George Ayittey a Gepárdok és Vizilovak harcáról

Először is, hadd mondjak köszönetet Emekának -- ami az illeti, a TED Globalnak is -- amiért összehozták ezt a konferenciát. Ezt a konferenciát bizonyára a 21. század legfontosabbjai között fogják nyilvántartani. Úgy vélik, az afrikai kormányok is tető alá hoznak majd valami hasonlót? Hiszik, hogy az AU (Afriaki Unió) is szervez majd ilyet? Még mielőtt belevágnának, azonnal segélyeket kérnek majd. Szeretném a TED-es bajtársaim, June Arunga, James Shikwati, Andrew és más bajtársak iránt érzett hódolatomat és tiszteletemet is kifejezni. Őket nevezem a "Gepárd generációnak". A "Gepárd generáció" Afrika új szülötteit jelenti, akik nem tűrik a korrupció elmismásolását. Ők azok, akik értik, miről szól az elszámoltathatóság és a demokrácia. És nem arra várnak majd, hogy a kormány tegye meg helyettük a dolgokat. Ez a "Gepárd generáció". És Afrika üdvözülésének terhe ezen Gepárdok hátán nyugszik. Ezzel szemben persze ott van a "Viziló generáció".

(Nevetés)

A Viziló Generáció az uralkodó elit. Leragadtak egyfajta intellektuális posványban. Állandóan a gyarmatosítás és az imperalizmus miatt panaszkodnak -- közben egy jottányit sem mozdulnának. Ha gazdasági reformra kérik őket, nem fognak semmit megreformálni, mert hasznot húznak az elrothadt fennálló állapotból. Ma rengeteg afrikai van, aki elmondhatatlanul dühös az afrikai állapotokat látva. Végtére is olyan földrészről beszélünk, ami nem szegény. Gazdag ásványkincsekben, természetes ásványkincsekben. De Afrika ásványkincseit nem arra használják fel, hogy a népeit kiemeljék általa a nyomorból. Emiatt annyira dühös sok afrikai. Afrika sorsa valahogy több, mint tragédia, számos vonatkozásban. És egy másik, lappangó tragédia is van itt, ami az, hogy annyi ember, annyi kormány, annyi szervezet van, akik az afrikai embereknek akarnak segíteni -- de valamit nem értenek. Nem azt mondjuk, hogy ne segítsenek Afrikának. Afrika megsegítése nemes cél. De Afrika megsegítésének ügye abszurd bohózatba fordult. Mintha vak vezetne világtalant.

(Nevetés)

Vannak bizonyos dolgok, amelyeket fel kell ismernünk. Afrika koldustarisznyája kiszakadt. Tudták, hogy az Afrikában megtermelt javak 40%-a nem Afrikában kerül befektetésre? Kiviszik Afrikából. A Világbank állítja ezt. Vessenek egy pillantást Afrika koldustarisznyájára. Szörnyen nagy szakadás van rajta. Vannak olyanok, akik azt hiszik, hogy több pénzt kell beledöntenünk, még több segély kell a tarisznyába, ami lyukas. Hol vannak a szakadások? Csak a korrupció 148 milliárd dollárba kerül évente Afrikának. Jó, nézzünk mást. Tőkekivonás Afrikából, 80 milliárd évente. Nézzünk még valami mást. Nézzük meg az élelmiszer importot. Afrika minden évben 20 milliárd dollárt költ élelmiszer importra. Csak adjuk össze ezt a három szakadást. Ez jóval több, mint a Tony Blair által Afrika számára összegyűjteni kívánt 50 milliárd. Anno a '60-as években Afrika nemcsak magát látta el élelemmel, hanem exportra is jutott. Mára nem ez a helyzet.

