Lisa Gansky: Az üzlet jövője a „mesh”

Arról fogok beszélni, amit én „mesh”-nek hívok. Ez alapvetően egy gyökeres változás a dolgokhoz, az életünkhöz tartozó tárgyakhoz fűződő viszonyunkban. Az kezd kirajzolódni -- persze nem mindig és nem minden dologgal kapcsolatban -- hogy bizonyos pillanatokban a bizonyos árucikkekhez és szolgáltatásokhoz való hozzáférés fontosabb, mint hogy a tulajdonunkban tudjuk őket. Tehát ez egyszerűen törekvés a jobb, könnyűszerrel megosztott dolgok elérésére. És a megosztásnak mélyen gyökerező kultúrája van nálunk. Megosztottuk egymással a közlekedést. Megosztottunk bort, élelmet, nem beszélve a sok egyéb mesés élményről Amsterdam egyes kávéházaiban. Megosztottunk más szórakozási lehetőségeket -- sportcsarnokokat, közparkokat, koncerttermeket, könyvtárakat, egyetemeket. Mindezek megosztó platformok, de a megosztás alfája és omegája az, amit úgy szoktam hívni, hogy minden ilyen platform anyja.

És ahogy most a meshről gondolkodom, illetve arról, hogy mi is hajtja, mitől működik, úgy gondolom, számos tényező váltotta ki amelyekről háttérinformációként feltétlenül beszélnem kell. Az egyik a recesszió -- a recesszió arra kényszerített bennünket, hogy újragondoljuk az életünkben szereplő tárgyakhoz fűződő kapcsolatunkat azok értékének tükrében -- azaz összevetjük az értéket a valódi költségekkel. A második a városok népességnövekedése és népsűrűsége. Több ember, kisebb élettér, kevesebb cucc. Klímaváltozás. Megpróbáljuk csökkenteni a nyomást személyes életünkben, a szűkebb közösségünkben és a bolygónkon is. Továbbá megfigyelhető manapság egyfajta kiábrándultság a nagy, globális márkákkal kapcsolatban számos iparág területén. És ez egyfajta nyitást eredményezett. A kutatások azt mutatják, hogy itt, az Államokban, Kanadában és Nyugat-Európában legtöbbünk sokkal pozitívabban viszonyul a helyi vállalatokhoz, vagy akár számunkra ismeretlen márkákhoz. Míg korábban sokkal inkább ragaszkodtunk a nagy márkákhoz, amelyekben feltétlenül megbíztunk. Végül, több szálon több emberrel vagyunk összekötve a világban, mint valaha -- kivéve persze, ha valaki mellett ülünk.

(Nevetés)

A másik dolog, amelyen érdemes elgondolkodni, hogy hatalmas befektetéseket végeztünk évtizedeken keresztül, dollár tízmilliárdokat fektettünk be, ami most a mi örökségünk. Ez egyrészt a fizikai infrastruktúra, amely lehetővé teszi számunkra, hogy A pontból B pontba utazhassunk, vagy dolgokat szállíthassunk. Másrészt az internet- és mobilhálózat, amely lehetővé teszi számunkra, hogy összekapcsolódjunk, illetve különféle platformokat és rendszereket hozzunk létre. Az ezekbe a technológiákba történő befektetés és az előbb említett infrastruktúra a mi valódi örökségünk. Ez teszi lehetővé számunkra, hogy új, érdekes dolgokba fogjunk.

Számomra egy mesh vállalat, a klasszikus mesh vállalat éppen ezt a három dolgot ötvözi: az egymáshoz való kapcsolódási képességünket -- hiszen a legtöbben olyan mobil eszközökkel járkálunk, amelyek GPS-képesek és interneteléréssel rendelkeznek -- lehetővé téve, hogy megtaláljuk egymást, illetve különböző dolgokat térben és időben. Harmadrészt, bizonyos fizikai dolgok leolvashatók a térképről -- éttermek és más helyszínek, de GPS-szel és más technológiákkal, például RFID-val ezeken túlmenően, mozgó tárgyakat is beazonosíthatunk, például egy autót, egy taxit, egy tömegközlekedési rendszert, egy időben és térben mozgó dobozt. És ez teszi lehetővé, hogy sok esetben kényelmesebben és olcsóbban jussunk hozzá termékekhez és szolgáltatásokhoz, mint ha megvásárolnánk őket.

