Jeff Hawkins arról, hogy hogyan fogja az agytudomány megváltoztatni a számítástudományt

Két dolgot csinálok. Mobil számítógépeket tervezek és az agyat tanulmányozom. A mai előadás pedig az agyról szól, és ... hurrá, valahol van egy agy-rajongó. (Nevetés) Ha kérhetném az első slide-omat megjeleníteni, látható lesz az előadásom címe és a két vállalatom. Amiről tehát beszélni fogok az, hogy miért is nincs egy jó agyelméletünk, miért lenne fontos ennek a kidolgozása, és mit tudunk tenni ennek érdekében. És mindezt megpróbálom 20 perc alatt megtenni. Két vállalatom van. A többség bizonyára a Palm és Handspring-es napjaimból ismer, de vezetek egy nonprofit tudományos kutatóintézetet is a Menlo Parkban, Redwood Neuroscience Institute névvel, ahol elméleti idegtudománnyal foglalkozunk és a neokortex működését tanulmányozzuk. És erről fogok beszélni.

Van egy slide-om a másik életemről, a számítógépes életről, ez látható most. Ez itt néhány termék, amelyen az utóbbi 20 évben dolgoztam, kezdve a laptoptól az első tablet pc-kig és így tovább, egészen a legújabb Treo-ig, és ezt a továbbiakban is folytatjuk. Tettem ezeket azért, mert hiszem, hogy a mobil számítástechnika a személyi számítástechnika jövője, és ezeken dolgozva megpróbálom a világot egy kicsivel jobbá tenni. De ez, be kell, hogy valljam, a véletlen műve volt. Én valójában nem akartam egyik ilyen terméket sem kifejleszetni, és már a pályafutásom kezdetén elhatároztam, hogy nem szállok be a számítógépiparba.

Mielőtt ezt elmesélném, elmondom a kis Graffitis kép történetét, amit a minap szedtem le a webről. A Graffitiről kerestem képet, a kézírásfelismerő programról, és találtam egy tanároknak ajánlott weboldalt, akik ilyen kezírásos betűket akarnak a tábla tetejére tenni, és Graffitist is tettek hozzá, szóval bocsánatot kérek.

(Nevetés)

Tehát az történt, hogy amikor fiatal voltam és kijöttem a mérnökiről, a Cornellről '79-ben, eldöntöttem, hogy elmegyek az Intelhez dolgozni. A számítógépiparban voltam, és három hónap alatt beleszerettem valami másba, és azt mondtam "rossz pályát választottam", és beleszerettem az agyba. Ez nem egy igazi agy. Csak egynek a képe, egy vonalrajz. Nem emlékszem, pontosan hogy is történt, de van egy emlékem, ami elég erősen megmaradt a fejemben. 1979 szeptemberében a Scientific American kijött egy tematikus számmal az agyról. És egész jó volt. A valaha megjelent egyik legjobb szám volt. És beszéltek a neuronról, a fejlődésről, a betegségekről, a látásról és mindenről, amit tudni szeretnénk az agyról. Teljesen lenyűgöző volt.

És azt a benyomást kelthették, hogy tényleg sokat tudunk az agyról. De a szám utolsó cikkét a DNS-ről elhíresült Francis Crick írta. Ma, azt hiszem, a DNS felfedezésének 50-edik születésnapját ünnepeljük. És ő írt egy történetet, amelyben alapjában véve azt mondja, hogy ez mind nagyon szép és jó, de mondok valamit, az égvilágon semmit sem tudunk az agyról és halvány gőze sincs senkinek arról, hogyan működenek ezek a dolgok, tehát ne higgyétek el, amit mások mondanak nektek. Egy idézet a cikkből. Azt mondta "Ami szembetűnően hiányzik," ő egy valódi angol úriember, tehát "Ami szembetűnően hiányzik, az egy átfogó keretrendszer, amelyben értelmeznénk ezeket az eltérő megközelítéseket." Azt gondoltam, hogy a keretrendszer szó nagyszerű. Nem mondja, hogy még csak elméletünk sincs. Azt mondja, hogy még csak azt sem tudjuk, hogyan kezdjünk el gondolkozni róla, még csak egy keretrendszerünk sincs. Thomas Kuhn szavait használva, a pre-paradigma napjaiban élünk. És így beleszerettem ebbe, és azt mondtam, nézd, ismerjük ezeket a dolgokat az agyról. Mennyire lehet ez nehéz? Ezen egy életen át lehet dolgozni. Úgy éreztem, hogy itt tudnék valamit tenni, ezért megpróbáltam átlépni a számítógépes üzletből az agy-üzletbe.

