen a földön, ezzel tölteni. Köszönöm hogy megmutathattam nektek.

(Taps) [Translated and subtitled by/Fordította és feliratozta: Regina Saphier]