Például, „Zipcar”-t akarok használni. Önök közül hányan vettek igénybe már valamilyen autó- vagy kerékpármegosztási szolgáltatást? Hűha, nagyszerű. Rendben van, köszönöm. A Zipcar gyakorlatilag a legnagyobb autómegosztó cég a világon. Nem ők találták föl az autómegosztást. Az autómegosztást valójában Európában találták föl. A cég egyik alapítója Svájcba ment, látta, hogyan is valósították ezt meg valahol, és azt mondta: „Hűha, ez nagyon klassz. Szerintem ezt mi is meg tudjuk csinálni Cambridge-ben.” Cambridge-be vitte, és elkezdték a vállalkozást - két nő - a másik alapító Robin Chase volt. A Zipcar egy-két dolgot nagyon jól csinált. Először is, megértették, hogy a márka egy hang és a termék egy ajándék. Szóval nagyon ügyesen csomagolták az autómegosztást. Kívánatossá tették. Valami nagyon modernné. Vonzóvá. Ha klubtag lennél, ahogy klubtaggá válsz, „Zipster” leszel. Az általuk kiválasztott kocsik nem úgy néztek ki, mintha valami kibelezett rendőrautók lettek volna. Szexi kocsikat választottak. Az egyetemekre fókuszáltak. Figyeltek arra, hogy a kiválaszott célcsoport és a kínált autó passzoljon egymáshoz. Nagyszerű kezdeményezés volt. A kocsik tiszták és megbízhatóak voltak, és minden remekül működött.

Márkaépítés szempontjából fején találták a szöget. De azt is megértették, hogy ez alapvetően nem egy autóvállalat. Ez egy információs vállalat. Hiszen, amikor autót veszünk, egyszer odamegyünk a kereskedőhöz, tárgyalunk vele és búcsúzunk -- általában amilyen gyorsan csak lehet. De ha megosztasz egy autót, azaz autómegosztó szolgáltatást veszel igénybe, az ingázáshoz talán egy elektromos autót fogsz használni, vagy egy tehetautót választasz, mert épp egy házi projekten dolgozol. Ha kimégy a nagynénid elé a repülőtérre, egy szedánt kapsz. Amikor pedig síelni indulsz a hegyekbe, különböző kiegészítőkel szerelteted fel a kocsit. Ezalatt ezek a fickók a háttérben, mindenféle adatot gyűjtenek a viselkedésünkről, és arról, ahogy tárgyalunk a cég embereivel. Ezért nem puszta lehetőség, hanem meggyőződésem szerint egyenesen kötelező a Zipcar és a többi mesh cég számára, hogy lenyűgözzön bennünket, hogy egyfajta személyre szabott gondnoki szolgáltatást nyújtson. És mivel nagyon sok információt megadunk nekik, és így megengedjük nekik, hogy láthassák, mikor merre járunk, nagyon jó helyzetben vannak ahhoz, hogy előre kiszámíthassák, mit is akarunk majd legközelebb.

Mit gondolnak, a nap hány százalékában használ autót egy átlagember? Az idő hány százalékában? Tudnak tippelni? Ezek nagyon jó számok. Én magam először azt képzeltem, úgy 20 százalék körül van ez a szám. Valójában az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában ez nyolc százalék. De még ha tíz százalékot gondolunk is, az idő 90 százalékában valami, ami sok pénzünkbe kerül -- nekünk személyesen, de a városainkat is e köré szervezzük, és még sok minden mást -- az idő 90 százalékában csak áll kihasználatlanul. Éppen ezért, egy másik alapvető dolog a mesh-sel kapcsolatban az, hogy ha jól kipréseljük azokat a dolgokat, amelyeket kidobtunk, rájöhetünk, mennyi érték van bennük. Ez jött össze a Zipcarban -- a Zipcar 2000-ben indult.

