Ken Kamler: Orvosi csoda az Everesten

OK. Hallottunk nagyon sok embert beszélni ezen a konferencián az emberi agy erejéről. És én ma szeretnék egy látványos példát adni arra, hogyan lehet ezt az erőt szabadjára engedni, amikor valaki életveszélyben van, hogyan hozza ki ezt az emberből a túlélési ösztön. Ez az eset a Mount Everesten történt, ez volt a legsúlyosabb katasztrófa az Everest megmászása történetében. És amikor ez történt, én voltam az egyetlen orvos a hegyen. Most elmesélem, és látni fogjuk, milyen az, amikor valaki tényleg összeszedi minden erejét a túléléshez.

OK, ez a Mount Everest. 8848m magas. Hatszor voltam ott: Négyszer a National Geographic-kal dolgoztam tektonikai lemez méréseket végeztünk; kétszer a NASA-val távérzékelő műszerekkel dolgoztunk. Amikor negyedszer voltam ott, egy üstökös húzott el a hegy fölött. A Hyakutake volt. Akkor a serpák azt mondták nekünk, hogy ez nagyon rossz ómen, és nekünk hallgatnunk kellett volna rájuk. Az Everesten szélsőségesek a körülmények. A csúcson harmadannyi az oxigén, mint a tengerszinten. A csúcs közelében a hőmérséklet mínusz 40 fok is lehet. 30-65 km/órás szél fújhat. Itt a szél biológiai hűtőhatása erősebb, mint egy nyári napon a Marson. Emlékszem, egyszer a csúcs közelében benyúltam a pehely dzsekimbe a vizes palackomért, a pehely kabátomon belül volt, és észrevettem, hogy a víz mefagyott. Ebből el lehet képzelni, mennyire rideg a környezet a csúcs közelében.

OK, ez az útvonal az Everestre. Az alaptábornál kezdődik, 5300 méteren. Az egyes tábor 600 méterrel feljebb. Kettes tábor, még 600 méterrel feljebb, ez a Western CWM [Hallgatás völgye]. Hármas tábor a Lhotse falánál, a Lhotse a világ negyedik legmagasabb hegye, de eltörpül az Everest mellett. Végül, a négyes tábor a legmagasabb tábor; 900 méterrel a csúcs alatt. Az alaptábor képe. Egy egy gleccseren áll 5300 méteren. Ez a legmagasabb pont, ameddig a yakokat fel lehet vezetni, ahol le kell rakodni. És ez az, amit nekem lepakoltak: négy yak szállítmány orvosi felszerelés, amit leraktak egy sátorba, és itt próbálom rendszerezni a dolgokat.

Ez volt az expedíciónk. Ez egy National Geographic expedíció volt, az Explorers Club szervezésében. Ugyanakkor három másik expedíció is volt a hegyen, egy amerikai, egy új-zélandi csapat, és egy IMAX csapat. És végül két hónapos előkészítés után, felépítettük a táborainkat a hegyen.

Ez a jégletörés képe, a mászás első 600 métere felfelé, az alaptáborból. Ez a kép a jégletörésből; ez egy vízesés, csak fagyott, de mozog, nagyon lassan, igy minden nap változik. Amikor benne van az ember, olyan mint egy egér a labirintusban; ki sem lehet látni belőle. Itt már közel a teteje. Ezen éjszaka akar keresztülmászni az ember, amikor fagyott. Kisebb az esély, hogy az emberre dől. Ezek mászók, akik a tetejéhez közelednek épp ahogy felkel a nap. Ez vagyok én, egy gleccserhasadék fölött. Alumínium létrákon mászunk kötélbiztosítással. Egy másik gleccserhasadék. Vannak köztük 10 emeletnyi mélységűek, és mélyebbek is, az egyik barátom mondta azt, hogy az éjszakai mászás tényleges oka, hogy ha lelátnánk a hasadékok aljára, amin éppen keresztülmászunk, sosem csinálnánk.

OK. Ez az egyes tábor. Ez az első vízszintes hely a jégletörés teteje óta. És innen mászunk tovább a kettes táborba, ami az előtérben látható. Ezek a mászók a Lhotse falán haladnak felfelé, az a hegy a hármas tábor felé. Ők fix köteleket használnak itt. Ha nem lennének bekötve, innen 1500 métert zuhannának. Ez a kép a hármas táborból készült. A Lhotse fala oldalról, a meredeksége kb. 45 fokos. Két napig tart megmászni, úgyhogy félúton még táborozni is kell.

