Joshua Klein a varjak intelligenciájáról

Hányan látták Alfred Hitchcock “Madarak” c. filmjét? Hányan borultak ki tőle teljesen? Azok jobb, ha most kimennek. (Nevetés) Ez egy étel automata varjaknak. Az elmúlt néhány napban sokan kérdezték tőlem, “Hogy jutott ez az eszedbe? Miért kezdtél ezzel foglalkozni?" Úgy kezdődött, mint sok nagyszerű ötlet legalábbis, mint sok lerázhatatlan ötlet, egy cocktail partin. Kb. 10 évvel ezelőtt egy cocktail partin voltam egy barátommal, és amint ott ültünk, a varjakra panaszkodott, amik ellepték a kertjét és nagy rumlit csináltak. Azt mondta, meg kéne próbálnunk kipusztítani ezeket az állatokat. Meg kell ölnünk őket, mert rendetlenséget csinálnak. Azt mondtam, ez hülyeség, inkább valami hasznos dologra kéne idomítanunk őket. Erre azt mondta, hogy lehetetlen.

Talán nem vagyok itt egyedül azzal, hogy hihetetlenül irritál -- amikor valaki azt mondja valamire, hogy lehetetlen. Szóval a következő 10 évben varjakról olvastam a szabadidőmben. (Nevetés) 10 év után a feleségem végre azt mondta, “Nézd, meg kell végre csinálnod amiről beszélsz, meg kell építened az automatát.” És megcsináltam. De részben azért találtam ezt érdekesnek, mert észrevettem, hogy mind nagyon sokat tudunk azokról a fajokról, amelyeket az emberi lakóhely terjeszkedése kihalással fenyeget, de látszólag senki nem figyel azokra a fajokra, amelyek élnek -- amelyek túlélnek. És itt kifejezetten a szünantróp fajokról beszélek, fajokról, amik kifejezetten az emberi ökológiákhoz alkalmazkodtak. Mint pl. a patkányok, csótányok és varjak.

Ahogy elkezdtem tanulmányozni őket rájöttem, hogy hiper-alkalmazkodtak. Hihetetlenül jól alkalmazkodtak a velünk való élethez. És cserébe mi egyfolytában próbáljuk kiirtani őket. És ezzel parazitizmusra tenyésztettük őket. Okokat adtunk nekik, hogy új módokon alkalmazkodjanak. Pl. a patkányok hihetetlenül gyorsan szaporodnak. A csótányok, mint jól tudja bárki, aki próbált megszabadulni tőlük, nagyon immunissá váltak a mérgekre, amiket használunk. Ezért arra gondoltam, építsünk valamit, ami kölcsönösen előnyös. Építsünk valamit, amiből mindkettőnknek haszna származik, és létesítsünk új fajta kapcsolatot ezekkel a fajokkal. Tehát építettem egy automatát.

De az automata története egy kicsit érdekesebb ha többet tudunk a varjakról. A varjak nem csak hogy együtt élnek az emberekkel -- hanem igazán virulnak. A bolygón mindenhol megtalálhatóak az Arktiszon és Dél-Amerika déli csücskén kívül. És mindezeken a területeken ritkán szaporodnak 5 km-nél messzebb emberi lényektől. Lehet, hogy nem gondolunk rájuk de mindig körülöttünk vannak. Ez nem meglepő, tekintettel az emberi népesség növekedésére -- mára már a népesség több mint fele városokban él. És a népességnövekedés kilenc tizede a városokban fordul elő. Népességrobbanást figyelünk meg a varjaknál. A madármegfigyelések azt mutatják, hogy exponenciális növekedést láthatunk a számukban. Ez nem nagy meglepetés.

Számomra az volt igazán érdekes, hogy megtudtam, a madarak egész furcsa módon alkalmazkodnak. Mutatok egy példát erre. Ez itt Betty, egy új-kaledóniai varjú. Ezek a varjak a vadonban gallyakat használnak hogy rovarokat és mást piszkáljanak ki fákból. Itt egy darab húst próbál kiszedni egy csőből. De a kutatók hibáztak. Elszúrták, és csak egy egyenes drótot hagytak bent. Ezelőtt még nem volt alkalma ezt csinálni. Mint látszik, nem működött túl jól. Tehát alkalmazkodott.

