Egy szakadék két oldalán állva a tudomány és a művészet legtöbbször értetlenül szemlélik egymást. Nagy zavar támad, amikor ők ketten egymásra néznek. Természetesen a művészet a pszichén keresztül néz a világra: az érzelmeken - melyek néha nem is tudatosak - és az esztétikán keresztül. A tudomány az értelmen keresztül szemléli a világot, a mennyiségi, a mérhető és a leírható dolgokon keresztül, ugyanakkor a művészet számára nagyszerű összefüggéseket tár fel.
Az Extrém Jég Vizsgálatban az emberi megértés mindkét oldalának ötvözése mellett köteleztük el magunkat, összeolvasztva a művészetet és a tudományt azért, hogy segítsen jobban megértenünk a természetet és az emberiség természettel való kapcsolatát. Mivel olyan ember vagyok aki egész felnőtt életében professzionális természetfotós volt, határozottan hiszem, hogy a fényképészetnek, a videónak és a filmnek óriási hatása van ránk. Segít, hogy megértsük és megtaláljuk az utat, ahogyan a természetről és önmagunk természettel való kapcsolatáról gondolkodunk.
Különösen vonzott minket ez a feladat, elsősorban a jég miatt. Elbűvölt a szépsége, a változékonysága, és az alakíthatósága, a mesés formái, melyek a felszínén megnyilvánulnak. Ezek az első felvételek Grönlandon készültek. Ám a jég más jelentést is hordoz. A jég a kanárimadár a globális szénbányában. Ezen a helyen láthatjuk, tapinthatjuk, hallhatjuk és érezhetjük a klímaváltozás folyamatát.
A klímaváltozás valójában egy elvont fogalom a világ legtöbb részén. Akár hiszünk benne, akár nem, az érzékeink azok, amelyek jelzik számunkra, ha többet vagy kevesebbet esik, hogy melegebbre vagy hűvösebbre fordul az idő. Észleljük, hogy mit jeleznek a számítógépes modellek, és egyéb mérési eredmények. Mindezt tegyük félre. A sarki területek és a magashegyek világában, mindenhol ahol jég van, a klímaváltozás igazi és létező jelenség. A változások most zajlanak. Szembeötlőek. Lefotózhatóak. Mérhetőek.
A Föld gleccsereinek 95%-a visszavonulóban van, vagy zsugorodik. Ez az Antarktiszon kívül zajlik. A Föld gleccsereinek 95%-a visszavonulóban van, vagy zsugorodik, mivel a csapadék és a hőmérséklet eloszlása változik. Ebben a kérdésben nincs számottevő tudományos vita. Megfigyelték, megmérték, ez bomba-biztos információ. Ám napjaink nagy iróniája és tragédiája az, hogy nagyon sokan úgy gondolják, hogy a tudomány még mindig vitatja ezt. A tudomány nem vitázik erről. Ezeken a felvételeken óriási gleccserekből származó jégtömböt látunk, jéglemezeket, melyek több százezer évesek darabokra törve és darabról darabra jéghegyről jéghegyre növelik a világtengerek vízszintjét.
Bár pályafutásom harminc éve alatt mindezt láttam, tíz évvel ezelőttig én is szkeptikus voltam a klímaváltozással kapcsolatban, mert úgy gondoltam, hogy a klímaváltozás története számítógépes modelleken alapul. Nem tudatosult bennem, hogy mindez kőkemény mérésekre épül, melyek a paleo klímát - az Ősföld klímáját - veszik alapul. Olyan történetre épül, mely a jéglemezekbe vésődött, mely az óceán mély üledékeiben, a tavak üledékében, a fák gyűrűiben és a hőmérséklet mérésének más módjain őrződtek meg számunkra.
Amikor tudatosult bennem, hogy a klímaváltozás valós, és nem számítógépes modelleken alapul, elhatároztam, hogy egyszer majd csinálok talán egy olyan projektet mely a klímaváltozást a fényképészet eszközével próbálja bizonyítani. Ez vezetett engem ehhez a projekthez. Kezdetben a National Geographic egyik megbízásán dolgoztam. Hagyományos, egy képkockás állóképeken. Egy bolondos napon, eszembe jutott hogy, miután az adott megbízást befejeztem nos, eszembe jutott, hogy időzített felvételeket készíthetnék, és ráállíthanék egy vagy két kamerát egy adott gleccserre, és 15 percenként, vagy óránként, vagy más időközönként fényképeznék, és megnézném hogyan változik a táj az idők során.