Észrevehették, hogy az Everest csúcsa fekete. Nincs rajta jég. Azért, mert az Everest olyan magas, a csúcsa már a jet-stream-ben van, az állandó szél letakarítja a sziklát, nem tud hó összegyűlni. Ami a csúcs mögött egy felhőnek látszik, az valójában hó, amit a csúcsról fúj le a szél.

Ez út közben a hármas táborból a négyesbe, a felhőkön keresztül. És ez a négyes tábor. Amikor az ember felér a négyes táborba, kb 24 órája van, hogy eldöntse elindul-e a csúcsra, vagy nem. Mindenki oxigénpalackot használ és a készletek végesek, és akár felfelé, akár lefelé indulsz, nagyon gyorsan kell dönteni. Ő Rob Hall. Ő volt a vezetője az új-zélandi csapatnak. Ezt az adóvevőt használta később, amikor a feleségét hívta, amiről majd mesélek. Néhány mászó várakozik, hogy a csúcsra indulhasson. Ők a négyes táborban vannak, látszik, fúj a szél a csúcson. Nincs jó idő a mászáshoz, ezért csak várnak, és remélik, hogy elcsendesedik a szél. És a szél el is állt éjszaka. Teljes szélcsend lett, egyáltalán nem fújt a szél. Ez jó esélynek látszik a csúcstámadásra. Tehát néhány mászó elindul a csúcsra, a sziklán, amit Háromszög falnak hívnak. Ez a mászás első szakasza. Még éjszaka másznak, mert nem olyan meredek, mint ami utána jön, többet tudnak világosban mászni, ha az első szakaszt éjszaka megcsinálják.

Tehát a következő történt. A mászók elérték a dél-keleti gerincet. Ez a kép a dél-keleti gerincet mutatja. A csúcs az előtérben. Innen kb. 500m szint egy 30 fokos emelkedőn a csúcsig. De abban az évben az történt, hogy a szél hirtelen és váratlanul feltámadt. Olyan vihar volt, amit senki sem látott előre. Itt látszik, hogy a kegyetlenül fújó szél milyen magasra fújja a havat a csúcsról. És azon a gerincen hegymászók voltak.

Ezen a képen én vagyok, azon a helyen, csak egy évvel korábban, látszik, hogy oxigén maszkban vagyok egy újralélegző készülékkel. Egy cső csatlakozik ide. Ezen a mászón látható, két oxigén palack a hátizsákban -- kis titán palack, nagyon könnyű -- és semmi mást nem vittünk. Ez minden, ami nálunk volt. Nagyon védtelen az ember a csúcsgerincen.

Ez a látkép ami magán a csúcsgerincen készült. Ez az úton a csúcs felé, azon az 500 méteres hídon. Itt minden mászó biztosítás nélkül mászik, és az ok az, hogy a letörés annyira meredek mindkét oldalon, ha össze lennének kötve a mászók, a zuhanás végén magukkal rántanák egymást. Tehát mindenki maga mászik. És ez nem egy egyenes ösvény, ez egy nagyon technikás mászás, és mindig megvan a kockázata, hogy valamelyik oldalon lezuhanunk. Ha balra zuhan az ember, akkor 2500 métert zuhan Nepálba; ha jobbra, akkor 3600 métert Tibetbe. Szóval valószínűleg jobb Tibetbe zuhanni, mert akkor tovább él az ember. (Nevetés) De bárhogy is: élete végéig zuhanni fog.

OK. Ezek a mászók a csúcs közelében haladtak a gerincen, ami ott látható, és én itt lent voltam a hármas táborban. Az én expedícióm lent volt a hármas táborban, amíg azok a fiúk fent voltak a viharban. A vihar olyan heves volt, hogy nekünk le kellett feküdnünk, teljesen felöltözve, teljes felszerelésben feküdtünk a sátorban hogy nehogy lefújja a szél a sátrunkat a hegyről. Ez volt a legdurvább szél, amit valaha láttam. És azok a mászók a gerincen, sokkal magasabban, 600 méterrel magasabban, teljesen kitéve az elemeknek. Néhányukkal rádiókapcsolatban voltunk.