Először elmentem az MIT-hoz, az MI laboratóriumba, és azt mondtam, hogy nos, én is intelligens gépeket akarok építeni, de oly módon, hogy először az agy működését tanulmányozom. És ők azt mondták, hogy ó, nincs arra szükség. Mi csak számítógépeket programozunk, ennyi nekünk elég. Azt mondtam, tényleg tanulmányoznotok kellene az agyat. Ők azt mondták, tévedsz. Erre én azt mondtam, ti tévedtek, és nem kerültem be.

(Nevetés)

Egy kicsit csalódott voltam, és eléggé fiatal, de néhány évvel később visszamentem, ezúttal Kaliforniába, és elmentem a Berkeley-re. És azt gondoltam, a biológiai oldalról fogom megközelíteni. Tehát bejutottam a doktorátusra biofizikából, és azt gondoltam, rendben, mostmár az agyat tanulmányozom. Az elméletet akartam tanulmányozni. Erre ők azt mondták, hogy ó, nem, nem tanulmányozhatod az agy elméletét. Ezt nem fogod csinálni. Erre nem kapsz finanszírozást. És végzős hallgatóként ezt nem teheted. Erre azt gondoltam, ó, istenem. Nagyon szomorú lettem. Azt mondtam, én akkor is el tudok érni valamit. Így azt tettem, hogy visszatértem a számítógépiparhoz, és azt mondtam magamnak, nos, itt kell dolgozz egy ideig, csinálj valamit. Ekkor terveztem azokat a számítógépes termékeket.

(Nevetés)

És azt mondtam, hogy négy évig csinálom ezt, szerzek egy kis pénzt, mivel családom is volt, és kicsit érettebbé válok, és hátha az idegtudomány is érettebbé válik egy kicsit. Hát, tovább tartott négy évnél. Körülbelül 16 évet. De most ezt csinálom, és erről fogok beszélni. Miért lenne szükségünk egy jó agyelméletre? Hát, elég sok oka van annak, hogy az emberek tudománnyal foglalkoznak. Az egyik, a legalapvetőbb az, hogy az emberek szeretnek megtudni dolgokat. Kíváncsiak vagyunk, elmegyünk és megszerezzük a tudást. Miért tanulmányozzuk a hangyákat? Hát, mert érdekes. Lehet, hogy megtudunk valami ténylegesen hasznosat is, de érdekes és lenyűgöző. De néha más sajátosságai teszik a tudományt igazán érdekfeszítővé.

Egy tudomány olykor saját magunkról mond el valamit, megmondja, kik vagyunk. Az evolúció megmagyarázta, Kopernikusz megmagyarázta, és egy új magyarázatot kaptunk arra, hogy kik is vagyunk. És elvégre mi a saját agyunk vagyunk. Az én agyam a te agyadhoz beszél. A testünk is ott van, de az agyam beszél a te a agyadhoz. És ha meg akarjuk érteni, kik vagyunk és hogyan érzünk és érzékelünk, valójában az agyunkat akarjuk megérteni. Másrészt a tudomány néha nagy társadalmi haszonhoz, technológiához vagy üzletekhez vezet, vagy akármihez. És ez is az, mivel ha megértjük, hogyan műküdik az agy, képesek leszünk intelligens gépeket építeni, és úgy gondolom, hogy ez egészében véve jó dolog, és óriási hasznára válik a társadalomnak, mint egy alapvető technológia.