Nos, körülbelül három héten belül, elővigyázatlanul, a kezdeti néhány időzített kamerából egyszer csak 25 időzített kamera lett. Az életem következő hat hónapja pályafutásom legnehezebb időszaka volt, megpróbáltam megtervezni, megépíteni és a terepen munkába állítani ezt a 25 időzített kamerát. Napenergiával működnek. Napelemek adják az energiát. Az energiát akkumulátor tárolja. Ez egy saját készítésű számítógép, mely utasítást ad a fényképezőgépnek, hogy mikor készítsen felvételt. Ezeket a kamerákat a gleccserek szélén lévő sziklákon helyeztem el, földközelből figyelték folyamatosan a gleccsereket, figyelték a táj folyamatos alakulását. Korábbról volt pár fényképezőgépünk kint, a Grönlandi Jégsapkákon. Valójában lyukakat fúrtunk a jégbe, mélyen az olvadó jég szintje alá és otthagytuk a fényképezőgépeket úgy másfél hónapra. Igazából, még most is van kamera odakint. Egyes kamerák óránként, mások félóránként, vagy minden 15 percben vagy 5 percenként készítenek felvételt.
Íme egy időzített felvétel az időzített felvételt készítő egység szereléséről. (nevetés) Megszállottja vagyok az anyacsavarnak, retesznek, alátétnek és az ehhez hasonló őrült dolgoknak. Életem felét a helyi szerszámosboltban töltöttem, azon hónapok alatt, amíg ezeket az egységeket felépítettük.
Az északi félgömb eljegesedett területeinek legtöbbjén dolgozunk. Vannak időzített egységeink Alaszkában, a Sziklás Hegységben, Grönlandon, és Izlandon. Vannak visszatérő fotós helyszíneink. Ezeket a helyeket csak évente egyszer látogatjuk meg Brit Kolumbiában, az Alpokban és Boliviában.
Ez nagy vállalkozás. A csapatom nagyköveteként állok itt Önök előtt ma este. Nagyon sok ember dolgozik ezen most is. 33 fényképezőgépünk van kint ebben a pillanatban is. 33 kameránk exponált az elmúlt fél órában mindenfelé az északi félgömbön, figyelvén a történéseket. Nagyon sok időt töltünk terepen. Fantasztikusan nagy munka. Kint vagyunk két és fél éve, és még két és fél évünk van hátra.
Még csak a munka felénél járunk. A munkánk másik felében ezt a történetet mutatjuk be világszerte. Tudják, a tudósok hasonló információkat gyűjtöttek éveken át, de az információk legtöbbje a tudományos berkeken belül marad. Hasonlóan, nagyon sok művészeti projekt marad a művészeti berkeken belül, és nagyon nagy felelősség nyugszik az olyan fórumokon és együttműködéseken, mint a TED vagy az Obama féle Fehér Házzal való kapcsolat, vagy amit a Szenátussal, John Kerry irodájával tartunk fent azért, hogy befolyásoljuk a politikát, amennyire az csak lehetséges. Filmeket készítettünk. Könyveket adtunk ki. És még több minden van készülőben. Van egy honlapunk a Google Earth-ön azon a Google Earth-ön, amely elég bőkezű volt ahhoz, hogy megadjon mindent amit kértünk, mert nagy szükség van rá, hogy elmondjuk ezt a történetet, mivel mindez a folyamatban lévő klímaváltozás közvetlen bizonyítékául szolgál.
Mielőtt rátérünk a felvételekre, nézzünk egy kis tudományt. Ha a fejlett világból mindenki megértené ezt az ábrát, és a mélyen az emlékezetébe vésné akkor nem lenne több társadalmi vita a klímaváltozásról mert ez az a történet, ami igazán számít. Minden más, amit hallanak csupán propaganda és zavarkeltés. Ezek a kulcskérdések: íme egy 400 ezer éves felvétel. Ugyanaz a tendencia figyelhető meg, ha visszanézünk évmilliókkal ezelőttre. Sok dolognak van jelentősége.