Tavaly, 2010-ben két autós vállalkozás indult, a Whipcar az Egyesült Királyságban, a másik, a RelayRides pedig az Egyesült Államokban. Mindkettő közvetlen személyközi autómegosztó szolgáltatás, hiszen az a két dolog, amely tényleg fontos az autómegosztásnál, az az, hogy egyrészt az autónak elérhetőnek kell lennie, másrészt maximum egy-két háztömnyire kell, hogy álljon attól, ahol éppen vagy. És az a kocsi, amelyik egy-két háztömbnyire van az otthonodtól vagy a munkahelyedtől az valószinűleg a szomszédod kocsija, és valószinűleg szintén szabad. Szóval az emberek kitalálták ezt a vállalkozást. A Zipcar tíz évvel korábban indult, 2000-ben. Nekik hat évükbe telt, hogy 1000 autót forgalomba állítsanak. A WhipCarnak, amely tavaly áprilisban indult, hat hónapig tartott, hogy 1000 autót forgalomba állítson. Nagyon érdekes. Az emberek valahol 200 és 700 dollár között keresnek havonta azzal, hogy engedik, hogy a szomszédjuk használja az autójukat, amikor ők nem használják. Ez olyan, mint amikor valaki a nyaralás alatt kiadja a lakását. Mióta csak ideértem -- és remélem, a közönség soraiban néhányan az autós üzletágban dolgoznak -- (Nevetés) -- azon töprengek, mivel a dolgok technológiai oldalát ismerem -- már láttunk kábelszolgáltatásra alkalmas tévékészülékeket, és beépített WiFivel rendelkező notebookokat -- nagyszerű volna, ha Önök, uraim, hamarosan megosztásra alkalmas autókat kezdhetnének legördíteni a futószalagról. Mert ez nagyobb rugalmasságot eredményez. Lehetővé teszi számunkra, hogy tulajdonosokként egyéb választási lehetőségünk is legyen. Amúgy is arrafelé haladunk.

A mesh üzletek előtt álló lehetőség és kihívás -- az olyanok előtt, mint például a Zipcar vagy a Netflix, azaz a teljes egészében mesh vállalkozások, vagy mások, amelyek jórészt autócégekhez, autógyártókhoz hasonlítanak inkább, de amelyek kezdik saját autómegosztó szolgáltatásukat kínálni, egyfajta márkaváltozatként, vagy talán próbaképpen -- nem más, mint ellenállhatatlanná tenni a megosztást. Bizonyára mindannyian tapasztaltuk már saját életünkben, milyen az, ha ellenálhatatlan a megosztás. A kérdés az, hogyan tegyük napi gyakorlattá, és hogyan mérjük? Azt is tudjuk, hiszen közösségi hálók kapcsolnak össze bennünket, hogy könnyű örömet okozni egyetlen kis helyen. Ez ragályos, mert valamennyien össze vagyunk kapcsolódva egymással. Tehát, ha valami nagyszerű élményben van részem és tweetelem, vagy elmondom öt körülöttem álló embernek, a hír gyorsan terjed. Az ellenkezője, mint tudjuk, szintén igaz, sokszor még inkább igaz.

Itt van a LudoTruck, ami Los Angelesben működik, olyan, mint a többi ínyenc ételeket áruló furgon, és egész nagy táboruk van. Általában, és talán megint csak azért, mert technológiai vállalkozó vagyok, a dolgokra úgy tekintek, mint platformokra. A platformok meghívások. Tehát a Craigslist, vagy az iTunes és az iPhone fejlesztői hálózatának létrehozásával itt vannak ezek a hálózatok -- ilyen a Facebook is. Ezek a platformok arra buzdítják a különféle fejlesztőket és másokat is, hogy előálljanak az ötleteikkel és a lehetőségükkel, hogy kialakítsanak és megcélozzanak egy alkalmazást egy bizonyos közönség számára. És őszintén szólva, ez tele van meglepetéssel. Mert nem gondolom, hogy bármelyikünk is meg tudta volna jósolni azokat az alkalmazásokat, amelyek a Facebokon vagy a Facebookkal kapcsolatban kialakultak például két évvel ezelőtt, amikor Mark bejelentette, hogy elindítják új platformjukat.

Azt gondolom, ilyen értelemben a városok is platformok, és Detroit feltétlenül ilyen platform. Az arra vonatkozó meghívás, hogy jöjjenek csak a gyártók, művészek és vállalkozók, segít felébreszteni a lángoló kreativitást, és hozzájárul ahhoz, hogy egy város kiviruljon. Részvételre buzdít. És a városok a történelem során mindig is különféle közösségi tevékenységre buzdítottak. Most azt mondjuk, hogy egyéb lehetőségek is vannak. Például az önkormányzatok különböző osztályai tömegközlekedési adatokat tehetnek elérhetővé. A Google is felhasználható tömegközlekedési adatokat osztott meg API-ján. Így már van az Egyesült Államokban hét vagy nyolc város, amely rendelkezésre bocsátotta a tömegközlekedési adatait, és most különböző fejlesztők dolgoznak az alkalmazásokon. Például éppen kávét iszogatok Portlandben, és a tejeskávém felénél tartok, amikor egy kis kijelző a kávézóban hirtelen azt kezdi mutatni nekem, hogy a következő busz három perc múlva jön, a vonat pedig 16 perc múlva. És ezek megbízható, valós adatok, éppen ott jelennek meg, ahol vagyok, úgyhogy befejezhetem a kávémat.