Tehát miért is nincs egy jó elméletünk az agyról? Pedig 100 éve dolgoznak rajta az emberek. Először is nézzük meg, hogyan is néz ki egy normális tudomány. Ez egy normális tudomány. Egy normális tudomány egy szép egyensúly az elmélet és a kísérlet között. Az elméleti fickók azt mondják, nos, azt hiszem ez megy végbe, a kísérletezők pedig azt mondják, nem, tévedsz. És ez így megy oda-vissza. Ez működik a fizikában. Működik a geológiában. De ha ez a normális tudomány, hogyan néz ki az idegtudomány? Így néz ki az idegtudomány. Van ez a hegyoldalnyi adat, ami valójában anatómia, pszichológia és viselkedés. El sem tudják képzelni, mennyi részletet tudunk az agyról. Összesen 28000 ember vett részt az idei idegtudományi konferencián, és mindegyikük az agyat kutatja. Rengeteg adat. De nincs elmélet. Ott van egy kicsi tehetetlen doboz az egésznek a tetején.

Az elmélet soha nem kapott nagy szerepet a idegtudományban. És ez egy igazi szégyen. Miért történt mindez? Ha megkérdezzük a idegtudósokat, hogy miért ez a helyzet? Először is bevallják, hogy így van. De ha megkérdezzük őket, azt fogják mondani, nos, többféle oka is van annak, hogy nincs egy jó agyelméletünk. Egyesek azt mondják, hogy még mindig nincs elég adatunk, több információra van szükség, itt van ez a csomó dolog, amit nem tudunk. Nemrég mondtam, olyan sok adatunk van, hogy már a fülünkön is az folyik ki. Nagyon sok információnk van, de nem tudjuk, hogyan rendezzük azokat. Mire lenne jó ennél is több? Talán szerencsénk lesz és felfedezünk valamilyen mágikus dolgot, ezt nem igazán hiszem. Ez tulajdonképpen annak a tünete, hogy nincs elméletünk. Nincs szükségünk több adatra, egy jó elméletre van szükségünk azokra vonatkozóan.

Néha az emberek azt mondják, hogy az agy annyira bonyolult, még 50 évbe beletelik. Azt hiszem, éppen Chris mondott valami hasonlót tegnap. Nem vagyok benne biztos, hogy mit mondtál, Chris, de valami olyasmit, hogy az egyik legbonyolultabb dolog a világegyetemben. Ez nem igaz. Te sokkal bonyolultabb vagy az agyadnál. Neked részed az agyad. És habár az agy nagyon bonyolultnak tűnik, a dolgok csak addig tűnnek bonyolultnak, amíg meg nem értjük őket. Mindig is ez volt a helyzet. Mondhatjuk, hogy a neokortexem, az agyterület, ami engem érdekel, 30 milliárd sejtet tartalmaz. De mondjak valamit? Nagyon, de nagyon szabályos. Tulajdonképpen ugyanaz a dolog van megismételve sokszor egymás után. Nem olyan összetett, mint ahogy látszik. Nem ez a lényeg.

Egyesek azt mondják, az agy nem tudja megérteni az agyat. Nagyon zenként hangzik. Úú. Tudják ... (Nevetés) Hangzani jól hangzik, de miért? Úgy értem, mi az értelme? Csak egy halom sejt. A tündőnket értjük. Abban is egy halom sejt van, igaz? Ezért én nem hiszem, hogy ennél több lenne. Erre egyes emberek azt mondják, hogy én nem egy kupac sejtnek érzem magam. Én tudatos vagyok. Tudatos vagyok, a világon vagyok. Nem lehetek csak egy kupac sejt. Nos, az emberek hajlamosak azt hinni, hogy létezett egy bizonyos életerő, amely az életet létrehozta, de ma már tudjuk, hogy ez egyáltalán nem igaz. És valójában nincs olyan bizonyíték, az emberek hitetlenkedésén túl, hogy a sejtek képesek minderre. Még ha néhányan bele is estek a metafizikai dualizmus vermébe, néhány igazán eszes ember is, elvethetjük ezt az egészet.

