Jeff Skoll filmjei elérik, hogy változzanak a dolgok

Az igazat megvallva már évek óta vártam egy telefonhívást a TED-től. Valójában már 2000-ben kész voltam arra, hogy az eBay-ről beszéljek...de nem kerestek fel. 2003-ban kész voltam beszélni a Skoll Alapítványról és a társadalmi vállalkozás szellemiségéről. Nem hívtak. 2004-ben indítottam útjára a Participant Productions-t, amivel egy nagyon sikeres évet zártunk, de még mindig semmi. Végül tavaly felkerestek és most J. J. Abrams után kell fellépnem. (Nevetés) A TED-nek kegyetlen a humorérzéke. (Nevetés)

Amikor először költöztem a Szilikon Völgyből Hollywoodba voltak kétségeim. Végül úgy találtam, Hollywoodnak is megvannak a maga előnyei. (Nevetés) És valójában egy saját média cégnek is van néhány. Azt is észrevettem, hogy Hollywoodban és a Szilikon Völgyben sokkal több közös vonás van, mint azt korábban álmodni mertem volna. Ahogy Hollywoodnak megvannak a szexszimbólumai, úgy a Völgynek is. (Nevetés) Hollywoodban van rivalizálás, a Völgyben úgyszintén. Hollywood hatalmi asztalok, játszmák köré gyűlik csakúgy, mint a Szilikon Völgy. Tehát úgy tűnt, sokkal több dologban osztoznak, mint amiről...amiről álmodni mertem volna.

Valójában azért vagyok itt, hogy elmeséljek egy történetet. Ami részben egy személyes történet. Amikor Chris meghívott, hogy beszéljek, azt mondta az emberek egyfajta...talányként tekintenek rám, és egy kicsit tudni szeretnék, hogy mi vezérel. Ami engem valójában vezérel...az egy jövőkép, amelyben úgy hiszem mindannyian osztozunk. Ez egy békés, virágzó és fenntartható világ. És amikor...amikor hallgattuk a prezentációk sorát az elmúlt pár napban, Ed Wilsont és James Nachtwey képeit, azt hiszem mindannyiunk számára világossá vált, hogy milyen nagy utat kell még megtennünk ahhoz, hogy elérjük az emberiség ezen új változatát, amit úgy szeretek nevezni: "Humanity 2.0". Ezen túl motivál még valami, ami mindannyiunkban bennünk lakozik. Felszámolni azt, amiről úgy gondolom, hogy a jelenlegi világunk két nagy kudarcát jelenti.

Az egyik a lehetőségek közti szakadék - a szakadék, amit Clinton Elnök Úr a múlt éjjel úgy nevezett: egyenlőtlen, igazságtalan és nem fenntartható - és az ebből fakadó szegénység, írástudatlanság és járványok, és minden ehhez hasonló rossz dolog, ami körülvesz minket. De a másik, talán még nagyobb szakadék az, amit úgy nevezünk: a remény szakadék. És valaki egyszer feljött ezzel a kifejezetten káros ötlettel, hogy egy átlagos egyén nem lehet képes változásokat véghez vinni a világban. És én azt gondolom, hogy ez egy szörnyű dolog. Így az Első Fejezet valóban ma kezdődik, mindannyiunkkal, mert mindünkben megvan az erő, hogy kiegyenlítsük a lehetőségek és remények közti szakadékot. És ha a TED hallgatói nem tudnak változásokat előidézni a világban, akkor nem tudom, hogy ki tudhat.