Ez a kép a csúcsgerincen készült. Rob Hall, akit hallottunk a rádión, ott volt fent, azon a ponton, a viharban, Doug Hansennel. Hallottuk, hogy Rob rendben volt, de Doug túl gyenge volt, hogy lejöjjön. Teljesen kimerült, és Rob mellette maradt. Már rossz híreket is hallottunk a viharban: Beck Weathers, és egy másik mászó összeesett a hóban és meghalt. És volt még 18 hegymászó, akikről nem tudtuk, hogy milyen állapotban vannak. Eltévedtek. Teljes zűrzavar volt a hegyen; a hírek zavarosak voltak, többségük ellentmondásos. Tényleg elképzelni sem tudtuk, mi folyik abban a viharban. Csak kuporogtunk a sátrunkban, a hármas táborban.

A két legerősebb mászónk: Todd Burleson és Pete Athans úgy döntött, felmegy, és mepróbálja menteni, akit lehet, a kegyetlen vihar ellenére. Megpróbáltak rádiókapcsolatot teremteni Rob Hallal, aki egy remek mászó volt, és ott ragadt egy legyengült mászóval a csúcs közelében. Arra számítottam, azt mondják majd Robnak, "Tarts ki, megyünk!" De ők azt mondták: "Hagyd ott Dougot, és gyere le. Nincs esély őt megmenteni, most már csak saját magad próbáld menteni." Rob hallotta az üzenetet, és a válasz ez volt: "Mindketten hallottuk." Todd, és Pete felmentek a csúcs gerincre, eddig a pontig, és amit itt láttak, az a teljes káosz volt. De ők minden tőlük telhetőt megtettek, hogy stabilizálják az embereket. Rádión adtam tanácsokat a hármas táborból, és mindenkit leküldtünk, aki saját maga képes volt lemenni. Akik nem voltak képesek lejönni, úgy döntöttünk, a négyes táborban hagyjuk. Tehát a mászók ezen az úton jöttek lefelé.

Ez a hármas táborból készült, ahol én voltam. És mindenki bejött hozzám, így tudtam rájuk vetni egy pillantást, és megnézni mit tehetek értük, ami nem volt túl sok, mert a hármas tábor egy kis bevágás a jégben egy 45 fokos lejtő közepén. Alig lehet megállni a sátoron kívül. Nagyon hideg, 7300 méteren van. Az egyetlen felszerelésem ezen a magasságon két nejlon táska volt előre töltött fecskendőkkel: fájdalomcsillapító, és szteroidok.

Ahogy a mászók jöttek, megállapítottam, hogy vannak-e olyan kondicióban, hogy tovább tudjanak ereszkedni. Akik már nem voltak teljesen a tudatuknál, vagy nem voltak jól koordináltak, kaptak tőlem egy szteroid injekciót amivel talán egy kis időre magukhoz tértek, és jobb lett a koordinációjuk így tovább tudtak ereszkedni a hegyen. Nagyon esetlen ilyen magasságban dolgozni, néha ruhán keresztül adtam be az injekciókat. Ez egyszerűen túl bonyolult volt bármilyen más módon ilyen magasságban.

Amíg velük foglalkoztam, újabb híreket kaptunk Rob Hall-ról. Semmilyen módon nem tudtunk elég magasra jutni, hogy megmenthessük. Hívott, hogy elmondja, hogy már egyedül van. Doug nyilvánvalóan meghalt ott fent. De addigra Rob már túl gyenge volt, hogy egyedül lejöjjön, és ebben a szélben és magasságon, egyszerűen túl távol volt, hogy megmenthessük és ezt ő tudta. Akkor megkért, hogy hívjuk a feleségét. Robnál volt egy rádió. A felesége otthon volt Új-Zélandon, héthónapos terhes, az első gyermekükkel, és Rob kérte, hogy létesítsünk kapcsolatot a feleségével. Sikerült, és Rob és a felesége még beszéltek; utoljára. Nevet választottak a babának. Aztán Rob kijelentkezett, akkor hallottuk őt utoljára.

