Malte Spitz: A telefontársaságod figyel téged

Helló. Ez a mobiltelefonom. Egy mobiltelefon megváltoztathatja az életedet, és egyéni szabadságot ad. Egy mobiltelefonnal levideózhatsz egy emberiségellenes bűntettet Szíriában. Egy mobiltelefonnal tweetelhetsz egy üzenetet, és elindíthatsz egy tiltakozást Egyiptomban. És egy mobiltelefonnal felvehetsz egy dalt, feltöltheted a SoundCloudra és híressé válhatsz. Ezt mind lehetővé teszi egy mobiltelefon.

Az 1984-es év gyermeke vagyok, és Berlin városában élek. Menjünk vissza ebbe a korba, ebbe a városba. Itt láthatják, amint több százezer ember felállt és változásért tüntetett. 1989 ősze van, képzeljék el, ha ezeknek az embereknek, akik felkeltek és tüntettek a változásért, mobiltelefon lenne a zsebükben.

Ebben a teremben kinél van mobiltelefon? Emeljék fel. Emeljék fel a telefonjaikat, emeljék fel! Emeljék fel! Androidok, Blackberryk, ejha! Ez elég sok. Ma már majdnem mindenkinek van mobiltelefonja.

De ma magamról és a mobiltelefonomról fogok beszélni, és arról, hogy hogyan változtatta meg az életem. Erről fogok beszélni. Ez 35.830 sor információ. Nyers adat. Miért vannak itt ezek az információk? Mert 2006 nyarán az EU Bizottság előterjesztett egy irányelvet.

Ez az Adatvisszatartási Irányelv. E szerint az irányelv szerint Európa minden telefontársasága és internetszolgáltató cége, egész Európában, köteles információk széles körét tárolni felhasználóiról. Ki kit hív? Ki kinek küld e-mailt? Ki kinek küld SMS-t? És ha mobiltelefont használnak, azt is, hogy hol vannak. Mindezeket az információkat legalább hat hónapig, legfeljebb két évig tárolja a telefontársaságuk vagy internetszolgáltatójuk.

És egész Európában az emberek felálltak, és azt mondták, "Mi ezt nem akarjuk." Azt mondták, hogy nem akarják az adatvisszatartást. A digitális korban önrendelkezést akarunk, és nem akarjuk, hogy a telefontársaságoknak és internetszolgáltatóknak ennyi adatot kelljen tárolni rólunk. Voltak köztük ügyvédek, újságírók, papok, és mind azt mondták: "Mi ezt nem akarjuk."

Amint itt láthatják, körülbelül 10 ezer ember vonult Berlin utcáira és mondta, "Szabadságot, ne félelmet!" Néhányan azt mondták, hogy ez lenne a Stasi 2.0. A Stasi Kelet-Németország titkosrendőrsége volt.

És én is feltettem magamnak a kérdést, tényleg működik ez? Mindezt az információt tényleg tárolhatják rólunk? Minden egyes alkalommal, amikor mobiltelefont használok? Szóval megkértem a telefontársaságomat, a Deutsche Telekomot, ami akkoriban Németország legnagyobb telefontársasága volt, megkértem őket, hogy legyenek szívesek, küldjék el nekem az összes rólam tárolt információt. Kértem őket egyszer, aztán még egyszer, de nem kaptam rendes választ. Csak bla-bla válaszokat.

Aztán azt mondtam, hogy akarom ezt az információt, mert itt az én életemet jegyzőkönyvezik. Szóval eldöntöttem, hogy beperelem őket, mert akartam ezt az információt. De a Deutsche Telekom azt mondta, hogy nem, nem fogjuk neked odaadni ezeket az információkat. Szóval a végén egyezséget kötöttem velük. Ejtem a vádakat, ők pedig elküldik nekem az összes információt, amit kértem. Ugyanis időközben a Német Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy ennek az EU irányelvnek a beépítése a német jogrendszerbe alkotmányellenes lenne.