Ez teljesen spontán. Ezt senkitől nem látta ezelőtt. Senki nem tanította meg arra, hogy horgot hajlítson, hogy hogyan lehet ezt megoldani. De megoldotta, teljesen magától. Ne felejtsétek el, hogy ezt még soha sem látta. Rendben. (Nevetés) Igen, ezaz. (Taps) Ez az a rész, ahol a kutatók teljesen sokkot kapnak. (Nevetés)

Kezdünk egyre inkább rájönni, hogy a varjak nagyon-nagyon intelligensek. Az agyuk arányos méretű, ugyanúgy, ahogy a csimpánzok agya arányos méretű. Mindenféle anekdota létezik az intelligenciájuk különböző formáiról. Pl. Svédországban megvárják, hogy a halászok leeresszék a zsineget a lékekbe, és amikor a halászok elmennek, a varjak felhúzzák a zsineget és megeszik a halat vagy a csalit. Ez eléggé bosszantja a halászokat.

Egy egészen más vonalon, a Washington Egyetemen -- pár évvel ezelőtt, befogtak néhány varjút az egyetem területén egy kutatáshoz. Néhány diák kiment és hálót dobott a varjakra, bevitte őket -- lemérte a súlyuk, a hosszuk és ehhez hasonlók, aztán újra szabadon engedte őket. Szórakozva vették észre, hogy a hét hátralevő részén ezek a varjak, amikor csak látták ezeket a diákokat elmenni, ezek a varjak károgtak rájuk, szaladgáltak, és általában megkeserítették az életüket.

Már sokkal kevésbé szórakoztak, amikor ez folytatódott a következő héten. És a következő hónapban. És a nyári szünet után. Amíg lediplomáztak és elhagyták az egyetemet -- gondolom nem kis megkönnyebbüléssel -- amikor később visszalátogattak, a varjak még mindig emlékeztek rájuk. A tanulság: ne húzd fel a varjakat! Manapság a diákok a Washington egyetemen, akik a varjakat tanulmányozzák, nagy parókát és álarcot hordanak. (Nevetés) Nagyon érdekes.

Tehát tudjuk, hogy a varjak nagyon okosak, de minél mélyebbre ástam, annál inkább rájöttem, hogy egy ennél jelentősebb módon is alkalmazkodtak.

Video: A varjak nagyon képzetté váltak a túlélésben ezekben az új városi környezetekben. Ebben a japán városban kifejlesztettek egy módszert, hogy az eddig elérhetetlen élelemhez hozzájussanak -- bedobják az autók közé. A következő lépés összegyűjteni anélkül, hogy elgázolnák őket. Megvárják, amíg vált a lámpa. És biztonságosan felszedik az összetört diót.

(Nevetés) (Taps) Joshua Klein: Bizony, bizony. Nagyon érdekes. Nem az a lényeges, hogy a varjak autókat használnak, hogy összetörjék a diót. A varjaknak ez már régi trükk. Ez kb. 10 évvel ezelőtt történt egy Sendai City nevű helyen egy autós iskolában, Tokio külvárosában. És azóta a környék összes varjúja elkezdte felvenni ezt a viselkedést. Ma már egy 5km-es körzetben minden varjú a járda szélén állva várja, hogy összeszedje az ebédjét.

Tehát tanulnak egymástól. És a kutatások ezt alátámasztják. A szülők látszólag tanítják a fiókáikat. Tanulnak a társaiktól, tanulnak az ellenségeiktől. Ha lesz még egy kis időm, mesélek a varjú hűtlenség egy esetéről, ami ezt jól illusztrálja. A lényeg az, hogy kifejlesztették a kulturális adaptációt. Ahogy ezt tegnap hallottuk, ez a Pandora szelencéje, ami az embereket bajba sodorja, és ezt kezdjük megfigyelni náluk is. Képesek nagyon gyorsan és rugalmasan alkalmazkodni az új kihívásokhoz és új forrásokhoz a környezetükben, ami nagyon fontos, ha valaki városban él.