(Nevetés)

Nem, én elmondom önöknek, hogy másról van szó, egy nagyon alapvető dologról, és ez a következő: egy másik oka annak, hogy nincs egy jó agyelméletünk az, hogy egy intuitív, beidegződött de helytelen feltevésünk meggátolt minket a válasz meglátásától. Van valami, amit nyilvánvalónak tartunk, de helytelenül. Ennek múltja van a tudományban, és mielőtt elmondanám, hogy mi is ez, elmondok egy keveset ennek múltjáról a tudományban. Most néhány forradalmi jelentőségű tudományos felfedezést láthatnak, éspedig a naprendszert, ez Kopernikusz nevéhez fűződik, Darwin evolúcióelméletét és a lemeztektonikát, ami Wegener elmélete. Mindegyik sok hasonlóságot mutat az agytudománnyal.

Először is mindenhol nagyon sok tisztázatlan adat volt. Nagyon sok. De egyből kezelhetőbbé vált, amint volt egy elmélet. A legnagyobb elméket, a nagyon de nagyon eszes embereket is zavarba ejtették. Mi sem vagyunk okosabbak, mint ők voltak akkor. Rájövünk, hogy nagyon nehéz gondolkodni a dolgokról, de ha egyszer gondolkoztunk, elég könnyen megértjük azokat. A lányaim is megértették ezt a három elméletet még óvodás korukban. Nem olyan nehéz, tudják, itt az alma, itt a narancs, a Föld körbemegy, valahogy így.

Valójában a válasz mindvégig ott volt, de valahogy figyelmen kívül hagytuk emiatt a magától értetődőség miatt, és ez az a valami. Egy intuitív, beidegződött meggyőződés, ami helytelen volt. A naprendszer esetében a gondolat, hogy a Föld forog, és a Föld felülete körülbelül ezer mérföldes sebességgel mozog, és a Föld körülbelül egymillió mérföldes sebességgel száguld a naprendszeren keresztül. Ez őrültség. Mindannyian tudjuk, hogy a Föld nem mozog. Te úgy érzed, hogy ezer mérföldes sebességgel mozogsz? Persze, hogy nem. Ha valaki azt mondta volna, hogy körbe forog az űrben és olyan hatalmas, azt bezárták volna, és ezt meg is tették akkoriban.

(Nevetés) Tehát intuitív és nyilvánvaló volt. Mi a helyzet az evolúcióval? Az evolúció ugyanaz a mese. Azt tanítottuk a gyermekeinknek, hogy a Biblia azt mondja, Isten teremtette az összes fajt, a macskák macskák, a kutyák kutyák, az emberek emberek, a növények növények, és ezek nem változnak. Noé ilyen sorrendben vitte fel őket a bárkájára, bla, bla, bla. A helyzet az, hogy ha hiszünk az evolúciónak, akkor egyetlen közös őstől származunk, és nekünk valamint az előszobai növénynek közös őseink vannak. Ezt mondja nekünk az evolúció. És ez az igazság. Mennyire hihetetlen. És ugyanez a helyzet a tektonikai lemezekkel is. Az összes hegy és kontinens valahogy a Föld tetején úszik. Ennek sincs semmi értelme.

Tehát, mi az az intuitív de helytelen feltevés, ami meggátolt minket az agy megértésében? Ezt fogom most most elmondani, és nyilvánvaló lesz, hogy ez helyes, és ez a lényeg, rendben? Ezután meg kell majd indokolnom, hogy miért is tévednek a másik feltevéssel kapcsolatban. Az intuitív, de nyilvánvaló dolog az, hogy valamilyen módon az intelligenciát a viselkedés határozza meg, vagyis intelligensek vagyunk, amiatt ahogyan teszünk dolgokat és mert intelligensen viselkedünk, de elárulom, hogy ez helytelen. Valójában az intelligenciát a predikció határozza meg.

