Jeff Hancock: A (digitális) hazugságok három típusa

Mondhatom, fantasztikus hónapja volt ez a megtévesztésnek. És még csak nem is az amerikai elnökjelöltek versengéséről beszélek. (Nevetés) Van egy plágiumon kapott jól ismert újságírónk, egy fiatal szupersztár írónk, kinek könyve annyi kitalált idézetet tartalmaz, hogy lekerült a polcokról; egy leleplező cikkünk a hamis könyvajánlókról a New York Timesban. Fantasztikus volt!

Persze nem minden megtévesztés válik hírré. Sok megtévesztés teljesen mindennapos. Igazából számos kutatás azt mutatja, hogy mindannyian hazudunk egyszer vagy kétszer naponta, ahogy Dave is utalt rá. Tehát körülbelül fél hét van most, eszerint legtöbbünknek már hazudnia kellett. Nézzük csak Winnipeget! Az elmúlt 24 órában hányan füllentettek Önök közül egy kicsit vagy egy jó nagyot? Emlékezzenek csak vissza! Hányan mondtak odakint egy kisebb hazugságot?

Jó, rendben. Ezek a hazugok. Nézzék meg őket jó alaposan! (Nevetés)

Nem, ez jól nézett ki. Nagyjából a kétharmaduk volt. A maradék harmad nem hazudott, vagy talán feledékeny, esetleg hazudtak nekem a hazugságukról, ami nagyon-nagyon fondorlatos. (Nevetés) Mindez illeszkedik számos kutatáshoz, melyek arra utalnak, hogy a hazugság nagyon elterjedt. Ez az elterjedtség az, ami az emberi mivoltunk jelentésének központi kérdésével együtt, azzal a ténnyel együtt, hogy mondhatunk igazat vagy kitalálhatunk valamit, ez volt, ami a történelem során végig lenyűgözte az embereket. Itt van nekünk Diogenész a lámpásával. Tudja valaki, hogy mit keresett? Egyetlen őszinte embert - és meghalt anélkül, hogy annak idején megtalálta volna Görögországban. És van Konfuciuszunk keleten, akire igazán jellemző volt az őszinteség. Nem csak abban az értelemben, hogy megtesszük, amit kimondunk, hanem hogy hiszünk is abban, amit teszünk. Hiszünk az elveinkben.

Nos, az első hivatalos találkozásom a megtévesztéssel ezeknél a fickóknál kicsivel később történt, pár ezer évvel később. A '90-es évek közepén vámtisztviselő voltam Kanadában. Igen. Kanada határait védtem. Azt gondolhatják, hogy fegyver is akad ott. Valójában csak egy pecsét. Egy pecséttel védelmeztem Kanada határait. (Nevetés) Nagyon kanadai tőlem. Sokat tanultam a megtévesztésről mialatt vámosként szolgáltam. Például, hogy a megtévesztésről való addigi tudásom javarészt hibás. Néhányról mesélni is fogok ma.

De már 1995-96 óta is teljesen átalakult a kommunikáció módja. E-mailezünk, sms-ezünk, skype-olunk, facebookozunk. Ez őrület! Az emberi kommunikáció majd minden aspektusa megváltozott, és ez persze hatással volt a megtévesztésre is. Hadd meséljek egy kicsit néhány újfajta megtévesztésről, melyeket megfigyeltünk és dokumentáltunk. Komornyiknak, zoknibábnak és kínai nethadseregnek hívják őket. Ez kicsit úgy hangzik, mint egy hátborzongató könyv, de igazából ezek a hazugságok új típusai.