Az első: a hőmérséklet és a légkör széndioxid szintje lényegében együtt növekszik és csökken. Ezt jelzi a narancs és a kék vonal. A természetes folyamatokból következik, hogy a széndioxid szint 280 milliomod egységnyi szintre emelkedik. Ez a természetes körforgás. Különböző okok miatt ez felmegy a 280-as szintre, majd lecsökken. Az okok most nem fontosak. De 280 a maximum. Most, ha a grafikon jobb felső részére néznek. 385 milliomod szintnél járunk. Messze, messze a normális, a természetes szint felett járunk. A Föld lázas. Az elmúlt száz évben a föld hőmérséklete 1,3 Fahrenheit fokkal emelkedett, amely 0,75 Celsius foknak felel meg és folyamatosan emelkedik, mert folytatjuk a fosszilis energiahódozók elégetését és atmoszférába juttatását. Két és fél milliomod egységgel növekszik évente. Ez egy könyörtelen, állandó emelkedés.
Meg kell ezt fordítanunk. Ez a bökkenő. És remélem hogy egyszer majd kiírhatom a Times Square-en, New Yorkban és még sok más helyen. Most pedig térjünk vissza a jégvilághoz.
Most a Kolumbia Gleccsernél vagyunk Alaszkában. Ezt a látványt omladozó falnak nevezik. Ezt látta az egyik kameránk az utóbbi néhány hónap eseményeiről. Látják, hogy a gleccser a jobb oldalról ömlik a tengerbe, s ezt a kamera minden órában rögzíti. Ha a háttér közepére néznek láthatják az omladozó falat fel-le mozogni, mint egy yoyo. Ez azt jelenti, hogy a gleccser a víz felszínén lebeg, és instabil, és mindjárt láthatják a lebegés következményeit is. Hogy láthassák a kép arányait, ez az omladozó jégfal körülbelül 325 láb magas. Ez 32 emeletnek felel meg. Ez nem egy apró szirt. Akkora, mint a polgármesteri hivatal a város központjában. Az omladozó jég az a fal, ahonnan a szemmel látható darabok letörnek, de valójában ez a fal több ezer lábbal a tengerszint alatt folytatódik. Tehát van egy jégfal több ezer láb mélyen mely egészen az tengerfenékig ér, feltéve, hogy a gleccser eléri a talapzatot. Ha nem, akkor lebeg.
Éppen ez az, amit Kolumbia művel. Dél-közép Alaszkában található. Ezt a légi felvételt három évvel ezelőtt, júniusban készítettem. Ezt a légifelvételt idén készítettük. Itt látható a gleccser visszahúzódása. A gleccser törzse és fő folyása jobbról jön, és nagyon gyorsan húzódik vissza a forrásához. A következő pár héten belül már ott fent járunk majd. Arra számítunk, hogy valószínűleg további fél mérfölddel húzódik vissza. Ha majd feljutok és látom, hogy darabjaira esett szét, és öt mérfölddel feljebb van, akkor sem leszek nagyon meglepve.
Nagyon nehéz megbecsülni ezen helyek arányát mert a gleccserek, - és tudják Alaszka és Grönland nagyon nagyok - a gleccserek nem átlagos tájak - de ahogy a gleccserek visszahúzódnak, a vastagságuk is csökken, mint amikor a levegőt kiengedjük a léggömbből. Továbbá, vannak meghatározó jellemzői is ennek a tájnak. Láthatunk egy vonulatot jobbra a kép közepén, a nyíl felett, melyet így jobban láthatnak. Van egy jelző vonal, melyet szegélyvonalnak nevezünk ott, a pirossal jelzett rész felett. Ez az amit egy magára adó fényképész soha sem tenne: azaz, hogy egy ronda jelzést tegyen a felvételére, igaz? Nos, néha mégis meg kell tenni, hogy jól szemléltesse a mondandónkat. Mindenesetre ennek a gleccsernek a csökkenése 1984 óta tart magasabb volt, mint az Eiffel Torony és magasabb mint az Empire State Building.