Számomra ez az egész még akkor kezdődött, amikor fiatal voltam és a családommal kempingezni jártunk New York államba. És őszintén szólva nem volt túl sok elfoglaltságom a nyarakra, leszámítva, hogy a nővérem néha elpáholjon és könyveket olvassak. Így hát olyan szerzőktől tudtam olvasni, mint James Michener, James Clavell és Ayn Rand. És a történeteik által a világ egy nagyon kicsi és szorosan összefüggő helynek tűnt. És szinte belémhasított az ötlet, hogy ha én is ilyen történeteket tudnék írni, amik erről a kicsi és szorosan összekapcsolt világról szólnának, akkor talán fogékonyabbá tudnám tenni az embereket az olyan témák iránt, amik mindannyiunkat befolyásolnak. És talán elkötelezettebbé, hogy változtassanak.

Nem gondoltam, hogy szükségszerűen ez lenne a legjobb módja a megélhetésnek, így eldöntöttem, hogy elindulok az anyagilag függetlenné való válás útján, hogy olyan gyorsan írhassam meg ezeket a könyveket, amilyen gyorsan csak tudom. Aztán kaptam egyfajta józanító "jelet", amikor 14 éves voltam. Az édesapám egy nap hazajött és bejelentette, hogy rákos, ráadásul nem voltak jók a kilátások. Azt mondta, hogy amitől fél az nem az, hogy meghalhat, hanem hogy nem érte el azokat a dolgokat, amiket életében szeretett volna. Lekopogom, de számos év elteltével még ma is életben van. De fiatalemberként ez valóban nagy hatással volt rám: az ember sohasem tudhatja, hogy mennyi ideje lehet még hátra. Így elkezdtem hát sietni. Műszaki tanulmányokat folytattam. Belevágtam néhány üzletbe, amikkel azt gondoltam, hogy megválthatom az anyagi szabadságomat.

Az egyik ezek közül számítógépek bérbeadását jelentette, aminek a "Micros on the Move" (Micro-k mozgásban) neve elég jónak bizonyult, mivel az emberek sorra lopták el a számítógépeket. (Nevetés) Rájöttem hát, hogy egy kicsivel többet kell megtudnom az üzleti életről, ezért elmentem a Stanford Business School-ba tanulni. Mialatt ott voltam, barátságot kötöttem egy cimborámmal, Pierre Omidyarral, aki ma is itt ül. És Pierre, elnézést kérek ezért a...a régi időkből való fotóért. Közvetlenül azután, hogy lediplomáztam, Pierre megkeresett az ötlettel, hogy segítsünk az embereknek adni-venni dolgokat egymástól az interneten keresztül. Én pedig a stanfordi diplomám minden bölcsességével azt mondtam: "Pierre, ez micsoda hülyeség!" (Nevetés) Mondanom sem kell, hogy igazam volt. (Nevetés)

De rögtön azután, hogy 1996-ban Pierre és én felmondtunk a munkahelyünkön, nekiláttunk felépíteni az Ebay-t, mint vállalkozást. A történet folytatását pedig már talán ismerik. A vállalkozás két év múlva mindenki számára elérhető lett, mára pedig a világ egyik legismertebb vállalatává vált. Emberek százmilliói használják száznál is több országban, és így tovább. Azonban nekem személyesen egy lényeges változást jelentett. Egy Palo Alto-i lakásból indulva, ahol öt sráccal laktam együtt és a maradékaikból éltem, hirtelen szert tettem mindenféle erőforrásra. És ki akartam találni, hogyan tudnám ezeknek az áldásosságát megosztani a világgal.

Azokban az időkben ismertem meg John Gardert, aki egy figyelemreméltó személyiség. Ő dolgozta ki a "Nagy Társadalom" programcsomagot Lyndon Johnson elnöksége alatt, a 60-as években. Megkérdeztem, hogy mit gondol, mi lenne a legjobb dolog, amit én, vagy bárki más tehetne, hogy változásokat idézzen elő azokban a témákban, amikkel az emberiség hosszú távon szembenéz. John ezt mondta: "Támogass jó embereket, akik jó dolgokat tesznek. Támogass jó embereket, akik jó dolgokat tesznek." És ez megpendített bizonyos húrokat bennem.

