Gabriel Barcia-Colombo: Emlékek megörökítése a videó művészetével

Imádok dolgokat gyűjteni. Gyerekkorom óta hatalmas gyűjteményeim vannak véletlenszerű dolgokból, mindenből. Csípős szószokból a világ minden tájáról, bogarakból, amiket elfogtam és dunsztosüvegbe tettem.

Nem meglepő ezután, mert szeretek gyűjtögetni, szeretem a Természettudományi Múzeumot, az állatok gyűjteményét és a diorámákat. Ezek olyanok nekem, mint az élő szobrok, amiket meg tudunk vizsgálni. Az állatok életében egy-egy bizonyos időpontot örökítenek meg.

Tehát elgondolkodtam a saját életemen, hogy hogyan szeretném megörökíteni azt az utókornak, és -- (Nevetés) -- a barátaim életét, csak a probléma az, hogy ők annyira nem rajonganak azért, hogy kitömjem őket. (Nevetés)

Tehát a videóhoz fordultam, mert a videó, a taxidermia után a legjobb módszer, hogy megörökítsünk valakit, és az idő egy bizonyos pillanatát. Tehát azt csináltam, hogy lefilmeztem hat barátomat, aztán vetítés és videó mapping segítségével egy videoszobrot készítettem, ami ez a hat barát dunsztosüvegekbe való vetítése volt. (Nevetés) Tehát már megvan a barátaim gyűjteménye, bárhova magammal vihetem őket. Ezt a munkámat úgy hívják, hogy "A gerinchúrosok", a latin szaknyelvből, így nevezik az embereket az osztályozási rendszerben. Ez a darab megörökíti a barátaimat ebben az üvegben, amiben mozognak is. (Nevetés)

Ezt érdekesnek tartom, de hiányzik belőle egy emberi alkotórész. (Nevetés) Ez egy digitális szobor, tehát hozzá akartam adni egy interaktív rendszert. Tehát azt csináltam, hogy hozzáadtam egy közelségmérő szenzort, tehát ha közel megyünk az üvegekben lévő emberekhez, azok többféle módon reagálnak arra. Tudják, mint az utca emberei, amikor túl közel megyünk hozzájuk. Sok ember megrémül. (Nevetés) Mások úgy reagálnak, hogy segítséget kérnek tőlünk, és néhányan pedig elbújnak előlünk.

Nagyon érdekesnek tartom ezt az ötletet, hogy a videókat a való életbe helyezzük, és a szobrokat pedig interaktívvá tesszük. Tehát az évek során 40 barátomat lefilmeztem, és bezártam őket is üvegekbe, és készítettem egy "Emberkertet", ami szó szerint az emberiség kertje.

De valami az első darabbal, "A gerinchúrosokkal" kapcsolatban folyamatosan a fejemben motoszkált. Az interaktív művészet ötlete. Tényleg nagyon tetszett az az ötlet, hogy az emberek kölcsönhatásba kerüljenek, és kihívások elé állítsa őket az interaktív művészet. Tehát készíteni akartam egy új darabot, ami tulajdonképpen rákényszeríti az embereket, hogy interakcióba lépjenek valamivel. Ezt úgy értem el, hogy kivetítettem egy '50-es évekbeli háziasszonyt egy turmixgépbe. (Nevetés) Ezt a darabot úgy hívják, hogy "Turmix", és ez belevon minket a műalkotásba. Lehet, hogy sosem tapasztalják meg az egészet. Elmehetünk mellette, figyelhetjük, mint ahogy a turmixban lévő karakter figyel minket, vagy interakcióba léphetünk vele. Hogyha az interakció mellett döntünk, és megnyomjuk a turmixgép gombját, azzal a karaktert az összekuszáltság szédítő zűzrzavarába taszítjuk. Ha megteszik, akkor a műalkotásom részévé válnak. Önök is, mint azok az emebrek, akik a munkám csapdájába esnek, -- (Turmixgép hangja, nevetés) -- a művem részévé válnak. (Nevetés) (Nevetés) (Taps)

De ez egy kicsit igazságtalannak tűnik, ugye?! Üvegekbe tettem a barátaimat, ezt a háziasszonyt, ezt a fajta veszélyeztetett egyedet, pedig egy turmixgépbe. De sosem tettem ilyet saját magammal. Sosem örökítettem igazán meg magamat. Tehát elhatároztam, hogy készítek egy olyan darabot is, ami önarckép. Ez egyfajta önarckép, kitömött időkapszula, amit úgy hívnak, "Változó korok", amiben kivetítem magamat egy papírkártyás blokkoló óra tetejére, és a többi Önökön múlik. Ha azt választják, hogy használják a kártyát, azzal a koromat változtatják meg. Babaként kezdek, aztán ha blokkolnak a kártyával, akkor totyogó kisgyerekké változom, utána tinédzser leszek, tinédzserből pedig a mai kinézetemre változom. A mai kinézetemből középkorúvá, aztán pedig öreg emberré alakulok át. Ha a kártyát százszor használjuk egy nap, akkor elsötétedik a mű, és nem lehet újrakezdeni másnapig. Tehát ha így teszünk, kitöröljük az időt. Tulajdonképpen a munkám részévé válnak, és kitörlik az életemet.

Ezt szeretem az interaktív videoszoborban, hogy ténylegesen kapcsolatba kerülhetünk vele, és amit megérintünk, az tulajdonképpen egy műalkotás, és magunk is a részévé válhatunk. Remélhetőleg egy napon, mindegyikőjüket megszerzem, az én kis üvegeimbe zárva. (Nevetés)

Köszönöm. (Taps)