A következő néhány slide-on ezen fogunk végigmenni, és adok egy példát arra, hogy ez mit is jelent. Ez egy rendszer. A mérnökök szeretnek így tekinteni egy rendszerre. A tudósok szeretnek így tekinteni egy rendszerre. Azt mondják, van valami egy dobozban, továbbá vannak bemeneteink es kimeneteink. Az MI-sek azt mondják, hogy a dolog a dobozban egy programozható számítógép, mivel az egyenértékű egy aggyal, adunk neki valamilyen bemenetet, és az produkálni fog valamit, valamilyen viselkedést. Alan Turing definiálta a Turing-tesztet, ami tulajdonképpen azt mondja, hogy valami intelligens, ha az emberhez hasonlóan viselkedik. Az intelligenciának egy viselkedési metrikája, amely hosszú ideig megragadt az eszünkben.

A valóságot azonban én az igazi intelligenciának nevezem. Az igazi intelligencia valami máson alapszik. A világot minták sorozatán keresztül ismerjük meg, eltároljuk azokat, majd visszaemlékezünk rájuk. És amikor visszaemlékszünk, összevetjük azokat a valósággal, és minden alkalommal jóslást végzünk. Ez egy állandó metrika. Van egy állandó metrika, amely valami olyasmit mond, értjük mi a világot? Most jóslásokat végzek? És így tovább. Mindenki önök közül intelligens, pedig nem is csinálnak semmit. Lehet, hogy egyesek vakaróznak, piszkálják az orrukat, nem tudom, de épp most nem csinálnak semmit, azonban intelligensek, értik, amit mondok. Mivel mindenki intelligens és beszél angolul, ezért tudják, hogy milyen szó lesz a végén ennek a ... mondatnak.

Megtalálták a szót, és ilyen predikciókat végeznek minden alkalommal. Az akarom mondani, hogy az állandó jóslás a neokortex kimenete. És valahogyan a jóslás intelligens viselkedéshez vezet. És ez a következőképpen történik. Kezdjük egy nem-intelligens aggyal. Egy nem-intelligens aggyal fogok érvelni, vegyünk egy régi agyat, mondjuk egy nem-emlős agyat, például hüllőt, például egy aligátort. Van egy aligátorunk. Az aligátornak nagyon kifinomult érzékei vannak. Nagyon jó szeme van és hallása és tapintóérzéke és így tovább, szája és orra. Nagyon bonyolult viselkedéssel rendelkezik. Tud szaladni és el tud rejtőzni. Vannak félelmei és érzelmei. Meg tudja enni önöket. Tud támadni. Mindenféle dolgot tud csinálni. De mi nem igazán tekintjük az aligátort nagyon intelligensnek, legalábbis nem úgy mint az embereket.

De akkor is rendelkezik ezzel a bonyolult viselkedéssel. Mi történt az evolúció során? Az első dolog, ami az evolúció során történt az emlősökkel az, hogy elkezdtük kifejleszteni ezt a neokortexnek nevezett dolgot. Itt a neokortexet ez a kis doboz fogja ábrázolni, a régi agy tetejére illesztve. A neokortex egy új réteget jelent. Egy új réteget az agyunkon. Ha még nem ismerik, ez az a barázdás dolog a fejünk tetején, ami azért lett barázdás, mert betuszkolták oda és nem fér el.