Tudjuk, hogy valami alapvető dolog ment itt félre. Önök is tudják, én is tudom, de ne vesztegessük az időt, az Önök idejét azzal, hogy a hibákról beszélünk, mert akkor egész nap itt maradunk. Lendüljünk túl ezen és nézzük a következő fejezetet, mert erről szól ez a konferencia -- a következő fejezetről. Az új fejezet azzal kezdődik, hogy először is feltesszük magunknak ezt a legalapvetőbb kérdést: "Kinek akarunk segíteni Afrikában?" Egyrészt ott a nép, másrészt ott van a kormány, vagy a vezetők. Az előttem szereplő előadó Idris Mohammed már utalt rá, hogy pocsék vezetésünk van Afrikában. Szerintem ez a jellemzés felettébb jóindulatú.

(Nevetés)

Tagja vagyok egy internetes vitafórumnak, egy afrikai internetes vitafórumnak, ahol feltettem a kérdést: "1960 óta pontosan 204 álamfőnk volt egész Afrikát figyelembe véve." És megkértem őket, nevezzenek meg mindössze 20 jó vezetőt közülük -- talán Önök is megpróbálkozhatnának a feladattal. Csak 20-at kellett volna megnevezniük. Persze Nelson Mandelát mindenki megemlítette. Volt még Kwame Nkrumah, Nyerere, Kenyatta -- valaki Idi Amint is említette.

(Nevetés)

Még ezzel sem vitatkoztam.

(Nevetés)

A lényeg az, hogy képtelenek voltak 15 fölé menni. De ha meg is tudtak volna nevezni 20-at, miről árulkodik ez? 204-ből 20 azt jelenti, hogy a többsége, a túlnyomó többsége az afrikai vezetőknek csalódást okozott a népének. És ha végignézünk a gyarmatosítást kövező időszak vezetőinek arcképcsarnokán -- egy katonai tökfejekből álló különítmény. Svájci bank szocialisták, krokodil felszabadítók, vámpír elit, ködevő forradalmárok.

(Taps)

Nos, ez a vezetőség ég és föld azokhoz a hagyományos vezetőkhöz képest, akiket évszázadokon át ismertek Afrikában. A másik hamis feltevés, amibe beleesünk, amikor Afrikát kívánjuk megsegíteni, az, hogy néha azt hisszük, Afrikában van olyan úgy nevezett kormány, amit foglalkoztat a nép sorsa, ami a nép érdekeit szolgálja és a népet képviseli. Van egy híres mondás -- egy lesothoi törzsfőnök nevéhez fűződik: "Itt Lesothoban 2 probléma van -- a patkányok és a kormány."

(Nevetés)

Amit Önök és én értünk kormány alatt, az sok afrikai országban nem létezik. Valójában amit a kormányainknak hívunk, azok vámpír államok. Vámpírok, mert kiszívják a gazdasági életerőt a saját népükből. Afrikában a kormányok jelentik a problémát. Vámpír állam az olyan kormány -- (Taps) -- amit egy hordányi bandita és gazember eltérített eredeti céljától, és akik az államhatalmat arra használják, hogy magukat, saját talpnyalóikat és pereputtyukat mindenki más rovására gazdaggá tegyék. Afrika leggazdagabb emberei az államfők és a miniszterek, és elég gyakran előfordul, hogy a főbandita maga az államfő. Honnan szerzik a pénzüket? Éréket teremtenek? Nem. A szenvedő emberek véréből csapolják le. Ez nem értékteremtés -- ez az értékek újraelosztása.

A harmadik alapvető kérdés, amivel tisztában kell lennünk, ha az afrikai embereken akarunk segíteni, hogy tudnunk kell, hol vannak az afrikai emberek. Vegyük az afrikai gazdaságot. Bármely afrikai gazdaságot 3 különböző szektorba sorolhatunk. Van a modern szektor, van az informális szektor és végül a hagyományos szektor. A modern szektor az elit birodalma. Itt a kormányzat székhelye. Sok afrikai országban a modern szektor elveszett. Nem működik. Importált rendszerek összevissza kotyvaléka, amit még maga az elit sem ért rendesen. Afrika problémái közül soknak a forrása itt található, ahol a politikai hatalomért vívott harcok felduzzadnak és aztán elárasztják az informális és hagyományos szektorokat, ártatlan áldozatokat követelve.