Itt van ez a mesés lehetőség manapság mindenütt az Államokban: kb. 21 százaléknyi használaton kívüli üzleti és ipari tér. Ez a terület nem élő. A körülöttük lévő területekből hiányzik az életerő, a vibrálás és a vonzerő. Na most itt van ez a dolog -- Önök közül hányan hallottak már ilyen ideiglenes, úgynevezett „pop-up boltokról”? Nagyszerű. Magam nagy hódolója vagyok ezeknek. Ez aztán tényleg valami nagyon meshes dolog. Arról van szó, hogy van mindenféle étterem Oaklandben, arrafelé, ahol lakom. Van egy ilyen ideiglenes vegyesbolt minden harmadik héten, és fantasztikus, ahogy egy igazi társasági eseményt szerveznek a hasukat kedvelőknek. Nagyon jó szórakozás, mindez egy erősen átalakulófélben levő környéken. Ezt megelőzően, miután már vagy egy éve működött, elkezdték lízingelni és kibővítették. A terület, amely meglehetősen alternatív volt, kezd felkapottá válni, és sokkal több embert vonz. Itt van egy jó példa erre. A Crafty Fox egy hölgy, akit nagyon érdekel a kézművesség ezért ilyen kézműves pop-up vásárokat tart London környékén. De hasonló dolgokkal a legkülönfélébb környezetben találkozhatunk. Véleményem szerint ezek az ideiglenes üzletek többek között pillanatnyiságot és sürgösséget generálnak. Létrehozzák minden üzletember kedvenc szavát: elfogyott. És a lehetőség, hogy a bizalmat és a figyelmet tényleg fókuszáljuk, igazán csodálatos dolog.

Sok dolog, amelyeket a mesh vállalkozásokban látunk, és sok dolog, amely az általunk épített platformot jellemzi lehetővé teszi számunkra, hogy meghatározzunk, finomítsunk és mérlegeljünk. Lehetővé teszi számunkra, hogy vállalkozóként kipróbáljunk dolgokat, hogy piacra menjünk, beszélgessünk emberekkel, figyeljünk, finomítsunk valamit, és visszatérjünk. Ez nagyon költségkímélő, és nagyon meshes. Mindez az infrastruktúrának köszönhető.

Befejezésül, így a vége felé csak arra szeretnék bátorítani -- és ezt magam is hajlandó vagyok megtenni - hogy osszuk meg bukásainkat is, persze nem a színpadról. (Nevetés) Csak azt szeretném mondani, hogy az egyik legfontosabb dolog, amikor látjuk a sok pazarlást, és amikor azt keressük, hogy hogyan lehetnénk igazán nagyvonalúak és hogyan segíthetnénk egymásnak, de az is hajt, hogy jobb gazdasági helyzetet, és jobb ökológiai helyzetet teremtsünk, az az, hogy megosztjuk egymással a kudarcainkat. Egy gyors példa lehet erre a Velib, amely 2007-ben Párizsban egy nagyon merész vállalkozással rukkolt elő, egy nagyon nagy kerékpármegosztó szolgáltatással. Sok hibát követtek el. Nagy sikereik is voltak. De nagyon átláthatóak voltak, vagy annak kellett lenniük, olyan értelemben, hogy megmutatták, mi vált be és mi nem. Ezért sem a B.C.-nek Barcelonában, sem a B-cycle-nak vagy a Boris Bikes-nak Londonban -- senkinek nem kellett megismételni a melléfogások 1.0 változatát és megfizetni a drága tanulópénzt, mint Párizsban. Tehát, ha egymáshoz kapcsolódunk, az arra is lehetőséget teremt, hogy megosszuk bukásainkat és sikereinket.

A kezdetén vagyunk valaminek, amely, amennyit most láthatunk belőle, és ahogy a mesh vállalkozások egyre inkább előretörnek, az hívogató, vonzó, de még nagyon korai fázisban van. Van egy weboldalam, egy szaknévsor, amelyben kezdetben 1200 cég volt, de az utóbbi két és fél hónapban a cégek száma már kb. 3300-ra emelkedett. És ez napi rendszerességgel növekszik. De még nagyon az elején járunk.

Szóval csak üdvözölni akarom Önöket a fedélzeten. Nagyon köszönöm.

(Taps)