(Nevetés)

Nem, tényleg, ez így van. Körülbelül egy asztalkendő méretű. És nem fér el, tehát összegyűrődik. Most figyeljék meg, hogyan rajzoltam itt le. A régi agy még mindig itt van. Mindenkinek aligátoragya van. Mindenkinek. Ez az érzelmi agyunk. Mindezek a dolgok és az ösztönös reakcióink. És mindennek a tetején ott van ez a memóriarendszer, amit neokortexnek nevezünk. És a memóriarendszer az agy érzékelési részén ül. És így, amint az érzékelt dolog bejön majd továbbmegy a régi agyból, felmegy a neokortexbe is. És a neokortex csak tárol. Ott ül és azt mondja, eltárolok minden dolgot amit történik, ahol voltam, az embereket, akiket láttam, a dolgokat, amit hallottam, és így tovább. És a jövőben, ha valami ezekhez hasonlót lát, tehát egy hasonló környezetben vagy ugyanabban a környezetben, akkor visszajátssza. Elkezdi visszajátszani. Ó, jártam én már itt. És amikor ezelőtt itt voltunk, ez történt ezután. Lehetővé teszi, hogy megjósoljuk a jövőt. Szó szerint visszacsatolja a jeleket az agyunkba, megmutatja mi fog történni a következő pillanatban, megmondja a "mondat" szót, mielőtt én kimondanám. És ez a régi agyba való visszacsatolás az, ami alapján sokkal intelligensebb döntésekre vagyunk képesek.

Ez az előadásom legfontosabb slide-ja, ezért el fogok időzni kicsit ennél. Tehát egyfolytában azt mondjuk, ó, meg tudom jósolni a dolgokat. És ha egy patkány vagyok és keresztülmegyek egy labirintuson, és megtanulom a labirintust, a következő alkalommal, amikor egy labirintusban leszek, ugyanúgy fogok viselkedni, de hirtelen sokkal okosabb leszek, mert felismerem a labirintust, tudom, merre kell mennem, már jártam itt, előre tudom vetíteni a jövőt. És ez az mit csinál. Az emberek esetében, egyébként ez igaz minden emlősre, igaz más emlősökre, de az emberek esetén ez sokkal rosszabb lett. Mi, az emberek, kifejlesztettük a neokortex egy új részét, amit a neokortex elülső részének hívunk. És a természet elkövetett egy csínyt. Lemásolta a hátsó, vagyis az érzékelő részt, és betette az elülső részbe. És az emberekben egyedülálló módon ugyanaz a mechanizmus a frontális részben, de ezt a motoros funckiókra használjuk.

Így mostmár nagyon kifinomult mozgásterveket tudunk készíteni. Nincs rá idő, hogy igazán belemenjek ezekbe, de ha meg akarjuk érteni, hogyan működik az agy, meg kell értenünk, hogyan működik az emlősök neokortexének első része, hogyan tároljuk a mintákat és hogyan jósolunk. Hadd mutassak be néhány jóslási példát. Már elmondtam a mondatos dolgot. A zenében, ha hallottunk egy dalt valamikor, ha már hallottuk Jillt énekelni azokat a dalokat, amikor énekel, a rákövetkező hang egyből beugrik a fejünkbe, előre halljuk menet közben. Ha egy zenealbumról van szó, a szám végén beugrik a következő dal. És ezek a dolgok egyfolytában megtörténnek. Ilyen jóslásokat végzünk.

Van ez a dolog, amit a megváltozott ajtó kísérletének hívunk. A megváltozott ajtó kísérlete úgy szól, hogy van egy ajtód otthon, és amíg te itt vagy, én megváltoztatom. Most épp ott van egy fickó a házadnál, épp az ajtót piszkálgatja, majd le fogja venni a kilincsgombot és két hüvelykkel feljebb teszi. És amikor ma este hazamész, kinyújtod a kezed, el akarod majd érni a kilincsgombot, és észreveszed, hogy rossz helyen van, és azt mondod, várjunk csak, valami történt. Beletelhet egy másodpercbe, hogy rágyere mi is az, de valami történt. Sokféleképpen meg lehetne még változtatni a kilincsgombot. Lehetne nagyobb vagy kisebb, rézből ezüst, kicserélhetem fogantyúsra. Vagy magát az ajtót befesthetném, tehetnék rá ablakokat. Ezer dolgot megváltoztathatnék az ajtódon, de a két másodperc alatt, amíg kinyitnád az ajtót észrevennéd, hogy valami megváltozott.

