Hasan Elahi: FBI, itt vagyok!

Hello, Hassan vagyok. Művész. Általában, amikor ezt mondom az embereknek csak rám néznek és megkérdezik „Fest?” vagy „Milyen anyaggal dolgozik?” Nos, amivel foglalkozom az leginkább egy kicsit munka módszertan, inkább mint egy bizonyos terület vagy egy bizonyos technika. Ami engem valóban érdekel, az a kreatív problémamegoldás. És volt is egy kis problémám évekkel ezelőtt. Engedjék meg, hogy elmeséljem.

Hát itt kezdődött. Ez a detroiti reptér 2002. június 19-én. Éppen egy tengerentúli kiállításról repültem vissza Amerikába. Amikor visszaérkeztem, az FBI kiszedett a sorból, egy FBI ügynök egy kicsi szobában mindenféle kérdést tett fel. „Hol volt? Mit csinált? Kivel beszélt? Miért volt ott? Ki fizette az utazást?" -- minden részletet. És ezután bevezetés nélkül a fickó azt kérdezte, „hol volt szeptember 12-én?" És mint amikor a legtöbbünket kérdeznék, „Hol volt szeptember 12-én” vagy bármelyik más napon, hasonló lenne a válasz: „Nem emlékszem, de meg tudom nézni Önnek”.

Így elővettem a kis PDA-mat, és azt mondtam „OK nézzük meg a bejegyzéseimet szeptember 12-re.” Szeptember 12-én 10:00-tól 10:30 kifizettem a raktár számlát. 10:30-tól 12:00 találkoztam Judittal, aki abban az időben az egyik végzős diákom volt. 12:00-tól délután 3-ig tanítottam a kezdő osztályomat. Délután 3-tól 6-ig a haladó osztályomat tanítottam. „Hol volt szeptember 11-én?” „Hol volt 10-én?” "Hol volt 29-én? 30-án” "Hol volt október 5-én?" Átnéztünk kb. hat hónapot a naptáramban. Úgy gondolom nem számított arra, hogy ennyire részletes feljegyzéseim lesznek arról, hogy mit csináltam. De nagyon jó volt, hogy így történt, mert nem áll jól a rabruha.

(Nevetés)

Így megkérdezte -- (Taps) „Tehát az a raktár aminek kifizette a bérletét, mit tárol benne?” Ez Tampában volt, Floridában, ezért így válaszoltam, „téli ruhákat, amiket nem használok Floridában. Azokat a bútorokat, amik nem férnek a pici lakásomban. Kiválogatott ócskapiaci kacat, mivel én gyűjtögető vagyok." Ő rám néz zavarodottan és azt mondja, „robbanóanyagot nem?” (Nevetés) Én meg, „Nem, nem. Egészen biztos vagyok benne, ott nem volt robbanóanyag. És ha lett volna, emlékeztem volna erre.” Szóval ő még egy kicsit mindig össze volt zavarodva, de úgy gondolom, ha valaki pár percnél hosszabban beszélget velem, akkor észreveszi, hogy nem vagyok éppen egy terrorista fenyegetés. És mi csak ott ültünk és egy óra, másfél órán keresztül tartott a kérdezősködés, amikor azt mondta: „Rendben, elég információt gyűjtöttem most. Továbbadom a tampai irodának. Ők azok akik kezdeményezték ezt. Nyomon fogják követni és elintézik." Én meg: „Remek.”

Hazaértem és csörög a telefon. Egy férfi bemutatkozott. Ez volt a tampai FBI iroda, ahol hat hónapot töltöttem el az életemből -- nem egyszerre hat hónapot, hanem szakaszokban. Egyébként tudják, hogy az USA-ban nem szabad lefényképezni szövetségi épületet, de a Google megteheti neked. Így köszönet a Google fiúknak. (Taps) Tehát sok időt töltöttem ebben az épületben. Kérdések, mint: "Volt-e valaha tanúja vagy részt vett-e bármilyen tevékenységben, amely az Egyesült Államok vagy egy idegen állam ellen irányult?" És a hangulatodat is észben kell tartanod, amikor erre válaszolsz. Gyakorlatilag szemtől szemben ülsz valakivel, aki tulajdonképpen élet halál ura. Vagy ilyen kérdések, mint amit a hazugságvizsgálat alatt kaptam, mert végül is így végződött az egymás utáni kilenc kihallgatás --