Létrehoztam egy alapítványt, hogy támogassam ezeket a jó embereket, akik jó dolgokat csinálnak. Ezeket a vezető, innovatív, nonprofit személyeket, akik az üzleti szakértelmüket nagy befolyással használják, hogy társadalmi problémákat oldjanak meg. Ezeket az embereket ma társadalmi vállalkozóknak hívjuk. És hogy arcot is társítsunk hozzá, olyan emberek, mint Mohammed Yunus, aki a Grameen Bank alapítójaként 100 milliónál is több embert emelt ki a szegénységből világszerte, ezért Nobel Békedíjat kapott. De van számtalan olyan ember, akiket nem ismernek. Olyanok, mint Ann Cotton, aki a CAMFED nevű csoportot indította Afrikában, mert úgy érezte, hogy a lányok oktatása le van maradva. Így belevágott kb. 10 évvel ezelőtt, és ma már negyed milliónál is több afrikai lány oktatását biztosítja. És olyanok, mint Dr. Victoria Hale, aki a világ első nonprofit gyógyszeripari vállalatát alapította. Amelynek az első orvossága a zsigeri leishmaniasis, azaz a "fekete láz" ellenszere lesz. Így reményei szerint 2010-re felszámolja azt betegséget, amely súlyos veszélyt jelent a fejlődő országokra. Így hát ez, ez egy út arra, hogy támogassunk jó embereket, akik jó dolgokat cselekszenek.

És ezek nagy része együtt jár a változás filozófiájával, amit nagyon erőteljesnek tartok. Ahogy mi mondjuk: "Áldozz, kapcsolódj és ünnepelj." Áldozz - ha találsz jó embereket akik jó dolgokat csinálnak támogasd őket. Fektess be a vállalkozásaikba. Vagy az üzleti ötleteikbe, magukba az emberekbe. Az Ő összekötésük olyan konferenciákon kersztül, mint a TED, számos erős kapcsot hoz létre, vagy a Társadalmi Vállalkozások Világ Fórumán keresztül, amit az én alapítványom szervez évente Oxfordban. Valamint ünnepeld Őket, meséld el a történeteiket, mert Ők nem csupán jó emberek, akik jó munkát végeznek, hanem a történeteik segítenek eltűntetni a remények közti szakadékokat.

És ez volt az, a küldetés utolsó része, az ünneplés, ami erősen elgondolkodtatott amikor még gyermek voltam, és el akartam mesélni a történeteket, hogy bevonjam az embereket olyan ügyekbe, amik befolyásolnak mindannyiunkat. És az első villanykörte kigyulladt, ami először az volt, hogy nem kell saját maganak írnom, találhatok írókat is. A következő villanykörte jobbat ígért, mint az írás, mi a helyzet a filmekkel és TV műsorokkal, hogy széles tömegeket szólítsunk meg? És azokra a filmekre gondoltam, amik inspiráltak, olyanokra, mint a "Gandhi" és a "Schindler listája". És kíváncsi voltam, hogy kik készítenek manapság ilyen filmeket. Nem volt azonban olyan vállalat, ami kifejezetten az ilyen típusú közérdeklődésre koncentrált volna.

Így hát 2003-ban elkezdtem körbejárni a lehetőségeket Los Angelesben, hogy vázoljam egy új társadalmi média vállalat ötletét, és eközben nagyon sok bátorítással találkoztam. Az egyikfajta bátorítás az volt, amit újra és újra hallottam: "Hollywood utcái tele vannak hozzád hasonló emberek maradványaival, mit gondolsz, ki vagy Te, hogy eljössz a városba és csak úgy filmeket készítesz." ÉS persze volt egy másik szállóigévé vált mondás is: "A legbiztosabb módja a milliomossá válásnak az az, hogy milliárdosként vágj bele a filmiparba." (Nevetés)

