Joshua Walters: Kellőképpen őrült

A nevem Joshua Walters. Előadóművész vagyok.

(beatbox hangja)

(Nevetés)

(Taps)

Amellett, hogy előadóművész vagyok, bipolárisként diagnosztizáltak. Pozitívan átértelmeztem a dolgot, mert minél jobban megőrülök a színpadon, annál szórakoztatóbb vagyok. 16 évesen San Francisco-ban volt egy mániás epizódom, és azt gondoltam, én vagyok Jézus Krisztus. Lehet, most azt gondolják, hogy ez ijesztő volt, de valójában nincs az a kábítószer mennyiség, amivel ilyen fantasztikusan jó állapotba tud kerülni az ember, mint ez, ha azt képzeli, hogy ő Jézus Krisztus.

(Nevetés)

Elvittek egy helyre, egy pszichiátriai osztályra, és a pszichiátrián mindenki a maga egyszemélyes show műsorával volt elfoglalva. (Nevetés) Ott nincsen ilyen közönség, mint itt, akik miatt érdemes próbálni. Csak gyakorolnak. Egy napon eljutnak ide. Amikor kikerültem, megkaptam a diagnózist, a pszichiáter adott gyógyszereket. "Ok, Josh, miért nem adunk neked egy kis -- miért nem adunk neked egy kis Zyprexát. Ok? Mmmm? A tollamon legalábbis ez a név szerepel." (Nevetés) Akad Önök között szakmabeli, látom. Érzem ebből a zörejből. A középiskolai évek első szakasza a mániákus epizóddal való küzdelemről szólt, a második szakasza pedig ezeknek a gyógyszereknek a túladagolásával telt, amikor végigaludtam a középiskolás időszakot. A második szakasz nem volt más, mint egy nagy szundítás, elég sokszor az órán is. Amikor elvégeztem, választanom kellett. Vagy letagadom a mentális betegségemet, vagy mentális tehetséggé szelídítem.

(Kürtölés)

Most van kialakulóban egy olyan mozgalom, ami a mentális betegségeket pozitívan állítja be -- legalábbis a hipomániás részeket. Azoknak mondom, akik nem tudják, mi a hipománia, hogy egy fékevesztett motort képzeljenek el, mondjuk egy fék nélküli Ferrari motort. Az előadók és a közönségben helyet foglaltak között nagyon sokaknak megvan ez a kreatív oldala, már ha értik, miről beszélek. Hivatottak arra, hogy megtegyenek bizonyos dolgokat, amikről mindenki más azt állította, hogy lehetetlen.

Van egy könyv - John Gartner írta. John Gartner írta, az a címe, hogy "The Hypomanic Edge" [A hipomániás élvonal], melyben olvasható, hogy Kolumbusz Kristófnak, Ted Turnernek és Steve Jobsnak, valamint az összes nagy üzletembernek megvolt ez az éle, mely alkalmassá tette a versengésre. Egy másik könyv is megjelent, nem is olyan régen, a '90-es évek közepén, Kay Redfield Jamison írta, Touched With Fire ["Tűzzel Érintettek"] címmel, melyben a kreativitás szempontjából vizsgálja, hogy Mozart, Beethoven és Van Gogh is mániákus depresszióban szenvedtek. Néhányan öngyilkosok lettek. Nem csak jó oldala van tehát a betegségnek.

Újabban fejlődött ez a kutatási terület. 2010 szeptemberében közöltek egy cikket a New York Timesban, az áll benne: "Csak kellőképpen mániákus". Csak kellőképpen mániákus... vannak olyan befektetők, akik ilyen vállalkozókat keresnek, akik ebbe a spektrumba esnek -- értik, miről beszélek -- talán nem teljesen bipolárisak, de a bipoláris spektrumba esnek -- ahol egyfelől talán azt gondolják, ők Jézus, másfelől meg lehet, hogy csak simán sok pénzt hoznak a konyhára. (Nevetés) Önöké a döntés. Önöké a döntés. Mindenki valahol középtájt helyezkedik el. Mindenki valahol középtájt helyezkedik el.

Talán, tudják, nincs is olyan, hogy őrült, és az, hogy valakit egy mentális betegséggel diagnosztizáltak, még nem jelenti azt, hogy őrült. Lehet, hogy csak azt jelenti, hogy érzékenyebb azokra a dolgokra, amelyeket mások nem látnak vagy nem éreznek. Talán senki sem őrült igazán. Mindenki csak egy kicsit bolond. Hogy mennyire, az azon múlik, hova esik az ember a spektrumon belül. Hogy mennyire, az azon múlik, hogy milyen szerencsés az ember.

Köszönöm.

(Taps)