A mérnöki megközelítése ennek, az MI megközelítés az hogy készítünk egy ajtóadatbázist. Ez minden ajtóattribútumot tartalmaz. És ahogy az ajtó felé mész, megvizsgáljuk azokat, egyszerre csak egyet. Ajtó, ajtó, ajtó, szín, értik, amit mondok. Ilyet nem csinálunk. Az agyunk nem csinál ilyet. Amit az agyunk tesz az az állandó jóslás egész idő alatt arról, hogy mi fog történni a környezetünkben. Ahogy ráteszem a kezem erre az asztalra, azt várom, hogy érezzem, az megállítja. Amikor megyek, minden egynyolcad hüvelykkel elvétett lépésnél tudom, hogy valami megváltozott. Állandóan jóslásokat végzünk a környezetünkről. Beszélek röviden a látásról is. Ez a kép egy hölgyet ábrázol. Amikor egy emberre nézünk, a szemünket másodpercenként kétszer vagy háromszor elkapjuk. Nem vagyunk tudatában ennek, de a szemünk egyfolytában mozog. Ha valakinek az arcát nézzük, akkor az egyik szeméről a másikra, vissza, az orrára, a szájára nézünk. Amikor a szemünk az egyik szemről a másikra megy, ha ott valami mást talál, mondjuk egy orrot, ha egy orrot látunk ott ahol egy szemnek kellene lennie, akkor azt mondjuk, basszus ... (Nevetés) Valami baj van ezzel az alakkal. És ez azért van, mert jóslást végzünk. Nem úgy, hogy csak végigpillantunk és azt mondjuk, mit is látok én most? Egy orrot, az rendben van. Nem, van egy elvárásunk, hogy mit kellene látnunk.

(Nevetés)

Minden egyes pillanatban. Végül gondoljuk meg, hogyan vizsgáljuk az intelligenciát. Jóslással vizsgáljuk. Mi a következő szó ebben a, ismerik? Ez ehhez, ahogy amaz ahhoz. Mi lesz a következő szám ebben a mondatban? Itt van három tárgy képe. Mi a negyedik? Így történik a vizsgálat. Minden a jóslásról szól. Szóval mi lenne a recept az agyelméletre? Először is rendelkeznünk kell a megfelelő keretrendszerrel. És a keretrendszer egy memória-keretrendszer, nem egy számítási vagy viselkedési keretrendszer. Egy memória-keretrendszer. Hogyan tároljuk és hívjuk vissza ezeket a mintaszekvenciákat? A tér- és időbeli mintákat. Ha megvan a keretrendszer, akkor veszünk egy halom teoretikust.

A biológusok általában nem jó teoretikusok. Ez nem mindig igaz, de elmondható, hogy a biológiában az elméletnek nincs jó múltja. Rájöttem, hogy akikkel a legjobban lehet dolgozni azok a fizikusok, mérnökök és matematikusok, akik hajlamosak algoritmikusan gondolkodni. Meg kell tanulják az anatómiát, és meg kell tanulják az élettant. Ezeket az elméleteket anatómiai értelemben nagyon realisztikussá kell tenni. Bárki, aki kiáll és elmondja az elméletét az agy működéséről, és nem mondja el, pontosan hogyan is működik az az agyban és hogyan működnek a kapcsolatok az agyban, az nem elmélet. Ez az amit mi a Redwood Neuroscience Institute-nál csinálunk. Szerettem volna, ha több időm van, hogy elmondjam milyen fantasztikusuan haladunk e téren, de szeretnék visszatérni erre a színpadra, talán valamikor a nem túl távoli jövőben és akkor elmondom önöknek. Teljesen, teljesen izgatott vagyok. Ez egyáltalán nem fog 50 évbe beletelni.