Kezdjük a komornyikokkal. Itt egy példa: "Úton vagyok." Írta már bárki valaha: "Úton vagyok."? Akkor te is hazudtál már. (Nevetés) Soha nem vagyunk úton. Arra gondolunk, hogy úton vagyunk. Itt egy másik: "Bocs, hogy nem válaszoltam korábban. Lemerült az akksim." Nem merült le az akkumulátorod. Térerőd is volt. Csak nem akartál pont akkor válaszolni az illetőnek. Itt az utolsó: Beszélgetsz valakivel, és azt mondod: "Bocs, dolgom van, mennem kell." De igazából csak unatkozol. Valaki mással szeretnél beszélgetni. Mindegyik eset egy kapcsolatról szól, és ez egy éjjel-nappal összekapcsolt világ. Ha egyszer megkapod a mobilom számát, szó szerint a nap 24 órájában kapcsolatba léphetsz velem. Így ezeket a hazugságokat arra használják az emberek, hogy egy ütközőt gyártsanak, mint ahogy korábban a komornyik csinálta, saját magunk és a másokkal történő érintkezések közé. De ezek nagyon különlegesek. A technológia használatából eredő félreérthetőséget használják fel. Nem tudod, hol vagyok, mit csinálok vagy kivel vagyok. Céljuk pedig a kapcsolataink védelme. Nem egyszerűen illetlen emberekről van szó. Ezek azok, akik azt mondják, hogy nézd, nem akarok most beszélni veled, vagy nem akartam akkor beszélni veled, de még mindig törődöm veled. A kapcsolatunk még mindig fontos.

Nos, a zoknibáb ugyanakkor egy egészen más tészta. A zoknibáb nem a félreérthetőségről szól, hanem az identitásról. Hadd említsek egy egészen aktuális, múlt heti példát. Itt van R.J. Ellory, brit bestseller író. Itt az egyik sikerkönyve. Itt egy online ajánló az Amazonon kedvencemtől, Nicodemus Jonestól: "Mi mást is tehetne, megérinti majd a lelkedet." És természetesen talán sejted, hogy Nicodemus Jones maga R.J. Ellory. Nagyon-nagyon pozitív kritikát írt magáról. Igazán meglepő.

Nos, ez a zoknibáb dolog tulajdonképpen nem valami újdonság. Walt Whitman is csinálta ezt annak idején, még az internet előtt. A zoknibáb akkor válik érdekessé, mikor magasabbra helyezzük a lécet. Ez pedig már a kínai nethadsereg terepe. A kínai nethadsereg azon kínaiak ezreire utal, akiknek kisebb pénzösszegeket fizetnek tartalomgyártásért. Ezek lehetnek ajánlások, lehet propaganda. A kormányzat alkalmazza ezeket az embereket, cégek felbérlik őket, mindenhol. Észak-Amerikában ezt astroturfingnek hívjuk. A manipulált kampány manapság igen gyakori. Elég sok probléma van vele. Különösen termékajánlásoknál, könyvértékeléseknél láthatjuk, hotelektől kezdve mindenhol, egész addig, hogy egy kenyérpirító jó-e vagy sem.

Nos, ezt a három értékelést, illetve a megtévesztésnek ezt a három típusát látva azt gondolhatjuk, hogy az internet tényleg egy megtévesztő fajjá tesz minket, különösen, ha az astroturfingre gondolunk, ahol jócskán tapasztalhatjuk az átverést. De igazából, amire rábukkantam, az nagyon különbözik ettől. Tegyük hát félre az internet anonim, szexuális témájú csevegőszobáit, melyekben Önök közül bizonyára senki nem járt még. Biztosíthatom Önöket, hogy ott jelen van a megtévesztés. És tegyük félre a nigériai herceget, aki e-mailt küld nekünk, hogy a 43 milliót kijuttassa az országból. (Nevetés) Felejtsük el ezt a fickót is! Összpontosítsunk a beszélgetésekre a barátainkkal, a családunkkal, a munkatársainkkal és a szeretteinkkel. Ezek azok a társalgások, melyek igazán számítanak. Mit tesz a technológia ezeknek az embereknek a megtévesztésével?