Nem ijedtem meg, 2004 januárjában elindítottam a Participant Productions-t, azzal a vízióval, hogy egy világméretű média vállalattá válik, ami a társadalmi érdekeket tartja szem előtt. A küldetésünk pedig, hogy úgy szórakoztassunk, amivel egyben létrehozzuk és inspiráljuk a társadalmi változásokat. Nem csak azt szeretnénk, hogy az emberek megnézzék a filmjeinket, jót mulassanak és felejtsék is el azokat. Azt akarjuk, hogy valóban érezzék magukénak ezeket a témákat. 2005-be bemutattuk az első filmjeinket, "Murder Ball", "Kőkemény Minnesota", "Syriana", és "Good Night and Good Luck!" címmel. Legnagyobb meglepetésemre felfigyeltek ezekre.

Végül 11 Oscar-jelölést tudtunk elkönyvelni ezzel a három filmmel. És úgy alakult, hogy ennek a fickónak elég jó éve lett. Azonban talán még fontosabb, hogy több tízezer ember csatlakozott a támogatási és aktivista programokhoz, amiket mi hívtunk életre ezekhez a filmekhez kötődően. És ennek volt egy online összetevője is, a közösségi oldalunk, a Participate.net. De a szociális szektorban lévő partnereinken keresztül, mint az ACLU, a PBS, a Sierra Club és az NRDC, amikor az emberek megnézték a filmet, valóban volt valami, amit tehettek, hogy változtassanak a dolgokon.

A fentiek közül az egyik film, a "Kőkemény Minnesota" valójában egy nézettségi kudarc volt. De ez volt az a film, ami felmagasztalta Charlize Theront, és a nők jogairól, egyenjogúságáról, a családon belüli erőszakról és hasonlókról szól. Ugyanakkor hoztuk ki a filmet, amikor a Kongresszus éppen a "Nőkkel Szembeni Erőszak" törvényének meghosszabbításást vitatta meg. És a Kapitólium Hegyen lévő vetítésekkel és párbeszédekkel, és a szociális szektorban működő partnereinkkel, mint a Nők Nemzeközi szervezete, a filmet széles körben úgy kezelték, mint ami befolyással bírt a törvény sikeres megújításában. És ez nekem sokat elmond, mert a film egy valós történetet mond el. Egy nőről szól, akit zaklattak, beperelte a munkaadóját, amiből egy olyan mérföldkő született, ami életre hívta az Esélyegyenlőségi törvényt, és a Nők Elleni Erőszakról szóló törvényt. És ez a film, ami erről a személyről szólt, aki ilyen dolgokat tett, mégnagyobb megújulást eredményezett. És csak ismételni tudom, azzal kezdődik a dolog, hogy jót cselekedő emberek mellé álljunk.

Arról beszélek, amiről a TED-es társelőadóm: Al Gore. Alt először 2005. májusában láttam, amint a globális felmelegedésről tartott előadást. Addig a pontig azt hittem, hogy tudok valamit a globális felmelegedésről. Azt hittem, hogy egy 30-50 éves időtávú problémáról beszélünk. Aztán mikor megláttuk az előadását, nyilvánvalóvá vált, hogy sokkal égetőbb az ügy. Így rögtön az előadás után megkerestem Alt a színfalak mögött akivel ott volt Lawrence Bender, Laurie David és Davis Guggenheim, aki dokumentumfilmeket forgatott akkoriban a Participant-nek. Al áldásával a helyszínen eldöntöttünk, hogy megfilmesítjük a dolgot, mert úgy éreztük, ezzel hogy ki tudjuk juttatni az üzenetet sokkal gyorsabban, mint ahogy Al eljutna a világ különböző pontjaira, ahol 100-200 alkalommal beszélne különböző hallgatóságoknak.