Nekem kezelnem kellett egy csomó kritikus állapotban lévő beteget 7300 méteren, ami lehetetlenség. Tehát mi levittük az áldozatokat 6400 méterre, ahol egyszerűbb volt számomra a kezelésük. Ez volt az orvosi készletem. Ez egy csalidoboz orvosi felszereléssel. Amit én vittem fel a hegyre. Lejjebb még több felszerelésem volt, amit kértem, hogy hozzanak fel nekem a lenti táborba. Ez a lenti tábor képe.

A túlélők jöttek egyesével. Néhányuk kihűlt, néhányuknak fagyási sérülései voltak, néhánynak mindkettő. Megpróbáltuk őket felmelegíteni, ahogy csak bírtuk, oxigént kaptak, és próbáltunk újra életet lehelni beléjük, ami elég nehéz 6400 méteren egy jéghideg sátorban. Ez egy súlyos fagyási sérülés: lábon, súlyos fagyási sérülés orron. Ez a mászó hóvakságban szenved.

Amint kezeltem ezeket a mászókat, megdöbentő élményben volt részünk. Egyszercsak a semmiből megjelent Beck Weathers, akiről azt mondták, hogy halott, bebotladozott a sátorba mint egy múmia, besétált a sátorba. Arra számítottam, hogy zavarodott, de ő besétált a sátorba, és azt mondta nekem: "Helló Ken. Hova ülhetek?" Utána azt mondta, "Elfogadod az egészségbiztosításomat?" (Nevetés) Tényleg ezt mondta. (Nevetés) Teljesen magánál volt, de súlyos fagyási sérülései voltak. Látszik, hogy a keze teljesen fehér; az arca, az orra elfagyott. Először fehér lesz, aztán amikor teljesen elhalt, fekete lesz, és leesik. Ez az utolsó stádium, mint egy heg.

Tehát, én kezeltem Beck-et, elmesélte mi történt vele ott fent. Azt mondta, eltévedt a viharban, összeesett a hóban, és csak feküdt ott, képtelen volt megmozdulni. Néhány mászó odament, és megnézte őt, és ő hallotta őket, amit azt mondják: "Meghalt." De Beck nem volt halott: hallotta őket, csak képtelen volt mozogni. Valamiféle katatóniás állapotban volt, ahol meg tudta figyelni a környezetét, de pislogni sem tudott, hogy jelezze: él. Így a mászók elmentek, és Beck ott feküdt egy napot, egy éjszakát és még egy napot a hóban. És akkor azt mondta magának: "Nem akarok meghalni. Családom van, akikhez vissza kell mennem." És a család gondolata, a gyermekei és a felesége adott elegendő energiát, elegendő motivációt, hogy végül felkeljen. Miután annyi időt feküdt a hóban felkelt, és megtalálta az utat vissza a táborba. Beck nagyon nyugodtan mesélte el nekem ezt a történetet de ez engem teljesen megdöbbentett. Nem tudtam elképzelni, hogy bárki a hóban fekhet ennyi ideig és utána fel tud kelni. Ő kétségtelenül visszafordított egy visszafordíthatatlan kihűlést. És én csak találgatni tudok, hogyan csinálta ezt.

Tehát mi lett volna, ha Beck-et megvizsgálhattuk volna egy SPECT szkennerrel, egy agyi funkciókat mérő eszközzel? Leegyszerűsítve, az agy három része: a homloklebeny; funkciói a figyelem, és koncentráció; a halántéklebeny, itt történik a képalkotás, és itt tároljuk az emlékeket; és van az agy hátsó része, ami magában foglalja a kisagyat, ami a mozgást kontrollálja és az agytörzset, ahol az alapvető idegrendszeri funkciók, mint a vérkeringés, és a légzés vezérlése van.

Nézzünk egy keresztmetszetet itt, és képzeljük, hogy Beck agyát látjuk a SPECT képen. Ez méri a dinamikus véráramot, tehát az energia áramot az agyba. Itt van a prefrontális kéreg, pirosan világít itt. Ez itt szép egyenletes eloszlást mutat. Ez a középső terület, ahol a halántéklebeny lehet, itt bent, és a hátsó rész, ahol az alapvető funkciók vannak hátul.