Íme néhány kutatás. Az egyik vizsgálatunkat naplózásnak neveztük. Ebben arra kértünk embereket, rögzítsék minden beszélgetésüket és mindegyik hazugságukat hét napon keresztül. Ezután kiszámíthattuk, hogy hány hazugság esett beszélgetésenként egy adott médiumra. Az embereket leginkább meglepő következtetésünk az volt, hogy az e-mail a legőszintébb a három vizsgált médiatípus közül. Ez pedig tényleg meglepő, mert azt gondoljuk, hogy ott nincsenek nonverbális jelzések, szóval miért ne hazudnánk többet? Ezzel szemben a telefon hazudik a leginkább. Újra és újra és újra azt látjuk, hogy a telefon az az eszköz, amin keresztül a leginkább hazudunk, és talán a már említett komornyikok kétértelműsége miatt. Ez nagyon eltér a várakozásainktól.

Mi a helyzet az önéletrajzokkal? Végeztünk egy kutatást állásra pályázó emberekkel. Egy munkára jelentkezhettek vagy egy hagyományos papíralapú életrajzzal, vagy a LinkedInen keresztül, mely egy olyan közösségi oldal, mint a Facebook, csak szakembereknek -- ugyanazokat az információkat tartalmazza, mint az önéletrajz. És amit tapasztaltunk, sokak meglepetésére, hogy a LinkedIn-önéletrajzok őszintébbek voltak a munkaadók számára fontos dolgokban, mint például a korábbi munkahelyen betöltött felelősségi körök és az elsajátított készségek.

Mi a helyzet magával a Facebookkal? Tudják, mindig azt hisszük, hogy "Hé, itt vannak ezek az idealizált verziók, az emberek csak a legjobb dolgokat mutatják abból, ami velük történt. Én már többször gondoltam ezt. Az ismerőseim semmiképp sem lehetnek olyan menők, és nem lehet olyan jó az életük. Nos, egy kutatás ezzel foglalkozott az emberek személyiségét vizsgálva. A résztvevők jellemét négy közeli barát ítélte meg. Aztán idegenek, sok idegen értékelte az alanyok jellemét csak a Facebook alapján, és kiderült, hogy a személyiség értékelései nagymértékben egyeztek, erős összefüggést mutattak. Eszerint a Facebook-profilok valóban tükrözik igazi személyiségünket.

Rendben. De mi a helyzet az online társkeresőkkel? Úgy értem, ezek nagyon félrevezető helyek. Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek vannak "ismerősei", akik vettek már igénybe online társkeresőt. (Nevetés) Ők pedig mesélhettek arról a srácról, akinek nem volt haja mikor találkoztak, vagy a nőről, aki egyáltalán nem úgy nézett ki, mint a fényképen. Nos, ez minket komolyan érdekelt, úgyhogy bevittünk embereket, online randizókat a laborba, és megmértük őket. Falhoz állítva őket megkaptuk a magasságukat, mérlegre állítva a testsúlyukat. A hölgyek imádták. Majd elkértük a jogosítványukat, hogy az életkorukat megtudjuk. És amit tapasztaltunk, az nagyon-nagyon érdekes volt. Itt egy példa a férfiakról és a testmagasságról. Alul végig azt látjuk, hogy saját bevallásuk alapján milyen magasságot tüntettek fel az adatlapjukon. Az y tengelyen, a függőleges tengelyen végig az látható, hogy milyen magasak voltak valójában. Az átlós vonal az igazság vonala. Akiknek a pontja rajta van, azok pontosan az igazat mondták. Nos, mint látják, a legtöbb kicsi pont a vonal alatt van. Ez azt jelenti, hogy a srácok hazudtak a magasságukról. Tulajdonképpen nagyjából két centit hazudtak a magasságukból, amit mi a laborban "erős felfelé kerekítés"-nek hívunk. (Nevetés) Elérsz 173 cm-ig, még egy tized, és bumm! 175 cm. De, ami itt igazán fontos, hogy elnézve azokat a pontokat, egész szépen közelítenek az igazsághoz. Azt tapasztaltuk, hogy a résztvevőink 80 százaléka tényleg ezen dimenziók valamelyikében hazudott, de mindig csak egy kicsit. Az egyik magyarázat meglehetősen egyszerű. Ha randizni megyünk, egy kávéra, és teljesen másmilyenek vagyunk, mint amit mondtunk, vége a játéknak. Igaz? Szóval az emberek sűrűn hazudtak, de csak óvatosan, nem túl sokat. Korlátozva voltak.