És tudják, van egy másik szállóige is Hollywoodban, méghozzá, hogy senki nem tud semmit semmiről. És tényleg azt gondoltam, hogy ez egy jótékony felajánlás lesz a Nyilvános Műsorszolgáltatónak (PBS). De nagyszerű meglepetésként ért mindannyiunkat, amikor a film iránt valóban nyilvános érdeklődés mutatkozott, és ma már kötelező megnézetni minden angol és skót iskolában, és skandinávia nagy részén. 50 000 DVD-nél is többet küldtünk ki középiskolai tanároknak az USA-ban, és a film tényleg megváltoztatta a globális felmelegedés körüli vitát. És ennek a fickónak is egész jó éve volt. Azóta Alt a globális felmelegedés George Clooney-jának hívjuk. (Nevetés)

A Participant számára ez csak a kezdetet jelenti. Minden, amit csinálunk, a világ legjelentősebb problémáit érinti. Jelenleg is 10 filmünk van gyártás alatt és tucatnyi másik van folyamatban. Röviden beszélnék néhányról, amik hamarosan megjelennek. Az egyik a "Charlie Wilson háborúja" Tom Hanks-szel és Julia Roberts-szel. Ez Charlie Wilson kongresszusi képviselő igaz története arról, hogy hogyan támogatta a Tálib rezsimet az oroszok elleni harcban Afganisztánban. Éppen készítjük azt a mozifilmet, aminek a címe: "Papírsárkányok", ami az azonos című regény alapján készül, és szintén Afganisztánról szól. És úgy hisszük, ha az emberek egyszer megnézik ezeket a filmeket, akkor sokkal jobban megértik a világnak azon részét, és úgy általában a Közel-Keletet.

Az idei Sundance filmfesztiválon volt a "The Chicago 10" című film premierje. Ez az 1968-as Demokrata Gyűlésen résztvevő tüntetőkről szól, Abby Hoffmanról és csapatáról. És ismét csak, egy történet egyének kis csoportjáról, akik valóban megváltoztatták a világot. És van egy dokumentumfilm, amit Jimmy Carterről készítünk, és az ő utóbbi években a közép-keleti békéért tett törekvéseiről. Különösképpen, hogy követtük őt a legutóbbi könyvét népszerűsítő túráján, ami bizonyára többen tudják, eléggé ellentmondásmentes volt -- (Nevetés) -- ami nagyon rossz akkor, amikor embereket akarunk rávenni a film megnézésére.

Zárásképpen pedig azt szeretném elmondani, hogy mindenki számára nyitott a lehetőség, hogy változásokat vigyen véghez a maga módján. És az itt ülő emberek mindegyike már cselekedett is így az üzleti élete során, vagy az emberbaráti munkája, vagy egyéb érdeklődése során. És egy dolgot megtanultam, soha nem csak egyetlen helyes út létezik a változás megvalósításához. Van, aki képes rá technológiában jártas vagy pénzügyi emberként, vagy akár nonprofit szektor vagy szórakoztatóiparbeliként, de mindannyiunkban van legalább annyi, vagy akár még több is.

És hiszem, ha megtesszük ezeket a dolgokat, akkor át tudjuk hidalni a lehetőségek szakadékait. Át tudjuk hidalni a remény szakadékait. Én el tudom képzelni, ha ezt tesszük, akkor 10 éven belül az újságok címoldalain talán ilyeneket olvashatunk: "Az AIDS-es megbetegedések száma nullára esett vissza Afrikában", "Az USA az utolsó hordó olaját importálta" -- (Taps) -- "Izraeliek és palesztinok 10 év békés egymás mellett élését ünneplik." (Taps) Vagy, amit én kedvelek: "Visszatért a hó a Kilimandzsáróra"". (Nevetés) Végül pedig egy eBay lista egy sokat utaztatott prezentációról: elavult, múzeumi darab -- kérem keressék Al Gore-t. Hiszek benne, ha együttműködünk, ezeket a dolgokat mind valóra tudjuk váltani. Szeretnék köszönetet mondani mindannyiuknak, hogy itt lehettem, valódi megtiszteltetés volt. Köszönöm. (Taps) Ó, köszönöm szépen!