Borzasztóan sok jég folyt már el ezeken a völgyeken keresztül a gleccser visszahúzódása és zsugorodása során, majd a gleccser eltűnt a völgy tetején. Ezen változások a magashegyi világban felgyorsultak. Nincs állandóság. Különösen így van ez a tengerekben lévő jég esetében, a természetes változás aránya felülmúlta a pár évvel ezelőtti előrejelzéseket. Vagy a folyamat gyorsul fel, vagy a kiindulási előrejelzés volt túl alacsony. Mindenesetre nagyon nagy változások zajlanak le, amíg itt beszélünk.
Nos, van itt még egy időzített felvétel a Kolumbia gleccserről. Látják, hogy hol volt a vége a előző tavaszon, majd júniusban, májusban és októberben. Most bekapcsoljuk az időzítést. A kamera minden órában exponál. Geológiai folyamatot látunk. Mindenki azt mondja, hogy a téli időkben ez nem így van. Tévedés. A tél folyamán is visszahúzódott, mivel ez egy beteg gleccser. Végül magához tér, és előre mozdul.
Láthatják ezeket a képeket újra és újra mert furcsa, bizarr és magával ragadó nézni azokat a dolgokat, melyeket élőben nem láthatunk. Azt szoktunk mondani: hiszem ha látom, most, a TED Global-on látjuk a láthatatlant. Ezt látják most a kamerákon keresztül. A képek láthatóvá teszik a láthatatlant. Ezek a nagy szakadékok megnyílnak. Ezek a nagy jéghegyek letörnek és most ezt figyeljék. Ez tavaly tavasszal volt. Hatalmas összeomlás. Körülbelül egy hónap leforgása alatt tűnt el az összes jég.
Tehát itt kezdtük három évvel ezelőtt, a kifolyás a bal oldalon látható. Itt voltunk pár hónapja, a legutóbbi kolumbiai látogatásunkkor. Hogy éreztessük a visszahúzódás méreteit, csináltunk még egy szokatlan bemutatót. Brit emeletes buszokkal. Ha felsorakoztatnánk 295-öt egymás után, akkor körülbelül ekkora távolságot húzódott vissza a gleccser. Nagy távolság.
Fent, Izlandon járunk. Az egyik kedvenc gleccserem a Sólheimajökull. És itt, ha figyelnek, láthatják, hogyan húzódik vissza a vége, és láthatják a formálódó folyót is, és láthatják ahogy folyamatosan zsugorodik. A különleges eljárás nélkül ez nem lenne látható, mert ez láthatatlan. Ott állhat egész életében, akkor sem láthatja, de a fényképezőgép rögzíti.
Tehát, mi most visszatekerjük az időt. Jó pár évet visszamegyünk. Így kezdődött. És itt végződött pár hónappal ezelőtt.
Most fent Grönlandon járunk. Minél kisebb a jég tömege, annál gyorsabban reagál a klímára. Grönland egy kicsit hosszabb idő alatt reagált a múlt századi felmelegedésére, de a komoly változás az elmúlt 20 évben történt. Borzasztó hőmérsékletnövekedés zajlott le a vidéken.
Ez nagy terület. Mindent jég borít. Ezek a színek mind a jég színei. A jég néhol két mérföld vastag, hatalmas kupola mely a partoktól indul és a csúcsát a szárazföld közepén éri el. Van egy gleccser Grönlandon, mely több vizet bocsát az óceánba, mint az összes többi északi gleccser: ez az Ilulissat Gleccser.
Van pár kameránk az Ilulissat déli csücskén, melyek az omladozó fal drámai csökkenését figyelik. Két évnyi felvétel mutatja, hogyan néz ki mindez. A helikopter az omladozó fal előtt látható és jól láthatóan eltörpül mellette. Az omladozó fal négy és fél mérföld hosszú és ezen a felvételen ebből, csak másfél mérföldnyi látható. Szóval képzeljék el, milyen nagy és mennyi jég omlik le belőle. Grönland belső része a jobb oldalon látható. Az Atlanti Óceánba folyik, amit a bal oldalon láthatunk. Jéghegyek - sokkal, de sokkal nagyobbak, mint ez az épület - zúdulnak a tengerbe.