Nos, mi magyarázza ezeket a kutatásokat? Mi magyarázza a tényt, hogy megérzéseink ellenére, a sajátjaimat is beleértve, számos online kommunikáció, technológiai eszközök által közvetített kommunikáció sokkal őszintébb, mint a szemtől szembeni? Ez igazán furcsa. Mivel magyarázzuk ezt?

Nos, erre egy lehetőség a megtévesztés felismerésének szakirodalmi vizsgálata. Ez ma már egy nagyon régi, 50 éves múlttal rendelkező irodalom. Többször áttekintették már. Kísérletek ezreit, tanulmányok százait tartalmazza, és van néhány igazán lenyűgöző következtetés.

Az első, hogy tényleg rosszak vagyunk a megtévesztés felismerésében, igazán rosszak. Átlagosan 54 százalékos a pontosság, mikor meg kell mondanunk valakinek a megnyilatkozása alapján, hogy hazudott-e vagy sem. Ez tényleg pocsék. Miért ilyen rossz ez? Nos, mindennek köze van Pinokkió orrához. Ha megkérdezném Önöket, hogy mire támaszkodnak, mikor ránéznek valakire, és ki akarják találni, hogy hazudik-e? Milyen jelre figyelnek? Legtöbben azt mondanák, hogy az egyik jel, amire figyelnek, az a szem. A szem a lélek tükre. És ezzel nincsenek egyedül. Világszerte, majd minden kultúrában a legfontosabb jelek egyike a szem. Azonban az elmúlt 50 év kutatásai szerint igazából nem megbízható jele a megtévesztésnek, ami lesújtott engem, és egyike volt a kemény leckéknek, amiket vámtisztviselőként megtanultam. A szem nem árulja el nekünk, hogy valaki hazudik-e vagy sem. Bizonyos esetekben igen -- ha nagy a tét, a pupillák kitágulhatnak, emelkedhet a hangmagasság, kicsit változhat a test mozgása, de nem mindig, nem mindenkinél, nem megbízható módon. Különös. A másik dolog, hogy pusztán azért, mert te nem látsz engem, még nem feltétlenül fogok hazudni. Ez kézenfekvő. Az azonban fontos következtetés, hogy egy dolog miatt hazudunk. Azért hazudunk, hogy megvédjük magunkat vagy saját érdekből vagy valaki más érdekében. Van néhány beteges hazudozó, de ők a népességnek csak egy kis hányadát alkotják. Egy okból hazudunk. Pusztán az, hogy az emberek nem látnak minket, még nem jelenti azt, hogy szükségképpen hazudni fogunk.