Természetesen a modern szektor az, ahová a fejlesztési segélyek és források túlnyomó része került. Az Elefántcsontpart fejlésztési forrásainak 80%-a a modern szektorban kötött ki. A másik két szektor, az informális és a hagyományos az, ahol az afrikai emberek többsége megtalálható. Afrika valódi polgárai -- ők itt vannak. Nos, nyilvánvaló és közhelyszámba megy, hogy ha segíteni akarunk az embereken, akkor oda kell menni, ahol ők vannak. De nem ezt tettük. Ami azt illeti, csúnyán elhanyagoltuk az informális és hagyományos szektort. A hagyományos szektor az, ahol Afrika mezőgazdasági termelése is található, ami egyik oka annak, hogy Afrika nem képes elegendő élelmet termelni magának és importra szorul.

Tehát nem lehet Afrikát úgy fejleszteni, hogy elhanyagoljuk az informális és a hagyományos szektort. Az informális és hagyományos szektor meg nem fejleszthető anélkül, hogy értenénk e kettő rendszerszintű működését. E két szektornak, hadd mutassam be, megvannak a maga ősi intézményei. Az első a politikai rendszer. Az afrikaiak, hagyományosan, gyűlölik a kormányokat -- gyűlölik a zsarnokságot. Ha vetünk egy pillantást a hagyományos rendszereikre, láthatjuk, hogy két típusú államszerveződés létezik. Az első típus azon etnikai alapú társadalmak sajátja, akik abban hisznek, hogy az állam szükségszerűen zsarnok, ezért nem is akartak teret engedni semmiféle központosított hatalomnak. Ide tartoznak az Ibo, a Szomáli és a Kikuyu társadalmak, például -- itt nincsenek is törzsfőnökök.

Más etnikai csoportoknál, ahol volt törzsfőnök, a biztonság kedvéért a törzsfőnököket tanácsok kusza szövedékével vették körül, hogy a törzsfőnök ne tudjon visszaélni a hatalmával. Például az Ashanti hagyományvilágban a törzsfőnök nem is hozhat döntést a Vének Tanácsának egyetértése nélkül. A tanács nélkül a törzsfőnök egy törvényt sem hozhat, és ha a kormányzás során a vezető nem a népakarat szerint jár el, akkor elmozdítják. Ha mégsem, akkor a nép hagyja magára a törzsfőnököt, elmegy máshová és létrehoz egy új települést. Még az ősi afrikai birodalmakat vizsgálva is észrevehetjük, hogy egy bizonyos elv mentén szerveződtek -- ez pedig a konföderációs elv, amit a hatalom nagyfokú továbbdelegálása jellemez, a hatalom decentralizálása.

Nos, az általam imént bemutatott rendszer része Afrika ősi politikai örökségének. Hasonlítsuk ezt a össze a modern rendszerekkel, amit az uralkodó elit honosított meg Afrikában. Ég és föld a különbség. A hagyományos Afrika gazdasági rendszerében a termelőeszközök magántulajdonban vannak. A nagycsaládok tulajdonában. Nos, a nyugati társadalmakban a legalapvetőbb gazdasági és társadalmi egység az egyén. Amerikában úgy mondják: "A sorsom a saját kezemben van, és bármit megtehetek, amikor és amit csak akarok." A hangsúly az "én" szón van. Afrikában úgy mondják: "A sorsom a közösség kezében van." A "közösség" itt a nagycsaládok rendszerére utal. A nagycsaládok rendszere együtt gazdálkodik a forrásaival.