az egyik poligráfos kérdés ez volt ... ok az első volt: „Az ön neve Hasan?” „Igen”, „Floridában vagyunk?” „Igen” „Ma kedd van?” „Igen” Mert meg kell határozni az alapot igennel és nemmel. És azután persze a következő kérdés: „Tagja-e bármilyen csoportnak, amely ártani akar az Egyesült Államoknak?” Egyetemen dolgozom. (Nevetés) Így válaszoltam: „Talán valamelyik kollégámat kellene közvetlenül megkérdezni.” De ezt válaszolták: „Rendben, azon kívül amit most megbeszéltünk, tagja-e bármilyen csoportnak, amely ártani akar az Egyesült Államoknak?” És én: „Nem.”

Így hathónapnyi kérdezősködés és kilenc egymást követő poligráfos vizsgálat után azt mondták: „ Minden rendben.” Én erre azt válaszoltam: „Igen tudom. Ezt próbáltam egész idő alatt elmagyarázni. Tudom, hogy minden rendben van.” Nagyon furcsán néztek rám. És azt mondtam: ”Fiúk, és sokat utazom.” Ez van az FBI-al. Mondom: „Elég ha Alaszka nem kapja meg az utolsó feljegyzést, és minden kezdődik elölről.” Ez komoly aggodalomra adott okot. Erre ők azt mondták: „Tudja mit? Ha bajba kerül, hívjon fel minket – és mi elintézzük.”

És azóta is, mielőtt bárhova mennék, felhívom az FBI-t. Azt mondom nekik: „Helló fiúk, ide megyek. Ez a járatom. Northwest hétórai járat Seattle-be március 12-én” vagy hasonló. Pár héttel később felhívom őket újra. Nem kellett, de én így döntöttem. Csak azt akartam mondani: „Helló fiúk. Nem akarom, hogy úgy tűnjön, hogy valami hirtelen mozdulatot teszek." (Nevetés) „Nem akarom, hogy úgy tűnjön, hogy meg akarok szökni. Csak bejelentkezem." És így folytattam tovább és tovább. A telefonhívások átváltottak levélre, és a levelek egyre hosszabbak és hosszabbak lettek ... képekkel, utazási tanácsokkal. Majd weboldalakat készítettem. Majd megcsináltam ezt itt. Térjünk vissza ide.

Ezt valójában 2003-ban hoztam létre. Ez tulajdonképpen követi minden pillanatomat. Írtam egy kódot a mobilomra. Alapvetően úgy döntöttem, hogy OK srácok, figyelni akartok, ez frankó. De én fogom figyelni magam. Rendben. Nem kell pazarolnotok az energiáitokat vagy forrásaitokat. Én segítek nektek. Elkezdtem gondolkodni, mit tudhatnak még rólam? Nos talán tudnak az összes repülésemről, hát úgy döntöttem, feltöltöm az összeset a webre, amióta megszülettem. Ahogy látják Delta 1252 Kansas City-ből Atlantába. És ahogy láthatják, itt van néhány étel, amit a repülőgépeken kaptam. Ez a Delta 719 JFK-ről San Franciscóba. Látják ezt? Nem engednek fel ezzel a gépre, de ott adnak. (Nevetés) Ezek a repterek ahol megfordulok, mert szeretem a reptereket. Ez a Kennedy reptér, Május 19., kedd. Ez Varsó. Szingapúr. Ahogy látják, szinte üresek.

Ezeket a képeket valóban névtelenül készítem, ahogy bárki tehetné. De ha összevetik a többi adattal, akkor tulajdonképpen eljátszák az FBI ügynök szerepét és összerakják egy egészbe. Amikor olyan szituációban vagy, amikor az életed minden pillanatát igazolnod kell, akkor olyan helyzetbe kerülsz, hogy nagyon különböző módon reagálsz. Amikor ez történt, a „művészi projekt” az utolsó dolog, ami az eszemben volt. Természetesen nem arra gondoltam, hogy új munkám van. De amikor ezen mentem keresztül, miután rájöttem, hogy mi is történt? Amikor összeraktam az első darabkát majd a következőt, és a következőt, ezen a módon próbáltam rájönni mi történt akkor ezzé fejlődött, és ezzé a projekté vált.