De azt gondolom, hogy valójában van itt egy sokkal érdekesebb és alapvetőbb folyamat. A következő nagy dolog számomra, a következő nagy gondolat, hogy megtalálhatjuk a történelemben a nyelv eredetéhez visszavezető utat. A legtöbb nyelvész egyetért abban, hogy valamikor 50 000 - 100 000 évvel ezelőtt kezdtünk beszélni. Tehát elég régen. Egy csomó ember élt már azóta. Gondolom, tűzről, barlangokról és kardfogú tigrisekről beszélgettünk. Nem tudom, miről folyt az eszmecsere, de sokat beszélgettek, és mint mondtam, egy csomó ember fejlesztette tovább a beszédet, valójában mintegy 100 milliárd ember. A lényeges azonban az, hogy az írás csak nagyjából 5000 évvel ezelőtt jelent meg. Tehát ez azt jelenti, hogy az írás létezése előtt minden ember, minden szó, amit ők valaha kimondtak, minden megnyilatkozás eltűnt. Nyoma veszett. Elillant. Elveszett. Tehát a beszéd olyan formáját fejlesztettük ki, amelyik nem rögzíthető. Valójában még az írást követő nagy változás is csak 500 évvel ezelőtt ment végbe a nyomtatással, ami múltunk egészen közeli fejleménye, és az írni tudók aránya hihetetlenül alacsony maradt egészen a második világháborúig. Szóval még az előző két évezred embereinek legtöbb kimondott szava is -- Huss! -- eltűnt.

Nézzük most a hálózatok korát! Önök közül hányan jegyeztek fel ma már valamit? Valaki írt ma már bármit is? Leírt valaki egyetlen szót? Úgy tűnik, majdnem minden jelenlévő rögzített valamit. Pont most, ebben a teremben talán már többet örökítettünk meg, mint szinte az egész emberiség az ókort megelőzően. Ez őrület! Belépünk az emberi evolúció alakulásának ebbe a csodálatos időszakába, ahol kifejlesztettük a beszédnek azt a formáját, ahol a szavaink eltűnnek, de egy olyan közegben élünk, ahol mindent rögzítünk. Sőt, úgy gondolom, hogy az egészen közeli jövőben nem csupán az lesz megörökítve, amit leírunk. Minden tevékenységünk rögzítve lesz. Hogy ez mit jelent? Milyen újabb nagy felfedezés következik ebből? Nos, társadalomtudósként ez a legcsodálatosabb dolog, amiről valaha is álmodhattam. Tanulmányozhatom mindazokat a szavakat, melyek évezredeken keresztül csak eltűntek. Vizsgálhatom a hazugságokat, melyeket korábban csak kimondtak, majd elvesztek. Emlékeznek azokra az astroturfing ajánlásokra, melyekről korábban beszéltünk? Nos, mikor egy hamis véleményt megírunk, közzé kell tennünk valahol, és azt magunk után hagyjuk.

Szóval az egyik dolog, amit csináltunk, és fogok majd mutatni egy példát a nyelvi elemzésre, hogy fizettünk embereknek néhány hamis vélemény megírásáért. Az egyik ajánlás ezek közül hamis. Az illető soha nem járt a James Hotelben. A másik ajánlás valódi. Az illető megszállt ott. Nos, az Önök feladata most eldönteni, hogy melyik értékelés a hamis. Adok egy kis időt átolvasni őket. Viszont azt szeretném, hogy mindenki emelje fel a kezét valamelyiknél. Ne feledjék, a megtévesztést tanulmányozom. Meg tudom mondani, ha nem emelik fel a kezüket. Rendben. Hányan gondolják Önök közül, hogy az A a hamis? Rendben. Nagyon jó. Körülbelül a társaság fele. És hányan gondolják, hogy a B? Jól van. Kicsivel többen. Kiváló. Íme a válasz. A B a hamis. Szép volt második csoport! Felülkerekedtek az első csoporton. (Nevetés) Ez kissé tényleg szokatlan. Minden alkalommal, amikor ezt bemutatjuk, általában nagyjából fele-fele az arány, ami illeszkedik a kutatás 54 százalékjához. Talán az emberek itt Winnipegben gyanakvóbbak, és inkább kitalálják ezt. Azok a hideg, kemény telek! Imádom!