Ezeket a felvételeket pár héttel ezelőtt töltöttük le ahogy láthatják: június 25-én. Hatalmas omlásokat láthatunk. Megmutatom Önöknek az egyik ilyen pillanatot.
Ennek a gleccsernek olvadási sebessége megduplázódott az elmúlt 15 évben. Napi 125 lábnyi jég olvad bele az óceánba. Ez három naponként, ütemesen történik, de átlagosan napi 125 lábnyi olvadás zajlik, ami kétszer annyi, mint amennyi 20 éve volt.
Nos. Van egy csapatunk, akik ezt a gleccsert figyeljük, és rögzítettük a legnagyobb omlást, melyet valaha is filmre vettek. Kilenc kameránk forgatott éppen. Ez az amit néhány kameránk felvett. Itt egy 400 méter magas jégfaj omlik le. Hatalmas, hatalmas jéghegyek válnak le a falról. Rendben, ez milyen nagy volt? Nehéz megbecsülni. Itt van tehát egy bemutató, mely az arányokat szemlélteti. Hozzávetőlegesen egy mérföldnyi zsugorodás ment végbe 75 perc alatt ebben a három mérföld szélességű hasadékban. A leszakadt rész 3/5-öd mérföld mély volt és ha a londoni Tower híddal hasonlítják össze a jégfal méretét, akkor körülbelül 20 hídnyi széles. Vagy, ha amerikai példát hozunk, mondjuk Kapitóliumot, akkor 3000 Kapitólium férne el ebben a leszakadó jégdarabban, ekkora tömeggel lenne arányos a leszakadt jégtömb. És mindez 75 percen belül.
Most elérkeztem a következtetéshez. Miután rengeteg időt fordítottam a klímaváltozás tanulmányozására azt mondom, hogy nem a gazdasággal, a technológiával és a politikával van a baj. A megértésünkkel van a probléma. A politika, a gazdaság és a technológia elég komoly témák, de valahogyan kezelni tudjuk őket. Biztos vagyok benne, hogy ezekkel elvagyunk valahogy. A gond a megértésünkkel van. Mert még nem elegen értik a lényeget. Önök az elitből kerültek ki. Önök megértik. Szerencsére, a föld vezető országainak sok politikusa az elit hallgatósághoz tartozik, akik már értik a legfontosabb üzeneteket. De még sok embert kell magunk mellé állítani. Ezért hiszem, hogy az olyan szervezetek mint a TED, vagy az Extrém Jég Vizsgálat, komolyan tudják befolyásolni az emberek gondolkodását, és eljuttatják hozzájuk ezeket az üzeneteket. Mert azt hiszem, hogy most adott a lehetőség.
Már nagyjából a szakadék szélén állunk, de lehetőségünk van, hogy szembeszálljunk a generációnk és az évszázadunk legnagyobb kihívásával. Harcra szólít ez az előadás. Felszólít, hogy jót cselekedjünk magunknak és a jövőnek. Remélem van elég bölcsességünk, hogy jobbik énünk angyalait hagyjuk felemelkedni a pillanathoz, hogy tegyék, amit tenniük kell. Köszönöm.
You can share this video by copying this HTML to your clipboard and pasting into your blog or web page. This video will play with subtitles.
You either have JavaScript turned off or have an old version of the Adobe Flash Player. To view this rating widget you
need to get the latest Flash player.
If your browser allows only "trusted sites" to execute Javascript, you should add the "googleapis.com" domain to your whitelist to allow our Flash detection to work properly.
Got an idea, question, or debate inspired by this talk? Start a TED Conversation.
James Balog fényképész új képsorokat mutat be az Extrém Jég Vizsgálatából, melyben időzített kamerák segítségével szemlélteti a gleccserek riasztó zsugorodását. Ez eddig a klímaváltozás legszemléletesebb bizonyítéka.
James Balog's latest work, the Extreme Ice Survey, captures the twisting, soaring forms of threatened wild ice. Full bio »
Translated into Hungarian by Gergely Lantai-Csont
Reviewed by Zoltan Bencz
Comments? Please email the translators above.
18:03 Posted: Oct 2006
Views 280,643 | Comments 48
Just follow the guidelines outlined under our Creative Commons license.
This comment will be attributed to . Not ? Sign Out.