Ők a földek tulajdonosai, ők döntik el, mit termeljenek. Nem fogadnak el utasításokat a törzsfőnökeiktől -- ők döntik el, mit tesznek. És amikor betakarítják a terményeiket, a felesleget eladják a piacokon. Ha nyereséget érnek el, azt megtarthatják, nem a törzsfőnök kobozza el és gazdálkodik vele. Dióhéjban úgy is mondhatjuk, hogy a hagyományos Afrika szabadpiaci rendszer volt. Afrikában már azelőtt is voltak piacok, hogy a gyarmatosítók megvetették volna itt a lábukat. Timbuktu egy hatalmas kereskedelmi központ volt. Ott volt még Kano és Salaga is. Nyugat-Afrikában is észrevehető, hogy a piaci tevékenységben mindig a nőké volt a domináns szerep. Nagyon is helyénvaló, hogy ezt a részt piacnak nevezzük. A piac fogalma nem idegen Afrika számára.

Az afrikaiak a kapitalizmus egy eltérő formájában gyakorolták, de aztán a függetlenedéssel hirtelen a piacok és a kapitalizmus nyugati intézményekké váltak, a vezetők meg azt mondták, hogy Afrika megérett a szocializmusra. Butaság. És akkor is, miféle szocializmust vezettek be? A bevezetett szocializmus a svájci bank szocializmus valami életidegen formája volt, ami lehetővé tette az államfők és miniszterek számára, hogy megkaparintsák Afrika kincseit és a saját svájci bankszámlájukra tegyék. Ez nem az a rendszer, amit Afrika évszázadok óta ismert. Mit tudunk ma? Vissza kell térni Afrika ősi intézményrendszeréhez, és itt kell megbízni a Gepárdokat azzal, hogy behatoljanak az informális és a hagyományos szektorba -- mert itt vannak az afrikai emberek.

És szeretnék bemutatni egy rövid kis videót az informális szektorról, hajóépítésről, aminek ügyéért én magam is mozgósítottam az afrikai diaszpóra tagjait, hogy ebbe fektessék a pénzüket. Megmutatnák? A férfiak ezekben a kis hajókban mennek halászni. Igen, egy vállalkozásról van szó. Egy helyi ghánai vállalkozó csinálja a saját tőkéjéből. Nem kap segítséget a kormányzattól, és éppen egy második, nagyobb hajót épít. A nagyobb hajó jobb fogást és több eladható halat jelent. Egyúttal pedig azt, hogy több ghánainak tud majd munkát adni. Azt is jelenti, hogy ezzel képes az értékteremtésre. És ez majd hatással lesz arra, amit a közgazdászok a helyi gazdaságra gyakorolt külső hatásnak neveznek. Minden, amit tennünk kell, és minden, amit az elitnek tennie kell, az, hogy ezt az üzemeltetést zárt jellegűvé teszi, hogy így az üzemeltetés hatékonyabb lehessen.

És nem csupán az informális szektorról van szó -- ott van még a hagyományos orvoslás is. Az afrikaiak 80%-a még mindig a hagyományos orvoslásra van utalva. A modern egészségügyi szektor teljesen összeomlott. Olyan terület ez -- úgy értem, hogy a gazdagság kincsesbányája lehet a hagyományos orvoslás területe. Itt kell mozgósítani az afrikaiakat, különösen a diaszpóra tagjait, hogy ebbe fektessenek be. A diaszpórában élő afrikaiakat nemcsak a hagyományos szektorokba való belépésre kell rávenni, hanem arra is, hogy kapcsolódjanak be a mezőgazdaságba, hogy belülről idézzenek elő változásokat. A diaszpóra ghánai tagjait már mozgósítani tudtuk, hogy idézzenek elő változásokat Ghánában és segítsék elő a demokráciát. És tudom, hogy a Gepárdokkal Afrikát vissza tudjuk foglalni, faluról falura haladva. Nagyon köszönöm.

(Taps)