Rendben. Hogy miért is érdekel ez engem? Nos, amit jelenleg tehetünk a számítógép-tudományban dolgozó munkatársaimmal együtt, hogy olyan számítógépes algoritmusokat hozunk létre, melyek elemezni tudják a megtévesztés nyelvi jeleit. Hadd emeljek ki pár dolgot itt a hamis ajánlásban. Az első, hogy a hazugok hajlamosak történetet kitalálni. Kreálnak egy sztorit: Mi történt és kivel? Itt is ez a helyzet. A mi álajánlóink arról beszéltek, hogy kivel voltak, és mit csináltak. Inkább használták az egyes szám első személyt, az "én" -t is, mint azok, akik valóban megszálltak a hotelben. Úgy helyezkedtek bele az értékelői szerepbe, hogy meggyőzhessenek minket róla, jártak ott. Ezzel szemben azok az ajánlók, akik tényleg voltak ott, a testükkel tényleg beléptek a fizikai térbe, sokkal inkább írtak le térbeli információkat. Elmondták, hogy milyen nagy volt a fürdőszoba, vagy elmesélték mondjuk, hogy a szállodától milyen távolságra lehet vásárolni.

Nos, Önök egész jók voltak. A legtöbben találomra végzik el ezt a feladatot. A számítógépes algoritmusunk nagyon pontos, sokkal pontosabb, mint az emberek, pedig nem akar mindig pontos lenni. Ez nem egy megtévesztést felismerő készülék, amelyik elárulja, ha a barátnőd hazudik neked az SMS-ben. Úgy gondoljuk, hogy minden hazugság, a hazugság minden fajtája -- a hamis szállásajánlók, a cipőkről írt hamis vélemények, mikor a barátnőd SMS-ben ver át téged -- ezek mind különböző hazugságok. Különböző nyelvi mintázatokkal rendelkeznek. De mivel ma már mindent rögzítünk, meg tudjuk vizsgálni a hazugság ezen típusainak mindegyikét.

Nos, ahogy említettem, egy társadalomtudós számára ez csodálatos. Korszakalkotó. Képesek leszünk sokkal többet megtudni az emberi gondolkodásról és kifejezésmódról, mindenről a szerelemtől kezdve az attitűdökig, hiszen ma mindent rögzítünk. De mit jelent mindez az átlagember számára? Mit jelent mindez számunkra, a saját életünkben? Nos, felejtsük el egy kicsit a megtévesztést! Az egyik nagy elgondolás úgy vélem, hogy hátrahagyjuk ezeket az óriási nyomokat. A kimenő e-mailjeim mappája dugig van, és soha nem nézek bele. Állandóan írok, de soha nem nézek a lenyomatomra, a nyomomra. És úgy gondolom, sokkal több alkalmunk lesz eltűnődni rajta, hogy kik vagyunk, miközben átnézzük, mit írtunk, mit mondtunk és mit tettünk korábban.

Nos, visszatérve a megtévesztésre, van itt pár megfontolásra érdemes dolog. Először is nagyon veszélyes lehet hazudni az interneten. Igaz? Nem csak a gépünkön hagyunk nyomot magunkról, hanem azon az illetőn is, akinek nem mondtunk igazat, és nyomot hagynak nekem is, hogy elemezzem néhány számítógépes algoritmus segítségével. Tehát mindenképpen haladunk előre és ezt csináljuk. Ez jó. De amikor a hazugsághoz érünk, és ahhoz, hogy mit akarunk csinálni az életünkkel, azt hiszem visszamehetünk Diogenészig és Konfuciuszig. Ők kevésbé aggódtak amiatt, hogy hazudjanak-e vagy se, és inkább arra törekedtek, hogy önmagukhoz őszinték legyenek, és úgy gondolom, ez igazán fontos. Nos, amikor mondani vagy tenni készülünk valamit, átgondolhatjuk, hogy szeretnénk-e azt örökségünk részének tudni, a személyes lenyomatunk darabjának. Hiszen a digitális korban, amiben élünk, a hálózati korban, mindannyian hagyunk egy lenyomatot. Nagyon köszönöm az idejüket, és sok szerencsét a lenyomatukhoz! (Taps)