Tehát tudjuk, hogy nagyon sok varjú van. Rájöttünk, hogy nagyon okosak és tanulnak egymástól. Amikor ez mind világossá vált számomra, rájöttem, hogy a nyilvánvaló következő lépés építeni egy automatát. Tehát ezt tettük. Ez egy étel automata varjaknak. Skinner-féle oktatást alkalmazva négy lépésben formálja a viselkedésüket. Nagyon egyszerű. Tulajdonképpen az történik, hogy kitesszük egy mezőre, vagy valahová, ahol sok a varjú, és érméket és földimogyorót szórunk szét az automata körül. A varjak fokozatosan odajönnek, megeszik a mogyorót és hozzászoknak az automata jelenlétéhez. Előbb-utóbb megeszik az összes mogyorót. Ezután észreveszik, hogy vannak mogyorók az etető tálcán, felugranak és lakmároznak belőle. Ezután elmennek, és az automata több mogyorót és érmét szór ki, és az élet pompás a varjaknak. Bármikor vissza tudnak jönni, és enni egy mogyorót.

Amikor hozzászoknak ehhez, továbblépünk arra, hogy a varjak visszatérnek. Amikor már megszokták az automata hangját, rendszeresen visszatérnek, és kikaparják a mogyorókat az érmehalom közül, és kezdenek ezzel nagyon elégedettek lenni, akkor tovább megyünk és megakasztjuk őket.

Továbblépünk a harmadik fázisra, amikor csak érméket adunk nekik. Mint ahogy bárki, aki hozzászokott egy jó dologhoz, ettől teljesen bepipulnak. És azt teszik, amit a természetben, amikor keresnek valamit -- félresöprik az útjukban levő tárgyakat a csőrükkel. Itt is ezt teszik, és ez belök néhány érmét a nyílásba, amikor ez történik, kapnak egy mogyorót. És ez így megy egy darabig. A varjak megtanulják hogy elég megjelenniük, megvárni az érmét, betenni az érmét a nyílásba, és megkapják a mogyorót.

És amikor ezt már jól megszokták, továbblépünk az utolsó fázisra, amikor megjelennek, és semmi sem történik. És itt látjuk a különbséget a varjak és más állatok között. A mókusok pl. megjelennének, keresnék a mogyorót, elmennének. Visszajönnek, keresgélnek, elmennek. Ezt megcsinálják kb. fél tucatszor mielőtt ráunnak és elmennek játszani az autópályán.

A varjak viszont megjelennek, és megpróbálják megfejteni. Tudják, hogy az automata szórakozott velük három különböző viselkedési fázison keresztül. (Nevetés) Gondolják, hogy kell legyen mögötte valami. Tehát böködik és csipkedik és így tovább. És végül valamelyik varjúnak támad egy ötlete: „Figyelj, itt hever egy csomó érme a földön az első fázisból,” -- leugrik, felvesz egyet és bedobja a nyílásba. És innentől buli van. Ez a varjú átmenetileg monopóliumot élvez a mogyorók fölött, amíg a barátai is rá nem jönnek a trükkre.

Ami számomra lényeges az nem az, hogy idomítani tudjuk a varjakat mogyorók felszedésére. Bár végülis, 216 millió dollárnyi apró veszik el évente, de aligha számíthatok ekkora hozamra a varjaktól. Azt hiszem nagyobb léptékben kell gondolkodnunk. Azt hiszem a varjak idomíthatóak más dolgokra. Pl. hogy felszedjék a szemetet nagyobb rendezvények után. Vagy drága alkatrészeket gyűjtsenek eldobott készülékekből. Vagy sebesülteket keressenek. A lényeges pont ebből számomra az, hogy találhatunk kölcsönösen hasznos rendszereket ezeknek a fajoknak. Megtalálhatjuk a módját annak, hogy együttműködjünk más fajokkal, a kiirtásukon kívül, inkább egy hasznos egyensúlyt alkotva velük. Köszönöm szépen. (Taps)