Hát ezek a boltok ahol vásárolok -- néhány közülük -- mert tudniuk kell. Ez én vagyok, amikor kacsa izesítésű pástétomot veszek a Ranch 99-ben Daly City-ben, november 15-én, vasárnap. A Coreana bolt, amikor kimchit vásárolok, mert nagyon szeretem. És vettem valamennyi rákot is ott és chitlinst a Safewayben Emoryville-ben. És mosószert is. Mosószer West Oaklandben -- nem East Oaklandban, bocs. Itt vettem sózott medúzát a honkongi szupermarketben a 18-as úton East Brunswickben. Nos és most ha megnézik a számlakivonatomat, azt fogja mutatni, hogy vettem valamit innen, szóval tudják, hogy május 9-én üzemanyagot vásároltam $14,79-ért a Safeway Vallejo-ban.

Tehát nem csak arról van szó, hogy adok itt-ott egy kis információt, de itt van egy harmadik fél, egy független harmadik fél, a bankom, ami ezt igazolja. Igen, én akkor valóban ott voltam. Tehát vannak pontok és ezek a pontok ellenőrzöttek. Így megtörténik az ellenőrzés. Néha csak nagyon kis értékű vásárlások. 34 cent külföldi tranzakciós díj. Mind közvetlenül a bankszámlámról származóan, és minden megjelenik azonnal.

Néha nagyon sok infomáció van. Ez pontosan ahol a régi lakásom volt San Francisco-ban. És néha csak ezt látod, csak egy üres váró Salt Lake City-ben. Január 22-én. Pontosan meg tudom mondani kivel voltam és mit csináltam, mert pontosan ez az, amit az FBI-al kellett csinálnom. El kellett mondanom mindent a legkisebb részletig. Sok időt töltök az úton. Ez a parkoló Elkoban, Nevadában a 80-as út mellett, augusztus 19-én, este 8:01-kor. Sok időt töltök benzinkutaknál is – üres vasútállomások. Szóval több adatbázis van. Fényképek ezer számra. Összesen 46.000 darab kép van feltöltve a honlapomon, és az FBI látta az összeset -- legalábbis én bízom bennük, hogy látták mindet. Néha persze nem kapsz annyi információt, csak ezt az üres ágyat látod. Néha szöveges információt kapsz képek nélkül. Így néha ezt kapod. Ez egyébként a kedvenc szendvicsezőm Kaliforniában -- vietnámi szendvics.

Így vannak különböző kategóriák: a nem otthon fogyasztott ételekről, üres vasútállomásokról, üres benzinkutakról. Itt van néhány otthon elkészített étel. Honnan lehet tudni, hogy ezeket otthon ettem? Úgy, hogy ugyanaz a tányér jelenik meg sokszor. Tehát ismétlem, kell végezni egy kis detektív munkát. Néha az adatbázis nagyon specifikus. Ez az összes taco amit Mexikóvárosban ettem a vasútállomás közelében Július 5-én és 6-án. Ez 11:39-kor volt. Ez a másik délután 1.56-kor. Ez pedig délután 4:59-kor. Az életem minden pillanatát dokumentálom. Néhny percenként készítek egy felvételt.

Most már mindent az iPhone-on csinálok, és minden közvetlenül feltöltök a szerveremre. A szerver elvégez minden háttér munkát, kategorizálja a dolgokat és összeállít mindent. Nekik tudniuk kell, hol végzem a dolgom, mert tudni akarnak minden dolgomról. December 4-én ide mentem. 2009. június 14-én, vasárnap -- ez délután 2 körül volt -- Skowhegan, Maine -- a lakásomban. Így amit itt látnak, az a teljes információhalmaz darabjai.

Ha megnézik a honlapomat, rengeteg dolgot találnak. Valójában nem a legfelhasználóbarátabb felület. Inkább felhasználó-barátságtalan. Ennek a felhasználó-barátságtalan felületnek az egyik oka az, hogy minden ott van, de dolgozni kell érte. Amikor az összes információt felteszem oda, azt mondom mindenkinek, hogy elmondok mindent. Azonban ebben az információ zárótűzben, amit felteszek oda, én valójában hihetetlenül anonim és privát életet élek. Valójában nagyon keveset tudnak meg rólam. Valójában ez ébresztett rá arra, hogy ez az a módszer, ahogyan meg tudod védeni a magánéleted, egy olyan korban, ahol minden katalogizált, archivált és rögzített. Már nem szükséges az adatok törlése.