Ez egy nagyjából normális kép, egyenletes energiaelosztást mutat. Ha most ezt nézzük, akkor láthatjuk mennyivel világosabb a homloklebeny. Ez lehet, amit Beck tapasztalna amikor rájön, hogy veszélyben van. Minden erejével arra koncentrál, hogy kikerüljön a bajból. Ezeken a részeken az agy aktivitása lecsökken. Ezen a ponton nem a családjára gondol, vagy bárki másra, hanem keményen dolgozik. Próbálja az izmait rávenni a mozgásra, hogy kikerüljön innen. De ez itt nem sikerül neki. Elfogy az energiája. Túl hideg van, nem tudja az anyagcserét fenntartani, és itt látszik, nincs több vörös itt; az agy aktivitása leáll. Összeesett a hóban. Minden leállt, alig van itt egy kis piros. Beck kikapcsol. Haldoklik.

De ahogy a következő képet nézzük, Beck esetében, azt látjuk, hogy az agy középső része megint kezd kivilágosodni. A családjára kezd gondolni. Képek jelennek meg előtte, amelyek motiválják, hogy keljen fel. Energiát fejleszt ezen a területen a gondolkodásával. És ez az, ahogy ő visszaalakítja a gondolatot cselekedetté. Ezt a részt elülső övtekervénynek hívjuk. Ezen a területen van -- sok idegorvos szerint -- az akarat központja. Ezen a területen hozzuk a döntéseket, itt alakul ki az akaraterő. És itt láthatjuk az energia áramlást az agy középső részéről, ahol a családja képe van, erre a területre, ami feltölti az akaratát.

Ez egyre erősebb, és erősebb lesz addig a pontig, amíg motivációs faktorrá válik. Elegendő energiát fejleszt azon a területen -- egy nap, egy éjszaka, és még egy nap után -- hogy végül képes felállni. És itt láthatjuk, egyre több energia áramlik a homloklebenybe. Elkezd fókuszálni, és képes koncentrálni. Azon gondolkodik, mit kell tennie, hogy megmentse magát. És ez az energia továbbítódik az agy első része felé, itt pedig csökken az aktivitás, de ő felhasználja ezt az energiát, hogy azon gondolkodjon, mit kell tennie, hogy összeszedje magát. Aztán ez az energia szétterül ezeken a területeken. Már nem a családjára gondol, elkezdi magát motiválni. Ez a hátsó rész, ahol az izmok mozgatása történik, és elkezdi a megfelelő tempót diktálni magának. A szíve, és a tüdeje a megfelelő sebességre gyorsul. Tehát ez az, ahogy én képzelem, mi történt volna, ha tudtunk volna egy SPECT vizsgálatot csinálni Beck-en, míg a túlélésért küzdött.

Tehát itt vagyok, amint kezelem Becket 6400 méteren, és úgy éreztem, amit ott csinálok teljesen jelentéktelen ahhoz képest, hogy ő mit tett saját magával. És ez megmutatta, mire képes az elme hatalma. Ő válságos állapotban volt, és volt több válságos állapotú beteg; szerencsére tudtunk helikoptert keríteni, hogy megmentsük őket. A helikopter feljött 6400 méterre, és véghezvitte a valaha volt legmagasabb helikopteres mentést. Sikerült landolnia a jégen, és elvitte Becket és a többi túlélőt egyenként, és elszállította őket egy klinikára Kathmanduba, mielőtt mi visszaértünk volna az alaptáborba.

Ez az alaptábor, az egyik csapat, amelynek néhány tagja meghalt. És mi elbúcsúztattuk őket egy pár nappal később. Ezek a Serpák, boróka ágakat égetnek. A hitük szerint a boróka füstje szent. És hegymászók állnak körben a sziklákon és a hegymászókról beszélnek, akik a csúcs közelében haltak meg, a hegy felé fordulnak, így közvetlenül hozzájuk beszélnek. Öt hegymászó halt meg itt. Ő volt Scott Fischer, Rob Hall, Andy Harris, Doug Hansen and Yasuko Namba. És még egy hegymászónak kellett volna meghalnia aznap, de ő nem halt meg, ő Beck Weathers. Ő képes volt életben maradni, mert képes volt azt a hihetelen akaraterőt létrehozni, képes volt használni az elméje erejét, hogy megmentse magát.

Ezek tibeti imazászlók. A serpák hite szerint, ha egy imát írnak ezekre a zászlókra, az üzenet az istenekhez száll, és abban az évben Beck üzenete meghallgatásra talált.

Köszönöm. (Taps)