Hogyan is fog kinézni az agyelmélet? Először is egy elmélet lesz, amely a memóriáról szól. Nem olyanról, mint a számítógépes memória. Ez egyáltalán nem olyan, mint a számítógép memóriája. Nagyon, de nagyon különbözik attól. Egy memória ezekkel a nagyon nagydimenziós mintákkal, mint amilyenek a szemünkbe érkező dolgok. De egyúttal a egymásutániság memóriája is. Egymásutániság nélkül nem tudunk tanulni vagy visszaemlékezni. Egy dalt időbeni egymásutániságában kell meghallgatnunk, és időbeni egymásutániságában kell visszajátszanunk. És ezek az egymásutániságok autoasszociatívan felidéződnek, így ha látok valamit, hallok valamit, az agyam eszembe juttatja és automatikusan visszajátssza. Egy automatikus visszajátszás. Ahol a kívánt kimenetet a jövőbeli bemenetek képezik. És ahogy már mondtam, az elméletnek biológiailag pontosnak kell lennie, vizsgálhatónak kell lennie, és képesek kell legyünk azt felépíteni. Ha nem tudjuk felépíteni, akkor nem is értjük. Hadd mutassak még egy slide-ot.

Mi lesz ennek a következménye? Képesek leszünk valóban intelligens gépeket építeni? Teljes mértékben. És különbözni fog attól, ahogy az emberek gondolják. Semmi kétségem afelől, hogy ez meg fog történni. Meg fog épülni, meg fogjuk építeni ezt a dolgot szilikonból. Ugyanaz a módszer, amit a szilkon alapú számítógépes memóriánál használunk, használható itt is. De ezek nagyon különböző típusú memóriák. És ezeket a memóriákat szenzorokhoz fogjuk csatolni, és a szenzorok valós életbeli, valós világbeli adatokat fognak tapasztalni, és ezek a dolgok tanulni fognak a környezetükből.

Elég valószínűtlen, hogy az első dolgok, amiket látni fogunk azok robotszerűek lesznek. Nem mintha a robotok ne lennének hasznosak, és az emberek tudnak robotokat építeni. De a robotikai rész a legnehezebb. Az a régi agy. Az nagyon nehéz. Az új agy kicsit egyszerűbb a régi agynál. Tehát az első dolog, amit csinálni fogunk, olyan lesz, ami nem igényel sok robotikát. Nem fogjuk látni C-3PO-t. Inkább olyasmiket fogunk látni, mint az intelligens autók, amelyek valóban értik, mit jelent a közlekedés, mit jelent a vezetés, és megtanulták, hogy bizonyos, fél percen keresztül jelzőlámpájukat villogtató autók valószínűleg nem fognak befordulni, és hasonló dolgokat.

(Nevetés)

Készíthetünk intelligens biztonsági rendszereket is. Bárhol, ahol alapvetően az agyunkat használjuk, és nincs sok mechanika. Ezek lesznek azok a dolgok, amelyeket először létrehozunk. De végső soron csak a képzelet szab határt ezeknek. Nem tudom, hogyan fog ez alakulni. Ismerek egy csomó embert, akik feltalálták a mikroprocesszort, és ha megkérdezed tőlük, tudták, hogy amit csinálnak az nagy jelentőséggel bír, de nem igazán tudták, hogy mi fog utána történni. Nem tudták megjósolni a mobiltelefont és az Internetet és ezeket a dolgokat. Csak olyasmit tudtak, hogy számológépeket fognak építeni és forgalomirányító lámpákat. De valami nagy dolog lesz. Ugyanígy van ez az agytudománnyal is, és ezek a memóriák egy nagyon alapvető technológiát fognak képezni, és hihetetlen változásokhoz fognak vezetni az elkövetkezendő 100 évben. És a legjobban aziránt vagyok izgatott, hogy hogyan fogjuk ezeket a tudományban felhasználni. Azt hiszem ennyi volt az én időm, túl is léptem, és itt be is fejezem az előadásomat.