Tehát mit tesznek, ha minden nyilvános? Át kell venniük az irányítást. Ha ezt az információt közvetlenül én adom, akkor ez másfajta identitás, mintha valaki más próbálná meg apró darabokból összerakni. Egy másik nagyon érdekes dolog is történik, valójában a hírszerző szervezetek – és ez független attól melyek ezek – egy olyan iparágban működnek, ahol az áru, amivel kereskednek, az az információ, vagy az információ korlátozott hozzáférése. Az ok, amiért értéke van az információjuknak, az az, hogy senki másnak nincs hozzáférése ehhez. Így ha én kihagyva a közvetítőt közvetlenül odaadom ezt az információt akkor az FBI információjának nincs értéke, ez elértékteleníti a valutájukat. És megértem, hogy egyéni szinten ez csupán szimbolikus. De ha 300 millió ember az USA-ban elkezdené ezt csinálni, újra kellene tervezni a teljes hírszerző rendszert az alapjaitól. Mert ez egyszerűen nem működne, ha mindenki mindent megosztana. És mi errefelé tartunk.

Amikor elkezdtem ezt a projektet, az emberek rám néztek és azt kérdezték: „Miért akarod mindenkinek elmondani, hogy mit csinálsz, hol vagy? Miért töltöd fel ezeket a képeket?” Ez még azelőtt az időszak előtt volt, hogy az emberek mindenütt írtak a Twitterre, és 750 millió ember küldözgetett státusz üzeneteket vagy "böködött" embereket. Így valamiképp én már teljesen ócskaság vagyok. Én még mindig csinálom ezt a projektet, de ez már elavult, mert mindenki csinálja. Ez az, amit mindannyian csinálunk nap mint nap, függetlenül attól, hogy tudatában vagyunk-e vagy nem. Tehát mi magunk hozzuk létre a saját archívumunkat.

Tudják, néhány barátom mindig mondta, „Te paranoid vagy. Miért csinálod ezt? Senki sem nézi. Senki sem fog zaklatni." Egy dolgot mindig megteszek, alaposan átnézem a szerver elérési naplóját. Mert ez a megfigyelésről szól. Én megfigyelem azt, aki engem megfigyel. A következőket tapasztaltam. Ez néhány példa elérési naplóbejegyzés. Néhány apróság ami itt látható. Egy kicsit leszűrtem, hogy jobban lássák. Tehát láthatják, hogy a nemzetbiztonságiak szeretnek erre járni – Nemzetbiztonsági Minisztérium. Láthatják a Nemzetbiztonsági Hivatal szeret benézni. Tulajdonképpen nagyon közel költöztem hozzájuk. Ugyanabban az utcában lakom most, mint ők. CIA. Elnöki Hivatal. Nem igazán tudom mért látogattak meg, de megtették. Azt gondolom, szeretik ezt a művészeti ágat. Örülök neki, hogy vannak művészeti pártfogóink ezen a területen.

Nagyon köszönöm. Őszintén köszönöm.

(Taps)

Bruno Giussani: Hasan, csak kíváncsiságból. Azt mondtad: „Most már minden automatikusan megy az iPhone-omról,” de valójában neked kell a fényképet elkészítened és elhelyezni az információt. Hány órát foglalkozol ezzel naponta?

HE: Szinte semennyit. Nem különbözik egy szöveges üzenet küldésétől. Ugyanaz, mint megnézni egy e-mailt. Ez csak azon dolgok egyike, ami nélkül tökéletesen megvoltunk, mielőtt csinálnunk kellett. Hozzátartozik a mindennapjainkhoz. Úgy értem, amikor felrakunk egy bejegyzést, nem igazán gondolunk bele, mennyi időbe fog telni. Ez tényleg csak pár kattintás a telefonomon, küldés, és már kész is. A másik oldalon minden automatikusan történik.

BG: azokon a napokon, amikor olyan helyen vagy, ahol nincs hálózat, az FBI bezsong?

HE: A legutolsó pontig tart, ahol voltam. Mindig a legutolsó pontot rögzíti. Ha egy 12 órás repülőúton vagyok, akkor lehet látni a repteret, ahonnan indultam.

BG: Hasan, nagyon köszönöm. (HE: Köszönöm.)

(Taps)