Szóval megkaptam ezt a csúnya barna borítékot, benne ezzel a CD-vel. Ezen a CD-n ez szerepelt. Harmincötezer-nyolcszázharminc sor információ. Először amikor megláttam, azt mondtam, oké, ez egy hatalmas fájl. Oké. De egy idő után rájöttem, hogy ez az életem. Ez itt hat hónap az életemből, ebben a fájlban.

Szóval egy kicsit szkeptikus voltam, mit is kellene csinálnom ezzel? Mert látható, hogy hol vagyok, hol alszom éjjelente, mit csinálok. Aztán azt mondtam, hogy közzé akarom tenni ezt az információt. Nyilvánosságra akarom hozni. Mert meg akarom mutatni az embereknek, hogy mit is jelent az adatvisszatartás.

Szóval a Zeit Online-nal és az Open Data City-vel együtt elkészítettük ezt. Ez életem hat hónapját jeleníti meg. Lehet közelíteni, távolítani, vissza- és előretekerni. Minden egyes lépésem látszik. Még az is látszik, hogy hogyan vonatoztam Frankfurtból Kölnbe, és milyen gyakran telefonáltam közben.

Ez mind lehetséges ezzel az információval. Ez egy kicsit félelmetes. De ez nem csak rólam szól. Mindannyiunkról. Először csak annyi, hogy felhívom a feleségemet és ő engem, és beszélünk néhányszor egymással. Aztán néhány barátom hív, és hívják egymást. Aztán egy idő után Ön hívja Önt, Ön pedig Önt, és itt lesz ez a hatalmas kommunikációs hálózat.

Látszik, hogy az emberek hogyan kommunikálnak egymással, mikor hívják egymást, mikor mennek aludni. Ez mind látható. Látszanak a központok, az egyes csoportok vezetői. Aki hozzáfér ehhez az információhoz, láthatja, hogy mit csinál a társadalom. Aki hozzáfér ehhez az információhoz, irányíthatja a társadalmunkat.

A Kína és Irán jellegű országok számára ez egy tervrajz. Tervrajz arra, hogy hogyan figyelhető meg a társadalom, mert tudható, hogy ki kivel beszél, ki kinek küld e-mailt, ez mind lehetséges, ha hozzáférünk ehhez az információhoz. Ezt az információt Európában legalább hat hónapig, legfeljebb két évig tárolják.

Ahogy az elején is mondtam, képzeljék el, hogy az összes embernek Berlin utcáin 1989 őszén mobiltelefon van a zsebében. A Stasi tudta volna, ki vett részt a megmozduláson, és ha a Stasi tudta volna, hogy kik állnak mögötte, ez talán sosem történik meg. A berlini fal talán soha nem omlott volna le. És ennek következményeként a vasfüggöny sem. Mert ma, az állami ügynökségek és cégek annyi információt szeretnének tárolni rólunk, amennyit csak tudnak, online és offline. Szeretnék nyomon követni az életünket, és örök időkre raktározni.

De az önrendelkezés és a digitális korban való élet nem ellentmondás. De ma harcolnunk kell az önrendelkezés jogáért. Harcolnunk kell, minden egyes nap. Szóval ha hazamennek, mondják el a barátaiknak, hogy a 21. században a magánélet érték, és nem avult el. Mikor hazamennek, mondják meg a képviselőiknek, hogy csak mert a cégeknek és állami ügynökségeknek megvan rá a lehetőségük, hogy tároljanak bizonyos információkat, még nem kell megtenniük. És ha nem hisznek nekem, kérdezzék meg a telefontársaságukat, hogy milyen információt tárolnak Önökről.

Szóval a jövőben, akárhányszor a mobiltelefonjukat használják, emlékeztesse Önöket arra, hogy a digitális korban harcolni kell az önrendelkezés jogáért. Köszönöm.

(Taps)